2012. június 21. csütörtök

jún. 21
6:44
Ebben nem engedett az Orbán-kormány (hirado.hu)
Nyárra datálják a megbeszélések nyitányát.
jún. 21
6:45
Visszavonul Puzsér Róbert (BorsOnline)
Pár napon belül teljes sajtócsendet hirdet maga körül Puzsér Róbert. A Csillag születik legutóbbi évadának ítésze a Borsnak még elárulta, mi vezetett a döntéséhez.
jún. 21
6:45
Egyetem vonul be az Orczy-parkba (Spa Trend Online)
Minden kormányzati propaganda ellenére, a Természettudományi Múzeumnak mégis mennie kell a Ludovika egykori épületéből. Patyi András, az épületet és az Orczy-parkot elfoglaló Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora szerint a kormány mindkét fél számára kedvező helyzetet teremtett a múzeum és az egyetem között.
jún. 21
6:47
Torkon lőtte magát a volt kormányfő (BorsOnline)
Öngyilkosságot kísérelt meg szerda éjjel a két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Adrian Nastase volt román miniszterelnök, amikor a rendőrök be akarták kísérni a fogdába – számolt be az MTI.
jún. 21
6:49
A polgármestert okolják az ikrek haláláért (BorsOnline)
Vivien után a másik baba, Veronika is belehalt sérüléseibe. Az érdiek úgy vélik, az önkormányzat a hibás, mert a keskeny, hiányos járdák miatt kényszerültek le a szülők az úttestre. T. Mészáros András polgármester nem érzi úgy, hogy meg kellene szólalnia az ügyben.
jún. 21
7:00
Rio+20: összefogást sürgettek a világ vezető politikusai (Infostart)
A fenntartható fejlődés előmozdításához elengedhetetlen a nemzetközi közösség összefogása - hangsúlyozták az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 tanácskozásának első napján felszólaló állam- és kormányfők Brazíliában. Áder János köztársasági elnök szerint ennek érdekében ma már nem újabb nyilatkozatokra, hanem végrehajtható, megvalósuló programokra van szükség.
jún. 21
7:00
Meg akarta ölni magát - lefotózták a volt román kormányfőt (hirado.hu)
A részletek még nem ismertek.
jún. 21
7:00
Itt az új Citroën: a C-Elysée (ATV)
A 2012 végén forgalomba kerülő Citroën C-Elysée azoknak az ügyfeleknek kínálja a Citroën technológiai és esztétikai színvonalát, akik vonzó küllemű és megbízható négyajtós modellt keresnek elérhető áron. A C-Elysée-ben mutatkozik be a márka új, VTi72 elnevezésű benzinmotorja, amely a dinamikus menettulajdonságok mellett racionális fogyasztásával és megbízhatóságával tűnik ki.
jún. 21
7:02
Skorpió, titkos ellenségek hátráltatnak - napi horoszkóp (hirado.hu)
Előttünk a nyári napforduló, rengeteg változásnak nézünk elébe. A Bika segítségre szorul, az Ikreknek bizonyítani kell, az Oroszlán előtt megannyi új akadály.
jún. 21
7:03
Senkinek nem kellenek Bochkorék (BorsOnline)
Megpecsételődött a Neo FM sorsa. A rádióval a NMHH felmondta a szerződést. Bochkorék műsora, a Bumeráng iránt, egyelőre nem érdeklődnek a különbözô médiumok.
jún. 21
7:03
Öngyilkosságot kísérelt meg Adrian Nastase volt román kormányfő (Blikk)
jún. 21
7:03
Alföldi nemkívánatos a Nemzeti élén (Spa Trend Online)
"Azt gondolom, vezetőváltás lesz a Nemzeti Színházban" mondta tegnap a Duna TV Közbeszéd című műsorában L. Simon László, kultúráért felelős államtitkár.
jún. 21
7:03
Elmerülni az éjszakában (Metropol)
Van, ahol bulival csábítják a fiatalokat, van, ahol a relaxációra helyezik a hangsúlyt.
jún. 21
7:04
Rácz: nincs olyan helyzet, hogy megtiltsák a hálapénz átvételét (hirado.hu)
A kórházigazgatók szerint újabb döntés született, amit senki sem fog betartani.
jún. 21
7:05
Kártérítésért perelik Zsanettet (BorsOnline)
Hamis vád miatt és kártérítésért is perelheti E. Zsanettet az öt rendőr, akiket tegnap jogerősen felmentettek. Nehezményezik: a bíróság azt nem mondta ki, hogy bűncselekmény nem történt.
jún. 21
7:05
Várat épített az udvarában (Blikk)
jún. 21
7:05
Szombati séta Radnóti és Bauhaus nyomában (Spa Trend Online)
Az Orczy-kultúrkert csapata "Hol van az éj, hol van az a kocsma..." címmel egy irodalmi- és kultúrtörténeti sétára invitál szombaton, délelőtt 10.00 órai kezdettel az Újlipótvárosban.
jún. 21
7:06
Kedvcsináló a Budakeszi Lőtéren (Metropol)
Egész napos programsorozat és tehetségkutató.
jún. 21
7:06
Áder: a közös jövő egyik legnagyobb kérdése a víz lesz (hirado.hu)
A magyar államfő részt vesz az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló, nagyszabású Rio+20 tanácskozásán Brazíliában.
jún. 21
7:07
Ég a győri gyapjúgyár (Blikk)
jún. 21
7:18
Várólistára kerülnek az infarktusos betegek - lapszemle (Infostart)
A Népszabadságnak nyilatkozó kórházigazgatók nem tervezik a hálapénz engedélyezését. A Magyar Nemzet szerint hamarosan az infarktusos betegeket is központi várólistára kell helyezni.
jún. 21
7:18
Kezdődik az Etnofest (hirado.hu)
Péntektől vasárnapig tart a világ kultúráinak zenei fesztiválja, az Etnofest, amelyet immár 9. alkalommal tartanak meg a vajdasági Palicson.
jún. 21
7:18
Egészségesebb munkahellyé válik az American Express Magyarország (HR Portál)
A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramot indított az American Express Magyarország Kft. - olvasható a cég közleményében.
jún. 21
7:18
Megszaporodhatnak az áramszünetek Európában (ProfitLine)
Az energetikai iparág szereplői a legnagyobb kihívást a fejlesztésekhez szükséges forrásszerzésben látják, és attól tartanak, hogy a beruházások finanszírozási gondjai gyakoribb áramszünetekhez vezethetnek Európában - derül ki a PwC felméréséből, amelyben 43 ország 72 energetikai vállalatának felsővezetői vettek részt.
jún. 21
7:18
Rio+20: nemzetközi összefogást sürgettek a világ vezetői (ATV)
A fenntartható fejlődés előmozdításához elengedhetetlen a nemzetközi közösség összefogása – hangsúlyozták az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 tanácskozásának első napján felszólaló állam- és kormányfők Brazíliában.
jún. 21
7:20
Izzó fűrészpor miatt állt le a munka a soproni bútorgyárban (HR Portál)
Az IKEA faipari csoporthoz tartozó Swedwood Sopron Bútor Kft. telephelyének raktárában izzik szerda reggel óta a fűrészpor - erősítette meg az MTI értesülését a társaság ügyvezető igazgatója.
jún. 21
7:20
Elhalasztották az egyiptomi elnökválasztás eredményének bejelentését (ATV)
Meghatározatlan időre elhalasztották az egyiptomi elnökválasztás második fordulója eredményének a bejelentését - közölte szerdán a MENA hivatalos hírügynökség az egyiptomi országos választási bizottság döntését idézve.
jún. 21
7:21
István: tudom, ki a fiam gyilkosa (BorsOnline)
Miután meghallgatta a szemtanúkat, Bán István fejében összeállt a kép a szörnyű éjszakáról, amikor úgy megverték a fiát, hogy belehalt. A rendőrség még mindig ismeretlen tettes ellen nyomoz.
jún. 21
7:21
Önmagát halálba kínáló szendvicskacsa (Blikk)
jún. 21
7:21
Öngyilkos akart lenni a volt román kormányfő (Kripto Akadémia)
Öngyilkosságot kísérelt meg szerda éjjel a két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Adrian Nastase volt román miniszterelnök, amikor a rendőrök be akarták kísérni a fogdába - közölték román ügyészségi források.
jún. 21
7:22
Sok mindent kifogásolnak az elbocsátott pilóták (HR Portál)
Hiánypótlást adott be a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumához benyújtott korábbi kifogásához a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (HUNALPA) szerdán délelőtt. A kifogást eredetileg a Malév bezárását követő felmondások körüli anomáliák miatt adták be.
jún. 21
7:23
Lebénázták a magyar olimpikonokat (BorsOnline)
Harminchat nappal a londoni nyári játékok előtt a USA Today olimpiai kalkulátora csupán három aranyérmet prognosztizál a magyar küldöttségnek. S ezek között nincs ott a vízilabda és a kajak-kenu.
jún. 21
7:24
Ég a győri gyapjúgyár (Metropol)
A teljes terjedelmében, nagy füsttel égő csarnok több szomszédos épületet is veszélyeztet, a lakosságra azonban nem jelent veszélyt.
jún. 21
7:24
Pápa: elkezdődött a felkészülés, Gyömbér a Fradinál edz (Sport365)
Ma délután megkezdte a felkészülést a 2012/2013-as bajnoki szezonra a Lombard Pápa Termál FC csapata.
jún. 21
7:24
Hatezer pedagógussal kevesebb lesz (HR Portál)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint okozhat gondokat a közoktatás hatékonyságában a kormány közszférát érintő elképzelése, amely szerint 62 éves korban kötelező nyugdíjba vonulást rendelnének el.
jún. 21
7:26
Milan: fél évre kidőlt a válogatott középpályás (Sport365)
Rossz hír a Milan szimpatizánsai számára, hogy Sulley Muntarira hosszútávon nem számíthat a klub.
jún. 21
7:26
Kényszernyugdíj az egészségügyben: "nem megoldható" (HR Portál)
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint "nem megvalósítható", hogy minden, 62 évnél idősebb egészségügyi dolgozót kötelezően nyugdíjba küldjenek, ezért kiáll annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatot ne érintse a kötelező nyugdíjaztatás.
jún. 21
7:28
Megvan, mitől retteg Kovács Katalin, a magyar kajakkirálynő (Sport365)
Stábunk a zágrábi kajak-kenu Eb előtt a női csapat tagjait kapta mikrofonvégre - Kovács Katalin, Kozák Danuta és a négyesben bizonyító Fazekas Krisztina is megosztotta várakozásait.
jún. 21
7:36
Várólistára kerülnek az infarktusos betegek? (hirado.hu)
Tiltakoznak az orvosok a kormány döntése ellen, amivel várólistássá tennék a koszorúér-tágítást függetlenül attól, hogy sürgősségi vagy megelőzési indokkal végzik.
jún. 21
7:36
A politikusok lelkiismeretéhez szólt Áder Rióban (ATV)
Áder János köztársasági elnök szerint a fenntartható fejlődés megteremtése érdekében ma már nem újabb nyilatkozatokra, hanem végrehajtható, megvalósuló programokra van szükség.
jún. 21
7:38
Persányi Miklós maradt az állatkert vezetője (hirado.hu)
A képviselő-testület egyhangú szavazással, vita nélkül döntött arról, hogy a következő öt évben is Persányi Miklós vezetheti az állatkertet.
jún. 21
7:38
Öngyilkosságot kísérelt meg a letöltendő börtönre ítélt ex-kormányfő (ATV)
Öngyilkosságot kísérelt meg szerda éjjel a két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Adrian Năstase volt román miniszterelnök, amikor a rendőrök be akarták kísérni a fogdába – közölték román ügyészségi források.
jún. 21
7:39
Újabb önégetések - ezúttal Kínában (Metropol)
Egy tibeti pásztor meghalt, társa súlyos sérüléseket szenvedett, amikor felgyújtották magukat az északnyugat-kínai Csinhaj tartomány tibetiek lakta településén.
jún. 21
7:39
Elhagyták a helyszínt egy buszbaleset részesei (Blikk)
jún. 21
7:39
Az átlagnál magasabb jövedelmet jelent a BME-diploma (Alternatív Energia)
Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is - ezt mutatja az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérése.
jún. 21
7:40
Ennyit ér a műegyetemi diploma (hirado.hu)
Az átlagnál jobban keresnek a BME-n végzettek, könnyebben helyezkednek el, és elégedettebbek is a munkahelyükkel.
jún. 21
7:40
Nem volt szabálysértés a rendőrtábornok ittas vezetése? (ATV)
A Fővárosi Ítélőtábla friss végzése szerint perújítást rendeltek el Kiss Ernő volt rendőr dandártábornok ittas vezetési ügyében – írta a Blikk.
jún. 21
7:42
Tarlós: New Yorkban van hídpénz, Budapesten is lehet (ATV)
Levette a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről a taxisrendelet tárgyalását Tarlós István. A főpolgármester szerint az előterjesztésről még sokat kell egyeztetni, ezért legkorábban szeptemberben tárgyalhatja újra a Közgyűlés. Nem szavaztak a Budapest név használatáról sem, a főpolgármester szerint ebben itt is további egyeztetésekre van szükség. A javaslat lényege, hogy minden cégnek, vállalkozónak,…
jún. 21
7:44
Jemenben megöltek harminc al-Kaida terroristát (ATV)
A jemeni hatóságok szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet harminc harcosával végzett szerdán az légiereje, de meghalt a vöröskereszt egyik munkatársa is, aki egy francia túsz kiszabadításán fáradozott.
jún. 21
7:45
Az átlagnál magasabb jövedelmet jelent a műegyetemi diploma (Infostart)
Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is - mutatja az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérése.

Keresés