A mérsékelt hangulatromlás javult reggel óta, ez pedig mérsékelten a forintot is erõsíteni tudta a vezetõ devizákkal szemben a délelõtti órákban.Fontosabb részletekA kínai és az...
Januárhoz hasonlóan februárban is növekedtek a hazai újautó értékesítések: az elmúlt hónapban összesen 4 262 darab autót regisztráltak Magyarországon, ami jelentős, 20%-os növekedést jelent az előző...
A nemzetgazdasági havi átlagkereset kilencszerese, csaknem kétmillió forint járhat majd Kovács Árpádnak, a Költségvetési Tanács (KT) elnökének, ha a parlament elfogadja a fideszes Kósa Lajos erre vonatkozó javaslatát. A politikus csütörtökön benyújtott előterjesztésében indítványozza azt is, hogy az önkormányzatok költségvetési hiányuk finanszírozására működési célú hitelt vehessenek fel.
Tavaly 2 százalékkal növekedtek a rádiós reklámbevételek, miközben a televíziós reklámbevételek 6 százalékkal csökkentek - mondta az Ernst&Young üzleti tanácsadási szolgáltatásának vezetője.
Az Audi forgalma 24,4 százalékkal, 44,1 milliárd euróra, autókiszállítása - 19,2 százalékos növekedéssel - 1,3 millió darab fölé emelkedett; ez több mint kétszerese a 2000-es értéknek - ez történelmi csúcs. A társaság adózás előtti eredménye kétharmadával, hatmilliárd euróra nőtt. Nem panaszkodhat az Audi Hungaria sem.
Több mint 157 milliárd forint adózás utáni veszteséggel zárta az évet az Erste Bank Hungary Zrt. Jelasity Radován elnök-vezérigazgató azt mondta: miközben a társaság még a világgazdasági válság negatív következményeit sem heverte teljesen, a magyarországi jogszabályi környezet kedvezőtlen változása, a bankadó és a végtörlesztés további hatalmas terheket rótt a pénzintézetre.
Utoljára 1956-ban játszott a magyar válogatott február 29-én. Akkor Bejrútban 4-1-re nyertünk a libanoni futballisták ellen, Puskás két gólt rúgott . A bolgárok ellen pedig 1975 óta nem sikerült győznünk.
Felmentették a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) bűnügyi igazgatói posztjáról Papp Péter rendőr ezredest, aki március elsejétől Budapest XXI. kerületének, Csepelnek a rendőrkapitányaként dolgozik tovább - közölte a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Kegyelmet kért a köztársasági elnöktől Pásztor István kézilabdázó, akinek csütörtökön kellett volna megkezdenie fogházbüntetését halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt; az államfő döntéséig a sportolónak nem kell fogházba vonulnia - tájékoztatta a Veszprémi Törvényszék szóvivője az MTI-t.
A Portfolio.hu márciusi konferenciáján egy asztalhoz ülnek a kormányzat és a jegybank képviselői, valamint a legnevesebb hazai és külföldi elemzők és vállalatvezetők, hogy megosszák véleményüket a...
Új adó, útdíj, dugódíj - ezek is terítéken vannak a BKV finanszírozására megoldást kereső egyeztetéseken. A jegyár emelése nem jó ötlet - mondta Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes.
Stabilan őrzi piaci pozícióit a kis- és középvállalati (kkv) szektorban a Magyar Telekom, ami kiélezett gazdasági körülmények között pozitív eredmény, mondta Király István, a Magyar Telekom...
Negatív eredménnyel zárta 2011-et az Erste Bank Hungary Zrt., az előzetes, konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli szabályok alapján készült gyorsjelentés szerint a bankcsoport adózás utáni vesztesége 157,6 milliárd forint volt, az előző évi 109 millió forintos profittal szemben - közölte a bank csütörtökön.
A Bankszövetséggel kötött megállapodás értelmében az Országgyűlés törvénybe foglalta, hogy a bankok a végtörlesztési veszteségeik 30 százalékát részben vagy egészben állampapírban kaphatják vissza. A teljes adó-visszatérítés meghaladja a 100 milliárd forintot; ha az egészet állampapírban adja vissza a költségvetés, az növelheti a belföldi államadósság-tulajdonosok arányát.
Kövér László szerint parlament lényege a konszenzuskeresés, a megegyezés vita eredményeképpen születik meg, de a szavazáskor nem szükségszerűen a kormánytöbbség véleménye jut érvényre - a házelnök erről középiskolás diákok előtt beszélt csütörtökön, amikor megnyitotta a törvényhozás működését modellező Demokráciajáték című rendezvényt az Országházban.
Az utóbbi két hétben megduplázódott a SZÉP kártyával rendelkező munkavállalók száma, így már 250 ezren használhatják az új cafetéria eszközt - írja a Világgazdaság szerdai száma.
Zsarnóci Csaba lett február 29-től a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára, miután elődjét, Szöllősi Lászlót a miniszterelnök felmentette posztjáról - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Egy francia hetilap azt állítja, hogy az IKEA pénzt fizetett a francia rendőrségnek azért, hogy hozzájuthasson több dolgozójának és vásárlójának az aktájához is. Az IKEA vizsgálatot indított, de közölte, hogy ez nem jelent beismerést - írja az origo.hu.
Stabilan őrzi piaci pozícióit a kis- és középvállalati (kkv) szektorban a Magyar Telekom, ami kiélezett gazdasági körülmények között pozitív eredmény - mondta Király István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A tavaly augusztus-szeptemberben indult magyar piaci turbulencia óta nem volt olyan intenzív vételi érdeklődés a 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján, mint a mai eseményen. Ez pedig lehetőséget...
Kövér László szerint parlament lényege a konszenzuskeresés, a megegyezés vita eredményeképpen születik meg, de a szavazáskor nem szükségszerűen a kormánytöbbség véleménye jut érvényre - a házelnök erről középiskolás diákok előtt beszélt csütörtökön, amikor megnyitotta a törvényhozás működését modellező Demokráciajáték című rendezvényt az Országházban.
Tovább emelkedett januárban a munkanélküliségi ráta az európai közösségben. Az Eurostat friss jelentése szerint az eurózónában 10,7% volt a munkanélküliség az év első hónapjában, miközben a decemberi...
Decemberben, már kaptunk ízelítőt a Hyundai elektronokkal kacérkodó sportosságáról. Ezúttal viszont már egy picit több áll rendelkezésre, amiből akár kezdetleges következtetéseket is levonhatunk a koreaiak jövőbe mutató sportkompaktjáról. Az autót egyébként pár nap múlva Genfben tolják ki a világ figyelő szemei elé.
Országos roadshow-ra indulunk, amely során lerántjuk a leplet a hagyományos Forex kereskedési cégekről, és megismerheti az úgynevezett "no dealing desk" devizakereskedést, ahol a megbízások...
A Citroën manapság kitesz magáért, a DS modellcsalád jól sikerült, ráadásul az alapvető modellek és hajtásláncok terén sem állnak rosszul a franciák, ezúttal pedig dombosabb területre merészkednek, ám ehhez már saját erejük nem elegendő, a Mitsubishi kezét fogva mernek csupán letérni az aszfaltról.
A mai nap folyamán igen fontos eseményen vehettünk részt, ugyanis hazai környezetben első ízben találkozhattunk a vadonatúj, és az unalmasból szerencsére modernné változott Hyundai i30-cal. Nem kérdés: a népes, s hazánkban mind a céges, mind pedig a magánvásárlók körében igen kedvelt alsó-középkategória egyik legígéretesebb képviselőjéhez van szerencsénk. Sajnos mindez az áron is látszik.
Naponta 30-40 fával kell megbirkóznia Dáriusznak. A hátasló az elkövetkező három évben egyedül fog megmozgatni több, mint ezer tonna kivágott fát a Mecseki Parkerdőben.
A hitelezésről a forrásgyűjtésre, a 2011-ben indított saját lakás-takarékpénztári szolgáltatásra és a tranzakció alapú bankolásra helyezi a hangsúlyt 2012-től az Erste Bank. A végtörlesztésből származó veszteségek ellensúlyozására tavaly mintegy 58 milliárd forint értékű tartalékot képzett, miközben a nem-fizető hitelek fedezetéül szolgáló céltartalékok szintjét további 72 milliárd forinttal…