Egy, a német környezetvédelmi minisztérium által készített tanulmány szerint a megújuló energiaforrásokon megtermelt áram ára 2030-ban már kedvezőbb lesz, mint a fosszilis energiahordozókon...
A Budapesti Értéktőzsdén a négynapos munkahét miatt átlag alatti forgalomban folytatódott az elmúlt héten a részvényárfolyamok korábban kezdődött esése, a BUX 2,4 százalékkal került lejjebb, csütörtökön záráskor 18.203 ponton állt. A nemzetközi hangulaton kívül az ismét romló kormánykommunikáció is gyengíti a magyar eszközöket.
Elfajult két család vitája szombaton Berzéken, a dulakodás szurkálással végződött, majd a támadók a helyi kocsmában is összeszólalkoztak egy férfival, akit botokkal vertek agyon.
Tíz éve, 2002. április 10-én hunyt el Hofi Géza, a magyar kabaré kiemelkedő tehetségű, népszerű egyénisége, a humor intézményesült mestere. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja.
Kihasználva a két cserelehetőséget, vasárnap, a Svédország elleni utolsó meccsen a beálló Szöllősi Szabolcs és a balszélső Vadkerti Attila is pályára léphet a londoni olimpiára kijutott magyar férfi kézilabda-válogatottban a göteborgi ötkarikás selejtezőn.
Eddig mindenki azt hitte, hogy a globális felmelegedés az 1970-es években kezdődött, de az óceánok hőmérséklet-változásának legújabb felmérése szerint jóval régebben indult a folyamat.
Az apostolok tanúságával tiszta megérzés, józan következtetés, személyes tapasztalás támasztja alá az egyház húsvéti hitét; nekünk feladatunk, hogy átadói, folytatói legyünk ennek a hitnek, húsvét örömhíre minket is kötelez - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi Bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint "Magyarországnak nem bezárkózásra, nem hamis nemzeti büszkeségre (...) van szüksége, hanem sokkal inkább nyitottságra, együttműködésre, befogadásra épülő demokráciára"; az ellenzéki párt így reagált Orbán Viktornak az Új Ember című hetilap húsvéti kiadásában megjelent interjújára.
Kigyulladt egy hétvégi ház Salgótarján közelében. Az ott alvó háromfős társaságból egy férfi még ki tudott menekülni, ketten viszont a lángok között lelték halálukat.
Három közbeszerzésen is egyéni vállalkozó nyerte el a jogot, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykertnek állatok etetéséhez szükséges élelmiszereket szállítson.
„Tanúsítom, hogy az én időmben legalább 50-60 diákot bántalmazott Alfons atya. Gyakran mondta: ≫Hé, te zsidó, hozom a puskámat, és lelőlek.≪ Azt hiszem, régi naci volt. A tányérok is, amelyekből ennünk kellett, a náci időkből származtak, és horogkeresztek voltak rajtuk.”
Virginia Beach – „Hangtalanul közelített a gép a házak felé, azt hittem, ez valami gyakorlat” – emlékezett egy szemtanú. „Filmekben sem láttam ehhez hasonlót” – tette hozzá egy másik, aki végignézte a lángtengerrel és robbanásokkal kísért tragédiát péntek délután.
A szíriai kormány csak abban az esetben vonja vissza katonáit az utcákról, ha az ellenzék írásban garantálja, hogy leteszi a fegyvert - közölte vasárnap a damaszkuszi külügyminisztérium. A felkelők nem adnak garanciát a kormánynak, de betartják a tűzszünetet.
Nem emel vádat gyilkossági kísérlet miatt az ellen a két lány ellen a Kalinyingrád megyei Guszev város ügyésze, akik az erdőszélen alaposan összerugdosták fogyatékos társukat. A megyei nyomozóhatóság fellebbez - Oroszországban 14 éves életkortól vonhatóak büntetőjogi felelősségre gyilkossági kísérlet elkövetői és akár 15 év börtönnel is büntethetőek.
Beszéd formálója, ízek érzékelője - ennyit tud az átlagember a nyelvről, holott e fontos szervünk ennél sokkal többre hivatott, és több feladatot teljesít.
Budapest — Kisunokájával játszik, közben készül a nagy koncertre, túl van egy kemény diétán és megismerkedésük 45. évfordulóját ünnepli feleségével Aradszky László (77).
Nincs más út, nincs más cél, mint a Jézus által kijelölt utat követni, ezt pedig értelmükkel és a szívükkel is meg kell érteniük az embereknek - mondta Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke húsvétvasárnap tartott szentbeszédében.
A húsvét vasárnapi ünnepi szentmisét követően XVI. Benedek a Szent Péter bazilika központi erkélyéről hatvanöt nyelven, közöttük magyarul is hírül adta Krisztus feltámadását, majd Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra.
London — „Miközben Catherine-Zeta Jones szült, az én dalom szólt. Amikor nyomni kellett, kérte, hogy rakják be a Tom Jones-CD-t, arra nyomja” – árulta el egy tehetségkutató zsűritagjaként Tom Jones.
A húsvét vasárnapi ünnepi szentmisét követően XVI. Benedek a Szent Péter bazilika központi erkélyéről hatvanöt nyelven, közöttük magyarul is hírül adta Krisztus feltámadását, majd Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra.
Az "istentelen kozmoszról" beszélő, az embereket "hívőkre és hitetlenekre" felosztó Orbán Viktor a Demokratikus Koalíció szerint durván oldalba kapta Európa legnemesebb hagyományait, és egy kiszolgáltatottságra épülő Magyarországot gründol.
A vártnál jóval kevesebb, alig 60 ezer munkavállaló érkezett Németországba az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országokból, amióta 2011 májusában véglegesen feloldották a térségi országok állampolgárait sújtó korlátozásokat.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 173. játéknapján a New York Rangers kikapott hazai pályán a Washington Capitals-tól, míg a Vancouver Canucks kiütötte az Edmonton Oilerst, így a kanadai csapaté lett a Presidents Trophy.
Vádat emeltek vasárnap a brit hatóságok az előző napi Oxford-Cambridge evezősversenyt teljes káoszba döntő ausztrál férfi ellen, aki "elitellenes tiltakozásnak" minősítette az egyik legpatinásabb brit sportesemény megzavarását, és a nyári londoni olimpiai játékok idejére is hasonló akciókat helyezett kilátásba.
Szombaton eldőlt, hogy a férfi kézilabda-válogatott is ott lehet a nyári, londoni olimpián, amelyre így a jelenlegi állás szerint már 104 magyar versenyző nevezhető.
Amihez Harrison Ford hozzáér, arannyá válik. Így van ez kaliforniai birtokával is, melyet az eredetileg ácsmester világsztár maga újított fel. Az ingatlant egymillió dollárért vette, most 8,3 millióért árulja.
London — Hugh Grant (51, képünkön) úgy döntött, hogy felhagy a filmezéssel. A színész jelenleg úgy gondolja, csak akkor áll a kamera elé, ha valami nagyon különlegeset ajánlanak fel neki.
Stockholm — Egy rock and roll zenekar után egy metálbanda is beszállt a borüzletbe. Az ausztrál AC/DC tavaly négy bort dobott piacra, amelyek közül hármat sikeralbumaikról, egyet pedig legnagyobb slágerükről neveztek el.
Még ma is impozáns, csaknem 4000 mélyen nyugvó hajótest, amely körül virágcsokrok és sörös konzervek szóródtak szét - így fest ma a száz éve elsüllyedt legendás Titanic.