A szocialista Hiller István szerint a kormány döntése a felsőoktatási férőhelyek átcsoportosításáról az új felsőoktatási törvény által bevezetett részösztöndíjas képzési forma kudarcának beismerése.
Új pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére, miután az előző pályázatot érvénytelenítették.
Magas jegyzési érdeklődésre a meghirdetett összeg felett értékesített hozamcsökkenéssel 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján, kedden.
A nemesfém-kereskedők világszerte a nyári hónapokban, leginkább júniusban és júliusban igyekeznek feltölteni készleteiket, mert úgy tartják, hogy ebben az időszakban a legolcsóbb az arany. A Conclude Befektetési Zrt. szakértője az elmúlt bő évtized árfolyam-adatai alapján utánajárt, hogy a világgazdaság aktuális fejleményeinek hatásától megtisztított átlagos havi árváltozás alátámasztja-e ezt a…
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felcserélte a pályaválasztói jogot, így a Budapest Honvéd idegenben, az MTK Budapest pedig hazai pályán kezd az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.
A Miami Dolphins csapata lett az utolsó az NFL-ben amelyik feltöltötte a playbookját az iPadekre. A jövőben a rendkívül terjedelmes playbookokat már...
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felcserélte a pályaválasztói jogot, így a Budapest Honvéd idegenben, az MTK Budapest pedig hazai pályán kezd az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.
Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában kedden - közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei ügyelete az MTI-vel. A balesetben nem sérült meg senki.
A legfrissebb sajtóhírek szerint csupán három csapat bonyolítja le a fiatal versenyzők tesztjét a silverstone-i versenypályán a Brit Nagydíjat követő héten. Tovább »
A tegnapi veszteségek után az USA határidős piacai csekély emelkedést mutatnak. A befektetők kedélyeit a spanyol rövid távú hozamok jelentős emelkedése, valamint a küszöbön álló Európai Uniós csúcs...
"A devizatartalék adatok közzétételét illetően az MNB nem változtat az eddigi publikációs renden" - válaszolta a Portfolio.hu megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank Sajtóosztálya. A kérdést azt követően...
Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában kedden. Egy 500 köbméteres tartály robbant fel és gyulladt meg. Május 18-án már történt egy detonáció a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában: akkor bitumennel töltöttek fel egy ezer köbméteres tartályt, aminek a teteje megrepedt.
Nem engedték meg egy amerikai asszonynak, hogy bikini felső nélkül ússzon a medencében. A nőnek mellrák miatt mindkét mellét eltávolították, és sehol nem talált olyan fürdőruhát, ami ne irritálta volna a hegeket, ezért szeretett volna monokinizni. Első körben elküldték a beteg asszonyt
Családbarát bringás terepek országszerte, térképpel! 1. Kresz Park, Városliget A főváros legnagyobb hagyományokkal rendelkező közlekedési oktatóparkja hol másutt is lenne, mint a Közlekedési Múzeum mellett, a Városligetben! A mini utakon általános közlekedési normákat sajátíthatnak el a gyerekek: a gyalogos szerepét itt többnyire a felnőtt kísérőre osztják, a motorosokat, autósokat, bicajosokat…
Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 7 százalékos szintjét. Az elemzők Budapesten és Londonban egyaránt a 7,00 százalékos jelenlegi alapkamat tartását várták.
Bár egy katalán tévéadó információi szerint akár még ma a Barcelona játékosa lehet Didier Drogba, a gránátvörös-kék futballcsapat részéről cáfolták, hogy szerződtetni kívánják az elefántcsontparti ászt.
Nincs veszélyben az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 2012/2013-as szezonja, legalábbis ezt állítja, Donald Fehr a játékosok-szakszervezetének (NHLPA) a vezérigazgatója. A jelenlegi kollektív szerződés szeptember 15-én jár le.
Áprilisban, éves szinten a várt 2,5 százalék helyett 1,9 százalékkal csökkentek a lakásárak a 20 legnagyobb amerikai városban, havi szinten pedig már emelkedés tapasztalható - derül kis S&P...
Az Európai Bizottság a férfiak és nők számára egységesen számított (uniszex) biztosítási díjak bevezetésére vonatkozó irányelvének értelmében a biztosítóknak ez év végéig kell az ügyfelek nemétől független díjakat bevezetniük bizonyos biztosítási szerződések esetében. A gyakorlatban ez a változás azt is eredményezheti, hogy a nők kockázati életbiztosítási díjai akár 80 százalékkal emelkedhetnek. A…
Továbbra is óvatos monetáris politika indokolt a változékony kockázati környezet és a célt meghaladó infláció miatt a monetáris tanács keddi üléséről kiadott jegyzőkönyv szerint. Kamatcsökkentés...
Sok településen megszűnne a háziorvosi ellátás, ha a kormány az egészségügyre is kiterjeszti a közszférában dolgozó 62 évnél idősebbek nyugdíjaztatását - mondta az InfoRádiónak Komáromi Zoltán országos háziorvosi szakfelügyelő. A Magyar Kórházszövetség elnöke korábban azt mondta: az egészségügy működésképtelenségét eredményezné a döntés.