Holnap nyit Budapesten, a Vörösmarty téren a 83. Magyar Ünnepi Könyvhét. Öt napon át tart, és a tegnapi sajtótájékoztatón a MKKE, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagjai, valamint a nyomtatott és elektronikus sajtó képviselői két dologgal szembesülhettek.
Ray Bradburyt nem pusztán a műfaj rajongói gyászolják. A 451 Fahrenheit című regényével olyan emberiség-parabolát alkotott meg, amely minden totalitárius rendszerrel szemben felrajzolja a művelődés és az irodalom magasabbrendűségének és megtartó erejének gyönyörű mítoszát.
Vénuszként Elena Zhidkova tényleg őrjítő a Művészetek Palotájában bemutatott Tannhäuserben. Nádszálvékony. Tűzpiros, testre feszülő ruhájában veszélyesen, bűnösen vonzó, a hangja meg aztán igazán érzéki.
A Szíriai Nemzeti Tanács (SNC) ellenzéki szervezet szerint a damaszkuszi hatalom fegyveresei mintegy száz embert - köztük nőket és gyerekeket - mészároltak le a közép-szíriai Hama környékén, szerdán. A kormány tagadja, hogy ilyen mértékű tömeggyilkosság történt volna ott, azt állítja, terroristák megöltek kilenc lakost, majd a katonák megölték a terroristákat.
A jeruzsálemi parlament, a Kneszet úgy döntött, hogy átköltöztet egy júdeai települést, amely engedély nélkül épült. Benjamin Netanjahu azt mondta, hogy nagyon sajnálja az otthonukat elvesztő családokat, de kötelessége kiállni a törvényesség mellett. A döntés nyomán a telepesek tiltakozó akciókat hirdettek, a Palesztin Hatóság pedig „minden zsidó távozását” követelte Ciszjordániából.
Keresztes Ildikó dagadó dekoltázzsal domborított a DTK-partin. Az X-Faktor egykori zsűritagja a Borsnak bevallotta, hogy mitől tűnik úgy, mintha megváltozott volna a mellbősége.
A pénze miatt kellett meghalnia Drago Ramljaknak, Pécs legismertebb illegális pénzváltójának. A férfit a takarítónője, annak anyja és férje rabolta ki, majd gyilkolta meg egy hete pécsi lakásában.
Mérsékelt ütemben növekedett az amerikai gazdaság április közepétől május végéig - olvasható az amerikai jegybank (Fed) 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben.
Osztrák bankok kelet-európai érdekeltségeit minősítette le a Moody's Investors Service, miután előző nap az osztrák anyavállalatok osztályzatait is rontotta. A Moody's lépése magyar leánybankot nem érintett.
Miközben a háztartások hitelállománya egy év alatt 5,5 százalékkal csökkent, addig a 90 napon túl nem teljesítő, azaz bedőlésgyanús hitelek állománya 35 százalékkal nőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank első negyedévet összesítő statisztikájából. A probléma súlyosságát jelzi, hogy a bankoknál a 90 napon túl nem teljesítő lakossági hitelek aránya az egy évvel korábbi 10,5 százalékról 15 százalékra…
Három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn Szófiában az uniós agrártámogatások elosztását irányító állami alap volt vezetőjét, Kalina Ilievát, miután hamisan azt állította, hogy mesterfokozatú diplomával rendelkezik. Ilievát 2010 októberében bocsátották el, miután kiderült, hogy hamis a diplomája, a nyilvánossággal ugyanakkor azt közölték, hogy szülési szabadságra ment.
Sajtóértesülések szerint a kormány 2013-tól kivenné az Országos Képzési Jegyzékből, és felsőoktatási programmá alakítaná át a felvételizők körében népszerű felsőfokú szakképzést. Az utolsó felsőfokú szakképzések 2012 szeptemberétől indulnának, melyeken előreláthatólag 3500 hallgató tanulhatna ingyen. A karrier-tanácsadó szerint érdemes befektetni a rövidciklusú, gyakorlatorientált képzésekbe.
"Maximális pénzügyi nyomást" kell gyakorolni a szíriai rezsimre annak érdekében, hogy felhagyjon a népe elleni erőszakkal - jelentette ki szerdán Washingtonban Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter.
A múlt heti, koszovói feszültség után most hazánkban kerültek konfliktusba a KFOR egységei. A helyzet mindkét helyen hasonló volt: feldühödött helyiek husángokkal, kövekkel, füstbombákkal, Molotov koktélokkal támadtak a fegyveresekre, akik végül szétverték a tömeget és felszámolták az általuk emelt úttorlaszt. Az esetnek nálunk csak könnyebb sérültjei vannak – és mindez egy gyakorlat során…
Tizenkilencen vannak a szegedi Csillag börtönben annak a reménye nélkül, hogy valaha szabadulhatnak. A jogvédők szerint az emberi méltóságot sérti az elítélt haláláig szóló büntetés.
Roger Federer nemcsak a legelegánsabban játszó teniszező, de az idegei is kötélből vannak, mindig igazi gentlemanként viselkedik. Pontosabban majdnem mindig.
Az ötödik utcafesztiválon az érdeklődők interaktív játékon is részt vehetnek, hallhatnak a kóser szilvapálinka történetéről, a híres zsinagógákról és legendás pesti rabbikról.
Sokat tisztult a hazai ingatlanszakma a válság kitörése óta, de még mindig nem eleget: a mai napig vannak a piacon különféle ügynökségek és értékesítők, akik néha vitatható módszerekkel próbálják...
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) nagydöntőjének negyedik mérkőzését a New Jersey Devils nyerte meg, így életben tartotta győzelmi esélyeit. A Los Angeles Kings idegenben nyerheti meg a Stanley-kupát.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati Főcsoportjának fináléjában az Oklahoma City Thunder Kevin Durant vezetésével legyőzte a San Antonio Spurs csapatát, így bejutott a nagydöntőbe.
A cseresznyéből 60-70 százalékos terméskiesést, a tavalyi 7-8 ezer helyett 2-3 ezer tonnás termést valószínűsít a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, meggyből pedig a 100 ezer tonnás éves terméshozamhoz képest idén 60-65 ezer tonnás termésre van kilátás - számol be róla a Napi Gazdaság.
Osztrák bankok kelet-európai érdekeltségeit minősítette le a Moody's, miután előző nap az osztrák anyavállalatok osztályzatait is rontotta. A Moody's lépése magyar leánybankot nem érintett. A listán cseh és román bankok állnak. A magyarok azért úszták meg, mert az anyabankok elkötelezettek a magyar leánycégek iránt.
A korrupciós botrány nyilvánvalóvá tette, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda túlságosan nagy - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Vádat emeltek Bielek Péterrel, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. volt vezérigazgatója ellen.
A Szíriai Nemzeti Tanács (SNC) ellenzéki szervezet szerint a damaszkuszi hatalom fegyveresei mintegy száz embert - köztük nőket és gyerekeket - mészároltak le a közép-szíriai Hama környékén szerdán. A kormány tagadja, hogy ilyen mértékű tömeggyilkosság történt volna ott, azt állítja, terroristák megöltek kilenc lakost, majd a katonák megölték a terroristákat.
Erőteljes emelkedést mutattak az amerikai részvénypiacok a tegnapi nap folyamán, miután a befektetők körében egyre erősebb a gazdaságélénkítéssel kapcsolatos várakozások. Az idei év legjobb napját tudhatja maga mögött a Dow és az S&P 500 index.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 542,96 pontos, 3,31 százalékos emelkedéssel, 16.941,35 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 5,37 százalékos emelkedését azzal is magyarázhatjuk, hogy az olajárak az utóbbi két napban ismét felfelé vették az irányt, tegnap például 2 százalékkal…
A brindisi Morvillo Falcone szakközépiskolánál a reggeli becsöngetés előtt robbant fel három gázpalack, amelyek egy hulladéktárolóban voltak elrejtve. A detonációban a 16 éves Melissa Bassi meghalt, öt másik iskolás lány megsebesült.
Ellenzékiek szerint a damaszkuszi hatalom fegyveresei mintegy száz embert – köztük nőket és gyerekeket – mészároltak le a közép-szíriai Hama környékén.
Többet kell tenni az európai gazdaság megszilárdítása és a növekedés érdekében - ebben állapodott meg szerdán Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral és Mario Monti olasz miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Ház tájékoztatása szerint.
Egy papírból készített virágcsokor sokáig tartós marad és kedves emlék a megajándékozottnak. Használhatjuk egyszerű díszítésként is, de ajándéknak is kitűnő. Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan készíthető el ez a mutatós művirágcsokor.
A Nemzeti Nyomozó Iroda működésének tökéletlenségéről árulkodik a most elfogott rendőri vezetők korrupciós ügye - áll a csütörtöki Népszabadság cikkében, amelyben egy informátor a másfél évvel ezelőtt kezdődött konspiratív nyomozásról is beszél.
Feltehetően vádat emelnek Liptai szerelmének támadója ellen. A férfi tavaly egy budai üzletház parkolójában bántalmazta Pétert, a Mokka volt szerkesztőjét.
Többet kell tenni az európai gazdaság megszilárdítása és a növekedés érdekében, ebben állapodott meg szerdán Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral és Mario Monti olasz miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Ház tájékoztatása szerint.