A kormány a szocialisták vasútrombolásával ellentétben ésszerűsíti a tömegközlekedést, úgy, hogy felszámolja a párhuzamosságokat - reagált a Fidesz Lukács Zoltánnak, az MSZP frakcióvezető-helyettesének vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen az ellenzéki politikus az új vasúti menetrend visszavonását és a felelős államtitkár lemondását követelte.
Németországban egy muzulmán szervezet a hétvégén ismét több száz ingyenes példányt osztott ki nagyvárosokban a Koránból; a parlamenti pártok feszülten figyelik az akciót, a belbiztonsági hatóságok pedig attól tartanak, hogy a muzulmán szent könyv terjesztésének valódi célja új hívek toborzása egy szélsőséges nézeteket valló irányzat számára.
Mozgalmas hét előtt áll a Wall Street: egyrészt a jövő héten csúcsosodik ki az első negyedéves vállalati eredménybeszámolói szezon, másrészt egy újabb adagra lehet számítani a világgazdasági lassulásra utaló, az utóbbi időben sokasodó makrogazdasági adatokból. Az árfolyamindexek alakulását az eredménybeszámolók és a makrogazdasági adatok összjátéka határozza majd meg.
Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása nyerte el az Európa Tanács FACE-díját (Film Award of The Council of Europe) az isztambuli nemzetközi filmfesztiválon szombaton.
Budapest — Több mint tízezren vettek részt az Élet menete felvonuláson, amelyet a a holokauszt magyar áldozatainak emlékére rendeztek, immár tizedik alkalommal.
Eladó a német kancellár, Angela Merkel első "nyugati" autója. A mostani tulajdonos az ebay-en keresztül kívánja értékesíteni az öreg VW Golfot. Az aukció április 16-án, hétfőn zárul, a vevőnek...
Folytatódott a részvényárak esése a húsvétot követő héten is a Budapesti Értéktőzsdén, a négy munkanapos héten a BUX 4,76 százalékkal, 866 ponttal csökkent, pénteken záráskor 17.337,42 ponton állt.
A Vasas felett aratott magabiztos hazai győzelemmel csökkentette hátrányát a harmadik helyezett Videoton a Debrecennel és a Győrrel szemben a labdarúgó OTP Bank Ligában.
Roppant látványos az a fejlődés, melyen a dél-koreai autóipar átmegy. Néhány éve még a konkurensek sem vették komolyan a Hyundai-Kia páros modelljeit, most pedig már minőségi, szép autók állnak szalonjaikban.
Világszínvonalú, rendhagyóan egyedi színházi előadást visznek hamarosan színpadra a Rippel fivérek. Az artista testvérpár ráadásul megszállott repülés- és sci-fi-rajongó, így május 13-án garantáltan elvarázsolják a közönséget a Papp László Budapest Sportarénában.
Sok utánzója akadt már a kung-fu filmek királyának, az 1973-ban elhunyt Bruce Lee-nek, de eddig levelibéka még nem akadt köztük. Mostanáig. A zöld kétéltű tökéletesen utánozza a harcművészt.
Hozzávalók: 60 dkg marhahús (csont nélkül) 1 kg burgonya 1 db nagy fej vöröshagyma 2 evőkanál zsír vagy ennek megfelelő étolaj 2 pohár tejföl ételízesítő fűszerpaprika só
Az idei év első három hónapjában a Mercedes több mint 60 ezer személyautót adott el az USA-ban, a vártnál magasabb értékesítés és a megrendelés-állományok alapján a vállalat biztos abban, hogy...
A világ továbbra is a jegybankok segítségére szorul, sőt ősz óta csak romlott a helyzet. A Brookings Intézet és a Financial Times szerint a G20-akra általában véve igaz, hogy rosszabbul állnak, mint...
A „nagygyűlések csatája” zajlott vasárnap Párizs utcáin, ahol egy héttel a francia elnökválasztás első fordulója előtt a két fő jelölt egyszerre demonstrált erőt.
A kormány a szocialisták vasútrombolásával ellentétben ésszerűsíti a tömegközlekedést, úgy, hogy felszámolja a párhuzamosságokat - reagált a Fidesz Lukács Zoltánnak, az MSZP frakcióvezető-helyettesének vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen az ellenzéki politikus az új vasúti menetrend visszavonását és a felelős államtitkár lemondását követelte.
Lovas Petra kiesett a nyolc között az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban, így ezen a tornán biztosan nem szerez kvótát a londoni játékokra.
Több ezer ember, köztük Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök, Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnökének jogköreit gyakorló alelnök, parlamenti politikusok, közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a Szabadság híd pesti hídfőjétől, a Salkaházi Sára rakpartról az Élet menete.
Tyson Fury az ötödik menetben állította meg a korábbi Brit Nemzetközösségi bajnokot, Martin Rogant. A brit szupertehetség az év végén minden bizonnyal valamelyik Klicsko ellen bokszolhat. Juan Manuel Márquez egygangú pontozással győzte le Sergey Fedchenkót.