2012. április 14. szombat

ápr. 14
22:15
Détári megint a játékvezetőkkel foglalkozott - videó (Agroinform)
Az FTC szakmai igazgatója elégedett a döntetlennel, de egy kiállítást és egy lesgólt is számon kért a játékvezetőn.
ápr. 14
22:17
Kicsit döcögve, de hozta a kötelezőt a Real Madrid (Agroinform)
Ugyan félidőben még döntetlen volt az állás, a fordulás után C.Ronaldo és Benzema góljaival megnyerte a meccset a Real.
ápr. 14
22:19
Kötelesék idegenben lepték meg Juhászékat (Agroinform)
Vendégsikert hozott az Anderlecht-Genk mérkőzés a belga bajnokság rájátszásának harmadik fordulójában.
ápr. 14
22:21
Négyszáz liter gázolaj folyt az Istenhegyi úton (BorsOnline)
Mintegy kétszáz méternyi területen folyt szét az a négyszáz liternyi gázolaj, mely egy diplomata-rendszámú kisbusszal karambolozó tartálykocsiból ömlött az Istenhegyi útra pénteken, déli 12 óra körül.
ápr. 14
22:21
Túrófánk lekvárral (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg liszt 20 dkg vaj 25 dkg túró 2 tojás sárgája pici só 1 csomag sütőpor 12 dkg cukor A tetejére: vaníliás porcukor ízlés szerint lekvár ízlés szerint A sütéshez: olaj vagy zsír
ápr. 14
22:21
Mondtam, hogy elsőként szerzem meg a kvótát - Zwickl Dániel (Agroinform)
Az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján kvótát szerzett Zwickl Dániel boldogan értékelte sikerét.
ápr. 14
22:21
Több totómeccset töröltek az olasz focista halála miatt (Blikk)
ápr. 14
22:23
Eltűnik a korkülönbség a jégen (BorsOnline)
Sille Tamás szinte az apja lehetne Hári Jánosnak. A Fehérvár jégkorongozója novemberben tölti be a 43-at, míg a svéd MoDo ifjú csatára májusban lesz húszéves.
ápr. 14
22:23
Lecsós spagetti (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg spagetti tészta 10 dkg kolozsvári szalonna vékony csíkokra vágva 10 dkg füstölt, szárazkolbász, vékony szeletekre, csíkokra vágva 2 db nagyobb fej vöröshagyma vékonyra szeletelve 1 doboz hámozott paradicsom 1 nagy méretű tv-paprika vékonyra szeletelve reszelt sajt ízlés szerint
ápr. 14
22:23
Cristiano Ronaldo fejjel állította fel újabb rekordját - videó (Agroinform)
A portugál a Sporting Gijón ellen a 41. spanyol bajnoki gólját szerezte az idényben.
ápr. 14
22:25
Húsos-sajtos töltött zsemle (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db zsemle (lehetőleg szikkadtat használjunk) kevés tej 20 dkg párizsi vagy sonka 15 dkg puha sajt 1 mokkáskanálnyi mustár 2 dl tejföl 1 db tojás só törött bors vaj
ápr. 14
22:30
Gólcsúcsot javítva fordított a Real a Gijón ellen (Sport365)
A Gijón hiába szerzett vezetést a Bernabéuban, elsöpörte őket a királyi gépezet.
ápr. 14
22:32
Juhász Rolandék otthon hasaltak el a Genk ellen (Sport365)
Kötelesék 3-1-es győzelmet arattak a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht otthonában, a magyar kapus büntetőt is védett a mérkőzésen.
ápr. 14
22:33
Ajánlom mindenkinek, hogy vegye elő a szabálykönyvet - Pintér Attila (Agroinform)
A Győri ETO vezetőedzője szerint csapata ragyogóan futballozott, és elvesztettek két pontot a Fradi elleni mérkőzésen.
ápr. 14
22:35
Szakításban 5., összetettben 9. lett Gyurkovics az Eb-n (Agroinform)
Gyurkovics Ferenc összetettben 9. lett a 105 kilogrammosoknál az olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokságon.
ápr. 14
22:37
Mourinho mindhárom klasszis támadója betalált - videó (Agroinform)
Ugyan félidőben még döntetlen volt az állás, a fordulás után C.Ronaldo és Benzema góljaival megnyerte a meccset a Real.
ápr. 14
22:39
Fagykiskocsiból árult drogot a férfi (BorsOnline)
Őrizetbe vették azt a marylandi férfit, aki fagykiskocsijából osztott marihuánát.
ápr. 14
22:39
A harmadik mérkőzésen, a Fehéroroszok ellen sem lett meg az első siker (Agroinform)
A magyar válogatott nagy csatában kikapott a fehéroroszoktól az U18-as jégkorong-világbajnokság szombati játéknapján.
ápr. 14
22:42
Hátrányból nyert a Real és a Barca is (Metropol)
A listavezető Real Madrid hazai pályán 3-1-re verte a kiesés ellen küzdő Sporting Gijónt a spanyol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombati első mérkőzésén.
ápr. 14
22:42
Az első határozat - Döntött Szíriáról az ENSZ BT (hirado.hu)
A világszervezet Biztonsági Tanácsa egyhangú határozatot hozott, felhatalmazást adva arra, hogy egy 30 fős fegyvertelen megfigyelő csoportot küldjenek a közel-keleti országba.
ápr. 14
22:42
Az Audi dönt logisztikai parkja helyszínéről, nem a kormány (ProfitLine)
A kormány igyekszik elkerülni, hogy Magyarországnak vissza kelljen fizetnie a gönyűi kikötő fejlesztésére elnyert EU-támogatást, ezért ajánlották a területet az Audi külső logisztikai parkjának lehetséges helyszínéül - derül ki Németh Lászlóné csütörtökön közzétett írásbeli válaszából, amelyet egy országgyűlési képviselőnek adott. A nemzeti fejlesztési miniszter hangsúlyozza, hogy a kabinet Győr…
ápr. 14
22:44
Indokolatlannak tartja a háziorvosok ultimátumát a minisztérium (hirado.hu)
A háziorvosok anyagi helyzetének mielőbbi rendezéséért és a bértárgyalások megkezdéséért jött létre a testület.
ápr. 14
22:51
A Twente nem tudott visszakapaszkodni a dobogóra (Agroinform)
Az utolsó pillanatban kapott gól miatt csak döntetlent játszott a Twente a Bredával az Eredivisie 30. fordulójában.
ápr. 14
22:57
Fejben rendben volt a Real Madrid (Infostart)
Ha a vártnál valamivel nehezebben is, de ismét három gólig jutva nyert a Real Madrid az El Clásico előtti utolsó bajnokiján. A Sporting ugyan vezetést szerzett a Bernabéuban, de a listavezető Higuaín, Ronaldo és Benzema egy-egy góljával fordított.
ápr. 14
23:00
Csak kitűnő tanulók mehetnek ezentúl gimnáziumba Szlovákiában? (hirado.hu)
Kizárólag kitűnő iskolai átlaggal lehetne a jövőben gimnáziumba jelentkezni Szlovákiában az oktatási miniszter elképzelései szerint.
ápr. 14
23:03
Úszik a Bayern esélye? (Sport365)
A Bundesliga 31. fordulójában a Bayern München 0-0-ás döntetlent játszott a Mainz 05 csapatával, a Dortmund nyolc ponttal lépett meg a müncheniektől.
ápr. 14
23:06
Minden hetedik vonat leáll (Portfolio)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint az április 15-ei vasúti és autóbusz menetrendváltozás után a korábbiakhoz képest naponta összesen mintegy 410 vonat és 30 autóbusz nem...
ápr. 14
23:09
Dudás Ádám szerint szabálytalan góllal egyenlített az FTC - videó (Agroinform)
A győriek játékosa szerint két szabálytalanság is történt a második bekapott gól előtt.
ápr. 14
23:11
A szünetben vesztésre áll a Barcelona - videó (Agroinform)
A spanyol bajnokság 34. fordulójában a Levante félidőben 1-0-ra vezetett a vendég Barcelona ellen
ápr. 14
23:15
Módosulhat, kiegészülhet a szociális hozzájárulási adó kedvezmény rendszere (ProfitLine)
Módosulhat, kiegészülhet a szociális hozzájárulási adó kedvezményrendszere jövőre, amennyiben az oldalakkal közös álláspontot tud kialakítani a szaktárca - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) budapesti ülése után az MTI-nek.
ápr. 14
23:27
Nem kis dolog, hogy megint talpra tudtunk állni - Jova Levente (Agroinform)
Jova szerint a csapat erejét mutatja, hogy a ZTE elleni győzelem után ismét hátrányból tudott pontot menteni csapata.
ápr. 14
23:36
Asztalitenisz: zsebben az újabb londoni kvóta (Sport365)
Zwickl Dániel a várakozásokat messze felülmúlva kvótát szerzett a londoni olimpiára, miután szombaton este megnyerte csoportja döntőjét az asztaliteniszezők európai selejtezőjén, Luxembourgban.
ápr. 14
23:45
Április 25-én pótolják az elmaradt fordulókat (Agroinform)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség április 25-ét tűzte ki dátumnak, amikor pótolják a most hétvégén elmaradó mérkőzéseket.
ápr. 14
23:48
Egészségügy - 'Sztrájkbizottság' alakult az alapellátásban dolgozókért (ProfitLine)
"Sztrájkbizottságot" alapított szombaton több, az alapellátásban dolgozók érdekeit képviselő szervezet a háziorvosok anyagi helyzetének mielőbb rendezéséért és a bértárgyalások megkezdéséért. Az egészségügyi államtitkárság meglepetéssel fogadta az "ultimátumot", mivel Szócska Miklós egészségügyi államtitkár már tárgyalásra hívta a háziorvosokat.

Keresés