Szépen profitál a Csillag születikből Szirota Jenni édesapja is. A rocker Ciki életerejét is visszaadták a fellépések. A férfinak már a fogyókúrához is megjött a kedve. Eldöntötte, meg sem áll mínusz hatvan kilóig.
Tegnap kezdődött a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja, jövő héten pedig elindul a Gyulai Várszínház 49. évadának programja. A nyári szabadtéri színházak többségének stabil az anyagi háttere, de idén támogatás hiányában elmarad például a zalai nyári színházi sorozat és Esztergomban is változott a nyári színház működésének a kerete.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslatról tárgyal mai ülésén a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója; a képviselőcsoport a munka világát érintő "megrendeléseket" is tett a kormánynak.
Aki az elmúlt években járhatott Kínában az tapasztalhatta, hogy ahol turistasokadalommal találkozik, legyen az a Nagy fal, a Tiltott város, vagy az agyagkatonák sora Xianban, ott a legtöbb látogató kínai. (Nem kevesen Tajvanból érkeznek, hogy megnézzék milyen is az "anyaország".)
Az eddiginél szigorúbb Btk. jövő nyáron léphet a harminc éve hatályos és közel százszor módosított jelenlegi helyére. Megkezdődhet a jegybanktörvény módosítójának a vitája is és megint szavaznak Áder által visszaküldött törvényekről.
A június 29-július 1 között immár 33. alkalommal megrendezett Kaláka Fesztivál Kelet-Közép-Európa legrégebbi folkzenei fesztiválja. Az eseménynek 32 évig a Diósgyőri vár adott otthont, de a műemlék rekonstrukciós munkái miatt a szervezőknek idén új helyszínt kellett keresniük, így kerültek Egerbe.
Bobby Jindal louisianai kormányzó vasárnap szükségállapotot hirdetett az irányítása alatt álló állam területén, miután a Debby trópusi vihar a Mexikói-öböl térségében elérte az Egyesült Államok partvidékét.
Több mint 11 ezer ember kényszerült otthona elhagyására vasárnap az Egyesült Államokban, Colorado Springsben és a város környékén a fenyegető erdőtüzek miatt.
Nem szüntethető meg a hálapénz sem az egészségügyi dolgozók, sem pedig a betegek szerint. Július 1-jétől az igazgatóknak kell dönteniük: elfogadhatnak-e a dolgozóik pénzt.
Az E-Star Alternatív Nyrt. tájékoztatása szerint az E-Star Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött hőszolgáltatási szerződését rendkívüli felmondással megszüntette - olvasható a BÉT honlapján.
A Népszabadság a letartóztatott rendőri vezetők ügyével foglalkozik hétfői számában. A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: kétezer milliárd forintot terelne vissza a kormány a közkasszába a feketegazdaságból.
Gyalogság elleni szovjet repeszaknát találtak a Balatonban. Egy fürdőző vette észre a balatonlellei Virág strandon, majd visszadobta és szólt a rendőröknek, akik ötszáz méteres távolságban lezárták a móló környékét. A repeszaknát az irmapusztai hulladéklerakóban robbantották fel a honvédség tűzszerészei.
Olyan simán gyalogolt keresztül Franciaországon a címvédő spanyol válogatott, mintha edzőmeccset játszott volna. Pedig negyeddöntőt nyert, csak éppen erőlködés nélkül.
Kusztor Péter nyerte a kerékpárosok országos bajnokságának hosszúhetényi mezőnyversenyét, amelyen a londoni olimpián szereplő Lovassy Krisztián a harmadik lett.
Rafael Nadal a Mutua Madrid Open után kijelentette, hogy a kék salak miatt a következő évben kihagyja a madridi tornát. A spanyol klasszis szavaira felfigyelt az ATP elnöke, Brad Drewett, aki kijelentette, hogy a 2013-ban visszatért a vörös salak.
Az elhelyezkedéskor kiemelten fontos a friss diplomás munkához való hozzáállása és a cégek főként gyakornoki programokban és projektmunkák elvégzésében látják az intézmények és az ipari szféra együttműködésének lényegét - derül ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatásából.
Súlyos buszbaleset történt vasárnap Mexikóban: a nedves úton felborult a jármű, legalább 32 ember meghalt. A helyi vöröskereszt egyik illetékese szerint a baleset az ország délnyugati részén történt.
Bobby Jindal louisianai kormányzó vasárnap szükségállapotot hirdetett az irányítása alatt álló állam területén, miután a Debby trópusi vihar a Mexikói-öböl térségében elérte az Egyesült Államok partvidékét.
Többnyire csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacon a hétfői kereskedési napon, a befektetők a jelek szerint kivárnak a csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcsig.
Az Európai Bizottság szakértőin "átment" a költségvetés és a konvergenciaprogram, és ennek köszönhetően visszavonták múlt héten a kohéziós alapok egy részének felfüggesztését - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn az m1 Ma reggel című műsorában.
Hétfőn hidegfront vonul át a Kárpát-medencén. Fejfájás, migrén, szédülés sokaknál jelentkezhet. A reakcióidő megnyúlhat, így a közlekedésben résztvevők fokozottan figyeljenek.
Csekély mértékben változott a forint árfolyama a hétvégén; az eurót 287,55 forinton jegyezték hétfőn délelőtt tíz óra után, szemben a péntek esti 287,52 forinttal.
Schobert Norbi a közeljövőben nemcsak a vércukorszintet fogja lesni nap mint nap, hanem a tőzsdei folyamatok alakulását is. A fitneszguru eldöntötte: ősszel nyílt részvénytársasággá alakítja cégét.
Ma dönt a parlament az új büntető törvénykönyv (Btk.) elfogadásáról, az új kódex 2013. július 1-jén válthatja fel a több mint harminc éve hatályos és azóta csaknem százszor módosított jelenlegit. Megkezdődhet a jegybanktörvény módosításának vitája is.
Csoknyai László és Tóth Krisztián arany-, Bor Barna és Joó Abigél pedig bronzérmet szerzett a cselgáncsozók hétvégi, prágai Európa Kupán, a londoni olimpia felkészülési időszak egyik legfontosabb versenyén.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az egészségügy működésképtelenségét eredményezné, ha az ágazatot érintené a 62 évnél idősebb orvosok kötelező nyugdíjaztatása.
Biatorbágy első bölcsődéjét avatta fel Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár vasárnap - közölte az államtitkárság. A 72 férőhelyes bölcsőde felépítéséhez az Új Széchenyi Terv keretében 250 millió forint támogatást nyert el a város.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) és a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. is pozitívan értékeli az új Munka törvénykönyvének (Mt.) a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályozását és úgy vélik, hogy megmarad a kölcsönzés rugalmassága.
Az LMP szerint a kormány "újabb célpontja" az egészségkárosodásban szenvedő kismamák, akik januártól nem részesülhetnek egyszerre gyesben és rehabilitációs ellátásban.
Az Európai Bizottság szakértőin "átment" a költségvetés és a konvergenciaprogram, és ennek köszönhetően visszavonták múlt héten a kohéziós alapok egy részének felfüggesztését - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn az m1 Ma reggel című műsorában.
Orbán Viktor lovat szeretne, de munkája mellett nincs ideje rá, Gyurcsány Ferenc pulija pedig Putyin és Blair ölét is megjárta. Jávor Benedek a kis hely miatt nem tart kutyát.