Auth Magda hírolvasó-bemondó rosszulléte miatt hibásan hangzottak el a Vasárnapi Újság című műsor hírei az MR1-Kossuth Rádióban; a bemondónő munkavégzés közben, a mikrofon mögött lett rosszul, majd kórházba szállították - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kommunikációs igazgatósága hétfőn.
Túl van az életveszélyen a Fejér megyei Kulcson történt, négy halálos áldozatot követelő brutális bűncselekmény Budapesten ápolt sérültje, a gyanúsított édesanyja. A Székesfehérváron ápolt sérült napokon belül hazatérhet, a gyanúsított nővérének azonban még hosszabb ideig a dunaújvárosi kórház traumatológiai osztályán kell maradnia.
Ismét annak a gyanújának adott hangot Jaroslaw Kaczynski lengyel ellenzéki politikus, hogy merénylet áldozata lett ikertestvére, Lech, volt lengyel elnök.
Budapest – Eltiltotta párja az Éden Hotel szépségét Nikit (28) volt játékostársától Krisztiántól. A Blikk úgy tudja, a dögös lány szerelme Krisztiánt is megkereste, és nyomatékosan megkérte, hogy tartsa távol magát kedvesétől.
Milliárdokba kerül évente a brit gazdaságnak a sok munkaszüneti nap, és ez érezhető hatással van a brit gazdaság összteljesítményére az egyik tekintélyes londoni gazdasági elemzőház hétfőn ismertetett számításai szerint.
Budapest - Állítólag a gyűlöletet csupán egyetlen hajszál választja el a szeretettől, ennek pedig legjobb példája VV Attila (32) és VV Kinga (22) kapcsolata, akik már a villában is macska-egér harcot vívtak egymással.
Mario Balotellit megint kiállították az Arsenal elleni bajnokin vasárnap este, ám a piros lapja előtt is volt pár durva szabálytalansága. A videón látható jelenetet például (Songot talpalta le elég durván) lap nélkül úszta meg az olasz támadó...
Véget ért a vágyfokozó kis kék tabletta egyeduralma. Az "ölelőhormont" tartalmazó készítmény nemcsak a szexuális teljesítményt növeli, de segíthet a megromlott párkapcsolatok helyrehozásában.
A szigorúan szabályozott választási műsorok, politikai hirdetések és plakátok megjelenésével hivatalosan is megkezdődött hétfőn az elnökválasztási kampány Franciaországban, amelynek első fordulóját április 22-én, a másodikat pedig május 6-án tartják.
Tizennyolc illegális migránst fogtak el szombaton és vasárnap délelőtt a járőrök, miközben a zöldhatáron keresztül próbáltak belépni az országba Csongrád megyében.
Az orosz Gazprom komolyan érdeklődik a görög DEPA áramszolgáltató megvásárlása iránt. A gázipari óriáscég olajipari leányvállalata, a Gazprom-Nyefty pedig az eladásra kínált Hellenic Petroleum kőolajipari csoport megvételét fontolgatja.
Az érelmeszesedés következményeként bekövetkező érszűkület a magyar lakosság közel öt százalékát érinti - és ez csak az alsó végtagi érszűkületre vonatkozó adat. A kezeletlen betegségnek súlyos következményei lehetnek, holott a megfelelő életmódnak mind a megelőzésben, mind a kezelésben óriási szerepe van.
Fejenként több mint 9 millió dolláros óvadékot rótt ki hétfőn Tulsában a bíró két fehér férfira, akit azzal gyanúsítnak, hogy a hét végén az oklahomai városban agyonlőtt három fekete férfit, további kettőt pedig megsebesített.
A Körmend szerezte meg a bronzérmet a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután szolnoki négyes döntő hétfői helyosztóján remek hajrával legyőzte a tavaly második Albacompot.
Egy 62 éves férfi életét vesztette, miután autójával összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó gépjárművel hétfő délután Nagykőrös külterületén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Félórával később kezdődött Recep Tayyip Erdogan hétfői pekingi programja, mivel a kínai hatóságok késtek a török kormányfő testőreinek fegyvereit tartalmazó csomagok kézbesítésével - derült ki török sajtóértesülésekből.
Babos Tímea két meccslabdát hárítva legyőzte a japán Date-Krumm Kimikót hétfőn a koppenhágai, 220 ezer dollár összdíjazású fedettpályás női tenisztorna első fordulójában.
Megvédi-e címét az Európában is menetelő Szolnok? Képes lesz-e a szezon elején még szintén a nemzetközi mezőnyben vitézkedő, idény közben edzőváltáson átesett Atomerőmű meglepni Báderéket?
Az angol labdarúgó bajnokság 33. fordulójában a Bogdán Ádámmal a kapujában felálló Bolton 75 percig tartotta magát a győzelmével az ötödik helyre előrelépő Newcastle otthonában, ám végül vereséget szenvedett. Ben Arfa csodás gólt lőtt.
65 éves kor, vagy két ciklus után nem lehet rektor valaki - szögezi le az új felsőoktatási törvény. Több intézménynél legkésőbb jövő év elején el kell kezdeni az új vezető megválasztását.
Budapest - Élete egyik legnehezebb időszakán van túl Kovács Kati (67). A számos állami és szakmai kitüntetéssel elismert művésznő komoly érzelmi válságba került, hónapokig nem vállalt fellépést és szereplést, most azonban úgy érzi, sikerült összeszednie magát, újra a közönség elé tud állni.
A nepszava.hu által megkérdezett rádiósok szerint Auth Magda bemondónő nem volt ittas vasárnap reggel. Évek óta küzd pszichiátriai jellegű betegséggel, feltehetően ez okozhatta a tüneteket. Auth Magdának korábban is volt hasonló hírolvasási problémája, hogy abból ki, és milyen következtetéseket vont le, foglalkozott-e valaki az egészségével, azt nem tudni.
Az Izraelt bíráló költeménye miatt a zsidó államból kitiltott Günter Grass irodalmi Nobel-díjas német író mellett is kiálltak Németországban a hétfőn véget ért húsvéti béketüntetéseken.
Egy 62 éves férfi életét vesztette, miután autójával összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó gépjárművel hétfő délután Nagykőrös külterületén.
Minden eddiginél több pénzt vettek kölcsönbe a portugál bankok az Európai Központi Banktól márciusban. Az EKB február végén hirdetette meg újabb likviditásbővítési akcióját, amelynek révén az euróövezeti pénzintézetek rekord alacsony, egy százalékos kamattal juthatnak újabb forráshoz három évre.
Bár múlt hét pénteken már nem zajlott kereskedés az amerikai részvénypiacokon, a határidős indexek aznapi mozgásából következtethettünk az elmozdulások irányára. A pénteken közzétett vártnál...
Egyre többen kezdenek köhögni, tüsszögni – indul a pollenszezon. Egy hete fokozatosan erősödik a pollenterhelés az országban. A nyírfafélék pollenszórása még mindig nagyon magas, és már megindult a tölgy- és bükkfák virágzása is, ami szintén nem kedvez az arra érzékenyeknek. A magyar lakosság nagyjából 10 százaléka allergiás, a pollenallergiától pedig mintegy 200 ezren szenvednek.
A Körmend szerezte meg a bronzérmet a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután szolnoki négyes döntő hétfői helyosztóján remek hajrával legyőzte a tavaly második Albacompot.
Egy 62 éves férfi életét vesztette, miután autójával összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó gépjárművel hétfő délután Nagykőrös külterületén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Szociális és gazdasági okai vannak annak az afgán szokásnak, hogy ha a családnak nincs fiúgyermeke, egyik lányukat öltöztetik annak. Szakértők egy része szerint ez a lányok jogainak súlyos megsértése, mások úgy látják, hasznukra válhat a tapasztalat - derül ki az ELTE TÁTK hírleveléből.