2012. március 11. vasárnap

márc. 11
5:54
A Vatikán is felkerült a pénzmosodák fekete listájára (ProfitLine)
A Vatikán is felkerült az amerikai külügyminisztériumnak a pénzmosás gyanújában álló országokról készített listájára; a tárca aggasztónak nevezi a pápai állam helyzetét, dacára a vatikáni pénzügyi tranzakciók átláthatósága érdekében bevezetett intézkedéseknek.
márc. 11
6:30
Nem csak Bajnai esélyes az MSZP miniszterelnök-jelöltjének (ATV)
Bajnai Gordon mellett még más személyeket is el tud képzelni a demokratikus pártok miniszterelnök-jelöltjének Botka László, Szeged szocialista polgármestere, aki választmányi elnöki tisztért indult az MSZP tisztújításán.
márc. 11
6:48
Elkerülte egymást a kormány és az IMF? (Portfolio)
A magyar miniszterelnök jelzése szerint már két hónapja a tárgyalóasztalnál ül, "csak nem jönnek" a nemzetközi hitelt nyújtó szervezetek és a kormány érvelése szerint mindent megtett a...
márc. 11
7:24
Bombariadó a Pécsi Nemzeti Színházban, félbeszakadt az előadás (ATV)
Bombariadó miatt félbeszakadt a Pécsi Nemzeti Színház szombat esti előadása.
márc. 11
7:45
Mégsem adó az "új élelmiszeradó" (Adózóna)
Az élemiszerláncoktól beszedni tervezett felügyeleti díj nem adó, nem a központi költségvetés bevétele, azt célzottan az élelmiszerbiztonságra, az élelmiszerlánc felügyelettel kapcsolatos tevékenységekre, fejlesztésekre kell fordítani, írja a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye. A törvényt is idézi a közlemény, miszerintaz élelmiszerlánc-biztonsági hatóságot felügyelő Országos Főállatorvos…
márc. 11
8:00
Fokozódik az árháború a legnagyobb ETF szolgáltatók között (Portfolio)
Óriási verseny folyik a befektetőkért a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) között. A legnagyobb szolgáltatók, mint a Vanguard, az iShares-t birtokló BlackRock, vagy a State Street egyre több...
márc. 11
8:18
Ehhez kell Csányi Sándornak még 68 milliárd... (Pénzcentrum)
A világ leggazdagabb embere Carlos Slim Helu lett 2012-ben is, ez sorozatban az 3. győzelme annak ellenére, hogy az utolsó megmérettetése óta 5 milliárd dollárt veszített. Jelenlegi vagyonát 69 milliárd amerikai dollárra becsülik. A mexikói milliárdost Bill Gates és Warren Buffett követi a Forbes listáján. A leggazdagabb magyarnak, Csányi Sándornak viszont még 68 milliárd forintot kellene…
márc. 11
8:18
Szlovákia: Fico többséget szerzett, de nem tervez egypárti kormányzást (ATV)
Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt a hét végi szlovákiai előrehozott parlamenti választásokon a szavazatok 94,84 százalékos összesítése alapján. A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Most-Híd 6,94…
márc. 11
8:27
Videó: Nagymellű playmate bújik Tóth Gabi ágyába (Blikk)
márc. 11
8:30
Civilekre lövő katonát vettek őrizetbe (Blikk)
márc. 11
8:33
Szlovák választás - Fölényesen nyert Fico pártja (Kripto Akadémia)
Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt a hét végi szlovákiai előrehozott parlamenti választásokon a szavazatok 94,84 százalékos összesítése alapján. A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Most-Híd 6,94…
márc. 11
8:45
Melyik a legszebb F1-es autó? (Blikk)
A Vasárnapi Blikk már a szezon rajtja előtt versenyt hirdet a Forma–1-ben.
márc. 11
8:45
Előny vagy hátrány a könnyű információszerzés? (Infostart)
Internettel foglalkozó szakértők szerint a millenniumi generáció tagjainak előnye és hátránya is származhat abból, hogy egy olyan világban nőttek fel, ahol az információ egy kattintással elérhető.
márc. 11
8:45
Fico pártja fölényes győzelmet aratott, az MKP nem jutott be (Infostart)
Szlovákiában jelentős fölénnyel nyerte meg az előre hozott parlamenti választásokat a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia párt. A leadott voksok több mint 97,56 százalékának összesítése alapján a Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártja 4,3 százalékos eredménnyel nem, Bugár Béla pártja, a Most-Híd viszont 6,94 százalékkal bejutott a törvényhozásba, és 13 mandátumot szerzett.
márc. 11
8:47
Kansasban Santorum nyert (Infostart)
Az Egyesült Államokban Rick Santorum nyerte meg a Republikánus Párt szombati, Kansas állambeli jelöltállító gyűléseit.
márc. 11
8:48
Fél év börtönt kapott egy macskagyilkos postás (Blikk)
márc. 11
8:54
Dánok és hollandok vásárolják fel a felvidéki földeket (Portfolio)
Komoly hozadékai lesznek a Szlovákia déli régiói számára a magyar agrár tárca által kidolgozott nemzeti stratégiai program, amely próbálja összeegyeztetni a Kárpát-medencében élő magyarok...
márc. 11
8:54
Bezártak az iskolák: 130 rakétát lőttek Izraelre a Gázai-övezetből (ATV)
Péntek óta több mint 130 rakétát és aknagránátot lőttek ki a Gázai-övezetből Izraelre. A terrortámadások vasárnap sem szüneteltek, ezért a palesztin terület 40 kilométeres körzetében iskolaszünetet rendelt el Izrael.
márc. 11
9:03
Tarlóégetés miatt gyulladt ki a krasznahorkai vár (Blikk)
A felgyújtott tarló okozhatta a szombati tüzet a krasznahorkai várban – állítja Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter. A kiállított tárgyak a tűzben csak kis mértékben károsodtak.
márc. 11
9:06
Pénzre menő viták ígérkeznek (Gondola)
Ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Fidesz. Csendes pillanatokra ezúttal sem lesz sok remény. Vizsgálódó bizottságok: bűn és jogsértés.
márc. 11
9:06
Temetésen robbantottak egy politikus miatt, túlélte (Blikk)
márc. 11
9:12
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe (ProfitLine)
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, a vasárnap életbe lépett intézkedés átmeneti időre szól - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája az MTI-t.
márc. 11
9:12
Vécsi: itthon nem tudták átadni, ezért vitték Brüsszelbe a petíciót (ATV)
Az éhségmenet többek között azt is kéri az uniós képviselőktől, ne büntessék a magyar népet a kohéziós pénzek megvonásával, mert az emberek már nem viselnek el több megszorítást.
márc. 11
9:24
BÉT: örüljünk annak, hogy legalább a forgalom nőtt (Privátbankár)
A BÉT részvénypiacának forgalma az előző hetinél közel 30 milliárd forinttal nagyobb volt, de az árfolyamok tovább estek ezen a héten, részben a nemzetközi hangulat, részben a késlekedő IMF-megállapodás miatt.
márc. 11
9:24
Fölényesen nyert Fico pártja (Gondola)
Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia párt a szlovákiai választásokon. A Most-Híd bejutott, az MKP nem.
márc. 11
9:24
Break az operában (Blikk)
márc. 11
9:30
Monopolágazatokat nyit meg Kína a magántőke előtt (Portfolio)
Kína fokozatosan megnyitja a monopolágazatokat a magántőke előtt a gazdasági átalakítás jegyében - a lépést a Kína jövőjéről szóló kiadványában a Világbank is szorgalmazta. Li Ji-csong (Li...
márc. 11
9:33
A hangulat forrponton - a Pécs ugrásra készen fogadja a Fradit (Agroinform)
Pécs Fradi-lázban ég. Mivel mindkét edző győztes taktikát dolgozott ki, izgalmas csata, telt ház várható a Mecsekalján
márc. 11
9:39
Stohlra rossz napok és perek várnak (Blikk)
BUDAPEST – Bízom benne, hogy legkésőbb április végéig sor kerül az első tárgyalásra – mondta dr. Mester Csaba, aki – mint azt a Vasárnapi Blikk megírta – perújitási kérelmet kért, illetve polgári pert indított a héten Stohl András (44) és annak biztosítótársasága ellen.
márc. 11
9:42
Ikertornyokkal tör a csúcsra Franciaország (Privátbankár)
Még ki sem nyitotta kapuit Londonban az Európa legmagasabb épületeként beharangozott The Shard (Üvegszilánk) nevű felhőkarcoló, de a franciák már most bejelentették igényüket a megtisztelő címre, és hozzáláttak saját, rekorddöntő ikertornyaik megépítéséhez.
márc. 11
9:42
Felgyújtott tarló miatt égett ki a krasznahorkai vár (Gondola)
A felgyújtott tarló okozhatta a szombati tüzet a krasznahorkai várban - állítja Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter.
márc. 11
9:45
BUX analízis - gyorsuló esés, növekvő forgalomban (ProfitLine)
A BÉT részvénypiacának forgalma az előző hetinél közel 30 milliárd forinttal nagyobb volt, de az árfolyamok tovább estek ezen a héten, részben a nemzetközi hangulat, részben a késlekedő IMF-megállapodás miatt.
márc. 11
9:48
Elbukott az uniós klímavédelmi terv (Portfolio)
Az Európai Unió tagországainak környezetvédelmi miniszterei nem tudták jóváhagyni pénteken azt a hosszú távú tervet, amelynek értelmében 2050-re az 1990-es szinthez képest legalább 80 százalékkal...
márc. 11
9:48
Afgán civilekre lőtt egy amerikai katona, őrizetbe vették (ATV)
Tizenhat civilt sebesített meg egy amerikai katona Afganisztán déli részén vasárnap. A lövöldöző katonát őrizetbe vették, a NATO egyelőre nem közölte miért támadt az emberekre.
márc. 11
9:50
“60 másodpercem volt, jött a rakéta” Magyar diák Izraelből (ATV)
Péntek óta zuhannak a rakéták - már több mint 130 - Izrael déli városaira, ahol az emberek képtelenek normális életet élni, mivel gyakran éjjel, hajnalban is felveri őket a légiriadó, és óvóhelyre kell menekülniük a Kasszám rakéták elől - néhány másodperc alatt. Egy Beér-Sevában tanuló magyar diák a legutóbbi rakétatámadásról mesélt az atv.hu-nak.
márc. 11
9:52
A világhírű énekesnő elárulta: bulémiás volt (ATV)
Kamaszkora óta küzdött súlyos étkezési zavarral Lady Gaga, akinek végül foglalkozása mentette meg az életét.
márc. 11
9:57
Melyik a legszebb F1-es autó? (Blikk)
A Vasárnapi Blikk már a szezon rajtja előtt versenyt hirdet a Forma–1-ben.
márc. 11
9:57
Internetes sztár lett a háborús bűnös (Infostart)
Hétfőig nem sokan tudták, ki az a Joseph Kony, az internet azonban egy csapásra negatív hőst teremtett belőle. Azóta ugyanis, hogy feltöltötték a YouTube megosztóra az Úr Ellenállási Hadserege nevű gerillacsoportról szóló dokumentumfilmet, azt azóta majdnem 50 millióan nézték meg világszerte.
márc. 11
9:57
A Betis ráijesztett a Realra - videó (Infostart)
A Real Madrid 3-2-re győzött a Betis otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. Ez volt José Mourinho századik meccse a klubnál.
márc. 11
9:59
Újra facér a született feleség (Blikk)
LOS ANGELES – Eva Longoria (36), a Született feleségek sztárja újra facér. Bár alig pár hónapja kezdődött csak igaznak mondott szerelme Eduardo Cruzzal (27), a románc máris a végére ért, a páros útjai elváltak.
márc. 11
10:06
Elsöprő győzelemmel tért vissza Robert Fico (Portfolio)
A Robert Fico vezette Smer szociáldemokrata párt a szavazatok 44,5%-át szerezte meg a tegnapi parlamenti választáson Szlovákiában hivatalos eredmények szerint. Az abszolút többség megszerzésével akár...
márc. 11
10:06
Válságtünetek az idei lakásvásáron (ATV)
Minden eddiginél kevesebb kiállító és érdeklődő jellemzi az idei lakásvásárt. Míg korábban százezer lakásból választhattak a látogatók, most legfeljebb negyvenezerből. Jellemzően készpénzért vásárol, aki ingatlant vesz és inkább az olcsó, használt lakásokat keresik.
márc. 11
10:18
Most még tankolhat, durva benzináremelés lehet a héten (Privátbankár)
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében jelentősebb, 5 forintot meghaladó mértékű áremelést indokolnak 12-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 440 forint, a gázolajé pedig 443 forint lehet március 14-én - a GKI Energiakutató előrejelzése szerint.
márc. 11
10:18
Országszerte tilos a tűzgyújtás (Gondola)
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, a vasárnap életbe lépett intézkedés átmeneti időre szól.
márc. 11
10:18
Magyar autópiaci trendek - ki, mennyit tudott eladni? (ProfitLine)
A városi miniautók szegmensében próbál piacot hódítani a Volkswagen Magyarországon is az idén: az importőr Porsche Hungaria arra számít, hogy az átlagos, 12 százalékot meghaladó piaci részarányát az A00 szegmensben is rövidesen el tudja érni új modelljével, az up!-pal.
márc. 11
10:20
Magyar a világ legszebb pásztorkutyája (Gondola)
Egy magyar tenyésztésű, és magyar tulajdonú kutya lett a 2012-es nemzetközi kutyakiállítás legszebbike.
márc. 11
10:24
Helsinki bizottság: rendőröket ítélt el a tábla 2006-os bűnsegédlet miatt (ATV)
Két rendőr bűnösségét mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla a napokban, mert 2006 őszén egy budapesti tüntetésen tétlenül nézték, ahogy az általuk bilincsben elvezetett fiatalembert kollégáik ütik, rúgják. A másodfokú bíróság szóbeli indoklásában többek között azzal érvelt: a rendőrök nem állhatnak bosszút az eljárás alá vont polgárokon, hiszen akkor az már nem jogállam, hanem rendőrállam…
márc. 11
10:27
Nem hasonlítok Mourinhóra - Josep Guardiola (Agroinform)
Pep Guradiola, az FC Barcelona vezetőedzője úgy véli, ő nem hasonlít kollégájára, José Mourinhóra.
márc. 11
10:29
A hosszabbítás segített a Miamin - videó (Agroinform)
A Washington, a New Jersey és a Minnesota is kikapott vendégétől, míg a Miamit otthon hosszabbítás után tudott nyerni.
márc. 11
10:39
A felgyújtott tarló miatt égett ki a krasznahorkai vár (Kripto Akadémia)
A felgyújtott tarló okozhatta a szombati tüzet a krasznahorkai várban - állítja Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter. A kiállított tárgyak a tűzben csak kis mértékben károsodtak.

Keresés