2012. június 13. szerda

jún. 13
10:39
Mit tanulhat a HR a futballtól? (HR Portál)
Foci lázban ég Európa, múlt hét pénteken kezdetét vette az Eb. Ennek kapcsán utánajártunk, mit tanulhat a HR a futball világától. Fény derült arra is, hogy a mértéktelen evés rossz hatással van a teljesítményre, illetve, hogy a munkahelyek gyakori változtatása nem minden esetben vet rossz fényt a jelöltre. Kiderítettük, mennyire népszerű a rugalmas munkaidő. Nemzetközi lapszemle.
jún. 13
10:39
Optimisták a piacok, előkerült a monetáris lazítás híre (ProfitLine)
Ismét előkerült a monetáris lazítás híre, bár a görög választások, a spanyol és olasz adósságkérdés árthat az optimizmusnak; a hazai piacon érdekes mozgásra számíthatunk.
jún. 13
10:41
Gerő szerint diktatórikus az Orbán-kormány gondolkozása (Gondola)
Azt képzelik, hogy 1944-ben véget ért a történelem és azóta nem történt semmi, amire büszkék lehetnénk? – ezt Gerő András mondta az ATV-ben.
jún. 13
10:41
Gyerekmunka elleni felvonulások Latin-Amerikában (HR Portál)
A gyermekmunkától különösen sújtott térségben 15 millió, világszerte pedig 215 millió kiskorú kényszerül munkára a túlélésért a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatai szerint.
jún. 13
10:41
Az élelmiszeriparban is nő a fizetésképtelenség (ProfitLine)
Több mint harminc százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az idei első negyedévben az élelmiszeripari tevékenységgel foglalkozó cégek körében 2011 azonos időszakához képest, miközben országos átlagban az emelkedés 25 százalékos volt – derül ki a Coface Hungary Hitelbiztosító elemzéséből.
jún. 13
10:43
IEA - Májusban nőtt a globális olajtermelés (ProfitLine)
A Nemzetközi Energia Ügynökség havi jelentése szerint a globális olajtermelés 200.000 hordóval napi 91,1 millió hordóra emelkedett május folyamán.
jún. 13
10:45
Erősödött a forint szerdán (Pénzcentrum)
A kedd délutáni kereskedésben hangulati fordulat következett be a nemzetközi piacokon, részben azon reménykedés miatt, hogy a nagy jegybankok felől további monetáris enyhítő lépések jöhetnek a piaci feszültség enyhítése érdekében. A befektetői hangulat továbbra is kifejezetten törékeny, bármikor kialakulhatnak negatív periódusok, főként a spanyol, vagy a görög fejlemények, a közelgő választások…
jún. 13
10:45
Engedhet az EU a görögöknek, kiszállhat az IMF (3.) (Portfolio)
A Financial Times Deutschland EU-forrásokból úgy értesült, hogy a közösség hajlik a görög költségvetési kiigazító program újratárgyalására függetlenül attól, hogy mi lesz a most vasárnapi parlamenti...
jún. 13
10:45
NFL: edzésre jelentkezett Manning utódja! (Sport365)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 2012-es Draft-jának első választottja, Andrew Luck kedden edzésre jelentkezett az Indianapolis Colts csapatánál. Peyton Manning utódja kiválasztása óta először tréningezett a Colts-nál.
jún. 13
10:47
Magába olvasztja egyes leánycégeit az Erste Bank (Portfolio)
Több leánycégét, köztük faktoring és lízing tevékenységgel foglalkozó érdekeltségeit is magába olvasztja az Erste Bank Hungary - derül ki a társaság szerdai közleményéből. A lépés nem váratlan,...
jún. 13
10:47
Galéria: görög sírás-rívás, lengyel bombagól - A keddi Eb-meccsek legjobb képei (Sport365)
A házigazda lengyelek csodaszép góllal egyenlítettek az oroszok ellen, a csehek a kiesés szélére sodorták a görögöket.
jún. 13
10:48
Tovább billeg a forint: szerény erősödés délelőtt (Privátbankár)
Szerény mértékben erősödött a forint szerda délelőtt: az eurót tíz órakor 296,34 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, míg kedden délután négy órakor 297,30 forinton áll a jegyzés.
jún. 13
10:49
Kiugrás: Amerikába terjeszkedik tovább a magyar ingatlanfejlesztő (Portfolio)
Éppen hogy elindult a Futureal kelet felé, és bejelentették, hogy 10 millió eurót fektetnek be orosz ingatlanfejlesztésbe, máris itt az új hír, miszerint Cordia Usa néven indítja el Futó Gábor, a...
jún. 13
10:51
Így őrjöng 100 ezer ember egy egyenlítő gól után - videó (Agroinform)
jún. 13
10:51
Európa: élmezőnyben a kiskereskedelmi szektor (Portfolio)
Tegnaphoz hasonlóan óvatos optimizmus jellemzi a délelőtti kereskedést, a hangulat azonban továbbra is törékeny, bármikor kialakulhatnak negatív periódusok, főként a spanyol, vagy a görög fejlemények...
jún. 13
10:54
Megkezdődött a Hagyó-per (ATV)
Fokozott médiaérdeklődés mellett szerdán megkezdődött a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és tizennégy társa BKV-val kapcsolatos büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken.
jún. 13
10:54
A PSA konszern élen jár a károsanyag-kibocsátás csökkentésében (Auto Pult)
Jelen pillanatban is izgalmas verseny folyik minden egyes gramm széndioxidért, az autógyártók csatája mára ezen a frontos a legélesebb. Az utóbbi időben itt a Citroën ért el szép eredményt, ugyanis 2012 első negyedévében a Peugeot-val karöltve 2,1 grammal (125,5 g/km-re) csökkentette modelljei átlagos CO2–kibocsátását, és ezzel Európa 27 országát tekintve a legjobb eredményt érte el.
jún. 13
10:57
Átadták a brit marketinges díjakat (Kreatív Online)
Összesen 26 kategóriában hirdettek eredményt.
jún. 13
11:03
Ki kell számolni azt is, mi lesz IMF-megállapodás nélkül (Portfolio)
A jövő évi költségvetésben a kamatkiadásokra vonatkozóan is kért alternatív számítást a Költségvetési Tanács. Kovács Árpád az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, ki kell számolni azt is, mi...
jún. 13
11:06
Nagykanizsai bútorgyárba fektet a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (Privátbankár)
Két ütemben, összesen 53 millió forintot fektet a Széchenyi Tőkebefektetési Alap a nagykanizsai székhelyű Pálmöb Asztalosipari Kft.-be, mely immár húsz éve sikeresen működik. A befektetéssel az alap 34 százalékos részesedést szerez a szállodai bútorgyártásra specializálódott vállalkozásban.
jún. 13
11:09
Sevcsenko összetörte kocsiját a svéd meccs után - videó (Agroinform)
A 35 éves támadó és várandós felesége is sértetlenül megúszta az incidenst.
jún. 13
11:11
Csütörtökön repül Oslóba a Mocsai-csapat (Agroinform)
Napi több edzéssel készül a magyar válogatott a norvégok elleni világbajnoki selejtező szombati visszavágójára.
jún. 13
11:12
Kávés csokoládétorta (Éva Magazin)
Csoki jöhet? Kávé jöhet? Akkor ne keress tovább, ez egy bevált kávétorta recept! Gyerekeknek koffeinmentes kávéból készítsd! Előkészítési idő: 25 perc Sütési idő: 1 óra, Hűtési idő: 1 óra   Hozzávalók (2 db 20 centi átmérőjű formához): • 25 deka liszt • 5 deka kakaópor • 1 deka instant kávépor • 32 deka barnacukor • 12 tojás • 12 deka vaj • fél kávéskanál sütőpor. A krémhez: …
jún. 13
11:12
Orvoshiány léphet fel az átszervezés nyomán (HR Portál)
Júliustól új struktúrában működik az egészségügy. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a Duna TV-ben úgy fogalmazott: orvoshiány várható az év második felében.
jún. 13
11:12
EUR/HUF – technikai esély a forinterősödésre (ProfitLine)
Technikailag egy fontos szint környékén mozog az EURHUF jegyzés ami eldöntheti, hogy átfordulunk-e erősödő forint trendbe a nyári időszakra. Mielőtt a grafikonokra tekintene valaki, érdemes a fontos európai gazdasági hírekre tekinteni. Vasárnap görög választások lesznek, ahol a piac nyíltan a konzervatív erők győzelmét várja, mely forgatókönyv esetén éles hangulatjavulás következne be a világ…
jún. 13
11:12
Jövő nyáron érkezik a Ferrari California KERS-es utódja (Auto Pult)
A nyár egyértelműen a kabriósok évszaka, a Ferrari pedig stílszerűen, a jövő nyár folyamán mutatja be tetejétől megfosztott orrmotoros sportautójának utódját. Noha nemrég frissült a maranellóiak büszkesége, jövőre már időszerű lesz a műszakváltás.
jún. 13
11:14
4 gyerek után 4 depressziót éltem át (Éva Magazin)
Állok a mosókonyhában a beindított mosógép előtt, és már megint sírni kell. Mindig itt sírok, hogy a gyerekeket ne rémisszem meg... Ez már a negyedik gyerek és a negyedik alkalom, hogy átélem a hihetetlen szomorúságot, pedig mindenki azt várja, hogy örüljek. Tudom, hogy el fog múlni, csak olyan nehéz végigcsinálni. Nem akarok sírni, mégis kell… Akárkinek mondom, hogy gyermekágyi szomorúság…
jún. 13
11:14
Lemondott Szőcs Géza államtitkár (HR Portál)
Lemondott posztjáról Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár. A politikus felmentését kérte az emberi erőforrások miniszterétől.
jún. 13
11:14
1,9 százalékra csökkent az infláció Németországban (ProfitLine)
Az energia- és az üzemanyagárak csökkenése következtében májusban 2010 decembere óta először, 2 százalék alá süllyedt az infláció Németországban.
jún. 13
11:15
Segélyen élt a lottónyertes (Blikk)
Herts - Megütötte a lottó főnyereményt, de továbbra is segélyt kért az államtól egy gátlástalan férfi Angliában.
jún. 13
11:17
32 kilót adott le a szépségkirálynő! (Blikk)
A Miss Anglia verseny egyik döntőse kizárólag kőkemény elhatározásának és akaraterejének köszönheti, hogy részt vehet a most zajló szépségversenyen. Nadina Knight (24), mint azt a korábbi családi fotók is bizonyítják, 21 éves koráig jelentős, több mint 30 kilós túlsúllyal küszködött.
jún. 13
11:18
EURO 2012: Prandelli jobban fél a horvátoktól, mint a spanyoloktól (Sport365)
Az olasz labdarúgó válogatott a címvédő spanyolok elleni döntetlennel kezdte az Európa-bajnokságot. Az olaszok kapitány, Cesare Prandelli nem tervez sok változtatást kezdőcsapatán, de tart déli szomszédainktól.
jún. 13
11:20
Videó: így őrült meg százezer lengyel Varsóban (Sport365)
A tegnap esti, Lengyelország-Oroszország mérkőzésen Jakub Blaszczykowski óriási gólt lőtt. A varsói szurkolói zónában körülbelül 100 ezer (!) lengyel szurkoló követte figyelemmel az eseményeket, a találat pillanatában igazi hangrobbanást produkálva!
jún. 13
11:21
Júliustól jön a fordított áfa - Kifehéredik az agrárium? (Portfolio)
Július 1-től már az amúgy nem túl jónak ígérkező idei gabonatermésre is alkalmazni kell a fordított általános forgalmiadó-fizetés módszerét. Kérdés, hogy az új adószabályok és a szigorodó...
jún. 13
11:23
Kínai cég vásárolta meg a Vestas egyik dániai gyárát (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb szélenergetikai társasága, a Vestas eladta egyik gyárát a kínai Titan Wind Energy társaságnak. A felek nem hozták nyilvánosságra a vételárat- számol be a Reuters. A Vestas...
jún. 13
11:27
Eltiltották a világranglista 12. helyezettjét mert csalózott (Agroinform)
Három hónapos, fél évre felfüggesztett eltiltást kapott Mark Allen snookerjátékos.
jún. 13
11:30
Jogerősen semmis a sukorói telekcsere-szerződés (Infostart)
Jogerősen semmisnek mondta ki szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.
jún. 13
11:30
Ingyen is lehet autózni (ATV)
Egy átlagos autó 1 liter üzemanyaggal körülbelül 14 kilométert képes megtenni. A Kecskeméti Főiskola hallgatói olyan járművet építettek, ami 1 liter benzinnel 2696 kilométert halad. Ezzel az autóval havi 300 forintból, vagyis gyakorla­tilag ingyen lehetne közlekedni. Hogy miért nem ilyen autókkal járunk? A Hetek többek között erre is kereste a választ a jármű konstruktőreinél.
jún. 13
11:32
Hogyan duplázzon: titkos recept Barack Obamának? (ATV)
Nyilvánvalóan csalódottak Barack Obama támogatói, akik abban reménykedtek, hogy alapvető változásokat fog végrehajtani az Egyesült Államok első színesbőrű elnöke – ő azonban a kampányában sokat hangoztatott „változás” szót nem igazán tudta megvalósítani. Az amerikai Foreign Policy magazin politikai blogjában arra a kérdésre kereste a választ, milyen módon tarthatja meg hivatalát egy újabb ciklus…
jún. 13
11:33
Videó: Ilyen lopást még nem láttál! (Blikk)
jún. 13
11:33
Pr-mérésről kérdőívez a PR Herald (Kreatív Online)
A 25 kérdésből álló kérdőívet a héten kapják meg az ügynökségek, külföldön is publikálnák.
jún. 13
11:33
Több millió forintot titkolt el egy cégvezető csődeljáráskor (Adózóna)
Értékes munkagépeket és több tízmillió forintot titkolt el a felszámoló elől egy építőipari céget vezető kecskeméti ügyvéd, az ellene csődbűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.
jún. 13
11:35
Nem emelnék Sorrell fizetését (Kreatív Online)
Szélsőbalosok tüntetnek a WPP ellen Dublinban.
jún. 13
11:35
Korábban kivezethetik a bankadót, de egyelőre sok a bizonytalanság (Adózóna)
Elemzők szerint egyelőre nem lehet megítélni a bankadó esetleges korábbi kivezetésének reálgazdasági hatásait, azonban abban egyetértenek, hogy a bankadó és a tranzakciós illeték párhuzamos jelenléte már meghaladná a bankok teherviselő képességét.
jún. 13
11:36
Jogerősen semmis a sukorói telekcsere-szerződés (Alternatív Energia)
Jogerősen semmisnek mondta ki szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.
jún. 13
11:37
Egy EU-biztos vitába keveredett a belga adóhatósággal (Adózóna)
Vitába keveredett a belga adóhatóságokkal Karel De Gucht, az Európai Bizottság kereskedelmi felelőse, volt belga külügyminiszter.
jún. 13
11:39
Kivezetik a bankadót? Mi lesz az OTP-vel? (Portfolio)
Elképzelhető, hogy a bankadó a kormány korábbi terveinél egy évvel hamarabb, már jövőre kivezetésre kerül. Első ránézésre a hír pozitív a bankszektor és az OTP szempontjából, kérdés azonban, hogy nem...
jún. 13
11:39
Új Mt.: bizonytalanság és kedvezőtlen változások (Adózóna)
Továbbra is nagy a bizonytalanság a júliustól hatályos új Munka törvénykönyve körül, hiszen a módosító javaslatokat még csak most tárgyalja a parlament - írja a Népszabadság. Az új munka törvénykönyvét (Mt.) július 1-jétől részlegesen már alkalmazni kell, a parlament viszont csak most tárgyalja azt az előterjesztést, amely a jogszabály hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket…
jún. 13
11:42
Barroso a bankmentésről: rácáfolunk a kritikákra (Privátbankár)
További lépéseket kell tenni az Európai Unióban és az euróövezetben az egységesedés irányába az Európai Bizottság elnöke szerint, aki elmondta, a két hét múlva esedékes állam- és kormányfői találkozó erre konkrét iránymutatásokat fog adni.
jún. 13
11:45
Meddig fogunk dolgozni a jövőben? (HR Portál)
Nem változik 2013-tól a járandóság összege és adómentesek maradnak a nyugdíjak - jelentette ki Soltész Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára reagált az nyugdíjkorhatár emelését sürgető OECD-jelentésre is.

Keresés