A ginzeng mindeddig energizáló, immunerősítő hatásáról volt ismert; fokozott szellemi, fizikai és szexuális igénybevétel esetén használják sokan ma is.
Szépen induló kajakos karrierjével hagyott fel a fallabdázás kedvéért Piroch Gábor kaszkadőr fia. Pedig az alig több mint 15 éves Domonkos néhány éve még csak el-elkísérgette édesapját a csillaghegyi Római Teniszakadémia fallabda pályájára, ám hamar úgy döntött, hogy a puszta szemlélődés helyett inkább ő is ütőt ragad.
Ötoldalú egyeztetés kezdődik a jegybanktörvényről hétfőn Frankfurtban, az Európai Központi Bank (EKB) székhelyén - erősítette meg az MTI értesülését péntek este az EKB sajtóosztálya.
Beszélgetésekkel, dokumentum-összeállításokkal, élő közvetítésekkel emlékezik meg a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapjáról a közszolgálati média.
Első kanadai szezonjában - térdsérülése ellenére - évtizedek óta nem látott sikerre vezette a Sturgeon Falls Lumberjacks junior jégkorongcsapatát a 20 éves Galló Illés. A kiváló magyar hokis fiatal kora ellenére már számos sikert ért el. Legfőbb álma, hogy az NHL-ben szerepeljen - és hogy Istent szolgálja. A Hetek interjúja.
Módosítaná a szakképzési törvényt Matolcsy György, így szeptember elsejétől a kilencedik évfolyamon is lehetne majd tanulószerződést kötni, ezzel kiterjesztve a gyakorlati képzést a szakiskolákban.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal az EHF kontra Veszprém Himnusz-affér újabb fejezete volt szerintetek a "Hét leggázabb" sztorija!
Viktor Janukovics ukrán államfő közzétette múlt évi jövedelembevallását, amely szerint 757,6 ezer hrivnya (21,44 millió forint) fizetést kapott, befektetéseinek kamatából pedig 155,4 ezer hrivnyára (4,4 millió forint) tett szert.
Az évek óta stabilan fennálló lakáspiaci túlkínálatban mind az ingatlanosok, mind a tulajdonosok a létező legelképesztőbb - sőt, legelkeseredettebb - trükkökkel próbálják a vevőket az eladó lakásba csábítani, melyek egyik fontos eleme a lakáshirdetések kiszínezése. Íme a leggyakrabban használt hirdetési szövegek, amiket nem feltétlenül szükséges elhinni....
Hévízi, sárvári, zalakarosi és balatoni szállodákba hozott vendégeket a Lufthansa idei első, Sármelléken szombaton landolt charterjárata, fedélzetén 95 utassal.
Különleges szemszögből, az állambiztonsági jelentéseken keresztül tárja a látogatók elé az 1960-as évek Hódmezővásárhelyének kulturális életét az Emlékpont Megfigyelt művészet című időszaki kiállítása, amely szombattól látható.
Az adósságválság miatt a figyelem a periféria országaira terelődött, azonban vannak olyan országok a világon, amelyek sokkal rosszabb költségvetési kilátásokkal rendelkeznek - derül ki az Economist...
Hévízi, sárvári, zalakarosi és balatoni szállodákba hozott vendégeket a Lufthansa idei első, Sármelléken szombaton landolt charterjárata, fedélzetén kilencvenöt utassal.
Az osztrák és a svájci pénzügyminiszter aláírta a Svájcban tartott osztrák bankszámlák megadóztatásáról szóló megállapodást pénteken Bernben - jelentette be az osztrák pénzügyminisztérium.
Lovas Petra az előző naphoz hasonlóan szombaton is kikapott a minitorna elődöntőjében az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban, így egyelőre nincs kvótája a londoni játékokra.
Los Angeles — Jennifer Aniston(43) és Justin Theroux (41) úgy tervezik, hogy összeköltöznek, de a Bel Airben található közös otthonukban továbbra is szeretnék megőrizni a privát szférájukat.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint az egykulcsos adó legnagyobb hibája, hogy nem progresszív, arra ugyanakkor nem lát esélyt, hogy véleményükkel befolyásolni tudják a kormányt.
Los Angeles — Szükségem van egy orvosra, itt van egy 46 éves nő, a fürdőkádban fekszik...beleesett..nem lélegzik – így szólt az a kétségbeesett telefon február 11-én, amerikai idő szerint 16 óra 03 perckor, ami a 911-es segélyhívószámra futott be, s amelyet a Bewerly Hills-i rendőrség tett közzé.
A Parkinson-kór súlyos és egyelőre még nem teljesen gyógyítható betegség, egy új vizsgálat azonban azt mutatta, hogy számos színes gyümölcs gyakori fogyasztása igen egészséges a megelőzés szempontjából. Egy angol és egy amerikai kutató közös munkájának eredményeit a legtekintélyesebb ideggyógyászati folyóirat, a Neurology közölte.
Provo ‒ Azok a házasságok tekinthetők a legsikeresebbnek, amelyekben a párok nem törekszenek anyagi javak felhalmozására – foglalták össze amerikai kutatók a „Pár- és kapcsolatterápia" című szaklapban, ahol a kutatás eredményét közzétették.
Veszprém ‒ Bár másodfokon az olasz nevelőszülőknek adták örökbe Borbély Beatricét (6), az édesanyja, Borbély Judit (41) a római Legfelsőbb Bírósághoz fellebbez, hogy visszakaphassa kislányát.
Budapest – Szerintem a rendőrség már pontosan tudja, hogy kik ők. A kérdés az, ki tudják és akarják-e kényszeríteni a bérgyilkosokból a vallomást – mondta a Vasárnapi Blikknek Labancz Ferenc (53), a BRFK akcióosztályának egykori csoportvezetője.
Az óvónők már nem tudták mivel lefoglalni a kis Heidi Hankinst, ezért kitöltettek vele egy Mensa intelligencia tesztet. Az eredmény több volt mint meglepő.
Los Angeles - Igen, hivatalosan eljegyezték egymást, aminek gyerekeik is nagyon örülnek, de még nem tűzték ki az esküvő időpontját – közölte Cynthia Pett-Dante a sztárpár szóvivője, miután a legutóbbi közös fotón egy hatalmas gyémánt díszelgett Angelina Jolie (36) bal kezének gyűrűsujján. Ezek után az ékszerész is megtörte hallgatását.
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai csak "bábok" a gazdasági oligarchák kezében, "az őket mozgató bábművészek pedig nem mások, mint a Simicska Zrt. és a Nyerges Kft. környékén megtalálható gazdasági-politikai szereplők".
Hét határsértő és három embercsempész ellen indult eljárás, miután Röszkén és Tompán a kamionröntgen a járművekben kimutatta az illegális határátlépőket, köztük egy kisgyermeket - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) dolgoznak a közösségi közlekedés átalakításán, de már nem egy önálló nemzeti közlekedési holdingban, hanem az MNV Zrt. keretei belül egységes vagyonkezelési koncepció mellett működő MÁV társaságokban, és a Volán társaságok átalakításában gondolkodnak - mondta Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár pénteken egy budapesti…
Lloyd C. Blankfein, a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója tavaly 12,4 millió dollárt, vagyis tavaly év végi árfolyamon átszámítva mintegy 3 milliárd forintnyi javadalmat kapott bankjától. A Bloomberg...
Hét határsértő és három embercsempész ellen indult eljárás, miután Röszkén és Tompán a kamionröntgen a járművekben kimutatta az illegális határátlépőket, köztük egy kisgyermeket – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel.