A kézmosás nem vesz igénybe sok időt és energiát, mégis nagy segítségünkre lehet az akár hetekig is elhúzódó, sok kellemetlenséggel járó fertőző betegségek megelőzésében.
Az Audi a Pekingi Autószalonon megmutatta, hogy nem csupán a BMW és a Mercedes-Benz rendelkezik hibrid törekvéssel és megoldással a felsőbb kategóriákban. Az ingolstadtiak a kínai piacra gyártott, hosszú tengelytávú A6 L-be építették hibrid hajtásláncukat, amely akár 80 km-t is megtehet csupán az elektronokból táplálkozva.
Szigorítják a filmek korhatárának feltüntetését, már a filmelőzetesekben is informálni kell a szülőket. Kérdés, számít-e ez, a gondviselők és csemetéik ugyanis gyakran fütyülnek a besorolásra.
A Hongqi gyakorlatilag az egyetlen olyan kínai gyártó, amely a helyi kormányzat számára valódi luxuslimuzint tud kínálni. Az értékrendjét egy percig sem titkoló, szabad fordításban „vörös zászló” elnevezésű vállalat persze nem is rejti véka alá azon törekvését, hogy ismét az ország vezetőit kívánja kiszolgálni, ám az még ezzel együtt is letaglózó, hogy az L7 elnevezésű tanulmányukból is hiányzik…
A még nyitott ügyeket tekintette át José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott informális találkozóján Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.
Kedd este 20.45-kor a Chelsea megakadályozhatja, hogy a Bajnokok Ligája 1992 óta íródó története során először egy csapat megvédje címét. Ehhez csak az kell, hogy a londoniak megőrizzék 1-0-s előnyüket a Barcelona elleni visszavágón.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megszüntette az eljárást Szántai Leventével, a Mezőkövesd jelenlegi, a REAC korábbi kapusával szemben. A hálóőrt még március 29-én hallgatták ki gyanúsítottként a nemzetközi fogadási csalások ügyében.
A Demokratikus Koalíció (DK) négy képviselője szerint jogellenesen tartották fogva őket a rendőrségen december 23-án, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek.
114. A kollektív szerződés megkötése és tartalma 276. § (1) Kollektív szerződést köthet a) a munkáltató, a munkáltatói érdek-képviseleti szervezet a tagok felhatalmazása alapján, továbbá b) a szakszervezet.
José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel találkozott kedden Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben - számolt be múlt időben az eseményről az MTI, de az eredményekről egyelőre érdemi...
A Széll Kálmán Terv második változata több olyan lépést is tartalmaz, amit az emberek már a saját zsebükön fognak érezni. A várható új adók és az állami támogatások visszafogása miatt biztosan nagyobb teher hárul majd a háztartásokra....
A magyar főváros is csatlakozott a világszerte számos helyszínen megrendezett Hay Fesztiválhoz: a május 4-én és 5-én megvalósuló első budapesti rendezvény vendége lesz Bob Geldof ír énekes, dalszerző, író, valamint több ismert hazai és külföldi szerző is.
A válság és a valóság alaposan átírta a kormány adópolitikai terveit. Tavaly Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ígérte meg, hogy nem lesz év közben adóemelés, Orbán Viktor pedig alig két...
Jön a baba! – örül az egész család, hogy a kapcsolat végre meghozza gyümölcsét. A nő ragyog a boldogságtól, az apukának mindenki gratulál. Aztán hirtelen minden borul...
Nyilvánosan rendre intette és az elnökválasztási kampányra való koncentrálásra kérte kedden Nicolas Sarkozy francia államfő Alain Juppé külügyminisztert, aki előző este jelezte: a jobboldal jelöltjének veresége esetén személy szerint ő mindent meg fog tenni azért, hogy a kormánypárt ne essen szét.
A ma megtartott spanyol kincstárjegy aukciókon, a közel a maximálisan kitűzött 2milliárd euró értékben sikerült értékesíteni három- és hat hónapos kincstárjegyekből, a hozamok ugyanakkor jelentősen emelkedtek a legutóbbi jegyzéshez képest, ami az elmúlt időszakban felerősödött befektetői aggodalmaknak köszönhető.
Gottfried Köfner, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közép-európai regionális képviselője szerint sürgős intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a magyarországi menekültvédelmi rendszer a nemzetközi normáknak megfelelően működjön.
A PSZÁF elvárja, hogy a tőkepiaci online kereskedési platformok működését bemutató oktatócégek ne csak a magas tőkeáttételes ügyletek előnyeit, hanem azok kockázatait is ismertessék meg az érintett fogyasztókkal.
A Jóban Rosszban színésze szerepet kapott az Abigélben, melyben újra láthatjuk Bánfalvy Ágit is, aki nem csak szereplője, hanem producere is darabnak. A TV2-ben azonban más is kiderült a színészről.
Öntözési hivatal létrehozását kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium, mert a mezőgazdaság céljainak eléréséhez hatékonyabb és korszerűbb öntözésre van szükség.
A meghirdetettnél magasabb összegben értékesített a másodpiaci hozam alatt 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján kedden.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap, a Die Presse konzervatív és a Der Standard liberális osztrák napilapok kommentárt közöltek kedden az EU és Magyarország viszonyáról, a Handelsblatt üzleti lap pedig az EU-IMF készenléti hitel ügyének alakulásáról írt elemzést internetes kiadásában, a New York Times a magyarországi bűnbakképzéssel foglalkozott.
A gazdasági társaságoknak kiemelten fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a vállalatcsoporton belül alkalmazott árak megfelelőek legyenek. Ezt jól példázza, hogy az adóhatóság 2011. első félévében közel 150.000 lefolytatott ellenőrzésből nagyságrendileg 150 milliárd forintnyi jogerős megállapítást tett, továbbá 2010. október 1-jétől külön, transzferárazási kérdésekre specializálódott osztályt…
A tegnapi nagy esést követően felfele korrigálnak az európai részvényindexek. A pozitív hangulat a magyar piacot is felfele húzza, a BUX index ráadásul a régióban a legjobb teljesítményt mutatja. A...
Ahogy beszámoltunk róla, mintegy 100-150 helyi roma tüntetett hétfő este Gyöngyöspatán az önkormányzat épülete előtt, ahol a jobbikos településvezető távozását követelték.
Hajnal óta mérsékelten javult a tegnapi napra jellemzõ igen borongós nemzetközi befektetõi hangulatroml, emiatt a forint is kissé erõsödni tudott tegnap délután óta. A mai...
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 117. játéknapján a Nets utolsó mérkőzését játszotta New Jerseyben. A franchise a következő szezontól már Brooklynban játssza hazai találkozóit.