A Csaba Metál Zrt. új, 4200 négyzetméteres üzemcsarnokot épített békéscsabai telephelyén, a csütörtökön átadott épület és a folyamatban lévő technológiai beruházások összege 1,63 milliárd forint - mondta el Majoros Béla, a társaság tulajdonos-vezérigazgatója a megnyitón.
A kormány döntött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által működtetett hitelkonstrukció kibővítéséről, így a gazdálkodók még mintegy 9,5 milliárd forintért igényelhetnek hitelt az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogramból - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-vel.
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Hankook abroncsgyár vezetése nem hajlandó együttműködni a vegyipari dolgozók szakszervezetével annak érdekében, hogy a június 4-i tragikus baleset után balesetvédelmi feltáró bizottság jöjjön létre a cégnél - írta a párt három politikusa az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
Munkahelyi baleset történt a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) tiszaújvárosi ipartelepének területén csütörtök délután, a társaság egyik szerződéses partnere alvállalkozójának két munkatársa meghalt - közölte a cég az MTI-vel.
Két vietnami és két szlovák állampolgár érintett az ügyben, közülük ketten csempésztek marihuánát gépkocsival Magyarországra, és egy X. kerületi lakásba szállították.
Munkabaleset történt a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) tiszaújvárosi ipartelepének területén csütörtök délután, a társaság egyik szerződéses partnere alvállalkozójának két munkatársa meghalt - közölte a...
Még mindig nem veszik a biztosításokat az emberek, el kell adni, amihez üzletkötő kell - mondta Bartók János, Aviva életbiztosító Zrt. elnök-vezérigazgató. Egy rendesen kiképzett üzletkötő a megfelelő terméket tuja eladni a megfelelő embereknek. Azoknak, akik egyre kevésbé hajlandóak vagy tudnak az emberek nyugdíjas korukra vagy egyéb hosszú távú célra félretenni. A Mindennapi Pénzügyeink…
Ismét profit warninggal lepte meg befektetőit a Nokia, ami már-már kezd hagyományossá válni a cégnél a negyedévek végéhez közeledve. A társaság ezzel egyidőben bejelentette, hogy az egyre növekvő...
A svájci jegybankelnök szerint a bank el van szánva, hogy nem engedi az euró árfolyamát 1,20 frank alá esni. "A frank minden közgazdasági modell alapján túlértékelt, és további erősödése súlyos gondokat okozna az exportfüggő svájci gazdaságnak" - mondta Thomas Jordan csütörtökön Bernben. A görögök növelik svájci betétállományukat.
Noha jól ismert „hangulatrontók” a nyári vakációt megzavaró hasmenés és a felfázás, csak kevesen tudják, hogy ezek a gyakori kórformák egyszerűen megelőzhetőek. Némi odafigyeléssel valóban felhőtlenné tehető a nyaralás.
Bizonyosan nem Budapest városhatára lesz a behajtási díj zónahatára - közölte Tarlós István csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután több kerületi polgármesterrel is egyeztetett a témában. A főpolgármester a taxirendelettel kapcsolatban azt mondta, szégyenteljes a helyzet, de az új rendelettel orvosolhatják a problémákat.
A kis Isabella Kruger tavaly év végén került életveszélyes állapotban kórházba: testének 80 százaléka égett meg. A dél-afrikai orvosok most nem mindennapi műtétet hajtottak végre a 3 éves kislányon, azaz klónozott bőrrel fedték be.
Gdansk — Különleges kesztyűben véd Iker Casillas (31) a labdarúgó-Európa-bajnokságon. A lapzártánk után az Írország ellen pályára lépő spanyol válogatott kapusának sérülés miatt óvnia kell a bal kezét. Ezért két ujja „sziámi ikerként összenőtt" a sportszergyártó szponzorának köszönhetően.
Leymah Gbowee, egy fiatal nigériai anya nőtársaival „szexsztrájkba” kezdett, hogy véget vessenek a brutális polgárháborúnak. Ezért tavaly Nobel-békedíjban részesítették őt.
A banki tranzakciós illetékkel kapcsolatban csütörtökön mindössze két fontos információval lettünk okosabbak: alapja változatlan maradhat, és a kormány jövőre 280 milliárd forintot szedne be belőle,...
A IX. Louis Armstrong Jazzfesztivállal kezdődik június 22-én a Bánki Nyár; a nyugat-nógrádi falu programsorozata nyolc hétig tart, színházi előadások mellett élő koncerttel, folklór fesztivállal, filmvetítésekkel várják a látogatókat.
Nem sikerült kideríteni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) területileg illetékes intézete részletes tájékozódása és adatgyűjtése révén sem, hogy mi okozta a XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak hétfői tömeges rosszullétét - közölte Vass Csaba helyettes fővárosi és Pest megyei tiszti főorvos csütörtökön az MTI megkeresésére.
Az MSZP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint a behajtási díjra adóként tekint a főváros, amellyel a költségvetési forráskivonást próbálja ellensúlyozni a városvezetés.
Egy földművesre nyitott tüzet a Gázai-övezetből egy palesztin orvlövész – a férfi a traktor mögé rejtőzve várta meg, míg az izraeli hadsereg kimenekíti.
A kormány hiába próbálja takargatni gazdaságpolitikai kudarcát, az mindig kiderül; már látszik, hogy folytatódni fognak a megszorítások, a foglalkoztatottság csak a közmunkások miatt fog nőni, a gazdaságban pedig recesszió lesz - mondta a csütörtöki kormányszóvivő tájékoztatón ismertetett 2013. évi költségvetés számai kapcsán az LMP szóvivője az MTI-nek.
Alekszandr Basztrikin, az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság elnöke tagadta, hogy halálosan megfenyegette volna a Novaja Gazeta főszerkesztő-helyettesét.
Ha hinni lehet a pletykáknak, hamarosan oltár elé áll a világ egyik legszebb sztárpárja. A hírek szerint ugyanis Shakira gyermeket vár Gerard Pique-től.