2012. június 25. hétfő

jún. 25
9:26
Eláruljuk: ennyit ért a Hősök tere Bruce Williséknek (hirado.hu)
Komoly milliókat hozott a főváros számára Willis stábja.
jún. 25
9:26
Reformálják a hadsereget: juhot legeltetnek, bogyót termesztenek (ATV)
Kidolgozta a katonai alakulatok gazdasági tevékenységének reformtervét Dmitro Szalamatyin ukrán védelmi miniszter, helyi lapértesülések szerint a katonai alakulatoknak 78 új gazdasági tevékenységgel kellene foglalkozniuk, köztük állattartással.
jún. 25
9:27
Aranyos vagy Natasa! (BorsOnline)
Boldogan kiegyeznénk azzal, ha a londoni olimpián úgy szerepelnének női kajakosaink, miként azt tegnap tették.
jún. 25
9:27
Az olaj húzta fel a remegő árupiacokat (Portfolio)
A hét utolsó napján felfelé vették az irányt az árupiacok, miután Európából több feszültségoldó hír is érkezett, ami a dollár gyengülését is elősegítette. A Dow Jones UBS árupiaci index összességében...
jún. 25
9:27
Jelentősen csökkent áprilisban a kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
Az áprilisi kiskereskedelmi forgalom volumene 2,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. Az év első négy hónapjában 0,7 százalékos volt az elmaradás mértéke az előző év azonos időszakához képest. Áprilisban az előző hónaphoz képest a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok alapján 1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom - olvasható a KSH jelentésében.
jún. 25
9:28
Bombafenyegetés: lezárták a Kálvin téri metróállomást (ATV)
A Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint ma reggel 8:55-kor bombariadó miatt lezárták a 3-as metró Kálvin téri állomását. A közlekedés 25 perccel később indult el újra
jún. 25
9:30
KSH: csökkent a kiskereskedelmi forgalom (Infostart)
A kiskereskedelmi forgalom volumene áprilisban 2,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. A csökkenésben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
jún. 25
9:30
Megszűnt az útzár az M7-esen (Metropol)
Székesfehérvárnál vasárnap egész délután hatalmas torlódás volt.
jún. 25
9:30
A távhőszolgáltató inkasszóval fenyeget, Hódmezővásárhely cáfol (ATV)
Az E-Star Alternatív Nyrt. rendkívüli felmondással megszüntette a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött hőszolgáltatási szerződését, és több más önkormányzattal is így jár el - közölte a társaság a BÉT honlapján. A város címzetes főjegyzője elmondta, az önkormányzat már közel egy éve nem áll szerződéses kapcsolatban a céggel.
jún. 25
9:39
A szövetségi elnök szerint "elfogadhatatlan" volt Nasri viselkedése (Agroinform)
Noel le Graet személyesen fogja kivizsgálni, hogy mi történt a sajtószobában a spanyol-francia negyeddöntő után.
jún. 25
9:42
A twitterezők betörtek a Le Petit Larousse szótárba (hirado.hu)
Immár a twitterező férfiak és nők (twitteur, illetve twitteuse) is bekerültek a Le Petit Larousse illustré című neves francia értelmező szótárba.
jún. 25
9:42
Gatlin és Gay is indulhat 100-on Londonban (Sport365)
A 2004-es olimpiai bajnok Justin Gatlin győzött, a hosszú sérülése után visszatérő, országos csúcstartó (9.69 mp) Tyson Gay pedig második lett férfi 100 méteren az amerikai atléták Eugene-ben zajló olimpiai válogatóversenyén, így mindketten indulhatnak a londoni játékokon.
jún. 25
9:44
LMP: alkotmányellenes a közmunkaprogram (hirado.hu)
Az ellenzéi párt szerint olyan közmunkaprogramra van szükség, amelyik visszatereli az embereket a munkaerőpiacra.
jún. 25
9:44
Hodgson: "Ilyen sz...rt én még nem láttam" - olasz-angol nyilatkozatok (Sport365)
Az olasz-angol Eb-negyeddöntőt követően a csalódott Roy Hodgsonnak nem sikerült megőriznie higgadtságát, olasz kollégája ugyanakkor elégedetten és boldogan nyilatkozott.
jún. 25
9:45
Eltanácsolták az iskolából Sipos Pétert (BorsOnline)
Sztárba szökkentek 1. rész - Míg a legtöbb művész tudatosan készül a színpadra, addig akadnak olyan hírességek, akik a véletlennek köszönhetik ismertségüket. Sipos Péter például cukrászból vált sztárrá.
jún. 25
9:45
Megint bombariadó volt a metróban! (Blikk)
jún. 25
9:45
Több tízezer munkahelyet teremthet az iparfejlesztési program (HR Portál)
Járműipari, gépipari és mechatronikai központ jöhet létre a Szombathely, Szentgotthárd és Zalaegerszeg zónában; a koordinált gazdaság- és iparfejlesztési program 25 ezer munkahelyet teremthet, és 1 milliárd euró befektetést jelenthet a térségben.
jún. 25
9:47
Bővíti létszámát a timári Rofa-Művek (HR Portál)
Autóipari tesztüzemet adott át a timári Rofa-Művekben Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken.
jún. 25
9:48
Magyarországon a legolcsóbb az alkohol (Metropol)
Az alkoholos italok és dohánytermékek tekintetében a legolcsóbb Magyarország volt tavaly az EU-ban.
jún. 25
9:49
Előléptették a szolgálaton kívül segítő tűzoltót (HR Portál)
Zászlóssá léptették elő azt a tűzoltót, aki péntek reggel egy budapesti XIX. kerületi családi ház kigyulladását szolgálaton kívül észlelve azonnal megkezdte a mentést.
jún. 25
9:50
Bombariadó a Kálvin téren (Metropol)
Nem állt meg reggel a 3-as metró a Kálvin téren.
jún. 25
9:51
Otthoni munkavégzés irodai infrastruktúrával (HR Portál)
Magyarországnak van még hova fejlődnie, ami a távmunkában dolgozók arányát illeti, pedig a magyar munkavállalók nyitottak lennének erre a típusú munkavégzésre. Cikkünkből kiderül, hogy egyedileg kialakított informatikai megoldásokkal miként követheti egy néhány fős kisvállalkozás, vagy akár egy több száz főt foglalkoztató nagyvállalat is a nemzetközi trendet.
jún. 25
9:54
A Renault nem tudja, mi okozta a motorhibákat (F1világ)
A Renault Sport F1 műszaki vezetője, Rob White elárulta, egyelőre még fogalmuk sincs arról, mi okozta Sebastian Vettel és Romain Grosjean kiesését a tegnapi Európa Nagydíjon. Tovább »
jún. 25
9:57
PannErgy: megkezdődött a kistokaji visszasajtoló kút fúrása (Portfolio)
Egy héttel a kistokaji tereprendezési munkák befejezését követően, a műszaki telepítést befejezve, a hétvégén megkezdődött a Miskolci Geotermikus Projekt második visszasajtoló kútjának (KIS-PE-01B)...
jún. 25
9:57
Eljött az én időm - Federer (Agroinform)
A svájci, aki korábban hatszor nyerte meg a wimbledoni tenisztornát, hetedszer is győzni szeretne a Grand Slam-viadalon.
jún. 25
9:59
Már megint túl sok kockázatot vállalnak a bankok (Portfolio)
A kormányoknak "egészséges lökést" kell adniuk a bankok számára - hívja fel a figyelmet a bázeli központú Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) éves jelentésében, utalva a banki mérlegek javításának, a...
jún. 25
10:00
Soros: Merkel rossz irányba viszi Európát (Infostart)
Soros György milliárdos befektetési szakember szerint Európának közös törlesztési pénzalapot kell létrehoznia olasz és spanyol állampapírok vásárlására, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ha elmaradnak az átütő erejű intézkedések az európai vezetők e heti találkozóján, az előre vetítené euró hanyatlását.
jún. 25
10:00
Strandokat ellenőrzött az ÁNTSZ - itt az eredmény (hirado.hu)
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint a strandok 75 százaléka felel meg a közegészségügyi előírásoknak.
jún. 25
10:00
Az izraeli Knesszet cáfolja Kövér magyarázatát (ATV)
Az izraeli parlament szóvivője cáfolja Kövér László kabinetfőnökének reakcióját arra a hírre, hogy a magyar országgyűlés elnökét „nemkívánatos személynek” minősítették Jeruzsálemben.
jún. 25
10:00
Holnap kiderül marad-e a 7 százalékos alapkamat (ProfitLine)
Matolcsy beszédet tart a parlament gazdasági bizottsága előtt, holnap MNB kamatdöntésre számíthatunk, szerdán Merkel és Hollande találkozó lesz.
jún. 25
10:00
Alacsonyabb étvágy és fiatalos külső - ezt tudja a frissült Renault Espace (Auto Pult)
Nemrégiben már hírül adtuk, hogy másodjára frissül a Renault legnagyobb egyterűje, az Espace, ezúttal pedig a ráncfelvarrás további részleteiről számolhatunk be, hiszen korábban csupán a külső módosításokat tette közzé a francia gyártó, most viszont már a lemezek alatt történt változások is nyilvánosak.
jún. 25
10:01
Borúsan nyitott a pesti tőzsde (Portfolio)
A kereskedés a hazai parketten a pénteki esés folytatásával kezdődött. A BUX a nyugat-európai tőzsdékhez hasonlóan 1% feletti mínuszban nyitott, az OTP közel 2%-ot veszített értékéből. A BUX 1%-ot...
jún. 25
10:02
Esik a BUX index - lejtőn az OTP árfolyama (ProfitLine)
A banki és a gyógyszeripari vállalatok vezetésével folytatódik az indexek csökkenése a főbb európai értékpapír piacokon. Nyitás után negyed órával a frankfurti Xetra DAX index 1,1 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,38 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,90 százalék, a legnagyobb európai vállalatok részvényeinek árfolyamét követő EU Stoxx 50 index 0,80 százalékkal esett.
jún. 25
10:03
Betegesek a görögök (BorsOnline)
Bár a jövő hét végi EU-csúcson szeretné újratárgyalni a hitelcsomag feltételeit a görög kormány, a kabinet két legfontosabb tagja nem tud részt venni az eseményen: kórházba kerültek.
jún. 25
10:03
Tévés fesztivál Veszprémben (Kreatív Online)
A seregszemle díjátadóját kedd este tartják.
jún. 25
10:03
Motorral a londoni olimpiára (Metropol)
1965-ös oldalkocsis Pannóniák gördültek ki a Közlekedési Múzeum kupolacsarnokából. Gyönyörű fotók!
jún. 25
10:03
Nem ért véget a hatalmi harc Egyiptomban (Metropol)
Az államfőválasztás kimenetele csak azt döntötte el, hogy milyen keretek között folytatódjon a hatalmi vetélkedés.
jún. 25
10:15
Parkolásmizéria: a "placcon" vitázik a konkurencia (Pénzcentrum)
Anyagi kárt okoznak a budapesti kerületeknek a foghíjtelkeken létesített parkolók - állítja az egyik fővárosi parkolóház üzemeltetője....
jún. 25
10:15
Dark-electro szerelemgyerek smaragdszínben (Metropol)
Egyelőre még csak digitális változatban, de megjelent a Black Nail Cabaret bemutatkozó lemeze, az Emerald City.
jún. 25
10:15
A nap fotója: Kiderült! Ibrahimovic valójában Beckenbauer eltitkolt gyermeke (Sport365)
Ez persze nem igaz, de egy brazil férfi meglepő döntése alapján mégis így történt. A Franz Beckenbauer névre hallgató újdonsült apa ugyanis Zlatan Ibrahimovicnak keresztelte el újszülött kisfiát.
jún. 25
10:17
Tragédia: rákban hunyt el a 23 éves ex-liverpooli játékos (Sport365)
23 éves korában elhunyt Miki Roqué, a Real Betis labdarúgója. A játékosnál 2011 márciusában diagnosztizáltak medencerákot.
jún. 25
10:18
Betegség nyaralás alatt: újra kivehető a szabadság (HR Portál)
Aki szabadság közben beteg lesz, újra kiveheti a betegen töltött napokat - idézi az Európai Bíróság múlt heti ítéletét az Origo.hu. A munkajogászok szerint a gyakorlatban ez nem hoz sok változást, az igazolt betegségeket többségében eddig sem számoltak a szabadsághoz.
jún. 25
10:18
3,3 l/100 km egy Chevrolet Aveóval – fogyasztásversenyt nyertünk (Auto Pult)
Május közepén nem egy ’átlagos’ invitálást kaptunk a Chevrolet hazai importőrétől: egy közép-kelet európai, autós újságíróknak meghirdetett fogyasztási versenyért egészen (az olaszországi) Velencéig repültünk.
jún. 25
10:20
"„Örömmérő", avagy a mediáció eredményességi tesztje (HR Portál)
A mediáció kilépett a jog tekintélyelvű, sokszor önmagában is ellentmondásokkal teletűzdelt, szabályozott világából. A szociális szféra empatizáló beszédmódját is háta mögött hagyta. Aki tanácsadóként ezekkel a mintázatokkal próbálkozik, elveszettnek érzi magát, csalódik. Ebben a dilemmában nem csak támpontot, megoldást is hoz egy új mérőműszer alkalmazása.
jún. 25
10:21
Legyőzte a rák a 24 éves focistát (BorsOnline)
Hosszantartó betegség után elhunyt Miguel Roque, az angol Liverpool és a spanyol Betis egykori játékosa.
jún. 25
10:33
Tőzsdére menne a Norbi Update (Portfolio)
Tőzsdére készül Schobert Norbert cége, a Norbi Update, amit őszre tervez a tulajdonos. A lépéssel a célja a tőkebevonás a fejlesztések finanszírozásához, az irányítást azonban nem adná ki kezéből a...
jún. 25
10:33
Gyengélkedve kezdi a hetet a forint (Pénzcentrum)
Enyhén negatív ma reggel a hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amely összefügghet azzal, hogy az új görög kormány programterve és a nemzetközi szervezetek elvárásai között szakadék van, ami a görög válságot ismét a figyelem középpontjába helyezheti....
jún. 25
10:33
Piqué nem egyedül akar megküzdeni Ronaldóval (Agroinform)
A spanyol középhátvéd szerint fontos, hogy a portugál sztár ellen is csapatként védekezzenek, ahogy eddig tették.
jún. 25
10:33
Megbukott egy csaló felszámolóbiztos (ProfitLine)
Fiktív számla elszámolásával mintegy 200 millió forinttal csökkentette egy cégcsoport egyik vállalatának vagyonát a felszámolóbiztos - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága hétfőn az MTI-vel.
jún. 25
10:35
Nyersanyagokba, zöld energetikába és ingatlanokba fektetne a Porsche (Portfolio)
Teljesen új befektetési területekre koncentrálna a jövőben a Porsche SE. A holding társaság, amely arra készül, hogy sportkocsi-gyártással kapcsolatos tevékenységeit teljes egészében értékesítse a...

Keresés