2012. április 21. szombat

ápr. 21
21:35
Olimpiai induló is van az Eb-csapatban (Sport365)
Kialakult a májusi női torna Európa-bajnokságra utazó magyar csapat, amelyben szerepel a londoni olimpiai kvótát januárban megszerző Böczögő Dorina is.
ápr. 21
21:36
Az egyik áldozat ismerősét gyanúsítják a hármas gyilkossággal (ATV)
Bűncselekmény áldozata lett az a három ember, akiknek holttestét szombat délután fedezték fel a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattyán. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az emberöléssel kapcsolatban körözi az ötvenhat éves Kázmér Andrást, valamint keresik az egyik áldozat tulajdonában lévő, és a bűncselekmény után eltűnt gépkocsit.
ápr. 21
21:39
Szász Emese érvényesíteni tudta a papírformát, és megszerezte a kvótát (Agroinform)
Olimpiai kvótát szerzett a párbajtőröző Szász Emese a vívók pozsonyi kvalifikációs versenyén.
ápr. 21
21:41
Khedira közelről kotorta be a Real vezető gólját - videó (Agroinform)
A találkozó 17. percében a német Sami Khedira góljával vezetést szerzett a fővárosi csapat.
ápr. 21
21:42
Utcai rablót fogott egy LMP-s képviselő (ProfitLine)
Elfogott egy utcai rablót Gajárszki Áron, az LMP újbudai önkormányzati képviselője szombaton Kelenföldön - tájékoztatta a párt sajtóosztálya az MTI-t.
ápr. 21
21:43
Simán nyert az MTK, kikapott a Ferencváros (Agroinform)
A nyugati listavezető fölényes győzelmet aratott a Paks felett a labdarúgó NB II. 24. fordulójának szombati játéknapján.
ápr. 21
21:44
Csaba László: új, EU-konform stratégia kell (ProfitLine)
Új, EU-konform stratégiára van szüksége Magyarországnak annak érdekében, hogy beinduljon az egyensúlyőrző növekedés - jelentette ki Csaba László akadémikus, a "Földobott kő?, tények és tendenciák a 21. században" című, az Akadémiai Kiadónál megjelent kötet szombati bemutatóján Budapesten.
ápr. 21
21:45
A harmadik helyért játszhat a Merész-csapat az olimpiai selejtezőn (Agroinform)
Az elődöntőben kikapott a magyar női vízilabda-válogatott a spanyoloktól a trieszti ötkarikás selejtező tornán.
ápr. 21
21:48
Csaba László: Új, EU-konform stratégia kell (hirado.hu)
Új, EU-konform stratégiára van szüksége Magyarországnak Csaba lászló szerint, hogy beinduljon az egyensúlyőrző növekedés.
ápr. 21
21:54
Harangozó: komoly baj van, ha Juhász közszereplő lehet (ATV)
A baj nagyságát jelzi, hogy a Jobbik nem határolódott el a gyöngyöspatai polgármester polgárháborús kijelentéseitől.
ápr. 21
21:56
Karácsony: elképesztő, hogy a Jobbik kiállt Juhász mellett (ATV)
Szerinte nem lehet hisztinek minősíteni, ha ilyen kijelentések után felteszik a kérdést, vajon Juhász komolyan gondolta-e a szavait?
ápr. 21
21:57
Mezőkövesden nyert az Orosháza (Agroinform)
Egygólos győzelmet aratott az Orosháza a Mezőkövesd a férfi kézilabda NB I alsóházi rájátszásában.
ápr. 21
21:59
A játékvezető néhány döntése befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét - Lencse László (Agroinform)
Lencse szerint csapata talán még a három pontra is rászolgált volna, de a döntetlenre mindenképp.
ápr. 21
22:01
Két góllal volt jobb az Alcoa a Debrecennél (Agroinform)
Hazai pályán legyőzte az Alcoa a Debrecent a női kézilabda NB I középházi rájátszásában.
ápr. 21
22:03
Két vonat összeütközött Amszterdamban (Blikk)
ápr. 21
22:06
Turistabusz és teherautó ütközött össze a lengyel Tengermelléken (hirado.hu)
A balesetben ötvenen sérültek meg.
ápr. 21
22:06
Ligue 1: egyre biztosabb az Auxerre kiesése (Sport365)
A Nice otthonában elszenvedett újabb vereség egyre inkább menthetetlen helyzetbe hozza a volt bajnok és kupagyőztes Auxerre-t. A nap rangadóján a Bordeaux legyőzte a Marseille-t.
ápr. 21
22:08
Németh Krisztián ezúttal csak sárga lapig jutott (Sport365)
A kilencedik helyen álló RKC Waalwijkben a kezdőként lehetőséget kapó Németh Krisztián 70 percet töltött a pályán az Utrecht elleni találkozón, ezalatt egy sárga lapig jutott.
ápr. 21
22:15
Az OTP saját részvényt vásárolt (ProfitLine)
Az OTP Bank 5.000 darab sajátrészvényt vásárolt 3.450 forintos átlagáron a Budapesti Értéktőzsdén határidős ügyfélmegbízás végrehajtása érdekében a kockázatok fedezésére - közölte a pénzintézet szombaton a BÉT honlapján.
ápr. 21
22:15
A BSE szerezte meg a kilencedik helyet (Agroinform)
A BSE végzett a kilencedik helyen a női kosárlabda NB I-ben, miután a helyosztó harmadik mérkőzésén legyőzte a DKSK-t.
ápr. 21
22:17
A Fradinak mindenkit meg kell vernie - Grúz Tamás (Agroinform)
A Ferencváros védője szerint jól felkészültek a Kecskemét játékából és a Videoton ellen is győznie kell csapatának.
ápr. 21
22:19
Idegenben kapott ki Korcsmárral a Brann (Agroinform)
2-1-es vereséget szenvedett a Korcsmár Zsolttal felálló Bran a norvég bajnokságban a Haugesund otthonában.
ápr. 21
22:21
Ronaldo lett a Barca veszte (Blikk)
Barcelona – Cristiano Ronaldo (27) nyerte a gigászok csatáját Lionel Messi (24) ellen. A portugál klasszis vezérletével a Real Madrid 2-1-re győzött a Barcelona otthonában az El Clásicón. A szuperrangadón aratott diadallal a királyiak hét pontra növelték az előnyüket a katalánokkal szemben, s ezzel nagyon közel kerültek a bajnoki cím megszerzéséhez.
ápr. 21
22:21
Vaníliakrémes-tejszínes torta (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 tojásos piskóta A krémhez: 1 l tej (2,8%-os) 2,4 dkg /bourbon/ vaníliás cukor 13 dkg liszt (BL55) 25 dkg kristálycukor 4 db tojás 5 dl habtejszín
ápr. 21
22:23
Szivárványos süti (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg margarin 4 tojás 35 dkg cukor 3 dl tej 40 dkg liszt ételfesték (több szín) 1 kávéskanál szódabikarbóna késhegynyi só 1 kanál kakaópor 1 kávéskanál őrölt fahéj
ápr. 21
22:24
Schäuble: az Egyesült Államoknak és Japánnak is rendeznie kell adósságát (hirado.hu)
Az Egyesült Államoknak és Japánnak is kezelnie kell a költségvetési deficit és az eladósodottság mértékének problémáját - mondta a német pénzügyminiszter szombaton.
ápr. 21
22:25
Duplacsokis álomtorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 12 dkg tejcsokoládé 12 dkg vaj 4 dkg porcukor 6 tojás 16 dkg cukor 12 dkg liszt A krémhez: 5 dl tejszín 20 dkg tejcsoki és étcsokoládé 4 evőkanál cukor
ápr. 21
22:26
Fegyveres rablók törtek rá egy családra Hajdúböszörményben (hirado.hu)
Fegyveres rablók törtek rá egy családra szombatra virradó éjjel Hajdúböszörményben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
ápr. 21
22:27
Karamelles-tejszínkrémes sütemény (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 9 db tojás 9 evőkanál víz 9 evőkanál liszt 9 evőkanál darált dió 1/2 csomag sütőpor A cukormázhoz: 30 dkg cukor A krémhez: 7 dl tej 2 csomag tejszínes pudingpor 25 dkg vaj 20 dkg cukor A mázhoz: fehércsokoládé étcsokoládé
ápr. 21
22:28
Ruszisztikai témájú kiadványok a könyvhéten (hirado.hu)
Tizenhárom kötetet jelentetett meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ruszisztikai Központja.
ápr. 21
22:29
Répatorta-muffin csokidarabokkal (Mindmegette)
Hozzávalók: 28 dkg reszelt répa = 2 szál 3 db tojás 13 dkg kristálycukor 10 dkg margarin 0,5 dl napraforgóolaj 1 üvegcse vanília-aroma = 30 ml 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék 1 csomag sütőpor 20 dkg finomliszt 1 kávéskanál kristálycukor a habba 5 kocka étcsoki 1 mandarin
ápr. 21
22:30
Hivatalosan elismert foglalkozás lehet a guberálás? (hirado.hu)
A guberálók remélik, hogy a szerbiai törvények a kukázást foglalkozásként ismerik majd el, ezáltal egészségügyi és szociális biztosításra is jogosultak lehetnének.
ápr. 21
22:31
Karaj, másképpen (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 db karaj csont nélkül 8 szelet bacon szalonna 16 karika kolbász 8 karika hagyma 1 pohár tejföl 1 egész tojás só bors sajt
ápr. 21
22:33
Leveles tészta bármilyen süteményhez (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg liszt 30 dkg margarin 2 dl tejföl 2 db tojássárgája A lekenéshez: olvasztott zsír
ápr. 21
22:35
Csirkemájas rizottó IV. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 bögre rizs (3dl) 50 dkg csirkemáj 15-20 dkg gomba 20 dkg zöldborsó 1 szál sárgarépa felaprítva olaj vaj vöröshagyma petrezselyemzöld só őrölt bors reszelt sajt ételízesítő
ápr. 21
22:37
Kolbász, palacsinta tésztában (Mindmegette)
Hozzávalók: 20-25 dkg liszt 2-3 db tojás kevés szódavíz vagy sör 0,5 kg kolbász 4-6 dl olaj 3-4 dl vörösbor Köret: rizs Abáláshoz: fokhagyma babérlevél só
ápr. 21
22:39
Tűz miatt vált leszbikussá a 36 éves nő (BorsOnline)
Fantasztikus filmet lehetne forgatni vagy könyvet írni a 36 éves Vikki Salmon életéről. Az egykori férfifaló hölgy ugyanis egyik napról a másikra átpártolt a gyengébbik nemhez, azaz, leszbikussá vált!
ápr. 21
22:39
Sertéscsíkok spenótos-gombás mártásban tésztával (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg penne tészta 25-30 dkg sertéstarja vékony csíkokra vágva 1 konzerv szeletelt gomba 1 nagyobb fej vöröshagyma 7-8 gerezd fokhagyma reszelve 2 marék spenót (fagyasztott) 1 marék szárzeller só borskeverék oregánó 2 dl tejszín 2 dl tejföl olaj kevés liszt A tetejére: reszelt sajt
ápr. 21
22:39
Rekordokat döntve nyerte meg a Real Madrid az El Clásicót Barcelonában (Infostart)
A Real Madrid óriási lépést tett a spanyol bajnoki cím megnyerése felé, miután a tavasz legnagyobb érdeklődéssel várt bajnoki rangadóján 2-1-re legyőzte a Barcelonát a Camp Nouban. Sami Khedira rekordot jelentő gólja (a 108. bajnoki találat az idényben) már az első félidőben vezetést hozott a Madridnak, ezt a katalánok a 70. percben Alexis Sánchez révén kiegyenlítették. Három perc múlva Cristiano…
ápr. 21
22:39
A Real Madrid legyőzte a fásult Barcelonát! - videó (Sport365)
A Primera División 35. fordulójában a Real Madrid 2-1-re legyőzte a Barcelonát. A királyi gárda utoljára 2007. december 23-án tudta legyőzni a Camp Nouban a katalán sztárcsapatot.
ápr. 21
22:41
Fettucini kaviárral (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 doboz fettucini tészta 4 evőkanál olivaolaj 2 gerezd tört fokhagyma 2 evőkanál aprított metélőhagyma 3 evőkanál piros kaviár 3 evőkanál fekete kaviár 2 kemény tojás összevágva 0,6 dl tejföl
ápr. 21
22:41
Triatlon Eb: Faldum a 25. lett (Sport365)
Faldum Gábor a 25. helyen végzett az izraeli Eilatban zajló triatlon Európa-bajnokság szombati versenynapján.
ápr. 21
22:42
Real-győzelem a barcelonai El Clásicón (Metropol)
A Real Madrid 2-1-re nyert Barcelonában a spanyol labdarúgó-bajnokság szombati csúcsrangadóján, így a címvédő katalánoknak már csak matematikai esélyük maradt arra, hogy beérjék a listavezető fővárosiakat.
ápr. 21
22:42
Critical Mass: 20 ezer biciklistára számítanak a Föld napján (hirado.hu)
A Critical Mass felvonulás, a kerékpározást népszerűsítő esemény vasárnap, a Föld napján startol a Szent István park alatti rakpartról, Budapesten.
ápr. 21
22:43
Rizssaláta sok-sok zöldséggel (Mindmegette)
Hozzávalók egy óriási tálhoz, kb. 4-6 személyre: 3 db paradicsom 3 szál póréhagyma 30 dkg mexikói zöldségkeverék (zöldborsó, sárgarépa, kukorica, burgonya...) 1 db konzerv ananász 6 db nagyobbacska csemege uborka 20 dkg csirkemell 10 dkg csirkemellsonka 5 dkg Gouda vagy trappista sajt 2 tasak (25 dkg) gyors rizs olaj a csirkemell sütéséhez só Az öntethez: 1 nagy pohár joghurt 1 evőkanál mustár 6…
ápr. 21
22:43
Kevin Primeau: eredménykényszer nélkül nehéz motiválni a játékosokat (Sport365)
A britek elleni 5-4-es vereséggel búcsúzott a harmadik helyen záró magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon. Nyilatkozatok.
ápr. 21
22:45
Gombás, tejfölös csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 1,5 kg csirke vagy csirkeaprólék 1 kg gomba 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 10 dkg füstölt szalonna só bors pirospaprika 1 db zöldpaprika 1-2 kanál liszt 3-4 dl tejföl kevés petrezselyem 3-4 evőkanál olaj vagy zsír kevés sűrített paradicsom
ápr. 21
22:45
Vívó olimpiai selejtező: Szász Emese kvótát szerzett (Sport365)
Olimpiai kvótát szerzett a párbajtőröző Szász Emese a vívók pozsonyi kvalifikációs versenyén, így ott lehet a londoni játékokon.
ápr. 21
22:47
Baconos csirkemáj gombával (Mindmegette)
Hozzávalók: 0,5 kg csirkemáj 1 db vöröshagyma 25 dkg bacon szalonna 20-30 dkg gomba só bors Köret: rizs
ápr. 21
22:48
Bod Péter Ákos: fennmarad, de változik a globális kapitalizmus (ProfitLine)
Bod Péter Ákos szerint fennmarad, de változik a globális kapitalizmus, a jelenlegi változások pedig nem tagadják, hanem kihasználják a kapitalizmust és a globalizációt.

Keresés