A parlamenti közgyűlés arra is felszólította az ET illetékes testületeit, vegyék fontolóra, mit tehetnek a romákkal szembeni előítéletek, a romák megbélyegzése ellen a médiában és a politikai közbeszédben.
A honlap a határaikat feszegető, a szülői és iskolai közösségektől függetlenedő fiatalokat szólítja meg a gyerekek szájízének, gondolatvilágának megfelelő nyelvezeten.
A testvértelepülésein élő erdélyi-, és felvidéki magyarokat látja vendégül Maglód. Az öt napig tartó rendezvényen megismerhetik egymás kultúráját, a hagyományokat és lesznek koncertek is.
A Balatonnál a legkönnyebben a tóhoz közeli, kis telken fekvő, 60 négyzetméter körüli, 2 hálószobás, 4-6 fő elhelyezésére alkalmas nyaralókat lehet kiadni, a bérleti díj, naponta és személyenként 3-5 ezer forint - közölte az OTP Ingatlanpont az MTI-vel.
Vasárnap indítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV a közforgalmú hajójáratokat, amelyek a Kopaszi-gát és Újpest, illetve Óbuda között közlekednek.
Habár idén a korábbi évekhez képest sokkal több hosszú hétvégének örülhetnek a magyar munkavállalók, éves szinten kevesebb a törvényben meghatározott munkaszünetet jelentő ünnepnap hazánkban, mint a régió többi országában - mutat rá az Accace hat közép-kelet-európai országban végzett felmérése. A legtöbb fizetett szabadnapnak a szlovákok örülhetnek, míg ukrán szomszédaink akkor is kapnak egy nap…
A tranzakciós illetékről szóló minap bejelentett, a Magyar Nemzeti Bankra is vonatkozó legfrissebb törvénytervezet nemcsak a kormány saját maga által hozott törvényét, de az uniós jogot is súlyosan...
Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal a MÁV tulajdonszerzését a Resti Zrt.-ben. Ezzel a döntéssel a GVH jóváhagyta, hogy a Resti 85,58 százalékát kitevő részvénycsomag 2 milliárd forintért a MÁV tulajdonába vándoroljon. Ugyancsak rábólintott a versenyhivatal, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyedüli tulajdonosa legyen a Fővárosi Vízműveknek.
Elindulhat a szerver alapú pénznyerő automaták üzemeltetése, miután a Magyar Közlönyben kihirdették a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény végrehajtási rendeleteit. A szövetség szerint ezzel újraépülhet a szerencsejáték piac.
A Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatása szerint június végén a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat, a Fidesz előnye pedig a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is több mint másfélszeres mind a teljes népesség, mind a biztos pártválasztók körében.
Kigyulladt egy 22-es busz motortere Budapest és Budakeszi határában, a tüzet eloltották, senki nem sérült meg - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Igazoltan rasszista és antiszemita eredetű teszt címmel közölt jegyzetet pénteken a Libération című francia baloldali napilap annak a magyarországi laborvizsgálatnak a kapcsán, amellyel egy a Jobbikba belépni szándékozó férfi azt akarta kimutatni, hogy felmenői között nincsenek zsidó vagy roma ősök.
A tranzakciós illetékről szóló minap bejelentett, a Magyar Nemzeti Bankra is vonatkozó legfrissebb törvénytervezet nemcsak a kormány saját maga által hozott törvényét, de az uniós jogot is súlyosan...
Bizonytalan szabályozási környezet, magas kamatszint: ezek az európai ingatlanpiac legfontosabb kockázati tényezői. Marcus Cieleback-kal, az egyik legaktívabb német intézményi ingatlanbefektető, a...
Simor András jegybankelnök levelet küldött Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzakciós illeték módosító javaslatáról egyeztetni kell az MNB-vel és az EKB-val, ami eddig nem történt meg. Matolcsy György tegnap jelentette be az adózói kör kiterjesztését az MNB-re és a Magyar Államkincstárra.
Simor András jegybankelnök levelet küldött Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzakciós illeték módosító javaslatáról egyeztetni kell az MNB-vel és az EKB-val, ami eddig nem történt meg.
Sok múlik még az ír bíróságokon, valamint az ír-magyar-uniós kormányzati egyeztetéseken is a leányfalui gázoló ügyének további alakulása szempontjából - mondta Rétvári Bence.
A tervek szerint Dopeman, Seres Mária, Nagy Navarro Balázs és Árok Kornél is felszólal azon a demonstráción, amelyet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szervez vasárnap délutánra, a budapesti Hősök terére. A volt rokkantnyugdíjasokat, súlyos betegeket, fogyatékkal élőket sújtó kormányzati intézkedésekre akarják felhívni a figyelmet, de a szervezők szerint pártpolitikától…
Megállapodtak az európai uniós tagországok állam- és kormányfői pénteken arról, hogy az európai szabadalmi bíróság székhelye Párizsban lesz, ezzel elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy létrejöjjön a szabadalmak kiadását és jóváhagyását egyszerűbbé és olcsóbbá tevő uniós rendszer.
Simor András jegybankelnök levelet küldött Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzakciós illeték módosító javaslatáról egyeztetni kell az MNB-vel és az EKB-val, ami eddig nem történt meg.
A darabolós kannibálként elhíresült brutális gyilkos, Luka Magnotta titokban Tom Cruise-ról álmodozott, és arról, hogy a hollywoodi sztár egyszer majd örökbe fogadja.
Két személyautó karambolozott péntek délelőtt Budapesten, az egyik gépkocsi felborult - közölte Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
Simor András jegybankelnök levelet küldött Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzakciós illeték módosító javaslatáról egyeztetni kell az MNB-vel és az EKB-val, ami eddig nem történt meg. Az MNB péntek délután nyilvánosságra hozta a levelet honlapján.
2011-ben rekord pénzügyi eredményeket produkált a Gazprom és már második éve világelső a tiszta nyereség alapján. Az éves bevétel 3.500 milliárd rubel (24.500 milliárd forint, a tavalyi magyar GDP 87 százaléka), ami 23 százalékkal haladta meg a 2010-es mutatót. A nettó nyereség pedig majdnem 880 milliárd rubelt tett ki. Ez 2,4-szer több az előző évinél - tájékoztatta a Gazprom részvényeseit a…