Elfogadhatatlannak tartja a babakötvények államosítását az MSZP – a szocialisták attól tartanak, hogy a magánnyugdíjpénztári számlák sorsára jutnak majd a babakötvények is.
Megkezdődött a dinnyeexport a kelet-magyarországi térségből. A régió legnagyobb exportőr cége, a nyíregyházi Rádium Kft. eddig mintegy 50 kamion dinnyét szállított ki az észak-európai országokba.
Pontosan 50 éve, 1962-ben legenda született Maranellóban, mégpedig a Ferrari 250 GTO személyében, amelyből mindössze 36 példányt készített a patinás olasz gyártó. Mindeközben technikája, formája mind meghaladta a korát. A szép kerek számot ünnepli a Hublot egy igazán különleges karórával.
Orbán Viktor szerint a magyar társadalomban nagyon komoly félreértés van az IMF-tárgyalások szerepéről; a kormányfő szerint az országnak erre nem a talpon maradáshoz, hanem az olcsó finanszírozhatósága érdekében van szüksége.
Több mint 50 százalékkal csökkent a fekete gabonakereskedelem Magyarországon a fordított áfafizetés július 1-jei bevezetését követően - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI kérdésére.
Tessék, egy Ford az egyik kedvenc autóm? Megőrültem? Ráadásul a felületes szemlélőnek egy viszonylag szürke Sierra, aminek az utcai változata alig több 220 lóerősnél és eladó példány olyan ritka belőle, mint a fehér holló, vagyis még vágyakozni is butaság utána. Hovatovább az árából simán kijönne egy ugyanolyan évjáratú Ferrari, vagy Bentley is? Ha végigolvassák a cikket, megtudják miért.
A díva múlt hónapban azzal borzolta a kedélyeket, hogy törökországi koncertje hevében elővette jobb mellét. Most Párizsban, a párját is megmutatta a közönségnek.
A következő napokban megkezdődik az állami szektor átvilágítása Görögországban azzal a céllal, hogy a takarékosság jegyében megszüntessenek, illetve összevonjanak egységeket - mondta a miniszterelnök.
Phuket - Véget ért a szabadság Cristiano Ronaldo (27) számára, a Real Madrid focicsapatának portugál sztárja a közösségi oldalán osztotta meg a thaiföldi nyaraláson készült fotóit.
A számítógéped billentyűzetét szinte bármivé képes átalakítani a MaKey MaKey. Íme egy inspiráló videó, hogy tudd, miben is tud segíteni neked ez a kreatív kis kütyü.
Buenos Aires - Diego Maradona (51) 17 millió eurót (4,9 milliárd forintot), a szerződése hátralévő részére járó összeget követeli a dubaji al-Vaszl labdarúgócsapatának vezetőitől, akik a múlt kedden rúgták ki az argentin szakembert. Az 1986-os világbajnok nemzeti hős szerződése 2013 végéig szólt, de közölték vele: fel is út, le is út.
A mexikói minta óriási sláger idén! Próbáljátok ki Ti is! Mutatunk is most néhány tippet! Elég akár egy-egy apró kiegészítő is, hogy feldobhassátok az öltözéketeket vele!
Háromszorosára nőtt a megbetegedések száma az amerikai csapatok bevonulása óta az iraki városban. Egyre több a beteg gyerek, és egyre több csecsemő születik daganattal a testében.
Épp a minap szolgálhattunk azzal a hírrel, hogy a Seat garázsából a középkategória népes - és nem mellesleg erős - mezőnyébe érkezik az új generációs Leon, most pedig már frissebb és bővebb információhalmazzal szolgálhatunk. Noha a hivatalos debütálás a Párizsi Autószalonon lesz esedékes, a gyártó már közzétette az autóról és annak sportverziójáról készült fotókat és adatokat.
Erősödött kissé a forint az euróval szemben hétfőn délutánra: a bankközi devizapiacon az uniós fizetőeszközt 287,90 forinton jegyezték négy óra után nem sokkal a délelőtti 288,50, és a péntek délutáni 288,28 forint után.
Állta adott szavát David Haye. A brit nehézsúlyú profi ökölvívó KO-val verte honfitársát, Dereck Chisorát, és most abban reménykedik, hogy elveszi az ukrán Vitalij Klicsko WBC-nél őrzött vb-címét.
Az eladási számok tekintetében az elmúlt két évben az európai konszern, az Airbus rendre verte "örök riválisát", de idén alaposan belehúzott az amerikai Boeing. Az Airbus árháborúval vádolta meg a versenytársát, szerintük agresszív árcsökkentéssel szerez piacot a Boeing.
Herzliya - Nagyon várja már a londoni nyári játékokat, kíváncsi a versenyekre, s persze a magyarokra – Keleti Ágnes (91) ötszörös olimpiai bajnok tornászt nem csak a sportsikerei, hanem kiváló fizikai kondíciója miatt is lehet csodálni. A legendás versenyző ugyanis aktív napokat él, rendszeresen mozog.
Fabrice Bregier, az Airbus európai repülőgépgyártó konszern vezérigazgatója árháborúval vádolta meg a Boeinget, kijelentve, hogy a konkurens amerikai vállalat "agresszív árcsökkentéssel" igyekszik minél többet eladni 737 Max típusú repülőgépéből, csökkentve az Airbus A320neo típusú gépének piaci részesedését.
A kereskedés végéhez közeledve a nyugat-európai indexek 0,4-0,6 százalék közötti mínuszokat halmoztak fel. A BUX egész nap szembe ment a nyugati társaival, és végül 1,2 százalék erősödéssel fejezte...
A családi adókedvezmény bővítését, a családok csődvédelmének bevezetését, a szociális adócsökkentés megvédését, valamint a rokkantellátásból kikerültek egészségügyi állapotuknak megfelelő újrafoglalkoztathatóságának megteremtését kéri a KDNP a kormánytól a ciklus hátralévő felében - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, azt követően, hogy pártja budapesti székházában fogadta Orbán…
Parragh László elmondta: számításuk szerint a program végrehajtása éves szinten akár 0,8-1 százalékpontos GDP-növekedést hozhat, 1,3-1,7 millió munkavállalót érinthet kedvezően, és 150-200 ezer, de akár 300 ezer kis- és középvállalkozás is választhatja valamelyik kedvező adózási formát.
Budapest - Jövő csütörtökön utazik a londoni olimpiára Solti Antal (64), ám az egyetlen olimpiai résztvevő női tőrvívó, Mohamed Aida (36) mesteredzője még nem tudja, talál-e állást addig magának.
Budapest - Tornagyőzelemmel érkezne az olimpiára a magyar férfivízilabda-válogatott. Kemény Dénes (58) együttese a budapesti Vodefone-kupa első napján 9-4-re verte Spanyolországot, a világbajnok olaszokkal pedig ma este játszanak.
Orbán Viktor szerint a magyar társadalomban nagyon komoly félreértés van a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások szerepéről; a kormányfő hangsúlyozta: nem a talpon maradáshoz, hanem...
Egy délelőtti átmeneti megingást leszámítva stabil volt ma a forint a bankközi devizapiacon amellett is, hogy a nemzetközi befektetői hangulat nap végére javulni kezdett a vegyes amerikai makroadatok...
Újabb győzelmet aratott a Skoda Rallye Team Hungaria, a Herczig Norbert/Igor Bacigal duó 39,2 másodperces előnnyel nyerte meg a Veszprém Rallye összetett versenyét.
Marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere – közölte Orbán Viktor miniszterelnök, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette az erről szóló jogszabályt. Az MSZP úgy véli: a döntés azt bizonyítja, hogy nem jött be a Fidesz tisztogató akciója.
Orbán Viktor szerint a magyar társadalomban nagyon komoly félreértés van a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások szerepéről; a kormányfő hangsúlyozta: nem a talpon maradáshoz, hanem az olcsó finanszírozhatóság érdekében van szükség a megállapodásra.
Adele beállt a sorba. Nagy pocakkal vesz line-dance, magyarra lefordítva vonal-tánc órákat. Ez a jellegzetes, lendületes mozgásforma Észak-Amerikában honos, és countryzenére táncolják.
Budapest - Leszakadt és teljes egészében az utcára borult egy tatarozásra váró épület fémállványzata hétfőn délelőtt a belváros kellős közepén, a turisták kedvelte Váci utcában.