2012. június 5. kedd

jún. 5
7:57
Stanley-kupa: sakk-matt, a Kings kiütötte a Devilst - videó (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) nagydöntőjének harmadik összecsapását is a Los Angeles Kings nyerte meg, így egy győzelemre került a klub első Stanley-kupa győzelmétől. A New Jersey Devils helyzete reménytelen.
jún. 5
7:58
Tartja magát a forint: 302 az euró (ATV)
Tartotta árfolyamát a forint a fontosabb devizákkal szemben kedd reggel: a bankközi kereskedelemben 302,07 forintot ért egy euró, gyakorlatilag ugyanannyit, mint hétfő késő délután. Pénteken még 304,92 forintot ért egy euró.
jún. 5
7:59
NBA: a Thunder-csoda után a szakadék szélén a Spurs - videó (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában az Oklahoma City Thunder lett az első csapat, amely legyőzte a San Antonio Spurs idegenben. Kevin Duranték egy győzelemre kerültek a nagydöntőtől.
jún. 5
8:01
A nap videója: Evra a fenekét törölte a francia válogatott mezzel (Sport365)
Vélhetően sikerült egész hazáját magára haragítania Patrice Evrának az EURO 2012 előtt, miután a Szerbia elleni barátságos meccs közben a kamerák rögzítették, ahogy fenekét törlő mozdulatokat imitál Mathieu Valbuena mezével. Több párizsi lap is kifakadt a MU sztárjának akciója miatt.
jún. 5
8:03
Alonso a legjobban fizetett F1-es pilóta (Metropol)
Évi 30 millió eurós bevételével Fernando Alonso a legjobban fizetett Forma-1-es pilóta.
jún. 5
8:09
A stagnáló fogyasztás ellenére nőtt a Zwack nyeresége (Privátbankár)
A Zwack Unicum Nyrt. a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerint 1,696 milliárd forint adózott eredményt ért el az elmúlt üzleti évében, ez 9,1 százalékkal haladja meg az előző évben elért nyereséget. A vállalat sikerként értékelte, hogy a stagnáló fogyasztás ellenére a prémium szegmens árbevétele minden negyedévben emelkedett.
jún. 5
8:12
Tartotta árfolyamát a forint kedd reggel (hirado.hu)
Egy euróért jelenleg 302 forintot kérnek.
jún. 5
8:15
Petre Cozma: parancsra ölték meg a fiamat (BorsOnline)
Könnyekkel a szemében emlékezett fiára Petre Cozma, aki Budapestre érkezett, hogy a családot képviselje a tettesek ellen indított kártérítési perben. A gyászoló apát elkísérte lánya, Alexandra is.
jún. 5
8:21
Egy győzelemre a kupától a Los Angeles (Metropol)
Egyetlen siker választja el a Los Angeles Kings csapatát, hogy fennállása során először megnyerje a Stanley Kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében harmadszor is legyőzte a New Jersey Devilst.
jún. 5
8:21
Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a vihar (Alternatív Energia)
Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a hétfő esti vihar országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel kedd reggel.
jún. 5
8:21
Óvatosak maradtak az amerikai befektetők (ProfitLine)
A világgazdasági növekedés lassulásától való félelmek és az európai adósságválságot övező aggodalmak miatt óvatosak maradtak a befektetők a tegnapi nap folyamán, ennek köszönhetően vegyesen zártak a vezető amerikai részvénypiacok
jún. 5
8:21
Új befektetői kapcsolattartó a CIG Pannóniánál (Portfolio)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. befektetői kapcsolatok igazgatói pozícióját 2012. június 1-től Márton Zita tölti be, így a továbbiakban ő és dr. Lódi Kata befektetői kapcsolattartó látja el a...
jún. 5
8:23
Ázsiában már az emelkedés útjára léptek a tőzsdék (ProfitLine)
Visszatért az ázsiai befektetők vásárlási kedve az elmúlt napokban mutatott részvénypiaci esések után. Egyre inkább erősödnek azok a várakozások, amely szerint a világgazdaság lassulásának ellensúlyozására sorra születnek a gazdaságélénkítő intézkedések. Ezen várakozásokat támasztja alá az is, hogy az ausztrál jegybank a mai kamatdöntő ülésén újra csökkentette az irányadó kamatszintjét.
jún. 5
8:23
Még mindig nagy kedvenc az OTP (Portfolio)
Az elmúlt egy hónapban a kedvezőtlen nemzetközi hangulat közepette több mint 10%-ot esett a BUX index, rövid távon pedig a hazai alapkezelők többsége nem vár jelentős, 5%-nál nagyobb elmozdulást a...
jún. 5
8:24
Szuperkoncerttel köszöntötték a brit uralkodót (Metropol)
Minden idők egyik legnagyobb szuperkoncertjével köszöntötték hétfő este Londonban a brit uralkodót gyémántjubileuma, vagyis trónra lépésének 60.
jún. 5
8:30
Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a vihar (Infostart)
Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a hétfő esti vihar országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
jún. 5
8:30
Korózs: Magyarországon nincs társadalombiztosítási nyugellátás (hirado.hu)
A szocialista politikus szerint a kormány kiszorít társadalmi csoportokat a nyugellátásból.
jún. 5
8:30
Nagy dugók alakultak ki a tegnapi taxisdemonstráció miatt (HR Portál)
Több mint ezer jármű részvételével forgalomlassító taxisdemonstráció volt hétfő délután Budapesten; a fuvarszervezők azt követelik, hogy rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoznak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen. A megmozdulás nyomán nagy dugók alakultak ki.
jún. 5
8:30
Megjelent a Nemzeti alaptantervről szóló kormányrendelet (ATV)
Megjelent a Nemzeti alaptantervről (NAT) szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben; ebben a többi között rögzítik, hogy az iskolai nevelés-oktatás egységes pedagógiai folyamat, amelyben a NAT műveltségi területenként határozza meg az iskolai nevelés-oktatás pedagógiai tartalmát. A dokumentum szól a kerettantervekről, továbbá a kötelező és válaszható tanítási órák számáról is.
jún. 5
8:30
MLB: Hamiltonék csúfos veresége (Sport365)
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 62. játéknapján az Oakland Athletics kiütötte a Texas Rangerst. A St. Louis Cardinals győzelemmel búcsúzott a Citi Field-től. Albert Pujolsék otthon kaptak ki.
jún. 5
8:30
Allegri szinte biztos Thiago Silva maradásában (Agroinform)
A Milan vezetőedzője szerint a klub megtartja Thiago Silvát, az együttes brazil válogatott védőjét.
jún. 5
8:32
Nyolc embert bocsátott el a vidékfejlesztési miniszter (HR Portál)
Felmentette az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját a vidékfejlesztési miniszter - közölte hétfőn a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
jún. 5
8:32
Ungvári: Nyirőnek nem volt komoly szerepe az erdélyi irodalomban (ATV)
Az író elmondta, hogy a Nemzeti alaptantervet tanárok rakják össze, nem szólhatnak bele politikusok.
jún. 5
8:32
Trapattoni a magyar válogatottat fényezte (Sport365)
A magyar labdarúgó válogatott 0-0-s döntetlent ért el Írország válogatottja ellen. A vendégek rutinos szövetségi kapitánya, Giovanni Trapattoni dicsérte a magyar csapatot a lefújás után.
jún. 5
8:34
„Vagy visszakapjuk, vagy nem” Magyarok ezrei futnak a pénzükért (ATV)
Kérelmet kell beadniuk a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfeleinek, hogy megkaphassák a pénzüket. A bankot ugyanis a PSZÁF pénteki bejelentése alapján felszámolják. Most 17 ezer ügyfél vár a pénzére. Az Országos Betétbiztosítási Alap 30 millió forintig kártalanítja az ügyfeleket. A bank központi épülete előtt vasárnap este óta sorakoznak az emberek, hogy időben be tudják adni a…
jún. 5
8:39
Drávucz Rita: harmadikra sikerülnie kell (Metropol)
A vízilabda-válogatott kulcsembere Londonban is bátran elvállalná a sorsdöntő lövést.
jún. 5
8:39
Fákat csavart ki a vihar (Metropol)
Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a hétfő esti vihar országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedd reggel.
jún. 5
8:39
Saját részvényt vett a PannErgy (Portfolio)
2012. június 4-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a PannErgy Nyrt 2200 darab saját részvényt vásárolt 597 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy Nyrt 3 353 702 db...
jún. 5
8:41
Dugódíj: nincs elég idő a jó előkészítésre (Metropol)
Egyelőre csak homályos elképzelések láttak napvilágot arról, milyen formában indítanák el a behajtási díjrendszert, mennyit kell majd fizetniük az autósoknak.
jún. 5
8:41
Legalább öten szállhatnak versenybe az új paksi blokkok szállításáért (Portfolio)
Legalább öt ajánlatra számít az újabb energiablokkokra kiírandó versenytárgyaláson Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, aki a tegnap kezdődött moszkvai Atomexpón nyilatkozott az...
jún. 5
8:42
Jorge Bucay - a pszichoanalízis árulója (Metropol)
Az argentin terapeutát sikerkönyvei miatt Coelhóhoz és Márquezhez hasonlítják. A legfrissebb kötetének a címe: 20 lépés előre.
jún. 5
8:43
Megtört az eső sorozat Ázsiában (Portfolio)
Kamatcsökkentést jelentett be ma reggel az ausztrál jegybank, aminek hatására megindultak a spekulációk a piacokon, hogy a világ többi jegybankja is csatlakozhat a gazdaságélénkítő lépésekhez. A...
jún. 5
8:45
Idén nem a legolcsóbb biztosítást keresik a turisták (Privátbankár)
Az eddigi tapasztalatok szerint idén a külföldre utazók döntő többsége a minőségi, nagyobb biztonságot nyújtó utasbiztosításokat keresi. Az előző évhez képest 34 százalékkal nőtt a megkötött utasbiztosítások száma, valamint tovább emelkedett a bankkártyás fizetések aránya is, köszönhetően annak, hogy erősödik az internetes értékesítésbe vetett bizalom.
jún. 5
8:48
Rivális fegyveresek csaptak össze a tripoli repülőtéren (hirado.hu)
Kaotikus helyzet alakult ki hétfőn a líbiai főváros légikikötőjében.
jún. 5
8:48
Mesterházy: A Fidesz exportálja a megosztást, ez hazaárulás (ATV)
Az MSZP elnöke szerint hazaárulás, amit a Fidesz csinál, hogy exportálják a megosztást a külhoni magyarok felé. Mesterházy Attila elmondta: a Fidesz rájátszik a szélsőséges eszmékre, és a Fidesz-frakcióban is ülnek olyanok, akiktől a szélsőséges gondolatok nem állnak távol.
jún. 5
8:48
Földön és égen - megjelent az új táblamagazin (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
jún. 5
8:48
Szertefoszlottak a Spurs bajnoki címről szőtt álmai? (Agroinform)
Tony Parkerék hazai pályán szenvedtek 108-103-as vereséget a Thundertől, így Duranték egy meccsre kerültek a döntőtől.
jún. 5
8:50
Extra teher a gyógyszercégeken (hirado.hu)
A szektorra kivetett extraadók és "átmeneti" befizetések egy teljes évi gyógyszertámogatást finanszíroztak.
jún. 5
8:50
NHL: egyetlen sikerre a Stanley Kupától a Los Angeles Kings (ATV)
Egyetlen siker választja el a Los Angeles Kings csapatát, hogy fennállása során először megnyerje a Stanley Kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében harmadszor is legyőzte a New Jersey Devilst.
jún. 5
8:51
Biztonsági kamerás felvétel buktatta le a darabolós gyilkost (BorsOnline)
Napokig nagy erőkkel kereste az Interpol és a kanadai rendőrség azt a Luka Rocco Magnotta nevű melegpornóst, aki a gyanú szerint meggyilkolta és feldarabolta partnerét, majd a holttest részeit postán küldte el különböző címekre Montrealba és Ottawába.
jún. 5
8:51
Mélység és magasság Sziléziában (Metropol)
Utazás Katowice környékén, paloták, kastélyok, bányák és ipari műemlékek érintésével.
jún. 5
8:52
Barcsay- és Amerigo Tot-alkotások kalapács alatt (hirado.hu)
179 festményt, grafikát és plasztikát árvereznek el a Képcsarnok június 8-i aukcióján.
jún. 5
8:52
Allegri: 99 százalék, hogy Thiago Silva a Milan játékosa marad (ATV)
Massimiliano Allegri, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint szinte biztos, hogy a klub megtartja Thiago Silvát, az együttes brazil válogatott védőjét.
jún. 5
8:54
Visszatért 1,25 fölé az euró jegyzése (ProfitLine)
A G7 országok csoportjának ma tartandó válságtanácskozását megelőzően az euró jegyzése a dollárral szemben visszatért az 1,25-ös szint fölé. Az euró árfolyamát erősítette az is, amely szerint német kormány megváltoztatja az euróövezeti államadósság-válság során eddig követett politikáját, az államháztartási szigort, és az adósságcsökkentést növekedésösztönző intézkedésekből álló csomaggal kívánja…
jún. 5
8:54
Másodfokon a pécsi lövöldöző (hirado.hu)
Gere Ákos az elsőfokú ítélet szerint legkorábban 30 év múlva kerülhet szabadlábra, ügyében már az első tárgyalási napon jogerős döntés születhet.
jún. 5
8:56
Emelkedéssel indulhat a kereskedés Európában (ProfitLine)
Emelkedő indexekkel indulhat a kereskedés az európai tőzsdéken. A befektetők optimistán várják, hogy a világ hét vezető államának (G7) pénzügyminiszterei és jegybankárai a kedden tartandó rendkívüli videokonferencián kitaláljanak valamit az euróövezeti adósságválság kezelésére. A javuló hangulatról árulkodik az is, hogy az euró jegyzése a dollárral szemben visszatért a lélektani 1,25-ös szint…
jún. 5
8:57
Foci helyett kis idő magunkra (Metropol)
Amíg a férfi meccset néz, a nő unatkozik? Nem feltétlenül. Az így keletkezett üres órákat ezerféle módon kihasználhatjuk.
jún. 5
8:57
Gól nélküli döntetlen az írek ellen (Metropol)
A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 0-0-s döntetlent játszott a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő ír csapattal, a Puskás Ferenc Stadionban.
jún. 5
8:57
Közelít a fontos szinthez a forint (Portfolio)
A május csaknem egészére jellemzõ feszült nemzetközi globális befektetõi hangulat az elmúlt napokban óvatosan enyhült amellett is, hogy például tegnap ismét a vártnál rosszabb amerikai...
jún. 5
8:57
Nem megy jól a luxusszállodáknak (Pénzcentrum)
Egyre kevesebben keresik a legjobb szállodákat Magyarországon, így nem meglepő, hogy összességében romlik az ötcsillagos hotelek nyereségessége is....

Keresés