A francia Pierre Rolland nyerte a 99. Tour de France országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 11. szakaszát. Az összetettben vezető brit Bradley Wiggins növelni tudta előnyét üldözőivel szemben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,94 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 16.979,17 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 4,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Csütörtöki brit sajtójelentések szerint felháborodást keltett udvari körökben, hogy egy ausztrál női magazin Vilmos hercegről és feleségéről, Katalin cambridge-i hercegnőről tavalyi nászútjukon készült fotókat közölt.
Újabb felkészülési meccsen lépett pályára a Kaposvári Rákóczi FC, mely 3-0-s félidei vezetés után végül 3-2-re győzte le a horvát bajnokságban szereplő Inter Zapresic csapatot. Prukner László elégedett csapatával.
Spanyolországi lapértesülés szerint Guti nem tudott megegyezni a West Ham United vezetőivel, a spanyol játékos így inkább a visszavonulás mellett döntött.
Bordazúzódást szenvedett Tóth Péter, a Haladás csapatkapitánya a szerdai Gloria Bistrita elleni felkészülési-mérkőzésen. A meccsen az egyik román védő sportszerűtlenül lekönyökölte a szombathelyi játékost.
Hatodik napja esnek az amerikai részvényindexek a gazdasági lassulás miatti félelmek hatására, melyeket még egy vártnál jobb mai makroadat sem igazán tudott feledtetni. A Fed tegnapi jegyzőkönyve...
Elfogadta a parlament csütörtökön az új agrárkamarai törvényt, amely alapján kötelező lesz a kamarai tagság az agrárgazdasági tevékenységet folytatóknak. A Fidesz-KDNP legtöbb képviselője igennel szavazott, nemmel voksolt viszont az ellenzék mellett három fideszes is, Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár, Koszorús László és Nagy Gábor Tamás.
Moszkva kategorikusan ellenzi az ENSZ Biztonsági Tanácsának négy nyugati tagja által javasolt, Damaszkusznak ultimátumot szabó határozattervezetet, és meg fogja vétózni - közölte csütörtökön Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes.
Boris Johnson főpolgármester csütörtökön bemutatta az olimpiai falut, amelyben 204 ország tízezer versenyzője, továbbá hétezer kísérő lakik majd a július 27-én kezdődő londoni nyári játékok ideje alatt.
Az első helyen kiemelt spanyol David Ferrer magabiztosan verte az olasz Simone Bolellit a 360 ezer euró összdíjazású, svédországi salakpályás férfi tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében, s a legjobb nyolc között honfitársával, Tommy Robredóval találkozik.
A tavaly még a másodosztályban szereplő MTK Budapest FC nagyon nehéz mérkőzés elé néz, ugyanis a magyar együttesnek az FK Senica otthonában kell kiharcolnia a továbbjutást. Garami József tanítványainak mindenképpen gólt kell rúgniuk.
A legnagyobb felzárkózó és fejlett ipari gazdaságok húszas csoportjának (G20) együttes fellépéssel kell globális gazdaságélénkítésbe fogniuk, ellenkező esetben a világgazdaság jövőre recesszióba és "deflációs dugóhúzóba" kerülhet - áll az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcsoport új helyzetértékelésében.
Összefüggést találtak amerikai kutatók a fóbiás szorongás és a genetikai anyagot a károsodástól védő, a kromoszómák végeit lezáró telomerek rövidülése között, ami gyorsabb biológiai öregedést jelenthet.
Budapest - Hatalmas merészségről tett tanúbizonyságot a Budapesti Operettszínház művésze, Kerényi Miklós Máté (29), aki életében először kipróbálta, milyen is egy igazi manézsban fellépni artistaként.
Ötven évvel ezelőtt ezen a napon a londoni Marquees klubban adta első koncertjét a mára legendássá vált Rolling Stones. Az évfordulóra időzítette az együttes legújabb, páratlan fotóritkaságokat tartalmazó fotóalbumát, amely Magyarországon a Showtime Budapest gondozásában jelent meg. A kötetről és a Stoneshoz fűződő élményeiről Földes László Hobó előadóművész beszélt.
Az ellenzéki pártok egységesen elutasították az elfogadott költségvetést. Az InfoRádió által megkérdezett politikusok szerint a büdzsé megszorításokra és bizonytalan bevételekre épül.
Váratlanul lemondott csütörtökön az Opel vezérigazgatója, Karl-Friedrich Stracke, egyben a tulajdonos amerikai General Motors (GM) európai érdekeltségeit összefogó társaság éléről is távozott.
Jobb híján a Marcal folyó fölött húzódó vascsőbe költözött be egy kuvik, pontosan Vas és Veszprém megye határára. Neki szerencse, ami másnak gond: kilyukadt a cső, a keletkezett résen pedig épp befér a kis bagoly.
Csütörtökön, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban tartott első edzéssel megkezdte a felkészülést a következő idényre a magyar bajnoki címvédő, kupagyőztes és Bajnokok Ligája-döntős Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.
Az elmúlt hetek szárnyalása ellenére továbbra is alulárazottak az Egis részvényei. A kedvező fundamentumok mellett a technikai kép trendfordulóról árulkodik, ezért jó vételi lehetőségnek gondoljuk az Egist - olvasható az Erste elemzésében.
Ahhoz, hogy a gazdák október 16-tól megkaphassák a területalapú támogatások előlegét 157 milliárd forint szükséges, ezért a kormány szerdai ülésén döntött az összeg elkülönítéséről - tájékoztatott csütörtökön a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Nem változtatott idei globális olajkeresleti várakozásán a Nemzetközi Energia Ügynökség. Eszerint napi 89,9 millió hordónyi olaj fogyhat, melyhez képest jövőre 1 millió hordós növekedésre kerülhet...
A britek szupersportautója bizony már becsületesen megjárta a hadak útját: miután a McLaren MP4-12C főként a Ferrari F458 Italia, a Lamborghini Gallardo vagy a Mercedes SLS AMG által uralta sportautó-mezőnybe kicsit több mint két évvel ezelőtt berobbant a köztudatba, igazán sok minden történt vele.
A román rendőrség a svájci kollégákat oktathatja. Abban, amikben ők a profibbak, az emberkereskedelem területén. A két hatóság együttesen kidolgozott egy projektet, melynek során a román rendőrség segíti a svájciakat abban, hogy könnyedén azonosítsák azokat a román lányokat, akiket prostitúcióra köteleznek.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.