2012. június 10. vasárnap

jún. 10
14:27
Nem túl fényesek a májusi kínai makrogazdasági adatok (ProfitLine)
A nyilvánosságra került májusi kínai makrogazdasági adatok az általános gazdasági feltételek szélesebb körű romlásáról árulkodnak, aminek fényében már nem is tűnik váratlan húzásnak a csütörtöki kamatcsökkentés.
jún. 10
14:30
Véletlenül meglőtte magát az MPP egyik jelöltje (Infostart)
Véletlenül halálra sebezte magát rendőr barátja pisztolyával a Magyar Polgári Párt nagybaconi listavezetője.
jún. 10
14:30
Parlamenti bizottsággal vizsgáltatná a MÁV ügyeit az LMP (ATV)
Az LMP hétfőn kezdeményezi egy, a MÁV utóbbi két évben történt ügyeit kivizsgáló parlamenti bizottság felállítását - mondta az MTI-nek vasárnap Jávor Benedek, a párt frakcióvezetője.
jún. 10
14:30
Rio Ferdinand behívása fel sem merült - Roy Hodgson (Agroinform)
Az angolok szövetségi kapitánya furcsa indokkal magyarázta, hogy miért maradt ki a rutinos középhátvéd az Eb-keretből.
jún. 10
14:32
Lezuhant egy kisrepülőgép Ukrajnában (Infostart)
Viharos esőben lezuhant egy ejtőernyősöket szállító kisrepülőgép vasárnap az ukrán főváros közelében. A fedélzeten 18-an utaztak, két pilóta és 16 ejtőernyős; öten meghaltak, a többi 13 ember megsérült - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
jún. 10
14:32
Brit pénzügyminiszter: "megfojtja" a brit növekedést az euróválság (ATV)
"Megfojtja" a brit gazdaság növekedését is az euróövezeti válság - írta vasárnapi cikkében a brit pénzügyminiszter, aki szerint a valutaunió problémáit a nemzeti szuverenitások nagyobb mértékű megosztásával, például költségvetési integrációval lehet csak megoldani, Nagy-Britannia azonban ebben nem vesz részt.
jún. 10
14:33
Okostelefon után, itt az "okoskút" (BorsOnline)
A mobiltelefonoknak köszönhetően Afrika-szerte javulhat a vízellátás az isten háta mögötti településeken. A nyomós kutakba épített érzékelő ugyanis mobilra küldött üzenettel tájékoztatja a szakembereket a kutak állapotáról.
jún. 10
14:33
Galéria: Marija Sarapova még mindig gyönyörű, és az Eiffel-torony is jól áll neki (Sport365)
Marija Sarapova szombat délután negyedik Grand Slam-győzelmével teljessé tette karrier-slamjét, azaz mind a négy GS-t megnyerte pályafutása során legalább egyszer. A 25 éves orosz szőkeség büszkén és boldogan pózolt a párizsi kora estében újonnan szerzett trófeájával, valamint az Eiffel-toronnyal. Azt kell mondanunk, semmit sem vesztett szépségéből!
jún. 10
14:34
Lezuhant egy motoros sárkányrepülő a kaposújlaki repülőtéren (ATV)
Lezuhant egy motoros sárkányrepülő vasárnap délelőtt a kaposújlaki repülőtéren, a pilóta ejtőernyővel kiugrott a gépből, és sérülés nélkül földet ért - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
jún. 10
14:35
Trapattoni megnyugodott (BorsOnline)
Mindkét csapat azt gondolja, ha ezt a találkozót nem nyeri meg, végük van. Úgy tűnik Írország egy kicsit megnyugodhat, mert a horvátok egyeten góllövője, Ivica Olic kiesett.
jún. 10
14:35
A nap fotója: még a Gazzetta is "azzurri" lett (Sport365)
Olaszország ma délután 18 órakor játssza első mérkőzését az Európa-bajnokságon a címvédő és világbajnok Spanyolország ellen. A válogatott tiszteletére még a legnagyobb és leghíresebb olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport is "ünnepi ruhát" öltött.
jún. 10
14:37
Anglia: két csapat is verseng a Chelsea válogatott támadójáért (Sport365)
Kapósak lettek a Chelsea játékosai. A BL-győztes londoniak Eb-ről lemaradó támadójáért, Daniel Sturridge-ért a Manchester City és a Liverpool is bejelentkezett.
jún. 10
14:48
Lezuhant egy motoros sárkányrepülő (hirado.hu)
A pilóta ejtőernyővel kiugrott a gépből, és sérülés nélkül földet ért a kaposújlaki repülőtéren.
jún. 10
14:50
Végét járja a szíriai rezsim az ellenzék új vezetője szerint (hirado.hu)
A Szíriai Nemzeti Tanács új elnöke azt állítja, hogy a kormányerők több város felett is elvesztették az ellenőrzést.
jún. 10
14:51
Matthew Mcconaughey titokban megházasodott (BorsOnline)
Texasi házának kertjében mondta ki a boldogító igent, a világ egyik legszexisebbnek tartott férfija.
jún. 10
14:51
Vagyont ér az ukrán csapatnak egy győzelem (Blikk)
Kijev — Minden pénzt megér a házigazda ukránoknak, ha jól szerepel futballválogatottjuk a lengyelekkel közös rendezésű Európa-bajnokságon.
jún. 10
14:51
Tizenhat határsértőt fogtak el (Blikk)
jún. 10
14:57
Négy banktól el kell búcsúznunk - Itt a lista! (Portfolio)
Illinois, Észak-Karolina, Dél-Karolina és Oklahoma államban zárattak be a hatóságok egy-egy bankot a héten, ezzel 28-ra emelkedett az idei bankcsődök száma az USA-ban. A hatósági becslések szerint...
jún. 10
14:57
Biztosítás leégés ellen: napi 5 ezerért az árnyékban (Pénzcentrum)
Lassan véget ér az iskolaév, egyre többen tervezik a nyaralást. A külföldi vakáció helyszínétől, a kedvenc szabadidős tevékenységtől függetlenül igaz: utasbiztosítás nélkül elindulni nagy kockázatot jelent, hiszen bármikor történhet olyan baleset, amely nemcsak a pihenést teszi tönkre, de a váratlan kiadások az utazás árának többszörösét is elérhetik....
jún. 10
15:00
Hiába a font, a briteket is fojtogatja az euró válsága (Privátbankár)
"Megfojtja" a brit gazdaság növekedését is az euróövezeti válság - írta vasárnapi cikkében a brit pénzügyminiszter, aki szerint a valutaunió problémáit a nemzeti szuverenitások nagyobb mértékű megosztásával, például költségvetési integrációval lehet csak megoldani, Nagy-Britannia azonban ebben nem vesz részt. Nagy-Britannia a legutóbbi adatok tanúsága szerint technikai recesszióban van.
jún. 10
15:00
Armageddon jön?! Hét megyére harmadfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat (ProfitLine)
A várható heves zivatarok miatt hét megyére a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap.
jún. 10
15:02
Szigorú szülő lesz az EU: nincs több önálló hitelfelvétel? (Privátbankár)
Az önálló hitelfelvétel megtiltását irányozza elő az euróövezeti tagállamok számára négy uniós intézmény közös terve, amely a teljes körű költségvetési unió megteremtését célozza - írta a Der Spiegel című német hetilap. A terv szerint a közös pénzt használó uniós tagországok kormányai szabadon rendelkezhetnének a költségvetési bevételek felett, de hitelt csak a közösség engedélyével és csak közös…
jún. 10
15:06
Parlamenti bizottsággal vizsgáltatná a MÁV ügyeit az LMP (hirado.hu)
A párt azt is fontolóra veszi, hogy megfelelő bizonyítékok esetén hűtlen kezelés miatt feljelentést tesznek.
jún. 10
15:06
Závecz: csúcson az MSZP és az LMP támogatottsága (ATV)
Eddig az volt a tapasztalat, hogy a fogyó kormánypárti népszerűséget az ellenzéki pártok be tudták gyűjteni, ez jelenleg még nincs így, de már látszik a változás - mondta Závecz Tibor az Ipsos kutatási igazgatója.
jún. 10
15:06
EURO 2012: 160 doppingteszt, az összes negatív (Sport365)
Összesen 160 doppingtesztet végeztek el az ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság előtt, mindegyik negatív eredményt hozott.
jún. 10
15:06
Győrfi Alen a 22. helyen, Talmácsi pontszerzőként végzett Misanóban (Agroinform)
A majd másfél éves kihagyás után visszatérő 2007-es világbajnok pontszerzőként tért vissza a motorversenyzéshez.
jún. 10
15:08
A németek kétharmada nem támogatná Spanyolországot (hirado.hu)
A németek kétharmada ellenzi, hogy Németország részt vegyen a pénzügyileg megrendült spanyol bankok megsegítésében - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
jún. 10
15:08
Tuti tipp a sport365.hu-tól: szinte minden a címvédő győzelme mellett szól (Sport365)
Spanyolország és Olaszország is sétagaloppban kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra, talán már-már túlságosan is könnyen. Kíváncsian várjuk, hogy a két, kulcsembereket nélkülöző válogatott hogyan küzd meg az elvárásokkal.
jún. 10
15:08
Lengyel, ír és horvát szurkolókat tartóztattak le Poznanban (Agroinform)
Tíz lengyel, három ír és egy horvát szurkolót vettek őrizetbe, miután üvegekkel és székekkel támadtak egymásra.
jún. 10
15:10
Villanyoszlopnak csapódott - fotókon a felismerhetetlenségig összetört az autó: (hirado.hu)
Nem tudni miért csapódott neki a személyautó a villanyoszlopnak a XVI. kerületben. A kocsi utasait a tűzoltók szabadították ki a roncsból, nem élték túl a balesetet.
jún. 10
15:10
Olimpiai távú triatlon ob: Pocsai Balázs és Vanek Margit sikere (Sport365)
A férfiaknál Pocsai Balázs, a nőknél pedig Vanek Margit nyerte a triatlonosok olimpiai távú országos bajnokságát, a Triatlon Tour 2. állomását Balatonfüreden.
jún. 10
15:12
Hitelfelvétel csak brüsszeli engedéllyel - ezt tervezi az unió (hirado.hu)
Megtiltanák az önálló hitelfelvételt az euróövezeti országoknak az Európai Unió csúcsszervei.
jún. 10
15:15
Be nem vizsgált termékek a boltokban: allergiás reakciót okozhatnak (Pénzcentrum)
Magyarországon a szúnyog- és kullancsriasztó szerek csak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) engedélyével forgalmazhatók, kizárólag az ilyen termékeknél garantálható, hogy alkalmazásuk nem jelent elfogadhatatlan egészségügyi kockázatot - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)....
jún. 10
15:24
Fotókon a romániai választások: a magyar pártok vezetői már szavaztak (hirado.hu)
A voksoláson három magyar párt - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt - mintegy 15 ezer jelöltet indított.
jún. 10
15:26
Nyílt hétvége az olasz palotákban (hirado.hu)
Magánkézben levő épületekbe is beengedik a kíváncsiskodókat szombaton és vasárnap.
jún. 10
15:27
Nekem a Blikk tankol! (Blikk)
Budapest - Már másodszor soroltunk 300 ezer forint értékű üzemanyag-utalványt a Blikk Bumm játékban, és ezúttal a budapesti Kecskés Pálra (57) mosolygott rá a szerencse.
jún. 10
15:27
Zselé sem segített Ronaldón (Blikk)
Liviv - A divatdiktátor Cristiano Ronaldo (27) a labdarúgó-Európa-bajnokságon sem hazudtolta meg magát. A portugál válogatott csapatkapitánya a németek ellen 1-0-ra elveszített szombati mérkőzés mindkét félidejében más frizurával lépett pályára.
jún. 10
15:28
Emelték a riasztási szintet: kiemelt kockázatról ír a meteorológia (hirado.hu)
Veszélyt ez egyelőre keleten jelenthet.
jún. 10
15:33
Iszonyatos vízi baleset: felaprította a kenut a turbina (Alternatív Energia)
Hídról vízbe ugráló részeg fiatalok, az erőmű erőterébe sodródott turisták, éjszaka ugró öngyilkosok, és hirtelen szívhalál a vízben - mi történt az utóbbi években a Tiszánál.
jún. 10
15:33
Az önálló hitelfelvétel megtiltását tervezik az euróövezeti tagállamoknak (ProfitLine)
Az önálló hitelfelvétel megtiltását irányozza elő az euróövezeti tagállamok számára négy uniós intézmény közös terve, amely a teljes körű költségvetési unió megteremtését célozza - írta vasárnap megjelent számában a Der Spiegel című német hetilap.
jún. 10
15:36
Hamarabb lebontják az új berlini falat (Metropol)
Lakossági tiltakozás hatására a tervezettnél hamarabb lebontják a német főváros központjában felépített új "berlini falat", egy műalkotást, amely a társadalmi különbségekre hívja fel a figyelmet.
jún. 10
15:39
Alonso: "a szerelőim remélhetőleg nem bosszulják meg a spanyolok győzelmét" (Sport365)
A Kanadai Nagydíj vasárnapi futamán Sebastian Vettel indul az élről, a második pozícióban Lewis Hamilton kezdi meg a versenyt, a humoránál lévő Fernando Alonso pedig a harmadik helyről rajtol.
jún. 10
15:41
Tóth Orsolyáék negyedikek a latin Európa Kupán (Sport365)
A magyar bajnok Stefano Vidoni, Tóth Orsolya duó a negyedik lett a Savaria Nemzetközi Táncfesztivál keretében rendezett latin Európa Kupán.
jún. 10
15:42
Válságos állapotban Mubarak (Infostart)
Néha eszméletét veszti, majd újra magához tér Hoszni Mubarak - ezt közölte az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt volt egyiptomi elnök egészségi állapotáról vasárnap a biztonsági szolgálat egyik illetékese.
jún. 10
15:42
Romániai önkormányzati választás: szavaztak a magyar pártelnökök (ATV)
A voksoláson a három magyar párt - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt – mintegy tizenötezer jelöltet indított.
jún. 10
15:43
Tuti tipp a sport365.hu-tól: a horvátoknak fel kell adni eddigi taktikájukat (Sport365)
Horvátország valószínűleg uralni fogja a mérkőzést és mezőnyfölényben fog játszani, azonban korántsem vagyunk biztosak abban, hogy ez gólokban, esetleg győzelemben is megmutatkozik majd.
jún. 10
15:45
ÉLŐ: Magyarország - Norvégia, világbajnoki selejtező (Sport365)
Bár az idei fő cél a londoni olimpia, vasárnap délután 15.30 órakor elképesztően fontos mérkőzés vár férfi kézilabda válogatottunkra. Mocsai Lajos tanítványai Norvégia ellen jutnának ki a világbajnokságra.
jún. 10
15:45
Őrjöngő vidra támadt egy nőre (BorsOnline)
Nem tudni miért esett a nőnek, és az is elfordulhat, hogy amputálni kell az egyik végtagját.
jún. 10
15:47
ÉLŐ: Nadal - Djokovic, Roland Garros férfi döntő (Sport365)
A salakon verhetetlen Rafael Nadal a világranglista vezetőjével, Novak Djokoviccsal csap össze a Roland Garros férfi fináléjában.
jún. 10
15:51
Megőrült a városvezetés: kitiltják a nejlonszatyrokat (Kripto Akadémia)
Mivel a nejlonszatyrokért kapott pénzt az eredeti megállapodással ellentétben az üzletek nem környezetvédelmi célokra fordították, Toronto városatyái bekeményítettek, és betiltották a műanyag zacskókat.

Keresés