2012. június 18. hétfő

jún. 18
6:18
Erdély: egymásnak estek a Fidesz emberei (Kripto Akadémia)
A romániai magyarság megosztásával vádolja Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. A múlt vasárnapi helyhatósági választáson mindkét Budapestről támogatott alakulat megalázó vereséget szenvedett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben, még az egy százalékot sem érték el.
jún. 18
6:21
A Heat hibázott kevesebbet a harmadik meccsen, így náluk az előny (Agroinform)
Rengeteg kisebb-nagyobb hibát, valamint 91-85-ös Miami Heat sikert hozott a finálé harmadik összecsapása.
jún. 18
6:24
Francia választások: abszolút többséget szereztek Hollande-ék (Infostart)
Abszolút többséget, az 577 képviselői helyből 314-et szerzett meg Franciaországban a Francois Hollande elnököt adó Szocialista Párt (PS) a nemzetgyűlési választások második fordulójában a francia belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos végeredmény szerint.
jún. 18
6:24
Görögország döntött - Európa gyors lépést vár (hirado.hu)
A konzervatív Új Demokrácia párt nyerte meg a vasárnapi parlamenti választást, s közös kormányt alakíthat más Európa-párti politikai erőkkel.
jún. 18
6:24
Árnyékköltségvetést készít az MSZP (ATV)
Az MSZP őszre benyújtja azt az alternatív költségvetést, amelytől azt reméli, hogy megakadályozhatja a lakosság egyharmadának lecsúszását. A szocialisták szerint ugyanis a Fidesz lemondott a kisebb keresetűekről. Az ellenzéki párt elhibázottnak tartja a jövő évi költségvetés tervezetét.
jún. 18
6:26
Dugódíj helyett hídpénz lesz? (hirado.hu)
Gyorsabbnak és olcsóbbnak tartaná az ellenőrző rendszer kiépítését a főváros, mint a behajtási díj esetében.
jún. 18
6:26
Negyven fok alatt lesz a csúcshőmérséklet a héten (ATV)
Másodfokú hőségriadó van érvényben kilenc megyében, hétfőn viszont már az egész ország területére kiterjesztik a riasztást. Aki tehette, vasárnap vízparton hűsölt a harmincfokos kánikulában. A Velencei-tónál volt olyan strand, ahol már délben kirakták a megtelt táblát. A vendéglátósok – mint ilyenkor mindig – bizakodóak, remélik, jobb szezonjuk lesz a tavalyinál.
jún. 18
6:27
Bochkorék kétségbeesve keresnek állást (BorsOnline)
Akár már ma is eldőlhet a hétszázmilliós adósságot felhalmozó Neo FM sorsa. Bochkor Gábor hónapok óta puhatolózik, miként lehetne átmenteni máshová a sikerműsornak számító Bumerángot.
jún. 18
6:33
Görögök, G20, Fed, spanyol bankaudit - Sűrű hetünk lesz (Portfolio)
Hétfőtől szerdáig G20 találkozó, a hét közepén Fed kamatdöntés, pénteken pedig az unió pénzügyminiszterei tanácskoznak - ez a hét nem csak a görögökről fog szólni. A Fed ülése különösen érdekes,...
jún. 18
6:42
Ősi égetőkemence másolatát építik meg Kínában (hirado.hu)
A most készülő sárkány előtt már több ősi-stílusú égetőkemencét is sikerrel felépítettek, illetve begyújtottak Csingtöcsenben.
jún. 18
6:42
Magyarország leglátogatottabb városa... Kitalálja? (ProfitLine)
Az elmúlt évben 1 millió 50 ezer éjszakát töltöttek a vendégek Hévízen, ami jelentős bővülés a korábbi időszakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a statisztikai adatok alapján a vidéki városok közül továbbra is Hévíz a leglátogatottabb település.
jún. 18
6:42
Mindig fizetni kellene, ha átmegyünk valamelyik Duna-hídon (ATV)
A hídpénz részleteiről Tarlós István nem beszélt, de általánosságban azt hozta fel mellette, hogy az ellenőrző rendszer kiépítése gyorsabb és olcsóbb lenne.
jún. 18
6:44
Idén még legalább egyszer módosítják a munka törvénykönyvét (ATV)
Az idén még legalább egyszer biztosan módosítják a munka törvénykönyvét - értesült a Napi Gazdaság.
jún. 18
6:45
Dolhai Attila borzalmas tűzesetet okozott (BorsOnline)
Sármos musicalsztár, operetténekes, lázadó ro-cker, és első operabemutatójára készül. Dolhai Attilát már sok szerepben megismerhette a közönség, ma gyermekkori csínytevéseiről olvashatnak.
jún. 18
6:46
Egy hónapos csúcsra erősödött a forint: 292 az euró (ATV)
Erősödött, de kora reggeli árfolyamához képest már kissé korrigált a forint hétfő délelőtt.
jún. 18
6:47
Tokody Ilona: terror háza lett az operaház (BorsOnline)
Tokody Ilona elvesztette közalkalmazotti viszonyát az Operánál, sőt a jövő évadban már egy szerepe sem lesz. Az énekesnő elsősorban az intézményt vezető Ókovács Szilvesztert okolja mindezért.
jún. 18
6:48
Tizedszer éjszakáznak a múzeumok (Spa Trend Online)
Holnap éjjel tizedszer várják országszerte a múzeumok éjjel-nappal a látogatókat, a Múzeumok Éjszakáján. Idén a fővárosban 104, vidéken pedig 181 helyszínen kínálnak programot a kultúrára és szórakozásra vágyóknak. A válság és a múzeumok sanyarú helyzet az idei programkínálatra is rányomja a bélyegét, de minden bizonnyal sok ezren váltják meg az 1500 forintos karszalagot.
jún. 18
6:48
Franciaország: lemondott a kormányfő, Hollande ismét kinevezte (ATV)
Az 577 képviselői helyből 314-et szerzett meg Franciaországban a Francois Hollande elnököt adó Szocialista Párt (PS) a nemzetgyűlési választások második fordulójában. A zöldek először tudnak önálló frakciót alakítani, de bejutott a szélsőjobb is.
jún. 18
6:50
Tömegek a Múzeumok Éjszakáján (Spa Trend Online)
Minden évben, így idén is tömegek vettek részt a Múzeumok Éjszakáján, a legnagyobb múzeumokba csak hosszas sorban állás után lehetett bejutni. Az OSA Archívum a gondokról is beszélt.
jún. 18
6:51
Újabb érv, miért ne dohányozzanak a várandósok (Infostart)
Az állapotosan dohányzó kismamák növelik annak kockázatát, hogy az esetleg koraszülöttként világra jövő gyereküknél súlyos, egyes esetekben életveszélyes bélbetegség, nekrotizáló enterokolitisz alakul ki - írták amerikai kutatók a Pediatrics című szakfolyóiratban.
jún. 18
6:52
Egykönyvnyi büntetés (Spa Trend Online)
A bíróság nagyon-nagyon méltányos volt az alperessel szemben: egyetlen könyv árával büntette az internetes tolvajokat. Talán e témakörben a törvénykezés gyakorlatlansága is közrejátszott a több mint enyhe büntetésben.
jún. 18
7:00
Rák, hátborzongató élmények várnak rád! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Szűz megint csak önmagával nem törődik, a Mérleg legyen óvatos a költekezésben, a Nyilasnak konfrontálódnia kell, a Vízöntő hallgasson megérzéseire!
jún. 18
7:00
Egészségügyi dolgozók béremelése, Áder visszaküldött törvényei a parlament előtt (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet egyebek mellett a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, továbbá rögzítheti az egészségügyi dolgozók béremelését is.
jún. 18
7:02
Rendőri korrupció: Kimondták - Orbán utasított kemény fellépésre (hirado.hu)
Már a választások után a kormányfő asztalán volt a dosszié a gyanús rendőrségi ügyekről.
jún. 18
7:03
Titokban nősült Király L. Norbi (BorsOnline)
Az ifjú páron kívül mindössze öten voltak az esküvôn, amelyen az X-Faktor sztárja hivatalossá tette kapcsolatát születendő gyermeke édesanyjával.
jún. 18
7:03
Hídpénz jöhet a dugódíj helyett (Blikk)
jún. 18
7:05
Puzsér: végezhetne magával Ági néni (BorsOnline)
Puzsér Róbert kiakadt azon a debreceni nyugdíjason, aki a Bors múlt hétfői számában az eutanázia bevezetését sürgette. Puzsér szerint Ági néni egyedül is képes végezni magával.
jún. 18
7:05
Kiváló minőségű lesz az idén a dinnye (Blikk)
jún. 18
7:07
Nudisták rohantak meg egy szupermarketet (Blikk)
jún. 18
7:09
Ugrott a forint is - A Sziriza nélküli görög kormány jöhet (Portfolio)
A szavazatok csaknem teljes egészének összeszámolása alapján nem lesz patthelyzet Görögországban a mai voksolás után. Az legalábbis egyértelmû, hogy az EU/IMF mentõcsomagot és a...
jún. 18
7:18
Újabb egészségügyi salátatörvény a parlament előtt (Infostart)
Az Országgyűlés háromnapos üléssel kezd bele július 13-ig tartó nyári rendkívüli ülésszakába. A képviselők hétfőn egyebek mellett dönthetnek a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, továbbá rögzíthetik az egészségügyi dolgozók béremelését is.
jún. 18
7:18
G7: mindenkinek érdeke, hogy Görögország maradjon (hirado.hu)
A G7-pénzügyminiszterek a görög parlamenti választások eredményére reagáltak.
jún. 18
7:20
Rákapcsolt a forint a görög választás hírére (hirado.hu)
Alig fél óra alatt csaknem négy forintot erősödött a forint az euróhoz képest.
jún. 18
7:21
Anita a gyerekek védőangyala (BorsOnline)
Tíz éven át üzletemberek és politikusok gyerekeinek életét óvta Debreceni Anita. A gyerektestőr legtöbbször a családdal élt, soha egy pillanatra nem pihenhetett, állandó készenlétben volt.
jún. 18
7:21
Sevcsenko szereplése kérdéses az angolok ellen (Blikk)
jún. 18
7:23
Milyen a horvát tiki-taki? (BorsOnline)
A horvátok mentalitását ismerve iszonyatosan nehéz meccs vár a spanyol válogatottra a C csoport zárófor­-dulójában. Egy 2-2-es döntetlennel mindkét csapat biztosan továbbjutna, de egyikük sem spekulál.
jún. 18
7:24
NBA: a Heat ismét bedarálta a Thundert (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik mérkőzésén a Miami Heat remek hajrával győzte le az Oklahoma City Thundert, így összesítésben már 2-1-re vezet a floridai együttes.
jún. 18
7:26
Szenzációs magyar siker: Babosék megnyerték a páros döntőt Birminghamben (Sport365)
Babos Tímea, oldalán Hszie Szu-vejjel, megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, füves pályás birminghami női tenisztorna párosversenyét, mivel a vasárnap esti döntőben nagy csatában győzött a világelső Liezel Huber, Lisa Raymond duó ellen.
jún. 18
7:28
EURO 2012: szomorú orosz hazatérés (Sport365)
Csak a háromgólos Alan Dzagojev adott interjút az újságíróknak, akik a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon kiesett orosz válogatottat várták a vnukovói repülőtéren.
jún. 18
7:30
A nap fotója: Máris savazzák a megszégyenült hollandokat - pakolhattok! (Sport365)
Nem kellett sokat várni arra, hogy az interneten megjelenjenek a csúfos Eb-búcsú után a holland válogatottat cikiző alkotások.
jún. 18
7:36
Orbán utasított kemény fellépésre a rendőri korrupció ügyében - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet a rendőri korrupcióról, a Népszabadság pedig a számítógép-felhasználók életét megváltoztató új eszközről cikkezik.
jún. 18
7:36
Franciaország: abszolút többséget szereztek a szocialisták (hirado.hu)
Az 577 képviselői helyből 314-et szerzett meg a Francois Hollande elnököt adó Szocialista Párt (PS).
jún. 18
7:36
Hibás mezben játszanak a spanyolok az Eb-n (ATV)
Komoly zűrzavart okozott a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, hogy hibás mezben szerepel a címvédő spanyol válogatott.
jún. 18
7:38
Babosék megnyerték párosban a birminghami tenisztornát (ATV)
A magyar teniszező és tajvani társa a világelső Liezel Huber, Lisa Raymond duót verte nagy csatában vasárnap este.
jún. 18
7:45
London még nem mondott le a drachmáról (Privátbankár)
Újabb, idén már harmadik parlamenti választástól Görögország eurótagságának őszi megszűnéséig terjednek a londoni elemzők forgatókönyvei arra, mi követheti a vasárnapi - idén második - görög választásokat.
jún. 18
7:48
Bővült a közfoglalkoztatás, nőtt a szezonális munkalehetőség Zalában (HR Portál)
A közfoglalkoztatás bővüléséből, valamint a szezonális munkaerőigények növekedéséből adódóan ezer fővel mérséklődött májusban a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
jún. 18
7:48
Megugrottak az ázsiai piacok (ProfitLine)
A megismételt görög választás eredménye egy időre megnyugtathatja az euróövezet jövője miatt aggódókat, illetve a pénzpiacokat. Az ázsiai piac minden esetre emelkedéssel reagált, a hétfői kereskedési napon.
jún. 18
7:50
Sikeresen megőrizte a munkahelyeket az Alpha-Vet (HR Portál)
Tavaly 800 millió forinttal növelte árbevételét az Alpha-Vet cégcsoport legnagyobb tagvállalata, az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.: 11,3 milliárd forintos árbevételt ért el a 2010-es 10,5 milliárd forint után - mondta az MTI-nek a vállalatcsoport tulajdonosa.
jún. 18
7:50
Meredeken erősödik a forint a görög választások hírére (ProfitLine)
Egy hónapos csúcsra erősödött a forint az euróhoz képest a nemzetközi devizakereskedelemben röviddel a görögországi parlamenti választás részeredményeinek közzététele után.
jún. 18
7:52
Vizsgálják a veszélyes tevékenységet folytató üzemeket (HR Portál)
Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig kilencven üzem jelezte, hogy veszélyes tevékenységet folytat, közülük kettő a fokozottan veszélyes, úgynevezett felső küszöb értéket elérő kategóriába sorolható - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Keresés