A görög önkormányzati alkalmazottak szakszervezete sztrájkot tervez a jövő hétvégi választások idejére, ami állításuk szerint káoszt okozhat a választások lebonyolításában - jelentette be a...
Eséssel kezdte a napot a legtöbb piac, az euró ismét gyengül, a japán tőzsde több mint 2 százalékot szakadt a kereskedés végére annak ellenére, hogy a várakozásnál jobb GDP-adatot közöltek az első negyedévről. A háttérben az áll, hogy a befektetők csalódtak az amerikai Fed elnökében, aki szerint egyelőre nem kell újabb monetáris lazítás. Ezen kívül a tegnapi váratlan kínai kamatcsökkenésnek is a…
Hozzávalók: kb. 40 dkg zöldborsó (kifejtve) kb. 40 dkg karalábé - kis kockákra aprítva kb. 40 dkg sárgarépa - kis kockákra aprítva 1 nagy csokor petrezselyem - aprítva 1 kis vöröshagyma - finomra aprítva 3 dkg vaj 2 evőkanál olaj kb. 5 dkg liszt 3-3,5 dl tej kevés őrölt bors ízlés szerint cukor ízlés szerint só A virsli sütéséhez: kevés olaj virsli
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher úgy érzi, közelebb van a futamgyőzelemhez, mint 2010-es visszatérése óta bármikor, így rendkívül optimistán várja a montreali versenyhétvégén, melyen reményei szerint a gárda W03-as versenygépe jó formában róhatja a köröket. Tovább »
A vállalatoknak is részt kell vállaniuk a gyakorlatorientált képzésben és a felsőoktatási intézményekkel együtt kell kialakítaniuk az ehhez szükséges stratégiát. A duális képzési rendszerre való átállás megoldás lehet a jelenlegi problémákra - hangzott el egy konferencián.
Magyarország bruttó hazai terméke 2012 I. negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nemzetgazdasági ágak mintegy felének a teljesítménye stagnált. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal csökkent - olvasható a KSH jelentésében.
Meredek csökkenéssel indultak az európai részvénypiacok a pénteki kerekedési napon, a befektetők hangulatát a csalódást keltő Bernanke beszéd mellett rontja az is, hogy a Fitch Ratings tegnap délután agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal leminősítette Spanyolországot.
A legfőképp a Saab modellek értékesítőjeként ismert és elismert Polar Mobil jogutódjaként a Wallis Automotive Europe kizárólagos importőri szerződést kötött Dél-Korea legrégebbi autógyártójával, melynek köszönhetően hamarosan megkezdődhet a SsangYong megújuló termékpalettájának hazai forgalmazása.
Hozzávalók: kb. 40 dkg zöldborsó (kifejtve) kb. 40 dkg karalábé - kis kockákra aprítva kb. 40 dkg sárgarépa - kis kockákra aprítva 1 nagy csokor petrezselyem - aprítva 1 kis vöröshagyma - finomra aprítva 3 dkg vaj 2 evőkanál olaj kb. 5 dkg liszt 3-3,5 dl tej kevés őrölt bors ízlés szerint cukor ízlés szerint só A virsli sütéséhez: kevés olaj virsli
Egy hónappal a szocialista Francois Hollande elnökválasztási győzelme után Franciaországban június 10-én rendezik meg a nemzetgyűlési választások első, 17-én pedig a második fordulóját; a parlament mostanig jobboldali többségű alsóházának 577 képviselőjét választják újra a franciák.
Az első negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 1,2%-kal csökkent - derül ki a ma megjelent részletes GDP-adatokból. Az általunk...
A szerdai nagy amerikai részvénypiaci rali, a javuló kockázati étvágy ma több külföldi tényező miatt fokozódott, ami sokat segített abban, hogy a forint az euróval szemben 2%-os szárnyalást mutasson ma egészen 293-ig. A befektetõk bizakodnak a magyar EU/IMF-megállapodás létrejöttében és az sem kelt aggodalmakat, hogy arra még legalább több hónapot kell várni. A forint szárnyalásával…
Hét hónapja a legnagyobb emelkedést könyvelhettek el ma reggel Prada részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését, melyben profitja megduplázódásáról számolt be. A...
Áprilisban 396 millió euró volt a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma az előzetes adatok alapján, ez 6,7 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Forintban 6,4 százalékos emelkedés volt, de ez a forintgyengülésnek köszönhető. Januártól áprilisig euróban 16,1, forintban 8,4 százalékkal csökkent a külkereskedelmi egyenleg.
Miután az arany árfolyama még 6%-os mínusszal zárta a májust, máris egy heves startot produkált június első napjaiban. Az arany ellendrukkerei ebben legfeljebb csak rövidtávú fellángolást látnak. Ők úgy vélik, hogy a nemesfém már túl van a zeniten, és hanyatlásnak indult. A velük szemben álló aranypártiak viszont máris újabb diadalmas csúcstámadásban bíznak. Ehhez szerintük az egyre növekvő…
Mint ismeretes az E-Star lengyel leányvállalata a napokban 36 millió zlotys (8,2 millió eurós) hitelre szóló kötelező finanszírozási ajánlatot kapott a lengyel BZ WBK-tól. Ha lehetővé válik a hitel...
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a Miami Heat LeBron James parádés játékával idegenben fektette két vállra a Boston Celtics-et, így a Keleti Főcsoport döntője a hetedik mérkőzésen dől el.
Magyarország GDP-je az első negyedévben 0,7%-kal csökkent éves alapon. A nemzetgazdasági ágak nagyjából felének a teljesítménye stagnált. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág bruttó hozzáadott értéke 3%-kal nőtt, míg az építőiparé jelentősen visszaesett. Az ipari bővülés megtorpant, mind az export, mint az import növekedési üteme csökkent. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a…
Újabb és újabb kiválasztási eszközök tűnnek fel és válnak népszerűvé a HR-piacon. Mostanában egyre többet hallani a mentális intelligenciáról (MQ), amelyet mérni is lehet. Az MQ-teszt a cselekvőképességet, a jelölt helyzetelemző gondolkodási mintáját mutatja meg, ami jó kiegészítő információ lehet a HR-esnek. Kérdés, mennyire érdekli a cégeket a jelöltek, munkatársak lelki alkata.
Megint esik az olaj ára, ennek hátterében az erősödő dollár valamint az áll, hogy Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke csütörtökön eloszlatta azokat a reményeket, hogy a bank további intézkedésekkel élénkítené a gazdaságot.
Igazságtalan és aránytalan a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó, a pluszadókat pedig az emiatt kieső 540 milliárd forint pótlására vetették ki - mondta Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke kiemelte: az egykulcsos adó hatására nem keletkeznek munkahelyek.
A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok alapján Németország exportja áprilisban 1,7 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal.
Júliustól új struktúrában működik az egészségügy. Az új szerkezet életbe lépése a rendeltetést váltó intézmények esetében jelent majd alapvető változásokat; ezekben profilok, osztályok szűnnek meg, illetve alakulnak át, kórházakat azonban nem zárnak be.
A görög önkormányzati alkalmazottak szakszervezete sztrájkot tervez a jövő hétvégi választások idejére, ami állításuk szerint káoszt okozhat a választások lebonyolításában - jelentette be a szakszervezet egyik illetékese a Handelsblatt ma reggeli cikke szerint. A sztrájkot azért tervezik, mert érvelésük szerint az önkormányzati alkalmazottak jóval kevesebbet keresnek minisztériumban dolgozó…
Rendőrségen belüli leszámolást is sejtenek a Hetek forrásai a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda operatív vezetését megrázó korrupciós botrányról. A letartóztatott és a felmentett vezetők mind Tóth Tamás budapesti rendőr-főkapitány környezetéhez tartoztak.
A legfőképp a Saab modellek értékesítőjeként ismert és elismert Polar Mobil jogutódjaként a Wallis Automotive Europe kizárólagos importőri szerződést kötött Dél-Korea legrégebbi autógyártójával, melynek köszönhetően hamarosan megkezdődhet a SsangYong megújuló termékpalettájának hazai forgalmazása.
Élő televíziós műsorban pofozta fel, majd ököllel próbálta leütni női vitapartnerét a görög neonáci parlamenti párt, az Arany Hajnal szóvivője, aki történetesen férfi. Előtte vízzel öntötte le egyik vitapartnerét.
Azzal, hogy a hét közepén eldőlt, öt magyar úszóváltó indulhat a nyári játékokon, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) számítása szerint már 155 hazai sportoló nevezhető a londoni versenyekre.
Hamarosan minden intézményt határozatban is tájékoztatnak a rá vonatkozó kapacitási, progresszivitási szintekről, és ez alapján megkötik az új finanszírozási szerződéseket - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke az MTI-nek.
Az első negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 1,2%-kal csökkent - derül ki a ma megjelent részletes GDP-adatokból. Az általunk...
A tegnap kora délutánig tartó nagy nemzetközi befektetõi hangulatjavulást megtörték az amerikai jegybankelnök tegnap délutáni szavai, a Fitch felõli három fokozatú spanyol leminõsítés pedig alaposan el is rontotta a befektetõi kedvet. Ma hajnalban már az esésé volt a fõszerep Ázsiában, mindez pedig oda vezetett, hogy a forint is érdemben gyengült a tegnapi nagy szárnyalás…
Komoly forinterősödést tapasztalhattunk a tegnapi nap folyamán. Mindez a kínai alapkamatcsökkentésnek, a várakozásoknál jobb spanyol és francia aukcióknak és Merkel kancellár válságkezelési...