Az MSZP szerint a kormány húszéves konszenzust felrúgva nem a gyerekek érdekeit helyezi az oktatáspolitika középpontjába és fiatalok tömegeit zárja el a felemelkedés lehetőségétől. A szocialisták úgy látják, a pedagógus-életpályamodell és az iskolák államosításának forrásai is hiányoznak, a felsőoktatásban tanulók száma pedig nagy mértékben csökkenni fog.
Nehéz feladat előtt áll az ország; ki kell alakítani a korszerű vidéki élet kereteit, meg kell erősíteni a közbiztonságot, be kell fejezni az erős és rugalmas közhivatali rendszer kiépítését - jelentette ki az Országgyűlés elnöke Csesztregen.
Idén májusban, országosan 8 184 ingatlan adás-vétel bonyolódott, így a tavalyi év azonos időszakához képest az idei első 5 hónap 30 százalékkal nagyobb forgalmat mutat - derül ki a Duna House legfrissebb tranzakciószám becsléséből....
A sajtó nyilvánossága előtt semmisítették meg a tavalyi népszámlálás adatgyűjtő rendszerének külső helyszínen kezelt adatbázisát pénteken Budapesten; az eljárás a népszámlálás adatvédelmét szolgálja.
Még ketten vannak kórházban a törökországi buszbaleset magyar sérültjei közül, további hat embert pedig kiengedtek péntek délelőtt a magyarokat szállító turistabusz csütörtöki, törökországi balesetében könnyebben megsérült utasok közül.
Az MSZP szerint a kormány húszéves konszenzust felrúgva nem a gyerekek érdekeit helyezi az oktatáspolitika középpontjába és fiatalok tömegeit zárja el a felemelkedés lehetőségétől.
Az MSZP szerint a kormány a Bethlen Gábor Alap 2011-es tevékenységéről szóló beszámoló elkészítésének elmulasztásával megsértette a vonatkozó törvényeket és ezzel "a kormány tovább folytatja az Alap tevékenysége, működése és támogatásai ügyében az eddigi titkolózást, a nyilvánosság kizárását" - írja Szabó Vilmos, a külügyi bizottság szocialista tagja pénteki közleményében.
Az idei ötödik versennyel folytatódik a MotoGP, a helyszín ezúttal a Katalán Nagydíj. Nézd nálunk élőben a második szabadedzés eseményeit, kezdés 14:10-kor!
Az elmúlt két évben két valós terrorfenyegetést hiúsított meg a Terrorelhárítási Központ (TEK), mindkét esetben külföldiek készültek fegyveres "elkövetésre" - közölte Hajdu János főigazgató az ATV csütörtöki Egyenes Beszéd című műsorában.
Az új komplex minősítő felülvizsgálatokat 2013 végéig kell elvégezni a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal fővárosi és megyei kirendeltségén. A 2012. január 1-jétől bevezetett rendszerben az egészségi állapot mértékét és nem a munkaképesség-csökkenést vagy az egészségkárosodás mértékét vizsgálják. Csak azok jogosultak ellátásra, akiknek az egészségi állapota 60 százalékos vagy ennél kisebb…
Két hét van az újabb görög parlamenti választásokig. Alexisz Ciprasz, a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) vezetője a választóktól vár felhatalmazást arra, hogy Görögország elutasíthassa a...
Idén májusban 4581 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 19,6 százalékkal többet, mint 2011 azonos hónapjában. Az összes járművet vizsgálva az év első öt hónapjában 16,1 emelkedett az üzembe helyezések száma.
Jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé a Magyar RTL Televízió Zrt. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint, ezért 10 millió forint bírságot szabott ki a tévére.
A nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban május folyamán ismét a várakozásoknál jóval kisebb mértékben, mindössze 69.000 fővel emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 8,1 százalékról 8,2 százalékra emekedett.Az előzetes elemzői várakozások 151.000 fős bővülésről szóltak.
Az indiai Anil Barela a folyóban játszott, amikor véletlenül lenyelt egy halat. Az orvosok nagyon meglepődtek, amikor a röntgenfelvételen meglátták, a halacska a fiú tüdejében van, nem a gyomrában.
Magyarország - Négylábú házi kedvenceink nemcsak lustálkodni szeretnek naphosszat. Sok kutya meglepő kunsztra képes. Most a te háziállatod is megmutathatja, mire képes!
Most már közel lehet a pillanat, amikor az euróövezeti vezetőknek "be kell törniük a tűzriasztót védő üveget", és jól teszik, ha elolvassák a tűz esetére kidolgozott útmutatót, mivel a görögországi fejlemények nyomán piaci pánik söpörhet végig Spanyolországon, Olaszországon és az euróövezet egészén, veszélyzónává változtatva Európát - írta pénteken megjelent cikkében a Világbank elnöke.
Fotókiállítás nyílt Tamási Gábor budapesti fotóművész képeiből a dél-türingiai Meiningen városának művészeti galériájában. A Harmadik vágány címmel készült összeállítás 80 nagyformátumú fotót mutat be, részben Tamási, részben Erhard Driesel meinigeni fotográfus munkáiból. A közös koncepciójú kiállítás témája a vasút.
Májusban a várt 150 ezerrel szemben mindössze 69 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig a várt stagnálással szemben 0,1 százalékponttal 8,2...
A csütörtöki után a pénteki forintesés még hevesebb volt és újabb bő négyhavi mélypont alakult ki a vezető devizákkal szemben. Az euró jegyzése 307 felett is járt. Ennek egyik oka, hogy ma is...
A nyugati média egyre hangosabban hirdeti a görög eurókilépést, közben egyre gyakrabban jelennek meg elemzések a spanyol kilépésről is. Edward Hugh, a ForeignPolicy elemzője szerint azonban felelőtlenség ezekkel a szavakkal dobálózni, mivel egy ilyen eseménynek megjósolhatatlan következményei lennének és a spanyol illetve görög állampolgárok sem kívánják elhagyni az eurózónát.
A magyar-szlovák kapcsolatok lényegesen jobbak, mint ahogyan a külvilág feltételezi, a két ország közös érdekei sokkal erősebbek, mint a köztük fennálló viták - jelentette ki a külügyminiszter. Martonyi János azután beszélt erről, hogy Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel egyeztetett.
Zágráb — Elhúzná a nótáját az ellenfeleknek Slaven Bilic (43). A horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya abban reménykedik, hogy csapata is olyan jól muzsikál, mint ő.
A Vanczák Vilmost is foglalkoztató svájci Sion együttesének vezetői jelezték, szeretnék csapatukba csábítani a Juventustól az idény végén elköszönt Alessandro Del Pierót.
Az európai aggodalmak miatt továbbra is kockázatkerülő üzemmódban vannak a befektetők, így a feltörekvő részvény- és kötvényalapokból a szerdával végződött héten is folytatódott a tőkekivonás. A...
Az előzetes tervek szerint a nyáron lezárulhat a Malév-jeggyel rendelkező, de a légitársaság csődje miatt elutazni már nem tudó utasok kártalanítása - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI kérdésére....
Miután számos vezető döntéshozó felhívta a figyelmet az utóbbi napokban a görögök eurózónából való kilépésének veszélyére, csak részben meglepő, hogy a Bloomberg elektronikus kereskedési rendszerében...
A várakozásokkal megegyező mértékben emelkedett a személyes fogyasztás áprilisban az Egyesült Államokban, ugyanakkor a személyes jövedelmek bővülése a várakozásoknál mérsékeltebbnek bizonyult - közölte pénteken az ország kereskedelmi minisztériuma
Az Európával kapcsolatos aggodalmak miatt egyébként is borongós nemzetközi hangulat tovább romlott, amikor délután napvilágot láttak a legfrissebb amerikai munkaerőpiaci statisztikák. A határidős...