A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 114,57 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 16.664,87 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 266,48 pontos, 1,63 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 151,91 ponttal magasabb.
Egymilliárd forinttal támogatja a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó LuK Savaria Kft. munkahelyteremtő beruházását.
"Földrengés-válságról" beszéltek az olaszországi szakértők az újabb, szerda hajnali földrengés után, melynek epicentruma az Adriai-tengeren volt Ravenna partjainál.
Az utóbbi években minden háztartástípusban folyamatosan növekedett a létminimum értéke a KSH adatai szerint. A létminimum olyan értékösszeg, amely biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. Az egészséges táplálkozás szempontjait figyelembe vevő élelmiszerkosár alapján kerül meghatározásra háztartástípusonként.
A kecskeméti Mercedes-Benz-gyár dolgozóinak zártkörű településbörzét rendeznek az üzemben, ahol 25 környező város, illetve község mutatkozik be - közölte Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing és PR-vezetője szerdán az MTI-vel.
Az elsőgyermekes szülők gyakran tele vannak bizonytalansággal: akadnak, akik jó előre igyekszenek mindent elrendezni, míg mások csak a szülés előtti pillanatokban kezdenek kapkodni.
A Magyar Honvédség egyik harci helikopterének közreműködésével zajlott szerda délelőtt a Die Hard - Drágább, mint az életed című amerikai szuperprodukció forgatása a fővárosban; a gép pilótája szerint a kijelölt feladat nem jelentett számára komolyabb kihívást egy augusztus 20-i légi parádénál.
Véget ért a WTCC 2012-es évadának európai szezonja, mellyel együtt véget ért Wéber Gábor bemutatkozó éve is, a Túraautó-világbajnokságban. Nézzük mit is láthattunk Zengőéktől idén, ha egyáltalán láthattunk valamit...
Budapest - A honvédségtől kölcsönvett Mi-24–es helikopterről élvezheti Budapest panorámáját Bruce Willis (58), aki még legalább másfél hónapig forgatja nálunk a Die Hard 5. részét.
Az Euroliga első tornáján, Szabadkán nyeretlen maradt a magyar női röplabda-válogatott, amely most hétvégén, a sorozat budapesti állomásán már mindenképpen győzelmet szeretne ünnepelni.
Magánszemélyek akár háromszázezer rubelt (körülbelül 2,1 millió forintot) is fizethetnek, vagy maximum kétszáz óra közmunkára ítélhetők, ha a bíróság szerint szabálysértést követtek el tüntetésen, békés felvonuláson, vagy bármilyen más megmozduláson Oroszországban.
A camorra bűnszervezet negyvenhét tagját tartóztatta le szerda reggel az olasz csendőrség. Hat olasz tartományt érintett a Mallardo klán tagjainak letartóztatása.
A szóvivő szerint a DK alelnöke jobban tenné, ha a társadalombiztosítási jogot tanulmányozná, "mielőtt a pénzintézetek érdekében határozati javaslatokat nyújtogat be az Országgyűlésnek".
Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint, holott az alig két hónapja aláírt Matolcsy-Tarlós-megállapodás szerint jövőre 22 milliárd forintot...
Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint, holott az alig két hónapja aláírt Matolcsy-Tarlós-megállapodás szerint jövőre 22 milliárd forintot adna a kormány a BKV fenntartására - számolt be a Napi Gazdaság....
Amint azt a piaci elemzõi konszenzusok egyértelmûen elõre vetítették: mai ülésén változatlanul, azaz 1%-os szinten hagyta az irányadó ráta mértékét az Európai Központi Bank...
Szigorítani készül az import élelmiszerek ellenőrzését és súlyosbítani a silány minőségű élelmiszerek behozataláért járó büntetéseket a szlovák földművelésügyi minisztérium. Olyan ellenőrzőcsoportokat hoznának létre, amelyek rendszeresen ellenőriznék az élelmiszerszállító kamionokat.
Az elképzelés lényege az uniós tagországok szorosabb együttműködése és a szabályozás jobb összehangolása. hogy könnyebben kezelhessék a bankszektor problémáit.
A felülvizsgált adatok alapján az előzetesen közzétettnél nagyobb mértékben csökkent a termelékenység az amerikai mezőgazdaságon kívüli ágazatokban az idén az első negyedévben.
A Jobbik alelnöke szerint a kormány rendszeresen olyan retorikai elemeket használ, mint pártja. A kabinet döntései azonban szerinte ellentmondanak a szónoklatoknak.
A lengyel központi bank az előzetes várakozásoknak megfelelően változatlanul, 4,75 százalékon hagyta az irányadó kamatlábat a szerdai kamatdöntő ülésén.
A spanyol gazdasági miniszter szerint nincs az országának azonnali szüksége nemzetközi szervezetek kisegítő hitelére, és minden ezzel kapcsolatos híresztelés spekuláció csupán. Luis de Guindos hozzátette: semmilyen döntést nem fognak hozni, amíg véget nem ér a bankok auditálása, várhatóan június végén. Német lapok azonban úgy értesültek, hogy kell a támogatás, sőt már körvonalazódik a…
Megtámadták és baseballütőkkel megverték ismeretlen elkövetők szerda hajnalban Beregszászon Péter Csabát, a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) képviselőjét, ismert üzletembert, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) gazdasági bizottságának elnökét és feleségét.
Egyszerű vérteszt segíthetné, hogy gyorsan diagnosztizálják, vajon a mellrák korai stádiumában lévő páciensnek alacsony vagy nagy kockázattal kell-e szembenéznie.