2012. június 27. szerda

jún. 27
13:37
Most jött a hír: Villas-Boas lesz a Tottenham edzője (Sport365)
Angol sajtóhír szerint a Tottenham Hotspur mindenben megegyezett Andre Villas-Boas-al, akit jövő héten jelent be a klub új vezetőedzőként.
jún. 27
13:38
Nem kell munkáltatói igazolás a megbízási díj kifizetéséhez (Adózóna)
Megbízási díj kifizetéséhez nem szükséges a legalább heti 36 órás munkaviszony fennállását bizonyító munkáltatói igazolás bemutatása - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 27
13:39
Videó: Adri és Bozont összeköltözött (Blikk)
jún. 27
13:39
Lekapták a tíz körméről Matolcsyt (Alternatív Energia)
Túltervezte a kormány a növekedés mértékét, a bevételek 30 százaléka megalapozatlan, egy IMF-megállapodás növelné az ország tartalékait, az ÁSZ nem talál 55 milliárd forintot, hiányoznak a háttérszámítások - álmos költségvetési vita a parlamentben.
jún. 27
13:40
Egy törvénymódosítás utóélete, avagy az iparűzési adó mégis levonható a társasági adó alapjából? (Adózóna)
Hosszú ideje tartó méltánytalannak tűnő jogalkalmazást szüntetett meg 2007-ben – a november 16-ától hatályos – törvénymódosítás, amely lehetővé tette az adótartozás fogalmának a magyar nyelv szabályainak megfelelő értelmezését. Nemrégen ennek a jogszabályi módosításnak az újbóli értelmezésére került sor a Legfelsőbb Bíróság (LB ) ítéletében, ami arra mutat rá, hogy az adóhatóság által vitatott…
jún. 27
13:42
LMP: a büdzsé számai távol állnak a valóságtól (ProfitLine)
Az LMP szerint a 2013-as költségvetésre vonatkozó előterjesztésben megjelenő számok távol állnak a valóságtól, a jövő évi büdzsé a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság költségvetése lesz.
jún. 27
13:42
Csökken Szlovákiában a magánnyugdíjpénztárakba kerülő járulékok aránya (Adózóna)
Csökken a szlovákiai nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét képező magánnyugdíjpénztárakba kerülő járulékok aránya és önkéntessé válik az abba való belépés - közölte a Munka-, szociális és családügyi tárca kedden Pozsonyban.
jún. 27
13:44
Megkongatta a vészharangot a spanyol kormányfő (ProfitLine)
Spanyolország támogatja az eurózóna bank- és költségvetési unióját, de azonnali intézkedésekre is szükség van, hogy az ingatag gazdaságok refinanszírozni tudják adósságukat - mondta szerdán a spanyol parlamentben Mariano Rajoy miniszterelnök.
jún. 27
13:46
Jobbik: a megnyomorítás költségvetését nyújtotta be a kormány (ProfitLine)
A Jobbik az ország megnyomorításának költségvetéseként értékeli a jövő évi büdzsét, amely Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető szerint a kormány torz gazdaság- és társadalompolitikájának lenyomata.
jún. 27
13:48
A Széchenyi István Egyetem-Rába duó nyerő lehet (Privátbankár)
A műszaki szakmai életpályát hosszú távra megalapozó duális képzési rendszer speciális modelljének kiépítéséről és működtetéséről állapodott meg a Széchenyi István Egyetem és a Rába Járműipari holding. Az ősszel induló duális képzés előnye, hogy a hallgatók tanulmányi idejük több mint felét a Rábánál töltik el, így közelebb hozva a egymáshoz az elméletet és a gyakorlatot a felsőfokú képzésben.
jún. 27
13:50
Ciprus legnagyobb bankja mentőövért kiált (Privátbankár)
Ciprus legnagyobb bankja, a Bank of Cyprus szerdán bejelentette, hogy mintegy 500 millió eurós átmeneti állami támogatásra van szüksége, hogy a hó végéig meg tudjon felelni az előírt tőkekövetelményeknek.
jún. 27
13:51
A földbe zárt energia: új lehetőségek az agráriumban (Portfolio)
A hagyományos mezőgazdasági tevékenységek mellett egyre fontosabbá válik az energetikai célú növénytermesztés. Bioüzemanyag vagy biomassza-erőmű? Nem számít - a lényeg, hogy egy új és tőkeerős...
jún. 27
13:51
Eusébiót kiengedték a poznani kórházból (Agroinform)
Elhagyta a kórházat kedden Eusébio és rövidesen hazautazik Lisszabonba Lengyelországból.
jún. 27
13:52
Olimpiai aranyérem: mennyi is az annyi? (Privátbankár)
A londoni aranyérem az olimpiák eddigi történetének legnagyobb és legnehezebb medálja lesz. Értéke 706 dollárra rúg, azaz nagyjából 160 000 forint. Az érem túlnyomórészt ezüstből készül, aranytartalma mindössze 1,5 százalék. A magyar sportolók egy jó olimpiai szereplés esetén állami pénzjutalmat is kapnak.
jún. 27
13:53
Nem lesz gyászszünet Miki Roqué emlékére (Agroinform)
Az Európai Labdarúgó Szövetség a fekete karszalag viselését sem engedélyezi a játékosoknak.
jún. 27
13:57
A mosogatás a férfiboldogság titka (Gondola)
A több házimunkát végző férjek boldogabbak, mint a feleségüknek kevesebbet segédkezők - erre jutottak a Cambridge-i Egyetem szociológusai.
jún. 27
13:57
Olimpiai kampány a McDonaldstól (Kreatív Online)
A háttérben dolgozókra koncentrálnak benne.
jún. 27
13:57
Felborult egy nyerges vontató Monoron (Blikk)
jún. 27
13:57
Kulcsár Attila ellen emelt vádat a romániai Bihar megyei ügyészség (Alternatív Energia)
Kulcsár Attila, a brókerbotrány főszereplője ellen emelt vádat a napokban a romániai Bihar megyei ügyészség a bihon.ro portál szerint.
jún. 27
13:59
Tűhegynyi segítség az olimpikonjaink számára (Gondola)
Idén tavasszal térítésmentes programot hirdetett a magyar olimpikonok számára a Kovalenko Klinika.
jún. 27
13:59
Felborult egy acélhengereket szállító nyerges vontató Monoron (Alternatív Energia)
Több nagy súlyú építőipari elem esett egy nyerges vontató rakományából az útra, amikor a jármű felborult Monor belterületén szerda dél körül - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
jún. 27
14:00
Már világos, mire lehet számítani sztrájk idején (HR Portál)
Számtalan fontos részletet rendez a július 1-jétől hatályba lépő személyszállítási törvény. Az is világossá válik, mire lehet számítani sztrájk idején - közli a Napi Gazdaság.
jún. 27
14:01
West-Balkán: valamennyi vádlott 2 év 8 hónapot kapott (Gondola)
Tavaly a West Balkán szórakozóhelyen az engedélyezettnél jóval nagyobb tömegben három lány megfulladt és tucatnyian megsebesültek
jún. 27
14:09
Szakály az interneten próbálta "kiokosítani" magát - kevés sikerrel (Agroinform)
A Loki kapitánya szerint az albán Skenderbeu Korce elleni idegenbeli találkozó a szurkolók miatt válhat nehézzé.
jún. 27
14:11
Csak a németeknek van esélyük megállítani a spanyolokat - Egervári Sándor (Agroinform)
A szövetségi kapitány nagyra értékeli Ronaldóék játékát, elismeri Pirlóék teljesítményét, de spanyol-német döntőt vár.
jún. 27
14:12
Merkel: Nincs gyors és egyszerű megoldás a válságra (Infostart)
Angela Merkel szerint nincs gyors és egyszerű megoldás az euróövezeti államadósság-válságra, és a külön-külön felhalmozott adósság törlesztésére is csak akkor lehet közösen garanciát vállalni, ha kiépültek a közös ellenőrzés intézményei.
jún. 27
14:12
Merkel: nincs gyors és egyszerű megoldás a válságra (ATV)
Angela Merkel szerint nincs gyors és egyszerű megoldás az euróövezeti államadósság-válságra, és a külön-külön felhalmozott adósság törlesztésére is csak akkor lehet közösen garanciát vállalni, ha kiépültek a közös ellenőrzés intézményei.
jún. 27
14:15
Nézőpont: A baloldali reneszánsz esélyei (Gondola)
Tovább növekedett az MSZP-vel nyíltan szimpatizálók száma a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint, 12 százalékról 16 százalékra.
jún. 27
14:15
Felmentették a bankrablással vádolt rendőrt (Blikk)
jún. 27
14:15
Megsemmisítették Nyirő József temetési engedélyét (Kripto Akadémia)
A Hargita Megyei Törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és megsemmisítette a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt.
jún. 27
14:15
Merkel: nincs gyors megoldás az euróválságra (ProfitLine)
Angela Merkel német kancellár a német parlamentben megismételte korábbi álláspontját, amely szerint nincs gyors és egyszerű megoldás az euróválság megoldására.
jún. 27
14:17
Állami segítséget kért a Bank of Cyprus (ProfitLine)
A Bank of Cyprus szerdán bejelentette, hogy mintegy 500 millió eurós átmeneti állami támogatásra van szüksége, hogy a hó végéig meg tudjon felelni az előírt tőkekövetelményeknek.
jún. 27
14:24
Tovább makacskodik Angela Merkel (Privátbankár)
Angela Merkel szerint nincs gyors és egyszerű megoldás az euróövezeti államadósság-válságra, és a külön-külön felhalmozott adósság törlesztésére is csak akkor lehet közösen garanciát vállalni, ha kiépültek a közös ellenőrzés intézményei.
jún. 27
14:26
Így használhatjuk a SZÉP kártyánkat a nyári szezonban (Privátbankár)
Már több mint 12 000 elfogadóhelyen lehet felhasználni az OTP SZÉP kártyát, többek között a nagy nyári fesztiválok belépő jegyei is megvásárolhatók vele. Ugyanakkor a felhasználási lehetőségek széles skálájáról való tájékozódás mellett legalább olyan fontos, hogy mind az elfogadóhelyek, mind a felhasználók odafigyeljenek a helyes és biztonságos kártyahasználatra a nyári szezonban is.
jún. 27
14:27
Reggel óta elgyengült a forint (Portfolio)
Két hullámban reggel óta két egységgel drágult az euró a forinttal szemben, amely mögött nincs lényeges hír, a mozgás inkább a korábbi felülteljesítés természetes korrekciójával, a holnapi EU-csúcs...
jún. 27
14:27
Eddig 98,6 százalékos a stadionok kihasználtsága (Agroinform)
Az UEFA szerdai tájékoztatása szerint a 28 találkozót összesen csaknem 1,3 millió szurkoló látta a helyszínen.
jún. 27
14:33
15 kilós daganat nőtt egy 2 éves gyerekre (Blikk)
Sikeresen eltávolítottak az orvosok egy 15 kilós daganatot, amely egy mindössze 2 éves fiúra nőtt Mexikóban.
jún. 27
14:33
Lenin agya (Gondola)
Harmincegyezer metszetet készítettek a kommunista antikrisztus, vagy ha így jobban tetszik, a vörös félisten agyvelejéből.
jún. 27
14:33
A lényeg, hogy a közmunkások "megízlelik a munka ízét" (HR Portál)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a 2013-as az emelkedés költségvetése lesz, mivel az utóbbi csaknem két és fél év sikeres költségvetési konszolidációjára épül, és egyúttal több mint 100 ezer új munkahelyet hoz létre - írja a Világgazdaság Online.
jún. 27
14:36
Eszméletlen ajánlat: 54 millió a Real Madrid braziljáért (Sport365)
Hihetetlennek tűnő ajánlatot kapott a Real Madrid a kínai Guangzou Evergrande csapatától a brazil Kakáért.
jún. 27
14:38
Pars: "Egy 80 méter fölötti dobás biztos érmet jelent az Eb-n" (Sport365)
Nyolcvan méter fölötti eredményt szeretne elérni a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokságon Pars Krisztián, aki szerint egy ilyen dobás dobogós helyezést érne.
jún. 27
14:40
Meghiúsulhat a MU transzfere: nincs csere, pénzért mehet James Rodriguez (Sport365)
Az FC Porto egy újságcikkben üzent a Manchester Unitednek: pénzt kérnek James Rodriguezért, nem kell Anderson.
jún. 27
14:42
Csődvédelmet kérhetnének a családok is? (Privátbankár)
Családi csődvédelem bevezetését javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP); a kisebbik kormánypárt elképzelései szerint ezzel azok élhetnének, akiknek van esélyük segítséggel kilábalni nehéz helyzetükből.
jún. 27
14:42
Újabb dubajozás: sztárfutballista kerülhet a mesés keletre (Sport365)
A szaúdi Al Shabab labdarúgó csapata tárgyalásokat kezdett a Manchester United csatárával Michael Owennel.
jún. 27
14:44
A régióban csak Magyarországról menekült a banki tőke (Privátbankár)
Az egész világot negatívan érintő tőkekivonás komoly aggodalmat keltett Kelet-Közép-Európa sebezhetőségével kapcsolatban, hiszen a térség bankrendszerét nagy százalékban birtokolják külföldi bankok. Úgy tűnik azonban, hogy a komolyabb tőkekivonást megúszta a térség - kivéve Magyarországot, ahol a kiszámíthatatlanság és az unortodox gazdaságpolitika miatt csökkent a bankok mérlege.
jún. 27
14:44
Péniszt mutogattak az Eb-n, náciztak a görögök, Kassaiékat kicsontozták - Ez gáz! (Sport365)
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal védelmünkbe vesszük az ukránok által közutálat tárgyává váló Kassai Viktorékat
jún. 27
14:45
Csúszhat a nemzeti mobilszolgáltató (Pénzcentrum)
Egy hétfői bírósági döntés értelmében nem veheti használatba frekvenciáit az állami mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt - írja a Népszabadság. A Magyar Posta, az MFB-Invest és az MVM konzorciumaként megalakuló cég így érdemi munkát nem végezhet, a mobilcég indulása így további hetekkel csúszhat....
jún. 27
14:45
Megugrott a tartós cikkek kereslete az USA-ban (Portfolio)
Májusban a várt 0,5 százalék helyett 1,1 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban. A kereskedelmi minisztérium által közzétett adatok szerint a gyors növekedést a...
jún. 27
14:45
Zugló nettó 750 ezerrel támogatja az olimpikonjait (Agroinform)
Az elmúlt 116 évben 29 alkalommal rendeztek nyári olimpiát, s a magyar érmek közül 57 kötődik Zuglóhoz.
jún. 27
14:48
Ellenőrzik a dinnyetermesztőket (Infostart)
A regisztrált dinnyetermesztők teljes körű ellenőrzését rendelte el a vidékfejlesztési miniszter.

Keresés