Májusban 388 millió euróval nőttek az ország devizatartalékai, miután idén először áprilisban emelkedtek, 471 millió euróval - mutatják a Magyar Nemzet Bank (MNB) honlapján csütörtökön közzétett előzetes adatok.
Emelkedés a piacokon; az EKB nem változtatott a jegybanki alapkamaton; a befektetők monetáris lazításra számítanak - Nagy Bertalan, private banking igazgató körképe.
Kitartott a mai nyitásban is a tegnap látott pozitív lendület, a BUX index 0,6%-kal került feljebb. Ma reggel a piacok jól fogadták a kínai bejelentést, miszerint a banki tőkekövetelmények...
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai tőzsdéken. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,50 százalék, a frankfurti Xetra DAX index 0,39 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,54 százalék, a legjelentősebb európai vállalatok részvényeit követő EU Stoxx 50 index pedig 0,41 százalék nyereséget mutatott.
A Magyar Suzuki Zrt. a tulajdonosok részvételével megtartotta éves közgyűlését, ahol elfogadták a 2011-es évről szóló pénzügyi beszámolót. A vállalat pénzügyileg stabil tudott maradni és teljesítette...
Kényszerű áremeléstől, visszaeső forgalomtól, stagnáló vagy csökkenő árbevételtől, elbocsátásoktól, elmaradó beruházásoktól szenved ma több, chipsadóval sújtott cég - írja a Világgazdaság....
A hét eleji viharok nyomán eddig több mint ezer kárbejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz. Ezek legnagyobb része viharról szólt, de érkeztek villámcsapással, felhőszakadással, jégveréssel kapcsolatos bejelentések is. A társaság várakozásai szerint összesen 2500 kárbejelentés várható, a kifizetések értéke pedig meghaladhatja a 100 millió forintot.
Németh Zsolt külügyi államtitkár Székelyföldön a Kárpát-medencei magyarság új, az értékek mentén létesülő egységéről beszélt, amelyben az Erdélyi Magyar Néppártot tekinti meghatározónak.
Helyesnek tartotta a Fidesz eredeti, 2010-es programját a gazdaság dinamizálásáról Demján Sándor. A Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke a Figyelőnek adott interjújában felidézte, hogy Brüsszel...
Az idén csökkennek a közvetlen külföldi tőkebefektetések Közép- és Kelet-Európában a bécsi székhelyű, nemzetközi összehasonlító tanulmányokat végző WIIW intézet szerint.
Megzsarolta a rendőrséget egy magát Vadásznak nevező ismeretlen a napokban kipattant korrupciógyanús üggyel összefüggésben egy elektronikus levélben; a Belügyminisztérium közölte, hogy nem enged teret egyetlen zsarolási célú felhívásnak sem. Pintér Sándor védelmet ígér az állománynak.
A Hewlett-Packard (HP) történetének eddigi legnagyobb átalakítását hajtja végre, amelynek részeként 27 ezer embert küldenek el. A vezérigazgató eközben az adósságcsökkentés mellett a cash flow-t is igyekszik növelni. A kérdés az, mindez mire lesz elég - írja a Bloomberg cikkére hivatkozva a Világgazdaság.
„Az erdélyi emberek egészen pontosan tudják, hogy Kövér László a kampány után hazamegy, mi pedig itt maradunk mindannyian a problémáinkkal’ – fogalmazott a politikus.
Az amerikai kormányzat 33 millió dollárt (mintegy 7,8 milliárd forint) készül felajánlani azoknak, akik tájékoztatást adnak az al-Kaida terrorista szervezethez köthető szomáliai iszlamisták legfőbb vezetőiről.
A legtöbb vezető szereti látni, hogy az emberei sikereket érnek el a munkahelyükön és át tudják ugrani a saját korlátaikat. Ahhoz viszont, hogy az alkalmazottak a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, tenni kell. Összefoglaltuk, milyen stratégiákat érdemes követni a teljesítmény fejlesztése érdekében.
A hétfői 13-9-es siker után szerdán hatgólos győzelmet aratott Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő együttese a kanadai férfi vízilabda-válogatott ellen.
Vasárnap kezdôdik a Red Bull Röpnap nevű rendezvénye a Kopaszi gáton, ahol a versenyzők kreativitásukkal vagy épp gondos szakmai hozzáértéssel megálmodott repülő szerkezeteikkel nyerhetik el a zsűri és a közönség elismerését.
Berlinben történt őrizetbe vétele után a valószínűsített montreali darabolós gyilkos új videói bukkantak fel az interneten. Luka Rocco Magnottát azzal gyanúsítják, hogy jégcsákánnyal meggyilkolt és feldarabolt egy 33 éves kínai diákot, Lin Csünt.
A Magyarországi Baptista Egyház megdöbbent a csepeli imaházát ért támadás miatt, amit szomorúsággal vett tudomásul; egyúttal arra kér minden Magyarországon élő embert, hogy egymás tiszteletére és szeretetére törekedjen - közölte az egyház sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
Szeptemberig megtörténik a CIG Pannónia tőkeemelése, amelyre a Szolvencia II. miatt van szükség - mondta a társaság mai rendezvényén Horváth Béla elnök. Szerinte a piac elmozdul a unit-linked felől a...
A szerdai nagy amerikai részvénypiaci rali, a javuló kockázati étvágy amellett is erősebb szintekre tolta a forintot, hogy közben Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az EU/IMF-megállapodás potenciálisan jelentős csúszására is utalt egy tegnap délután megjelent interjújában. Az euróval szembeni forintjegyzések 300 alatt kezdik a napot, azaz egyhetes csúcsközelből…
A hétfői 13-9-es siker után szerdán hatgólos győzelmet aratott Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő együttese a kanadai férfi vízilabda-válogatott ellen.
Karolina Szostak személyében egy igen dekoratív hölgy mondja majd el minden nap a sporthíreket az EURO 2012 ideje alatt a lengyel televízióban a férfi tévénézők legnagyobb örömére, ugyanis a szőke riporter dekoltázsa még a fociról is elvonja a figyelmet.
Gyöngyöspata polgármestere nehezményezi az elmúlt időszakban megjelent cikkeinket: a heol.hu-nak cáfolta, hogy a közmunkások heteken keresztül magánterületen, többek között az ő földjén dolgoztak volna. Azt pedig nem érti, miért nem a település sikereiről szólnak a hírek. Hát tessék!
Forrónak és száraznak ígérkezik a holnapi Medárd-nap. A híres névnap a jól ismert népi babona szerint akár a nyarunk felét is meghatározhatja: ha aznap esik, akkor a következő negyven napban is esni fog.
Svájcban a fogyasztói árak májusban éves szinten 1 százalékkal csökkentek, amely megegyezett az áprilisban mért visszaesés ütemével. A kapott adat megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
Kissé gyengült a forint csütörtökön délelőtt a főbb devizák reggeli és az előző nap délutáni jegyzéseihez képest. Az eurót csütörtök tízkor 299,16 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben. Kora reggel 298,16 forintot, szerdán délután 298,83 forintot ért az euró.
2012 áprilisában - előzetes adatok alapján - 3,1%-kal visszaesett az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva - jelentette a KSH. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a...
Egyszeri, 40 millió dolláros kifizetést határozott el a Nasdaq azon pénzügyi vállalatoknak, akik a Facebook kereskedése megindulásának késlekedése miatt szenvedtek el veszteségeket - írja a CNBC....
Májusban valamivel több mint 1 százalékkal nőttek Magyarország devizatartalékai a Magyar Nemzeti Bank előzetes jelentése szerint. Május 31-én a záróegyenleg 35,555 milliárd euró volt, ez 387,9 millió euróval több, mint az előző hónap végi egyenleg.
Támogatást várnak az európai autógyártók az uniós kormányoktól a nehézségek leküzdésére - derül ki abból a jelentésből, amit az ágazat vezető képviselői, politikusok és szakszervezeti vezetők állítottak össze.
Májusban 387 millió euróval 35,55 milliárd euróra híztak Magyarország nemzetközi tartalékai - közölte ma reggel az előzetes adatot a Magyar Nemzeti Bank. A januártól márciusig tartó sorozatos...
Az európai vállalati számlák értékének közel egyharmadát késve egyenlítik ki, 6 százalékuk legalább 60 napja lejárt, míg 3 százalékukat sohasem fizetik ki – derül ki egy friss tanulmányból. A helyzet Görögországban a legrosszabb, ahol a céges számlák 41,1 százalékát egyenlítik ki késedelmesen.
Kizárta a Microsoft a HTC-t abból a lehetőségből, legújabb operációs rendszerével dobhasson piacra táblagépeket - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Emiatt újabb bevételi...