Bírálatokat fogalmazott meg az eladósodott ingatlantulajdonosok megsegítését célzó magyar programmal kapcsolatban a kedden nyilvánosságra hozott Világgazdasági Kilátások (World Economic Outlook) című elemzésének egyik fejezetében a Nemzetközi Valutaalap - írja a Portfolio.hu.
Nagy valószínűséggel hivatalban marad a hárompárti cseh kormány, mert a gazdasági minisztereknek sikerült megállapodniuk a következő két év költségvetési intézkedéseiben, amelyek minden fél számára elfogadhatóak.
A Mol kurdisztáni szerepvállalása is szóba került Orbán Viktor miniszterelnök és Maszúd Barzani, az iraki kurd régió elnökének keddi budapesti találkozóján.
Az orosz hadsereg fokozott figyelemmel kíséri az észak-koreai műhold fellövését, s ha a hordozórakéta orosz terület fölé érne, lelövik - közölték az orosz fegyveres erők vezérkarában.
Kedd este 18 órától a Szeged-Eger elődöntővel megkezdődik a vízilabdázók feszített menetrendű bajnoki befejezése, hiszen legkésőbb tizennyolc nap múlva már bajnokot is avat a honi vízilabdás élet.
A munkabeszüntetéssel azt szeretnék elérni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ismételten vizsgálja meg a Tribune Ventures Hungary (TVH) Zrt. alvállalkozását.
Lemaradtál a legfontosabb átigazolási hírekről? Mi összefoglaljuk neked az elmúlt napok legfontosabb pletykáit Angliától Kínáig. Transzferhíradó az átigazolási időszak után is, kizárólag itt, a sport365.hu oldalon.
A Gazprom vezérigazgató-helyettese, Alexander Medvegyev lehetségesnek látja, hogy társaságnak nem sikerül tartania legutóbbi, idei évre vonatkozó 154 milliárd köbméteres gázexport-várakozását....
Mintegy 1 milliárd font (360 milliárd forint) beruházásra lenne szüksége a Tesco-nak ahhoz, hogy feltámassza tevékenységeit hazai piacán és akár három évbe is telhet a fordulat - írja a Bloomberg a...
Délután újabb gyengülési hullám érte el a forint piacát, melynek következtében az euróval szemben 299 körülig ugrott az árfolyam. Ez január 25. óta a leggyengébb forintot jelenti. Az állampapír...
A fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztésére, a tudatos pénzhasználattal járó felelősségvállalás fontosságára szeretné a Diákhitel Központ ráirányítani elsősorban a 17-24 éves korosztály figyelmét a most indult és 9 hónapon át tartó edukációs játékával. A fiatalok közösségi színterén a Facebook-on futó Forintokosító kvíz pénzügyi témákat jár körbe a pénztörténelemtől kezdve a bankkártyák…
A munkanélküliek száma várhatóan az idén és jövőre is tovább növekszik, így megközelíti majd a 210 milliót - véli a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) vezérigazgató-helyettese.
Andrea Lekicset szlovén és magyar hódolói, míg Görbicz Anitát keresztfia ünnepelte legjobban a Valcea elleni Bajnokok Ligája-elődöntőpárharc megnyerése után.
A Csík Zenekar fennállásának eddigi legnagyobb koncertjére készül: új feldolgozásokon alapuló Daloskönyvével lép fel a jubileumi Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 6-án a nagyszínpadon.
Kizuhant a nyolcadik emeletről egy hároméves kislány Bulgáriában, de csodával határos módon könnyű sérülésekkel megúszta az esést. Az eset pénteken történt a déli országrészben, Pazardzsik városban.
Nyomozásra invitálják a játékos kedvű budapesti lakosokat és turistákat csütörtökön a Danube Flow - Hív a Duna! programsorozat és a krimiestek.hu szervezői egy rejtélyes Duna-parti gyilkosság felderítéséhez.
Szanyi Tibor is beszélt az „IMF-gyarmatosításról”, sőt Szijjártó Pétert és Kósa Lajost megelőzve elsőként beszélt az államcsőd lehetőségéről. A szocialista politikus egy 2009-ben az FN-nek adott interjúban úgy vélekedett, hogy durva beavatkozás nélkül „beállhat az államcsőd, és EU-protektorátus alá kerülünk”.
Bicske - Eddig nem mondott igazat Paulo Sousa (41), aki tavaly szeptember 14-én egy felcsúti barátságos focimérkőzésen lefejelte ellenfelét, Borbola Bencét (33), a Nemzeti Sport újságíróját.
Magyarország - Akinek van pénze, megúszhatja a sorban állást az orvosi rendelő előtt, elfelejtheti a műtéti várólistákat, de hálapénzt sem kell fizetnie.
Nagy valószínűséggel hivatalban marad a hárompárti cseh kormány, mert a gazdasági minisztereknek sikerült megállapodniuk a következő két év költségvetési intézkedéseiben, amelyek minden fél számára elfogadhatóak.
Gyula - Jobb pozíciót akart elérni a börtönön belül S. Andrea (29), amikor azt állította, többször szexelt egy börtönőrrel – legalábbis egy gyanítja Bilkei Pál kriminálpszichológus.
Kétharmadoshoz közeli az esélye annak, hogy Magyarország egyezségre jut a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val egy új hitelprogramról, de az uniós bizottság a beterjesztett módosítási javaslatokon túl valószínűleg még további intézkedéseket fog kérni a magyar kormánytól - jósolták keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A külföldi tőzsdékhez hasonlóan a magyar piacon is negatív hangulatban zajlott ma a kereskedés. A BUX 0,9%-os esése nem is számít kiugrónak, hisz több régiós benchmark esetén is ennél vaskosabb...
Elismerte bűnösségét az a két férfi, akit a hétvégén fogott el a rendőrség, miután az arizonai Tulsában rálőtt öt afroamerikai járókelőre, akik közül hárman életüket vesztették - jelentette kedden hatósági forrásokra hivatkozva az amerikai média.
A gyermek, ha akar valamit, elvárja, hogy teljesítsék. Már rendelkezésére állnak a szavak és a gesztusok, valamint a helyváltoztatás egyre stabilabb képessége. Ezen eszközök segítségével követeli céljai megvalósítását. Ilyenkor mondja először a felnőtt világ, hogy nem fogad szót!