Az MSZP kezdeményezi, hogy a gazdasági és a fenntartható fejlődés bizottság tagjaiból álló parlamenti vegyesbizottság ellenőrizze a paksi atomerőmű bővítésének előkészítését.
Szerdán és csütörtökön 35 Celsius-foknál is melegebb lehet, péntektől némileg mérséklődhet a kánikula, vasárnap az ilyenkor szokásosnak megfelelő 25-30 fok várható - mondta Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa kedden az MTI-nek.
Nem kívánt vallomást tenni keddi kihallgatásán az a 63 éves érdi asszony, aki hétfő este a városban elgázolt egy babakocsiban fekvő három hónapos ikerpárt, egyikük halálát okozva.
Jelentősen romlott az elmúlt negyedévben az euróövezet jövőjének globális befektetői megítélése az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport felmérése szerint, amelyben meredeken nőtt - már jóval 50 százalék felett áll - az euróövezet legalább részleges felbomlásától tartó intézményi befektetők aránya.
Új bevásárlóközpont alapkövét tették le kedden a burgenlandi Parndorfban az outlet-központtal szemben, írja az MTI. A Shopping Center Parndorf az építtető, a Prädium ingatlankezelő társaság...
Fokozódik a hőség, egyre több megyében tartósan 27 Celsius-fok felett lehet a napi középhőmérséklet, az UV-B sugárzás átlaga pedig kedden az extrém szint felett várható.
A MÁV-START 2012 nyarán is kínál a nemzetközi utazásokhoz, úti célokhoz közvetlen vonatokat Délkelet-Európa kedvelt nyaralóhelyeire, így Pulára, Koperbe és Splitbe. A gyorsvonatokra bármely nemzetközi vasúti pénztárban meg lehet vásárolni a menetjegyet akár forintban, akár euróban....
A londoni olimpia jegyeladásai körül kirobbant botrány miatt újragondolja a 2014-es, Szocsiban sorra kerülő téli játékok belépőinek értékesítési rendszerét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
Halogatja még döntését, de ígérete szerint július végén bejelenti Valentino Rossi, hogy jövőre hol folytatja pályafutását. Egyesek szerint visszatérhet a Yamahához, de a legvalószínűbb, a ducatis folytatás.
A párt szerint hiába találhatók meg külön-külön a Btk.-ban a kapcsolódó bűncselekmények, például zaklatás vagy testi sértés, a rendőrség sokszor nem jár el az ügyben.
Az MSZP szerint a kormány igazságügyi reformja lényegében megbukott, hiszen hiába mentek el a falig, végül kénytelenek voltak elfogadni a Velencei Bizottság javaslatait.
Guangzhou - A rendőröknek sikerült megakadályozniuk a tragédiát, és lecsukták azt a kínai férfit, aki kilógatta 6. emeleten lévő lakásuk ablakán kislányát.
Los Angeles - Fél, hogy nem éri meg szabadulását Michael Jackson (†50) orvosa, Conrad Murray (59), akit a világsztár megöléséért ítéltek tavaly négy év börtönre.
Az amerikai-olasz Titan Salvage-Micoperi csoport hidraulikus emelődarui horgonyoznak az oldalára dőlt Costa Concordia olasz luxushajó mellett a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigetnél. A tervek szerint a hajóroncsot 2013 februárjára hozzák vontatható állapotba. A 2012. január 13-án zátonyra futott hajón harminckét ember vesztette életét.
Szorosabban együttműködik az ügyészség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az antiszemita indíttatású bűncselekményekkel kapcsolatos információk cseréjében - állapodott meg kedden a legfőbb ügyész és a Mazsihisz.
Megállapodtak abban, hogy az ügyészség és a Mazsihisz szorosabban együttműködik az antiszemita indíttatású bűncselekményekkel kapcsolatos információk cseréjében.
Lemondott vezetői munkaköréről július 1-jei hatállyal Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke. Az elnök sajtóközleményében a lemondás okaként csak annyi áll, hogy a kulturális örökségvédelmi törvény ezen időpontban hatályba lépő módosításával való egyet nem értése jeléül távozik posztjáról, ám ennél többet nem kíván mondani.
A holnap esti amerikai jegybanki kamatdöntõ üléssel kapcsolatos befektetõi bizakodás amellett is egyre javuló nemzetközi piaci hangulatot váltott ki, hogy összességében nem történt...
Az LMP szerint egy olyan otthonteremtési programra lenne szükség, ami a közösségi bérlakások megteremtésére fókuszál, felélénkíti az ingatlanpiacot és az építőipart.
Már a délelőtti órákban sem remegtek meg a piacok a rossz hírekre, délután pedig meredek emelkedés kerekedett. A Fed likviditásfokozó intézkedéseire vonatkozó várakozások mellett egy kedvező amerikai...
Kedden harmadfokú hőségriadóra fokozta és péntek éjfélig meghosszabbította a korábban kiadott riasztását az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. fellebbez a társaság korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós számára megítélt 200 millió forintos kifizetés ellen - közölte az MNV.
Baks - A világ legjobb természetfotósával, Máté Bencével (27) testközelből fotózott madarakat egy Bakshoz közeli lesből a gyermekkora óta vak Dudás Imre.
A tizennyolc éves Justin Bieberről kiderült, hogy vérbeli romantikus és mindent bevet, hogy lenyűgözze szerelmét, a 19 esztendős Selena Gomezt. Szerelmük igazi tinédzser l’amour!
Az alkotmány kifejezés lett az Év szava, az Év antiszava pedig a banki termék - ismertette a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, valamint az Anyanyelvápolók Szövetsége által felkért szakértő bizottság döntését a Magyar Nyelv Múzeuma az MTI-vel kedden.