Azt várja el tőlünk a világ, hogy vessünk véget a köztársasági elnök körül kialakult helyzetnek, ha ez nem történik meg, akkor annak hosszú távú következményei is lehetnek – ezt Róna Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Egy ember halála mindig szörnyű tragédia. Vannak azonban olyan esetek, amelyek mégis mosolyra késztetnek bennünket. Hőseink végzete az együgyűség lett.
"Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta" - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a plágiumügyével összefüggésben. Az államfő az interjúban azt mondta: kisdoktori címét a jelenlegi szabályok szerint csak bíróság vonhatta volna vissza.
A franciák döntő többsége nincs felkészülve egy atomkatasztrófára, holott reálisnak tartják annak veszélyét egy Greenpeace-felmérés hétfőn nyilvánosságra hozott eredménye szerint.
A Szlovákiával határos országok lakossága közül csak a csehek isznak több alkoholt, mint a szlovákok - adta hírül az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a napokban nyilvánosságra hozott tanulmányára hivatkozva a Sme című szlovák napilap.
Gyenge, hiú és csaló elnökként írnak Schmitt Pálról külföldi lapok miután kiderült, hogy az elnök nem mond le posztjáról. A Chicago Tribune szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vizsgálja Schmitt ügyét. A szervezetnek Schmitt 1983 óta a tagja, és azóta volt is rá példa, hogy valakinek azért kellett mennie, mert kiderült róla, hogy csalt.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az MTI megkeresésére azt közölte: április elsejével ismét csökken összesen 1099 gyógyszer ára, átlagosan 18 százalékkal.
Lejárt a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már ma több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.
Mintegy félszáz esetben intézkedtek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tűzoltóegységei a viharos szél okozta károknál szombaton országszerte - közölte a szervezet helyettes szóvivője az MTI-vel.
Hozzávalók: 1,2 kg tarja 2 nagy fej hagyma 10 gerezd fokhagyma 2 db zöldpaprika 1-2 db paradicsom 1 db babérlevél (kisebb) 8 szelet bacon 8 dkg sertészsír himalájai kősó sok őrölt bors sok morzsolt majoránna kevés őrölt kömény kevés fűszerpaprika 1 kiskanálnyi darált csípős paprika 2,5 kg burgonya
A brit statisztikai hivatal szerint egy évtizeden belül meghaladhatja a kilenc millió főt London lakossága. Moszkván kívül jelenleg nincs olyan európai város, amely ekkora lakosságszámmal bírna.
Hozzávalók 2 tortához: A 3 tepsi tésztához: 3 x 4 db tojás 3 x 4 evőkanál cukor 3 x 1 evőkanál olaj 3 x 4 db evőkanál liszt 3 x fél csomag sütőpor 3 x 1 csomag vaníliás cukor pici só mindegyikbe Az első tésztába még kell: 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál tej A második tésztába még kell: 10 dkg durvára tört dió 2 evőkanál tej A harmadik tésztába még kell: 1 citrom reszelt héja A csokoládékrémhez: 4…
Tuareg lázadók és a velük laza szövetségben álló iszlamisták szombat hajnalban megtámadták és elfoglalták a kulcsfontosságú Gao város mellett lévő két katonai tábort.
Japán támogatja Jim Kimet, a Világbank elnöki posztjának amerikai várományosát - jelentette be Jun Azumi, japán miniszterelnök azt követően, hogy Jim Kimmel Tokióban találkozott. Jim Kim jelölését...
Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel a kormány az adatvédelmi hatóság függetlenségét erősítené az Európai Bizottság aggályaira reagálva. A képviselők emellett elfogadhatják az új hungarikumtörvényt, továbbá a helyi adózásra vonatkozó rendelkezések megváltoztatásával egymilliárdos összegű telekadó fizetésére kötelezhetik a Liszt Ferenc-…
Vádemelési javaslattal fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban azt a nyomozását, amelyet bűnszervezetben elkövetett több mint 240 millió forint adócsalás és 162 millió forint értékű pénzmosás, továbbá más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított. A hatóság szerint a bűnszervezet vezetője egy közismert kiskunfélegyházi vállalkozó volt, aki mintegy száz cég adócsalásához…
Hozzávalók: Az égetett tésztához: 10 dkg vaj 10 evőkanál víz 10 dkg liszt 4 egész tojás A vaníliakrémhez: 5 tojás 6 dl tej 10 dkg liszt 15 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor Valamint: habtejszín
Hozzávalók: 1-2 dl tej 50 dkg darált pulykamell 2 db közepes fej vöröshagyma 1 csipet só ízlés szerint 1 csipet bors ízlés szerint 1 csipet oregánó ízlés szerint 1 csipet bazsalikom ízlés szerint 1 csipet kakukkfű ízlés szerint 1 csipet szerecsendió ízlés szerint 3 db gerezd fokhagyma 50 dkg paradicsompüré 9 db közepes burgonya 20-25 dkg trappista sajt 1,75 dl tejföl
Egyre feszültebb a viszony Szerbia és Koszovó között. Pristina szombaton azzal vádolta meg Belgrádot, hogy csendőrei a közös határon áthatolva elraboltak két koszovói albán rendőrt.
Moszkvában mintegy kétszázan gyűltek össze a központi Triumfalnaja téren szombaton. Az engedély nélküli tüntetést a hagyományoknak megfelelően március 31-re időzítették, hogy követeljék az alkotmány - gyülekezési szabadságot garantáló - 31. cikkelyének tiszteletben tartását.
A szám olimpiai ezüstérmese, Cseh László egyetlen századmásodperccel kikapott Biczó Bencétől 200 m pillangón a debreceni úszó országos bajnokság szombati versenynapján.
Hozzávalók: 1,2 kg tarja 2 nagy fej hagyma 10 gerezd fokhagyma 2 db zöldpaprika 1-2 db paradicsom 1 db babérlevél (kisebb) 8 szelet bacon 8 dkg sertészsír himalájai kősó sok őrölt bors sok morzsolt majoránna kevés őrölt kömény kevés fűszerpaprika 1 kiskanálnyi darált csípős paprika 2,5 kg burgonya
Hozzávalók 2 tortához: A 3 tepsi tésztához: 3 x 4 db tojás 3 x 4 evőkanál cukor 3 x 1 evőkanál olaj 3 x 4 db evőkanál liszt 3 x fél csomag sütőpor 3 x 1 csomag vaníliás cukor pici só mindegyikbe Az első tésztába még kell: 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál tej A második tésztába még kell: 10 dkg durvára tört dió 2 evőkanál tej A harmadik tésztába még kell: 1 citrom reszelt héja A csokoládékrémhez: 4…
Az egész közönséget elbűvölte a hatéves Csenge, aki tekintettel fiatal korára nem jutott tovább tegnap az RTL Klub tehetségkutatójában, pedig még a zsűritagokat is sikerült dalra fakasztania.
Első ízben lazított vasárnap a japán kormány a fukusimai atomerőmű körüli húsz kilométeres tilalmi övezetre vonatkozó korlátozáson: két település lakói térhetnek vissza otthonaikba.
Többnyire a kikiáltási árak körüli leütésekkel vitték el a Belvedere Galéria szombati árverésén a klasszikus, modern és kortárs művészek munkáit felsorakoztató anyag kétharmadát. Néhány tételt visszavontak, így 149 műtárgyat – festményt, grafikát, plasztikát – aukcionáltak. Harminc alkalommal regisztráltak egymillió forint feletti leütést, egy ízben nyolcjegyű összegen koppant a kalapács.
Robbanás történt szombaton egy német vegyi üzemben, s ennek következtében meghalt egy munkás, egy további súlyosan megsérült, egy tűzoltó pedig az oltáskor könnyű sérülést szenvedett - közölték a hatóságok.