Megmarad a 65 év felettiek, a hat éven aluliak, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők utazási kedvezménye - mondta a Heti Válasznak Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
"Fontos lépés" a szíriai tűzszünet létrejötte, amennyiben az kitart - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Hillary Clinton, az amerikai diplomácia vezetője a G8-csoport külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásának befejeztével.
Az olasz sajtóban közölt számlák azt bizonyítják, hogy az Északi Liga lemondott vezére Umberto Bossi és családja tagjai személyes kiadásaikat a pátkasszából fedezték.
A napokban is zajló New York-i Autószalon a detroiti és a Los Angeles-i mellett a legrangosabb tengerentúli kiállítás, ahol minden évben számos gyártó tart izgalmas bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”. Idén sem volt másképp: New Yorkban sok-sok fontos modell ünnepelhette világpremierjét.
A bizottság eddig nem értékelte azt az igazságügyi törvénymódosítási csomagot, amelyet az ajánlásokat figyelembe véve terjesztett a kormány az Országgyűlés elé - közölte a kormányszóvivői iroda csütörtökön.
Összesen 1,6 millió dollárt fektet a PortfoLion által kezelt OTP Kockázati Tőkealap I. a Nanushka divatcégbe, emellett 1 millió dolláros tulajdonosi kölcsönkeretet is biztosítanak a társaságnak - közölte Oszkó Péter, a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Bizottság várhatóan nem fogja elégségesnek találni az IMF/EU-hitelprogramról szóló hivatalos tárgyalások elkezdéséhez csak a magyar jegybanktörvény módosítását - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint növekszik annak a kockázata, hogy a megállapodás áttolódik a második félévre.
A PannErgy Nyrt. ma az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 1000 darab saját részvényt vásárolt 640 Ft/db átlagáron - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tranzakciót követően...
Az illetékesektől a héten kaptuk az információt, hogy partnerünk, a budapesti Porsche M5 Volkswagen márkakereskedés újabb tesztvezetéses nyíltnapokat szervez: az innovációs hét névre keresztelt esemény holnaptól, azaz április 13-ától várja a résztvevőket, és április 20-ig - a hétvégét is beleértve - szinte bárkinek lehetősége nyílik kipróbálni a legfrissebb Volkswagen modelleket, aki rendelkezik…
A Nissan prémiummárkája a napokban jelentette be a legsikeresebb Infiniti-modellnek, az FX hobbiterepesnek ráncfelvarrását. A 2009 óta piacon lévő típushoz mind formai, mind pedig technikai téren csak alig észrevehetően nyúltak a tervezők - ha hinni lehet a kommunikációs szakértőknek, az ügyfelek úgy szerették a különleges formájú, sportos FX-et, ahogy van.
A napokban is zajló New York-i Autószalon a detroiti és a Los Angeles-i mellett a legrangosabb tengerentúli kiállítás, ahol minden évben számos gyártó tart izgalmas bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”. Idén sem volt másképp: New Yorkban sok-sok fontos modell ünnepelhette világpremierjét.
Az FTC 75-62-re győzött csütörtökön a vendég Szekszárd ellen, ezzel 2-1-re nyert riválisával szemben az 5-8. helyért zajló párharcban a női kosárlabda NB I-ben.
A próbaidős színésznő nagy bajban van. Húsvét hétfőn összeverekedett egy másik hölggyel, és hiába is tagadta az esetet, most előkerült egy szemtanú, aki újra rács mögé juttathatja őt.
Továbbra is kedvezményesen utazhatnak a 65 év felettiek, a hat éven aluliak, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők is - mondta a Heti Válasznak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Nem véletlen, hogy a transzferárak vizsgálata évek óta az adóhivatal ellenőrzési irányelvének kiemelt célpontja. Egy-egy hiányzó dokumentáció 2 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, és akkor a lehetséges adókülönbözetről, illetve annak bírság következményeiről még nem is beszéltünk.
A Magyar Posta érdeklőik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói szaktárca a MINA-BUSINESS hírügynökséggel csütörtökön.
A magyar autópályák fajlagos építési költsége az utóbbi hat évben 3,1 milliárd forintról 1,4 milliárdra csökkent, és megfelel a nemzetközi átlagnak - válaszolta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Ferenczi Gábor (Jobbik) országgyűlési képviselő írásban feltett kérdésére.
Vámpírok tartanak rettegésben több indiai falut is, ami miatt az emberek már nem mernek utcára menni. Dharmapuri tartomány településein este hat óra után teljesen elnéptelenednek az utcák, ugyanis a helyiek szerint vámpírok garázdálkodnak a sötétben.
Hozzávalók: A palacsinta tésztához: 25 dkg liszt 2 db tojás pici só pici cukor A töltelékhez: 25 dkg túró 1 citrom reszelt héja mazsola ízlés szerint cukor ízlés szerint 1 csomag vaníliás cukor 2 dl tejszín - kevés cukorral darabos eper lekvár vagy friss eper ízlés szerint
A gönyűi kikötőt azért ajánlotta a kormány az Audinak, mert ha 2012. szeptember 30-ig nem indul meg a terület hasznosítása, a fejlesztésre nyert uniós pénzt vissza kell fizetnie az országnak - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter.
A vidékfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: a mostani agrárkormányzat elhanyagolt állapotban találta a magyar mezőgazdaságot és a vidéket, amikor átvette a minisztérium irányítását.
Késő délután az amerikai jegybankárok közül ketten is megerősítették, hogy az irányadó ráta valószínûleg még jó ideig nem változik, sőt a New York-i Fed kormányzó arról is beszélt, hogy a...
A migrén kezelése az elmúlt évtizedek során sokat javult. Ha már régen járt orvosnál, itt az ideje, hogy ismét felkeresse, még akkor is, ha a korábbi kezelés nem is járt sikerrel!
A magyar autópályák fajlagos építési költsége az utóbbi hat évben 3,1 milliárd forintról 1,4 milliárdra csökkent, és megfelel a nemzetközi átlagnak - tájékoztatott a nemzeti fejlesztési miniszter.
A Jobbik módosítaná a büntető törvénykönyvet, a szabálysértési törvényt, a médiatörvényt és a reklámtörvényt, hogy betiltható, illetve büntethető legyen "a szexuális devianciák népszerűsítése".
A progresszív adózás visszaállítását tartja szükségesnek Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetség elnöke. A szakszervezeti vezető csütörtökön Kecskeméten sajtótájékoztatón hangoztatta: az egykulcsos személyi jövedelemadó igazságtalan és aránytalan, szerinte nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Negyven éves fennállása óta először tavaly átlépte az ötmilliárd eurót a Magyarországon is érdekelt német Rossmann drogériahálózat forgalma. Az immár második legnagyobb német drogérialánc bevételei 10,5 százalékkal 5,12 milliárd euróra nőttek 2011-ben, a most ismertetett végleges adatok szerint.
Egy brit asszony azt hazudta a rendőröknek, hogy el akarták rabolni a kislányát. Két hétig nyomoztak miatta, végül kiderült a nagyotmondás, és a füllentő anyukát hűvösre küldték a hatóság emberei.