A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) visszautasítja, hogy nem tudott volna elszámolni a 2011 decemberében megítélt 4 millió 10 ezer forintos támogatással.
Többnyire emelkedtek pénteken az amerikai részvények, élükön a jelentős nyereségről beszámoló McDonald,s, General Electric és Microsoft értékpapírjaival, a bankpapírok és a technológiai részvények ugyanakkor visszahúzták a tőzsdeindexeket napi csúcspontjukról.
Újabb adathalász honlap jelent meg az interneten, ezúttal az OTP ügyfeleit vették célba a csalók. A szokásos Google-fordításnál egy fokkal ügyesebb a próbálkozás, a végén azonban bekérik a spórás növényünket.
Megérkezett a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány tengerparti Csingtao (Qingdao) városába az az orosz haditengerészeti kötelék, amely részt vesz a vasárnap kezdődő kínai-orosz hadgyakorlaton - jelentette a kínai média szombaton.
A hírek szerint több felsőoktatási intézményhez csatolnák a Corvinus karait. Rostoványi Zsolt, az egyetem rektora a Közbeszédben elmondta: „semmi racionális alapja nincs annak, hogy a Corvinus Egyetem ne egy egyetemként működjön tovább”.
A korábbi három óráról négy órára nőtt a kamionok várakozási ideje a záhony-csapi magyar-ukrán határállomás kilépőoldalán szombat délutánra - közölte a honlapján a rendőrség.
Nem volt elérhető, illetve akadozva működött a Jobbik honlapja és a magyargarda.hu szombatra virradóra; az Anonymous hackercsoport előzőleg azt tette közzé Facebook-oldalán, hogy a Jobbik honlapja és más, a párthoz közel álló weboldalak ellen terveznek akciót indítani a csoport magyar tagjai.
A konvergenciaprogram részleteiről és a jegybanktörvény megfelelő módosításáról is tájékoztatást vár az Európai Bizottság elnöke a miniszterelnökkel tartandó keddi informális egyeztetésén. A BruxInfo értesülése szerint ettől a találkozótól függ, hogyan dönt rólunk a Bizottság.
Hét méter mély munkagödörbe esett vezetőjével együtt egy rakodógép szombat délelőtt az Árkád 2 építési területén az Örs vezér terén - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Eric Schmidt, a Google elnöke 2011-ben 101 millió dollárt (jelenlegi árfolyamon számolva 22 milliárd forintot) kapott, részvényopciók és jutalom formájában - derül ki a Bloomberg szombati cikkéből. ...
Harmadik alkalommal szerepelhet az ötkarikás nyári játékokon magyar női vízilabda-válogatott, miután a jelen csapata az e heti olaszországi kvalifikációs tornán, a kazahok pénteki negyeddöntős legyőzésével megszerezte a jogot a londoni indulásra.
A kelet-európai és a közép-ázsiai térséget hitelszűke fenyegeti, mert a térség erősen ki van téve a sérülékeny nyugat-európai bankrendszernek - jelentette ki pénteken Washingtonban a Világbank egyik vezetője.
A címvédő AC Milan az AS Romában bízhat, hogy utóbbi pontot rabol a listavezető Juventus otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában, mivel ezt követően a Zebráknak már csak könnyebb összecsapásuk lesz hátra a Serie A-ban.
A Mercedes ifjú tehetsége, Nico Rosberg nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzését. A németet a két Red Bull követi Vettel – Webber sorrendben. Tovább »
2010 májusában nyitotta meg kapuját egy új óvoda Stockholmban, ahol nem használják sem azt a szót, hogy fiúk, sem azt, hogy lányok, helyette mindenféle mást – mint gyerekek, pajtások, játszótársak.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 113. játéknapján a San Antonio Spurs hatalmas verést mért a Los Angeles Lakers-re, amelyben Kobe Bryant visszatért. Atlantában kapott ki a Boston Celtics.
Úgy tűnik, nem dőlnek meg a tabukérdések a költségvetés legújabb konszolidációja során, a hamarosan nyilvánosságra kerülő konvergencia programmal. A büdzsében tátongó lyukat többnyire tartósnak vélt...
Egy friss felmérés is megerősítette, hogy a magyarok tisztában vannak azzal, hogy nem lesz megfelelő állami nyugdíjuk, azonban csak nagyon kevesen tesznek azért, hogy meg is takarítsanak idős korukra. A befektetési alapokat illetően a GfK és a Raiffeisen Capital Management közös felmérése megállapította, hogy mindössze 1 százalék teszi közvetlenül alapokba a pénzét, az emberek többsége nem ismeri…
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton megpróbál tető alá hozni egy kompromisszumos határozatot, amely lehetővé teheti, hogy 300 fegyvertelen, de katonai megfigyelő utazzon Szíriába. Az Egyesült Államok független megfigyelőket szorgalmaz, Oroszország is rábólinthat.
Jön a 219. El Clásico, amely a Barcelona és a Real Madrid kiélezett bajnoki versenyfutása miatt minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik. Kedvcsinálóként a számok birodalmába kalauzoljuk olvasóinkat.
Az év elején megváltoztatott filmtörvény alapján korhatár-besorolásra vonatkozó szabályozást dolgozott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hatóság közleménye szerint a változtatás lényege, hogy a mozifilmek esetében is kötelező lesz a tévé képernyőjéről már ismert korhatárjelzésekhez hasonló karikák használata.
Az idősotthonokat működtető misszó korábbi elnöke még tavaly decemberben közölte, hogy kilenc idősotthon működtetését kívánják visszaadni forráshiány miatt.
A MÁV kulcspozícióban lévő vezetőinek lecserélése lesz az új elnök-vezérigazgató első lépése - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy Dávid Ilona, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. első embere előreláthatólag május elsején veszi át a MÁV Zrt. irányítását.
Zavarosnak tartják a piacok a magyar kormány IMF-megállapodással kapcsolatos kommunikációját - vélekedett legfrissebb heti jelentésében Magyarországról szólva Pasquale Dinana, a Morgan Stanley...
Hatalmas támadásra készültek afgán lázadók Kabulban, az afgán titkosszolgálat (NDS) 10 tonna robbanóanyagot foglalt le, és elfogta az öt, merényletet tervező terroristát. A robbanóanyagokat egy teherautóban találták múlt hét vasárnapján 400 csomagban, paradicsomos ládák alatt elrejtve. A csoport arra készült, hogy meggyilkolja a második számú alelnököt, Mohamed Khalili-t és zsúfolt területeken…
Bebe hamarosan házasember lesz. Az énekes és mennyasszonya nagy lakodalmat tervez a sajtó teljes kizárásával, csupán családtagok és barátok részvételével.
Folytatódnak a lemondások a Secret Service-nél, miután az amerikai elnök biztonságáról gondoskodó szakszolgálat ügynökei görbe estét csaptak egy kolumbiai szállodában egy nappal Barack Obama megérkezése előtt.
Az év elején megváltoztatott filmtörvény alapján korhatár-besorolásra vonatkozó szabályozást dolgozott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).