Módosította az idei költségvetést a parlament: a képviselők csütörtökön 249 igen szavazattal, 80 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el az előterjesztést, amely a hiány változatlanul hagyásával egyebek mellett forrást biztosít az európai uniós támogatású projektek finanszírozásának javítására.
XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányság fejenként száz-százezer forintra bírságolta azokat az LMP-s politikusokat és aktivistákat, akiket szerdán a Közgép Zrt. központja előtt állítottak elő - erősítette meg a nol.hu információját az MTI-nek Jávor Benedek.
A Sberbank 2012 végéig összesen 200 millió euró vállalati hitelt akar kihelyezni Magyarországon - mondta Szergej Gorkov, az orosz Sberbank (Szberbank) nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke...
Noha a kiváló olasz edző ügynöke az elmúlt napokban többször is cáfolta, hogy Fabio Capello elfogadja az orosz szövetség ajánlatát, az érintett megérkezett Moszkvába.
A jövő év első felében 10-15 ezer pedagógus veszítheti el az állását - jelentette ki Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal - mondta az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice washingtoni sajtóértekezletén csütörtökön.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal - mondta az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice. Varga Mihály korábban elmondta: az ország szempontjából az elővigyázatossági megállapodás lenne hasznosabb.
Washington - Vén kagyló is megnyalja a sót – mondhatnánk ezt a különös videót látva, amely órák alatt legalább 200 ezer hívőt szerzett magának a YouTube-on.
Összefüggést találtak amerikai kutatók a fóbiás szorongás és a genetikai anyagot a károsodástól védő, a kromoszómák végeit lezáró telomerek rövidülése között, ami gyorsabb biológiai öregedést jelenthet.
Mintegy egymilliárd forintból épül meg Solton a térségben keletkező mezőgazdasági hulladékokat hasznosító biogázüzem - közölte a Solti Biogáz Kft. az MTI-vel. A közlemény szerint az új üzem 2,23...
A július 27-én kezdődő londoni olimpiára sem indul el a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala - értesült a fortunaweb.hu. A portál szerint az oldal leghamarabb csak szeptember közepén, a nemzetközi labdarúgó idény rajtjával egyidőben kezdheti meg működését. Az értesülésre Tulik Ágnes, a társaság szóvivője szerdán az MTI-nek úgy reagált: nem tudható pontosan, hogy mikor indulhat el a…
A lengyel Lech Poznan labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott csütörtökön a kazah Zetisu vendégeként az Európa Liga-selejtező 1. fordulójának visszavágóján, ezzel bejutott a következő körbe.
A NASCAR Sprint Kupa Szériában szereplő Penske Racing második számú versenyzője, A. J. Allmendinger-t múlt héten eltiltotta a szervezet, miután megbukott a drogteszten. Mint kiderült a versenyző valamilyen élénkítőszerrel bukott meg.
Az orosz Sberbank 2012 végéig összesen 200 millió euró vállalati hitelt akar kihelyezni Magyarországon. Jövő év végétől a Volksbank név helyett Magyarországon is a Sberbank nevet használják majd. A Sberbank Budapesten tartózkodó vezetőivel Orbán Viktor is tárgyalt.
A tavaly decemberben született kétfejű baba után most újabb természeti csodának lehettek tanúi egy szülészeti osztályon. A múltkori kislány után most egy kisfiú született két fejjel egy magánkórházban. Az újszülött természetesen császármetszéssel jött a világra.
A MundoDeportivo.com értesülései szerint az olasz Inter szeretné a csapata soraiban tudni Ibrahim Afellayt - adta hírül egy magyar nyelű rajongói portál.
A 2009-es pandémiás influenzajárvány idején alkalmazott vakcinák kis mértékben növelték egy ritka neurológiai zavar, a Guillain-Barre szindróma kockázatát - közölték kutatók a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban.
A délután második felében mérsékelt forintgyengülés bontakozott ki a vezető devizákkal szemben amellett, hogy a nemzetközi befektetői hangulatban minimálisan inkább javult, igaz a régiós devizák is...
A nemzetközi kedvezőtlen részvénypiaci hangulatban az európai tőzsdéket az eladók folyamatosan nyomás alatt tartották, így a vezető nyugati-európai börzék 1 százalék körüli esésben állnak. A hazai...
Feloldotta az országos tűzgyújtási tilalmat csütörtökön a vidékfejlesztési miniszter - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-t.
Hátborzongató élményben volt része Charlie Sheennek. A színész ugyanis az elmúlt időszakban két elhunyt ismerőse szellemével is találkozott, és ez megváltoztatta világnézetét.
Dublin - Megmenekül az ír gázoló? A Ciarán Tobint (45) felmentő ír legfelsőbb bírósági döntés óta először szólalt meg az ügyről a nyilvánosság előtt Alan Shatter (61) ír igazságügyi miniszter, és gyakorlatilag kizárta a lehetőségét, hogy kiadassák Magyarországnak a Zoltai Marcit (†4) és Petrát (†2) 12 évvel ezelőtt halálra gázoló, itthon 3 év börtönre ítélt férfit.
A gasztronómiai felhasználáson túl nagyon gyakori vendégek az élelmiszeripari alapanyagok főként a natúr kozmetikumokban. Gondoljunk csak az olajokra, a trópusi zsírokra, a növényi illóolajokra, vagy akár a természetes színezékekre, fűszerekre, szárított növényekre.
A parlamenti képviselők csütörtök délután elfogadták a 2013-as költségvetés főszámait a költségvetési bizottság módosító javaslata alapján. Ezek szerint jövőre 15083 milliárd forintos bevételből...
Turán Frigyes és Zsiros Gábor természetesen az országos bajnokság harmadik állomásán, a hétvégén rendezendő Veszprém Rallyen is rajthoz áll. A duó jelenleg a negyedik a tabellán, de Veszprémben előrébb lépne.
Lelassult, sőt lényegében el is tűnt a növekedés az amerikai gazdaságból, nyilatkozta a CNBC-nek a legendás befektetési guru, Warren Buffett, aki arról is beszélt, hogy az euró az eredetileg...
Ahhoz, hogy a gazdák október 16-tól megkaphassák a területalapú támogatások előlegét 157 milliárd forint szükséges, ezért a kormány szerdai ülésén döntött az összeg elkülönítéséről - tájékoztatott csütörtökön a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Úgy tűnik, nagy lendületet adhat a magyar felkészülés a brit női vízilabda válogatottnak, hiszen játékosuk, Hazel Musgrove szerint a magyar tábor után céljuk, hogy az első ötben végezzenek az olimpián.
A holokauszt óta a legsúlyosabb támadás a zsidók ellen a fiúgyermekek körülmetélését tiltó németországi bírósági ítélet - mondta csütörtökön Berlinben a Európai Rabbik Konferenciájának (CER) elnöke.
Időnként olyan nehéz a szakítás, hogy az egykori pár a vita vagy épp a sírás hevében bújik újra egymáshoz. A búcsúszexnél már mindketten tudják, hogy nincs közös jövőjük, de még egyszer, kötöttségek nélkül együtt akarnak lenni. De jó ez?