Minden - Egy napot sem dolgozott az a lusta német hivatalnok, aki 215 millió forinttal rövidítette meg a helyi önkormányzatot, és végül botrányos e-mailben mondott búcsút 500 munkatársának.
Először jelent meg csütörtökön a bíróság előtt George Zimmerman önkéntes rendész, miután 47 nappal ezelőtt lelőtte a 17 éves, fegyvertelen Trayvon Martint a floridai Sanfordban.
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a Blikk a lemondott köztársasági elnökkel szemben, mert a bulvárlap szerint az államfő nyilatkozatában nincs feltüntetve, hogy származik-e jövedelme lakáskiadásból.
A részvénypiacokon az elmúlt hetekben már érezhető elbizonytalanodás volt megfigyelhető, melynek láttán sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon a tőzsdék az év eleji kiváló teljesítmény után egy...
Alaposan megtépázták a cégalapítási kedvet az idén életbe lépett új jogszabályok, az adóhatóság adatai szerint az év első két hónapjában 6.840 cég alakult, míg 2011-ben ugyanebben az időszakban 8.164 új céget jelentettek be - írja a pénteki Népszava.
A Hewlett-Packard (NYSE: HPQ) a világ egyik vezető számítástechnikai vállalata. Hardvereket és szoftvereket gyárt és fejleszt, illetve minden számítástechnikai kiegészítőt legyárt, amire csak a felhasználónak szüksége lehet. A társaság 7 részlegből áll. Név szerint: Personal Systems Group (PSG), Services, the Imaging and Printing Group (IPG), Enterprise Servers, Storage and Networking (ESSN), HP…
Egy Fodor utcai ingatlant és egy Andrássy úti ingatlancsomagot hirdet meg árverésre a nemzeti vagyonkezelő. A kikiáltási ár 2 milliárdnál kezdődik, az Andrássy úti ingatlanokat csak egyben adják és az új tulajnak figyelnie kell a műemlékvédelmi előírásokra is. A Köztársasági Őrezrednek már nincs szüksége a meghirdetett ingatanokra.
Szívesen játszana egész pályafutása alatt mostani csapatában Meskó Zoltán, a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New England Patriots magyar származású játékosa, aki csütörtökön Budapesten találkozott magyarországi rajongóival.
Április 16-tól előre lehet időpontot foglalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a leggyakrabban intézett ügyekre, így adókártya és adóigazolás igénylésére, illetőségigazolás kérésére és ügyfélkapunyitásra.
Több mint másfél tonna kétes eredetű élelmiszert foglaltak le a Pest megyei élelmiszerbiztonsági hatóság ellenőrei kedden Dunakeszin, egy kertes ház udvarán álló épületben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).
Melody Thornton igen nagy meglepetést okozott egy Los Angeles-i rendezvényen. A Pussycat Dolls egykori énekesnője gyakorlatilag félmeztelenül sétált végig a vörös szőnyegen.
Jövő szerdán uniós bírósági szakaszba lép a miatt indított kötelezettségszegési eljárás, miközben egy másik is megindul az igazságszolgáltatás függetlenségének sérülése miatt - értesült lapunk. Noha az Orbán-kormány továbbra is az értetlent adja, hetek óta tudják, mi következik, és azt is: így nem teljesítik a hiteltárgyalások megkezdésének feltételeit.
Önálló bírósági végrehajtó üríttette ki a Nyugati pályaudvar műemlék épületében azt a több mint ezer négyzetméternyi területet, amelyet két vállalkozás jogcím nélkül használt - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
Három európai vasúttársaság érdeklődik az IMF/EU-segélycsomag követelményeinek megfelelően privatizálásra kerülő görög vasutak teljes, illetve részleges megvásárlása iránt - tudta meg a Reuters hírügynökség az ügyben jól értesült forrásoktól.
Az elmúlt két napi enyhülő kötvénypiaci feszültség ma ismét erősödött, amelynek egyik jeleként délelőtt 16 bázisponttal 492 bázispontra, azaz történelmi csúcsra ugrott az 5 éves spanyol CDS-felár. A...
Bár több biztosító is az egészségbiztosításokba veti bizodalmát, e piac a következő három évben várhatóan nem nő hatalmasra. E kérdésről is véleményt nyilvánítottak a résztvevők a Portfolio.hu Biztosítási Konferenciájának szavazásán....
Az Európai Bizottság szóvivője a szokásos brüsszeli sajtótájékoztatón nem kommentálta a magyar miniszterelnök péntek reggeli mondatait a hitelkérelem politikai feltételeiről. Orbán Viktor...
A Google nagyon jó eredményekről számolt be gyorsjelentésében, ennek ellenére karcsúsít is, hét olyan projektet állít le, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket. Részvényeit pedig darabolni fogja, amivel az alapító tulajdonosok pozíciója szilárdul. Kérdés, ez tetszik-e majd a részvényeseknek.
A vártnál jobb első negyedéves eredményről számolt be a jelentését elsőként közzétevő amerikai bankóriás, a JP Morgan. A társaság egy részvényre jutó eredménye a várt 1,18 dollárral szemben 1,31...
Visszafogottságra int India, Kína és Oroszország, miután pénteken sikertelen rakétakísérletet hajtott végre Phenjan. Szöul szerint Észak-Korea hadserege fokozta éberségét - számolt be az MTI.
Katonák hatoltak be Carlos Gomes Junior bissau-guineai miniszterelnök házába, és őrizetbe vették a jelenleg zajló elnökválasztás legnagyobb esélyesének számító politikust - jelentették pénteken a helyi médiumok.