Ötpárti tanácskozásra hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit péntekre az államfő. Áder János a június 20-án kezdődő Rio+20 konferencia kapcsán, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban kéri ki a politikusok véleményét - tájékoztatta Altorjai Anita, a köztársasági elnök sajtófőnöke az MTI-t hétfőn.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint rendkívül sürgős lépésekre van szükség az euró megmentése érdekében. A CNN amerikai hírtelevíziónak adott exkluzív interjújában Christine Lagarde azt mondta, hogy mindennek "három hónapnál rövidebb idő alatt" kell bekövetkeznie.
A budapesti piac a nemzetközi hangulatot és árfolyammozgásokat követte, ennek megfelelően erős kezdést követően egyre gyengültek a részvényárak, nap végére azonban jelentős csökkenés bontakozott ki.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 2011/2012-es szezonját a Los Angeles Kings nyerte meg, miután a Stanley-kupa döntőjében 4-2-es összesítéssel legyőzte a New Jersey Devils alakulatát.
Rakétagránátot lőttek ki hétfőn brit diplomaták gépkocsioszlopára a kelet-líbiai Bengáziban, a támadásban ketten sérültek meg. Szakértők szerint iszlamista fegyveres szervezetek nem nézik jó szemmel a nyugati országok jelenlétét Líbiában.
Az úgynevezett geo-engineering – műszaki beavatkozás az éghajlati rendszerbe – Európában és más területeken is fokozná az aszályok előfordulását. Erre a megállapításra jutott egy európai kutatócsoport a hamburgi Max Planck Meteorológiai Intézet vezetésével.
A születéskor várható élettartam növekedése miatt "sürgető szükség" van arra, hogy a kormányok fokozatosan emeljék a nyugdíjkorhatárt, és a rendszer fenntarthatósága érdekében szélesítsék az öngondoskodás körét - olvasható a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) jelentésében.
Németországban egyre többen félnek attól, hogy elveszítik az állásukat, és mind többen tartanak a jövőtől. Számos európai országban attól tart a lakosság, hogy nem fordul jobbra a helyzet - aki pozitív véleményeket és derűs jövőképet akar, Kínában kérdezősködjön.
Kedd reggel sem találtak semmilyen veszélyes anyagot abban az iskolában, amelyet hétfőn kétszer is kiürítettek, miután több mint húsz diák rosszul lett - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A kormány nem ért egyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletével. Fideszes és KDNP-s képviselők pedig az MSZP-vel fizettetnék ki a magyar államra kirótt 6400 euró kártérítést és perköltséget.
A spanyol bankmentéssel kapcsolatos befektetői eufória hamar elpárolgott az amerikai piacokról, a kezdeti emelkedés percek alatt mérséklődni kezdett, a nap végére pedig a hétvégén várható megismételt görög választásokkal kapcsolatos aggodalmak miatt 1 százalék feletti esés alakult ki.
Kedd reggel sem találtak semmilyen veszélyes anyagot abban az iskolában, amelyet hétfőn kétszer is kiürítettek, miután több mint húsz diák rosszul lett - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kedden, azaz a mai napon veszi kezdetét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntője. A Keleti Főcsoportot egymás után másodszor a Miami Heat, míg Nyugatot az Oklahoma City Thunder képviseli.
A mai kereskedés során lehet utoljára MOL részvényeket vásárolni az idei közel 455 forintos papíronkénti osztalék reményében. Az osztalék kifizetése június 22-én válik esedékessé. A MOL két év...
Továbbra is nagy a bizonytalanság Görögország eurozónában betöltött szerepéről, hiányzik továbbá az egyetértés az EU válságának lehetséges megoldásairól. Egy friss felmérés szerint a neves...
Londoni elemzők szerint a spanyol bankszektornak szánt 100 milliárd eurós pénzügyi csomag után a spanyol állam is külső segítségre szorulhat a rendkívül rossz makrokilátások miatt, amelyeket csak súlyosbít, hogy éppen a bankrendszernek nyújtandó külső hitelfinanszírozás jelentősen növelheti a spanyol adósságrátát.
Minél később alakul meg egy új nemzeti légitársaság, annál nagyobb eséllyel veszti el legalább öt évre a Malév korábbi, EU-n túli országokba szóló repülési jogait. Február 3-án ment csődbe a légitársaság, az utódjának azóta se híre, se hamva; a turizmus mindeközben hatalmas léket kapott.
Kedd reggel sem találtak semmilyen veszélyes anyagot abban az iskolában, amelyet hétfőn kétszer is kiürítettek, miután több mint húsz diák rosszul lett - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Két héten belül egy teljesen új jegybanktörvényt módosító javaslatot nyújt be a kormány a Parlamentnek - árulta el Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak. Valószínűleg döntést hoz...
Kihúzták a Hatoslottó 23. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így az elvihető főnyeremény összege tovább halmozódik - egy hét múlva 230 millió forint keresi majd gazdáját....
Minden idők egyik legrosszabbul sikerült elsődleges részvénykibocsátásaként vonul be a történelembe a Facebook tőzsdére lépése. A kibocsátási árhoz képest közel 30%-ot veszítettek értékükből a...
Valószínűleg döntést hoz a kormány arról, hogy visszavonják a jegybanktörvény-módosítási javaslatot, és egy újat terjesztenek be – mondta a Népszabadságnak Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője szerint ha ez lesz a forgatókönyv, akkor akár a jövő héten, vagy az azt követő héten szavazhat róla a Ház.
Minél később alakul meg egy új nemzeti légitársaság, annál nagyobb eséllyel veszti el legalább öt évre a Malév korábbi, EU-n túli országokba szóló repülési jogait - írja az MTI. A Légügyi...
A magyar kormány mindenben kompromisszumkész, de a nemzeti szuverenitást nem hagyja korlátozni, a nemzetstratégiai érdekeket pedig nem hagyja felrúgni - mondta az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András kormányszóvivő.
28 tanuló vehette át a jól megérdemelt díjait a 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató versenyen a Csodák Palotájában június 11-én. A nyertesek között több mint 2,5 millió forintnyi ösztöndíjat osztott ki a Magyar Innovációs Szövetség. Az elismerést a fiatalok Hoffmann Rózsa államtitkártól, valamint a szövetség elnökétől, Pakucs Jánostól vehették át.
A hétfői kereskedés során 83 dollár alá csökkent hordónként az amerikai könnyűolaj határidős szállítású jegyzése, melyre október óta nem volt példa, miután a spanyol bankmentésre szánt mentőcsomag ellenére nem mérséklődtek a csökkenő euróövezeti olajigényekkel kapcsolatos félelmek. Az árfolyamra emellett hatással volt az erősödő dollár is.
Slaven Bilic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya biztos abban, hogy csapata továbbjut a csoportmérkőzések után a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
Egy augusztusi, második felsőoktatási felvételi meghirdetését javasolja Hiller az oktatási kormányzatnak, Mesterházy szerint pedig a luxusberuházások költségeiből a pedagógusbér-emelést is meg lehetne oldani.
A születéskor várható élettartam növekedése miatt "sürgető szükség" van arra, hogy a kormányok fokozatosan emeljék a nyugdíjkorhatárt, és a rendszer fenntarthatósága érdekében szélesítsék az öngondoskodás körét - olvasható a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) hétfőn ismertetett jelentésében.
A tegnapi emelkedés maguk mögött hagyva többnyire csökkentek a keddi kereskedési napon az ázsiai részvénypiacok. A spanyol bankmentő csomaggal kapcsolatos kezdeti optimizmus elszállt, helyébe pedig a szkepticizmus, a részletekkel kapcsolatos bizonytalanság lépett.
Tegnap napon belül jelentősebb esést produkáltak az amerikai tőzsdék, ez pedig ma reggel az ázsiai piacok teljesítményét is negatívan befolyásolta. Nagy ijedtség azonban nem volt, a leggyengébben...
Miután a hétvégi spanyol bankrendszeri mentőcsomag hír nagyjából fél napig volt képes javítani a nemzetközi befektetői hangulatot, a forint is újra egyre közelebb került az euróval szemben a 300-as...
Rekordot döntött tavaly a megújítható energiaforrások, a napenergia, a szélenergia és a biogáz kiaknázásra világszerte fordított beruházási összeg: összesen 257 milliárd dollárt (205 milliárd eurót)...
A PannErgy 2012. június 11-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 1800 darab saját részvényt vásárolt 598 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy Nyrt 3 367 563 db saját...
Egyre nő a bizonytalanság a piacokon, az elkövetkező 1 hétben vélhetően volatilis, alacsony forgalom mellett kereskedést láthatunk majd a hazai tőzsdén - emelte ki Csáky Attila, az Unicredit...
A tudomány eszközeit is beveti Jeruzsálem a kutyaürülék elleni harcban: DNS-vizsgálattal fogják megtalálni az össze nem gyűjtött kupacok "tulajdonosát".
Tegnap ugyan optimistán indult a nap, de az emelkedési kísérlet hamar besült, így ma ismét az eladóké lehet a főszerep. Mai elemzésünkben a Raiffeisen és a Heidelbergcement árfolyama mellett az S&P...