A Hagyó-perben meghallgatott Szalainé Szilágyi Eleonóráról tegnap kiderült: 260 ezer forint a nyugdíja. A BKV volt humánpolitikai igazgatója elmondta: „csak” 54 milliós végkielégítést kapott.
A befektetési piacokra többnyire a csordaszellem a jellemző, nincs ez másként a befektetési arany esetében sem – írja az aranypiac.hu. A tömeg akkor vesz aranyat, amikor mindenki más is ezt teszi. A tavaly szeptemberi árfolyam és keresleti rekord óta mostanra világszerte érzékelhetően alábbhagyott az aranyláz. Mielőtt újra indul a roham az érmék és rudak piacán, célszerű tájékozódni, hogy mire is…
A májusi EBITDA értéket jelentős mértékben módosította felfele az E-Star, így a korábban jelzett veszteség helyett abban a hónapban még közel 300 ezer eurós nyereséget könyvelhetett el. Júniusban...
A szerb titkosszolgálatok is közreműködtek a májusi választások során történt csalásokban, amelyek ahhoz nem bizonyultak elegendőnek, hogy Boris Tadic hatalomban maradjon, a Vajdasági Magyar Szövetség választási eredményét viszont 30 százalékkal lerontották – jelentette ki a Heteknek Pásztor István, a párt elnöke. A magyar politikussal arról is beszélgettünk, miért nem lépnek be a formálódó új…
Holtan találták hollywoodi otthonában Sylvester Stallone színész Sage nevű fiát - jelentette be helyi idő szerint még pénteken a színész egyik ügyvédje.
A marhahúsnak jót tesz egy kis bor. Nos, úgy tűnik nem csak akkor, ha a vacsora mellé iszunk egy-két pohárkával, vagy a húst magát pároljuk borban. Francia tehenészetekben akár napi 2-3 pohár jófajta borocskát is megihatnak a jószágok annak érdekében, hogy még finomabb legyen a húsuk.
Warren Buffett amerikai milliárdos a Bloomberg gazdasági hírtelevíziónak adott interjújában pénteken kijelentette, az euró jelenlegi formájában aligha vészelheti át a mostani válságot.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Nem okoz gondot a jogalkalmazásban a jogos védelem büntető törvénykönyvbe foglalt lehetőségének kiterjesztése - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki hangsúlyozta: tudatos döntés, hogy a támadásból fakadó következményeket az elkövetőnek vállalnia kell.
Takács Nikolas saját ruhakollekciót dobott piacra. Az X-Faktor első szériájának döntőse nem csak nevét adta az öltözékekhez, a tervezésben is részt vett.
Észak-Amerika talán legrégebbi őslakosai voltak azok a kevéssé ismert emberek, akik az egyik oregoni barlangban talált szokatlan kidolgozású kő dárdahegyet készíthették - közölték amerikai és dán kutatók a Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában.
Azzal, hogy többek között Kína és Svájc nem engedi a piaci erőknek szabadon formálni saját fizetőeszköze árfolyamát, évente mintegy 1500 milliárd dollárnyi tőkeáramlást térít el és ez oda vezet, hogy...
Japán déli részén tovább romlott a helyzet. A soha nem látott esőzés szerda óta tart, szombaton előfordult az is, hogy egy óra leforgása alatt 11 centiméter eső esett.
Olyan génváltozatot talált egy nemzetközi kutatócsoport, amely védhet az Alzheimer-kór ellen, így ígéretes lehet a szellemi leépülés egyes formáinak jövőbeli kezelésében.
Tegnap Marcelóról, a Real Madrid brazil védőjéről jelent meg egy gyermekkori fotó az interneten. A brazil bekk egy strandon pózol hatalmas szemüvegében.
A felszín alatti szénelgázosítás közép- és kelet-európai bevezetési lehetőségeinek vizsgálatába kezd a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, együttműködésben az ausztrál tulajdonú Wildhorse Energy bányaipari vállalattal.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A brit sajtóban megjelent hírek szerint egy ismeretlen azzal fenyegette meg Bernie Ecclestone-t, a Forma–1 mindenható urát, hogy amennyiben nem fizet 850 ezer fontot (312 millió forint), úgy elrabolja lányát, a 28 éves Tamarát. A 41 éves férfi azonban ráfázott, mert a hatóságok még a pénz átadása előtt a nyomára bukkantak, és letartóztatták.
Csodás csipkeruhákba öltözteti Nagy Adriennt a híres divattervező, Némethy Nerella. Ruháit olyan sztárok viselik, mint Görög Zita, Dobó Kata, Demcsák Zsuzsa vagy Zsédenyi Adrienn. Most a szégyellős megasztárosnak tervez szexi darabokat.