Orbán Viktor miniszterelnök kedden Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával tárgyalt - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden az MTI-vel.
A világ egyik vezető szociológiai intézetének felméréséből kiderült, a Husztit is foglalkoztató Zenit Szentpétervár a legnépszerűbb klub Oroszországban. Dzsudzsákék ugyanannyi szurkolóval rendelkeznek hazájukban, mint a Manchester United, a Barcelona, vagy a Chelsea.
A német autógyártó Audi arra készül, hogy megvásárolja az olasz motorgyártót, a Ducatit mintegy 860 millió euróért - értesült a Bloomberg. A hírügynökség az ügyhöz közel álló, meg nem nevezett...
Eggerth Márta alig 11 éves volt, amikor 1923-ban először fellépett a Pesti Vigadóban. A magyar filmművészetben azzal tett szert hírnévre, hogy Jávor Pál oldalán 1929-ben, az első magyar hangosfilmben, a „Csak egy kislány van a világon”-ban játszott főszerepet.
Tökölön megkezdődött a Hell Energy Országos Drift Bajnokság, amelynek első színtere a drift rajongók által már nagyon jól ismert és közkedvelt tököli reptér volt. A borongós idő ellenére több mint kétezer néző lehetett szemtanúja az elmúlt hétvégén is a lőerők csatájának. A versenyző és nézőszám is arról árulkodott, hogy ezt a műfajt komoly, professzionális szinten űzik hazánkban a pilóták. A…
Egy évtized alatt 29 százalékkal csökkent az amerikai gyerekek és tinédzserek körében a baleseti halálozás aránya - közölte az Egyesült Államok betegségellenőrzési és -megelőzési ügynöksége, a CDC.
Érvénytelenség, illetve eredménytelenség miatt összesen tizennégy megyében újra kiírják az iskolaigazgatói pályázatokat - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) oktatásért felelős államtitkársága kedden az MTI megkeresésére.
A közmeghallgatáson megjelentek elsősorban azt sérelmezték, hogy a kisebbségi testület nem vehetett részt az előkészítésben, illetve azt kifogásolták, hogy a helyzetelemzés kedvezőtlen színben tünteti fel őket.
Indult-e végrehajtási eljárás a Magyar Nemzeti Galéria ellen? címmel írásbeli kérdést nyújtott be kedden az Országgyűlésben Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez L. Simon László fideszes parlamenti képviselő.
Érvénytelenség, illetve eredménytelenség miatt összesen tizennégy megyében újra kiírják az iskolaigazgatói pályázatokat - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) oktatásért felelős államtitkársága kedden az MTI megkeresésére.
Az önkormányzat által beadott komplex telepprogram ellen tiltakoztak romák kedden a kisebbségi önkormányzat által összehívott közmeghallgatáson. Elsősorban azt sérelmezték, hogy a kisebbségi testület nem vehetett részt az előkészítésben, illetve azt kifogásolták, hogy a helyzetelemzés kedvezőtlen színben tünteti fel őket. Egy félreértés miatt határozottan visszautasították, hogy közösségi helyre…
A ma megjelent hírek között több téves információ is megjelent, ezért fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók reális képet kapjanak az új diákhitel-konstrukcióról - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ...
Addig piszkálták a segélyesek a pénzes postásokat, míg azok ki nem borultak. Mostantól vagy meg kell várniuk otthon a kézbesítőt, vagy bemenni a postára....
A Lancia Thema is helyet kapott a legújabb Woody Allen-film stábjában; a „To Rome with Love” világpremierjét a napokban tartották a római Auditorium Parco della Musicában. A Gravier Productions és a Medusa Film produkciójaként elkészült alkotás április 20-tól látható az olasz filmszínházakban, majd az ezt következő hónapokban megkezdődik a film vetítése a világ további országaiban is.
A szíriai forradalom szülőhelyén, Deraában jártak kedden az ENSZ megfigyelői - közölte a világszervezet bejrúti szóvivője. Találkoztak a kormányzóval, és körbenéztek a városban. Más ENSZ-tisztségviselők Damaszkuszban a kormány illetékeseivel tárgyaltak - mondta Háled al-Maszri.
Második napja lábadoztak a piacok, miután a múlt hét végén újabb tízheti mélységbe estek a fő mutatók, kis híján elvesztve ez évi nyereségüket. A befektetőket megnyugtatta, hogy a friss felmérés szerint Németországban már ötödik hónapja javul az üzleti hangulat. Megint nem igazolódtak a spanyol adósságfinanszírozással kapcsolatos híresztelések és aggodalmak sem.
Az emberi hónaljárok a mikrokozmosz lényeinek a melegágya. Ebben a meleg, sötét, nedves mélyedésben sok millió, mintegy ötven fajba sorolható baktérium nyüzsög.
Győzelemmel kezdte meg szereplését kedden a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán: Merész András együttese 13-12-re nyert az oroszok legjobbjai ellen.
Érvénytelenség, illetve eredménytelenség miatt összesen tizennégy megyében újra kiírják az iskolaigazgatói pályázatokat - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) oktatásért felelős államtitkársága kedden.
Évinek már háromévesek lettek az ikrei. Vitt persze ajándékokat a kicsiknek: távirányítós autót a fiúnak, edénykéket a lánynak. „De miért nem fordítva?
Egy populista képviselő arra szólított fel a miniszterelnököt, hogy mivel Dél-Olaszország teljesen terméketlen és átszőtte a maffia, adják el az országrészt.
A magyar ökölvívó válogatott 69 kilós reménysége úgy érzi, a hazai szurkolók milliói lesznek vele a ringben a török Koroglu elleni negyeddöntőjében a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornán.
Lányaink a világbajnoki bronzérmes oroszok ellen ugrottak először a medencébe, hogy olimpia kvótát szerezzenek. Csapatunk jó mérkőzésen, Bolonyai Flóra vezérletével 13-12-re tudott győzni.
Szigorodott a közlekedőket érintő szabálysértési bírságolás gyakorlata. A rendőrök nem mérlegelhetnek, fix összegű bírságot kell kiszabniuk a vétkesekre. Major Róbert rendőr alezredes szerint nem a büntetés mértéke, hanem annak elkerülhetetlensége miatt lehet remélni a közlekedésbiztonság javulását.
Öt magyar résztvevője lesz a szerdai negyeddöntős programnak a törökországi Trabzonban zajló ökölvívó olimpiai selejtezőn, mivel kedden este Ungvári István és Nagy Krisztián vereséget szenvedett.
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán: a keddi játéknapon Merész András együttese egy góllal nyert az oroszok legjobbjai ellen.
Kettészakadt a cseh kormánykoalíció legkisebb pártja, a Közügyek, miután Karolina Peake a párt első alelnöke kedden bejelentette: kilép a Közügyekből és új politikai csoportosulást hoz létre.
Nemzetközi jogi lépéseket tesz Magyarország, ha a Fico-kormány az előző nap bejelentett tervek szerint módosítja a kettős állampolgárságról szóló törvényt - erről Semjén Zsolt beszélt kedden este.
Ferdinand Piëch, a Volkswagen konszern felügyelőbizottságának elnöke 75-ik születésnapján a dpa hírügynökség értesülése szerint az Audi megvásárolta az olasz Ducati motorkerékpárgyártó vállalatot.
Jövőre megválhat a brit és holland üzletágától a Deutsche Telekom - számolt be a Reuters. Meg nem nevezett információforrások szerint a társaság vezetőségének éves stratégiai ülésén az európai...
Oroszország katonai-műszaki ellenlépéseket tesz, ha nem sikerül megállapodást kötni az Egyesült Államok által tervezett rakétaelhárító rendszerről - jelentette ki keddi sajtóértekezletén Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Az 1970-es évek diszkóinak sztárja, a Boney M. együttes énekesnője részt vesz a szöuli kínai nagykövetség előtt az észak-koreai menekültek védelmére tartott tüntetésen, és menekültek segélyezésére fordítja szöuli koncertje bevételének egy részét.