Civil aktivisták fognak "járkálni" az Egerhez közeli Kerecsenden annak érdekében, hogy elriasszák a településen egyre inkább szaporodó bűncselekmények elkövetőit - jelentette be csütörtökön Egerben a Jobbik alelnöke.
Magyarország és Szlovénia gazdasági együttműködésének további erősítését szorgalmazta csütörtökön Schmitt Pál magyar köztársasági elnök és szlovén kollégája, Danilo Türk.
Újabb öt település kapcsolódik be a Nyúl-unk a munkáért elnevezésű nyúltenyésztési programba, a program keretében országszerte már mintegy háromszáz család foglalkozhat nyúltenyésztéssel - jelentették be program szervezői csütörtökön Gyulajon.
Schmitt Pál köztársasági elnök "tudomásul veszi" a plágiumgyanú vizsgálatának majdani eredményét. „Tiszteletben fogom tartani a vizsgálat eredményét” - mondta az államfő a Bruxinfo portálnak adott brüsszeli interjúban, amelyből a Bloomberg amerikai hírügynökség is idézett.
A fogyasztóvédelmi vizsgálatok kiábrándítók: Húsz pamutnak jelzett ruhanemű közül hét volt legalább részben műszálas, korábban pedig 50 gyermekruha 94 százalékánál nem az volt a nyersanyag, mint amit megadtak. Az alapanyag összetétele tapintásra nem állapítható meg, azt vagy mikroszkopikus vizsgálattal, vagy pedig kénsavban történő áztatással lehet tesztelni.
Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy Magyarország június 30-ig meghosszabbítsa azt a programot, amely a bankok támogatására, feltőkésítésére szolgál - számolt be az MTI. Csütörtöki brüsszeli...
Idén augusztus 6. és 13. között immár 20. alkalommal rendezik meg a Sziget fesztivált. A jubileumhoz kapcsolódva az elmúlt 19 év legemlékezetesebb szigetes pillanatait gyűjti és várja a most induló a www.mienkasziget.hu oldal.
Az előzetes adatok alapján a MÁV-csoport 2011-ben terven felüli eredményeket ért el - mondta Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
A címvédő Veszprém a Tatabányával, a Szeged pedig a Balatonfüreddel került egy párba a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjének csütörtöki sorsolásán.
A magánhitelezői kötvénycsere-programhoz (PSI) való csatlakozás határidejének csütörtök esti lejártával eldől a Görögország számára szervezett nemzetközi mentőcsomag sorsa, a piacok optimisták, az eddigi információk szerint a hitelezők többsége hajlandó leírni követelése nagyobbik részét.
Magyarországon egyedülálló, de nemzetközi összehasonlításban is újszerű az a salakmotoros csapatkupa-sorozat, melynek első versenyét március 31-én rendezik meg Miskolcon.
A hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő engedélyt kapott arra, hogy három napot a hozzátartozóival töltsön.
Pakisztán pert indít Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat meggyilkolt vezetőjének három özvegyével szemben - mondta el az ország belügyminisztere csütörtökön.
Welesz Balázst választották szerdán a Magyar Fallabda Szövetség új elnökévé. A szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a tisztújító közgyűlésen Szőcs István posztjára Welesz mellett Bednár László jelöltette magát, végül előbbi nyerte a voksolást.
A Format magazin értesülései szerint az OMV arab nagytulajdonosához, az IPIC-hez köthető szereplők az utóbbi időszakban jelentős (5-10%-nyi) pakkot vásároltak a társaság papírjaiból. A lap...
A hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő engedélyt kapott arra, hogy három napot a hozzátartozóival töltsön - közölte az ukrán büntetés-végrehajtási szolgálat.
A vártnál kissé kedvezőtlenebb adatot jelentett ma az amerikai munkaügyi minisztérium. Eszerint múlt szombatig bezárólag 362 ezer főre emelkedett az első ízben munkanélküli segélyt igénylők száma,...
Bár néhol még zimankós idővel, de megérkezett a tavasz. A legszebb évszak és a romantikus kivirágzás pedig nem is lehetne jobb aláfestés ahhoz, hogy megemlékezzünk a női nem érdemeiről és szívünket ezúttal nyíltan, leplezetlenül a neki oly’ kedves karcsú kezekbe adjuk.
A decemberi előrejelzéshez képest alacsonyabb növekedést és magasabb inflációt vár az Európai Központi Bank elemző stábja - mondta Mario Draghi, elnök a kormányzótanács kamatmeghatározó ülését...
Az előzetes adatok alapján a MÁV-csoport 2011-ben terven felüli eredményeket ért el - mondta Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nem változnak a munkáltatói költségtérítés szabályai, legalábbis ezt állítják Fónagy János és Völner Pál fideszes képviselők, akik módosítási javaslatot nyújtottak be a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslathoz. A javaslat szerint a munkáltató a munkavállaló személyszállítási közszolgáltatás igénybevételével történő munkába járásának költségeihez utazási költségtérítést nyújt.…
Az Alkotmánybírósághoz, illetve az alapvető jogok biztosához fordul öt rendvédelmi szakszervezet a jogaikat szűkítő, idén életbe lépett jogszabály-módosításokkal kapcsolatban - közölte Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Tavasztól új ügyvezetője van az üzleti kommunikációval foglalkozó Avantgarde-nak, Rédei Daniella. A korábbi ügyvezető, Schillinger Attila a Public Affairs területet és az ügyfeleknek nyújtott stratégiai tanácsadást erősíti a továbbiakban, míg Bedy Krisztinát az üzleti és termékkommunikációs üzletág élére nevezték ki.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 8.000 fővel 362.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 354.000 főről, elemzők 352.000 fővel számoltak.
Csak azok vehetik igénybe az új, kedvezményes árfolyamrögzítést, akiknél a hitel összege a felvételkor nem haladta meg a 20 millió forintot - közölte a Bankszövetség a kormánnyal egyetértésben. Az új...
A Magyar Bankszövetség és a Kormány között 2011. december 15-én létrejött stratégiai megállapodás gyakorlati és zökkenőmentes megvalósítása érdekében, a Bankszövetség és a Kormány képviselői szakértői szintű egyeztetéseken a közelmúltban megvitatták, illetve tisztázták azon részletkérdéseket, melyet a Megállapodás jellegénél fogva nem rendezhetett. A javaslatok nem módosítják a Megállapodás…
A hazai vállalatokat idén a túlélési stratégia fogja jellemezni, a magyar vállalatvezetők kimagaslóan pesszimista várakozásokkal rendelkeznek a következő egy évre vonatkozóan. A vállalatok óvatos beruházásokat terveznek, elsősorban az erősségekre koncentrálnak és ahol tudnak, költségeket csökkentenek. Költségcsökkentéssel a jó helyzetben lévő vállalatok is élni fognak.
A magyarországi vezérigazgatók 47 százaléka bízik abban, hogy cége növekedni tud 2012-ben, s ez az arány jócskán elmarad a világban átlagosan mért 84 százaléktól - hangzott el a PwC könyvvizsgáló és tanácsadó csütörtöki tájékoztatóján, ahol ismertették a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) közösen készített első vezérigazgatói felmérés eredményeit.
Az USA-ba is átgyűrűzött a pozitív befektetői hangulat, egyelőre úgy tűnik ugyanis, hogy meglesz a görög kötvénycsere-program sikeréhez elengedhetetlenül szükséges kétharmados magánbefektetői...