2012. március 6. kedd

márc. 6
16:29
S&P; 500 - elérkezett az idő a korrekcióra (ProfitLine)
Mind fundamentálisan, mind technikailag korrekció felé hajlik az index. Az elmúlt hetek száguldását, majd stagnálását követően azt gondoljuk, hogy a várható csökkenés csak korrekció lesz, amelynek során az indexnek már nem kellene az 1 290 pontos szint alá esnie - olvasható az Erste elemzésében.
márc. 6
16:29
Kirakták a Novara edzőjét (Sport365)
Két hónapig bírta az újonccsapat edzője, kedden menesztették Emiliano Mondonicót.
márc. 6
16:31
Hol van már a Gerevich-korszak? - öt éve nem nyertünk aranyat vívó világversenyen (Sport365)
A vívás a legeredményesebb olimpiai sportágunk: sportolóink 34 arany-, 22 ezüst- és 26 bronzérmet szorgoskodtak össze az eddigi ötkarikás játékokon - közülük is kiemelkedik a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár, aki még ötven évesen is aranyat nyert.
márc. 6
16:33
Hamilton idei első sikere (Blikk)
Woking - Jól indult az új Forma–1-es évad Lewis Hamilton (27) számára, pedig az év eleji teszteken nem parádézott csapata, a McLaren. A brit istállóval 2008-ban világbajnoki címet szerző pilóta ugyanis úgy tűnik, visszahódította szerelmét, Nicole Scherzinger (33) énekesnőt.
márc. 6
16:33
Kiegészítő bérkompenzációra lehet pályázni (Infostart)
Pályázati úton kiegészítő bérkompenzációt vehetnének igénybe azok a munkáltatók, akiknek gondot okoz az ötszázalékos elvárt béremelés kifizetése. Erről a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszélt az elvárt béremelés végrehajtásáról szóló törvény parlamenti vitájában.
márc. 6
16:35
Videó: Megöregedtek a huligánok (Blikk)
márc. 6
16:39
Botrány a fideszes önkormányzatban (Alternatív Energia)
A miskolci polgármester felesége írta alá az összes eddigi közgyűlési előterjesztést? - kérdezte a sajtón keresztül a miskolci MSZP-frakció nevében Földesi Norbert frakcióvezető a város jegyzőjétől és dr. Kriza Ákos polgármestertől keddi tájékoztatóján. Nem minden ok nélkül.
márc. 6
16:41
Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP (Alternatív Energia)
Havas Szófia szerint egyértelműen törvénysértő 3000 oldalnyi jogszabályt 44 percen belül hatályba léptetni.
márc. 6
16:42
Ha nem jön "ő és a Fidesz is fél" - nyilvános vitára hívták Lázárt (ATV)
Az LMP-s Schiffer András nyilvános vitára hívja az állambiztonsági akták nyilvánossága ügyében a Fidesz frakcióvezetőjét - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az ellenzéki párt sajtóosztálya.
márc. 6
16:44
Dübörög a "szuperkedd" (ATV)
10 amerikai tagállamban kezdték meg kedden a szavazást a republikánus elnökjelöltekre – hamarosan talán az is kiderülhet hivatalosan, hogy ki lesz Barack Obama elnök 2012-es kihívója. A mezőny két legesélyesebb politikusa Mitt Romney, volt Massachusetts-i szenátor, valamint Rick Santorum, Pennsylvania korábbi szenátora.
márc. 6
16:45
Alma-zeller krémleves Szent Jakab-kagylóval (Éva Magazin)
Nyugi, ha a Szent Jakab-kagyló "meredek" lenne, anélkül is isteni.
márc. 6
16:45
A pokol angyala – egyetlen darab készül az Aventador J-ből (Auto Pult)
A Lamborghini standja idén is hangos lesz, ez már bizonyos, ugyanis az Aventador J személyében nem egy szimpla roadster mutatkozik be, hanem egy igazi vadász. Vadászik a kanyarokra, az élményre, az önfeledt pillanatokra. Csak egy darab készül belőle, úgyhogy a levadászása sem lesz hétköznapi feladat.
márc. 6
16:47
Keserűnarancsos trifle (Éva Magazin)
Mascarpone, narancslekvár, egy kis likőr...mi kell még?!
márc. 6
16:49
Zöld teás sókéregben sült gyömbéres-citromfüves durbincs (Éva Magazin)
Nem kaptál durbincsot? Akkor készítsd pisztránggal, úgy is nagyon finom lesz!
márc. 6
16:51
Zöldségcsipsz! (Éva Magazin)
Ha muszáj gyorsan bekapnod valamit vagy nem tudsz meglenni valami finomság nélkül... Neked mi a kedvenc egészséges nassod?
márc. 6
16:51
Mocsai távozik Veszprémből? (Blikk)
Veszprém - Meglepő hír látott napvilágot, egyre többen mondogatják, hogy Mocsai Lajos (57), az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője nem tölti ki a jövő év nyaráig szóló szerződését, hanem a szezon zárását követően elhagyja a klubot.
márc. 6
16:53
Amit a sonkákról tudni érdemes (Éva Magazin)
…az valószínűleg el sem tudja képzelni nélküle a húsvéti ünnepeket. Igyekeztünk összegyűjteni mindazt, amit tudnod érdemes, ha te is sonkafőzésre adod a fejed.
márc. 6
16:53
88 milliós Balotelli-buli (Blikk)
Sokba került Mario Balotellinek (21), hogy meztelen nőket kukkolt.
márc. 6
16:54
A magyar ünnephez igazítja ülésrendjét a román képviselőház (Gondola)
A magyar nemzeti ünnepre való tekintettel választókerületeikben töltik március 15-i munkanapjukat a parlamenti képviselők Romániában.
márc. 6
16:54
A közösségi nem lesz mindig ingyenes (Kreatív Online)
A Facebook hamarosan benyújtja a számlát a hirdetőknek, de ehhez egy új eszközt fejlesztettek ki.
márc. 6
16:54
A közút kezelője, vagy a biztosító fizeti a kátyúkárt (Blikk)
márc. 6
16:56
Schiffer András nyilvános vitára hívja Lázár Jánost (Gondola)
Az LMP-s Schiffer András nyilvános vitára hívja az állambiztonsági akták nyilvánossága ügyében a Fidesz frakcióvezetőjét.
márc. 6
16:56
Óriási nyeremények a jelmezversenyen! (Kreatív Online)
A második Kreatív Jelmezversenyen az első helyezett kalapot viselt a fején. Na de milyet!
márc. 6
17:00
MSZP: a kormánynak a befektetői bizalom visszaszerzéséért kellene dolgoznia (ProfitLine)
Az MSZP szerint a kormánynak azért kellene dolgoznia, hogy visszaszerezze a befektetők bizalmát, ahelyett, hogy minősíti, kategorizálja őket.
márc. 6
17:00
Weinhardt: az elhúzódó IMF-megállapodás miatt gyengül a forint (ATV)
A 7,8%-ra prognosztizált kínai gazdasági növekedés, illetve a Magyarország és a Valutaalap közötti elhúzódó megállapodás okozta a forint árfolyamának tegnapi jelentős mértékű gyengülését a portfolio.hu elemzője szerint.
márc. 6
17:00
Birkózó Eb - Győzelmekkel kezdtek a magyarok (Sport365)
Az első nap mindhárom magyar versenyzője, Dénes Mercédesz (48 kg), illetve a szabadfogású Wöller Gergő (66 kg) és Fodor Tamás (96 kg) is győzelemmel kezdett, s bejutott a legjobb nyolc közé a belgrádi birkózó Európa-bajnokságon. Dénes a negyeddöntőben kikapott.
márc. 6
17:02
Új adó a BKV megmentése érdekében? (ProfitLine)
Közműadó is szerepel a BKV finanszírozási helyzetének megoldására kidolgozott javaslatcsomagban az Origo információi szerint.
márc. 6
17:02
Botka Endre: „Megmentjük az Eger Rallye-t!” (Sport365)
A 2009-es abszolút bajnok, Herczig Norbert szerint nagyon rossz üzenet lenne a külvilág számára az idénynyitó elmaradása, míg Talmácsi Gábor úgy véli, példaértékű a verseny megmentésére szerveződő összefogás.
márc. 6
17:03
Claudio Ranieri szerint elégedettek vele az Internél (Agroinform)
Az olasz szakvezető nagy magabiztossággal nyilatkozott a Catania elleni újabb kínos eredmény után.
márc. 6
17:05
Így néz ki a biatlonosok fegyvere - videó (Agroinform)
Gombos Károly, magyar biatlonos fegyverbemutatót tartott a Hathárom TV kamerája előtt.
márc. 6
17:09
Debreczeni Zitának pózolt Szabó Zsófi (Blikk)
A Jóban Rosszban színésznője belekóstolt a modellek életébe, és megtapasztalta, hogy az bizony cseppet sem egyszerű.
márc. 6
17:09
EP-képviselőkkel találkozott Brüsszelben az államfő (Infostart)
Brüsszelben az Európai Parlament magyar képviselőivel találkozott az államfő. Schmitt Pál - a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint - a nemzeti ügyek mellett való kiállás fontosságát hangsúlyozta.
márc. 6
17:09
Az APOEL a negyeddöntőért focizik a BL-ben (Blikk)
A nicosiaiak költségvetése megegyezik a Videotonéval, mégis sikeresebb a klub
márc. 6
17:11
1,8 milliós csirkefalat (Blikk)
Dakota City – 8100 dollárért, azaz 1,8 millió forintért kelt egy internetes aukciós ház árverésén egy csirkefalat, amely az eredeti tulajdonos szerint kísértetiesen hasonlít az első amerikai elnökre, George Washingtonra.
márc. 6
17:12
Még tart a Budapest Szíve projekt ellenőrzése (Gondola)
Nem erősítette meg az EB szóvivője, hogy a bírsággal fenyegetőzne a Budapest Szíve projekt egyik közbeszerzési eljárásával kapcsolatban.
márc. 6
17:12
Üvegen keresztül barátkozhat az újszíves Fanni (Blikk)
Budapest – Óriási mosollyal, bár egy kicsit megszeppenve fogadja látogatóit, s boldogan integet, ha fényképezik Ambarus Fanni (8). A kislány mindössze két hete kapott új szívet, s amilyen gyorsan érkezett az új szív, olyan gyorsan is gyógyul.
márc. 6
17:13
Eltilthatják a doktornőt (Blikk)
Budapest — Rekordgyorsasággal már májusra kitűzte a bíróság annak a doktornőnek a perét, aki elnézte a vércukorszintmérő jelzését, és ezután a betege meghalt.
márc. 6
17:15
Az EU minél hamarabb tárgyalna Iránnal (Kripto Akadémia)
Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője mielőbbi megbeszéléseket javasolt keddi levelében Szaid Dzsalili iráni főtárgyalónak a teheráni rezsim nukleáris programjáról.
márc. 6
17:15
Erőre kapott Fanni, a tevecsikó (Blikk)
Litér — Konditeremben kapott erőre Fanni, a tevecsikó! A kis kétpúpú alig két hete, február 23-án látta meg a napvilágot a Veszprémi Állatkertben, ám tevemamája nem volt hajlandó foglalkozni vele.
márc. 6
17:18
Menekülnek a MOL kurdisztáni partneréből (Portfolio)
Nagyot (már 35%-ot) zuhant a mai kereskedésben a MOL kurdisztáni partnerének, a Gulf Keystone-nak az árfolyama, miután az iraki kormányszóvivő kételkedésének adott hangot az ExxonMobil kurdisztáni...
márc. 6
17:18
Szigetelés, nyílászárócsere: spórolnánk, de nincs pénz a felújításra (Pénzcentrum)
A lakások egyharmadának fűtési költsége egy téli hónapban 20-30 ezer forint közé esik, minden ötödik lakásé meghaladja a 30 ezer forintot, ugyanakkor hőszigetelésre a legtöbb tulajdonos alig 100-300 ezer forint közötti összeget tud költeni, ami kevés a fűtésszámla érdemi csökkentéséhez - közölte felmérése eredményét a Knauf Insulation....
márc. 6
17:20
Ajánlásokat kapott a magyar kormány Brüsszelből (Portfolio)
Az Európai Bizottság elfogadta azokat az ajánlásokat, amelyeket Magyarország számára fogalmazott meg annak érdekében, hogy a kormány tartsa a költségvetési hiánycélt 2012-ben - olvasható a Bizottság...
márc. 6
17:21
Wozniacki és Sharapova 18 ezer néző előtt bohóckodott (Agroinform)
Caroline Wozniacki és Maria Sharapova a Madison Square Gardenben játszott egy meglepetésekben bővelkedő meccset hétfőn.
márc. 6
17:23
110 éve alapították a Real Madridot (Agroinform)
A 1902. március 6-án alapított Real Madridot a 20. század legjobb klubjának választották, de nemcsak a múlt csapata.
márc. 6
17:25
Első napján Audi-kulcsot kapott Pintér Attila - videó (Agroinform)
A szakembernek ugyan még szerződése sincs aláírva, a főszponzortól hamarosan egy Audit kap mindennapi használatra.
márc. 6
17:27
Hét szakértő vitázik Tibikén (Blikk)
Budapest–Tatabánya – Újabb szakértőt rendelt ki a bíróság, így még további hónapokat kell várnia Horváth Tibike (+3) szüleinek, hogy kiderüljön: miért kellett meghalnia kisfiuknak.
márc. 6
17:27
Martonyi: Még mindig fontos az uniónak a keleti partnerség (Infostart)
Új keleti partnerségi programról is egyeztetett hétfőn Prágában, a kibővített Visegrádi négyek találkozóján Martonyi János külügyminiszter, aki beszélt az InfoRádiónak Ukrajna és Fehéroroszország helyzetéről.
márc. 6
17:27
Kirúgták az újonc vezetőedzőjét (Agroinform)
Két hónap után menesztették posztjáról Emiliano Mondonicót, aki nem tudta felrázni az újonc csapatot.
márc. 6
17:29
Nindzsaként küzd Isten szolgája (Blikk)
Kaposvár — Szeresd a felebarátodat – int több ezer év távlatából a Biblia, ám nem árt, ha azt is tudja az ember, hogy rúgja orrba meglepetésszerűen az ellenfelet, ha a jó szó süket fülekre talál.
márc. 6
17:30
Az ENSZ "csipszadót" vezetne be világszerte (Gondola)
Az egészségtelen élelmiszereket terhelő különadó bevezetését javasolja az ENSZ egy kedden bemutatott jelentésében.

Keresés