Az életbiztosítások irányába terelheti a lakosságot a hosszú távú megtakarítási eszközök palettájának szűkülése – állítja legfrissebb piaci kitekintésében az ING Biztosító. Elsősorban is a magán- és az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerben bekövetkezett szervezeti és szabályozási változások teremtettek olyan űrt, amelyet a megtakarítási célú életbiztosítások betölthetnek - tette közzé az ING…
Először csak hobbinak indul. Türelemmel, gyakorlással csiszolgatja csöndben tudását az, akit a környezete bolondnak tart. Ám amikor egyszer csak világsikert arat, vagy művének messze földről a csodájára járnak, hirtelen irigységgé változik a lesajnálás.
A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet arra a kérdésre keresi a választ, amit előbb vagy utóbb mindenki feltesz magának a regény olvasása közben: mi lehetne legtávolabb a haláltól?
Ma átadták a huszonötezredik K&H SZÉP Kártyát. A K&H vállalati és kkv ügyfeleinek jelentős része tervezi az új cafeteria elem bevezetését, olvasható a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
A munkaadói szövetségek szerint az utazási költségtérítésről szóló törvénytervezet több sebből vérzik. Erről Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára beszélt a Kosstuh Rádió 180 perc című reggeli műsorában.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése szerint 1,7 százalékkal nőtt 2011-ben, ám a növekedés ellenére a gazdaság teljesítménye még 4,0 százalékkal elmaradt a 2008-as szinttől - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott összefoglaló jelentéséből. (A tavalyi IV. negyedévre és az egész évre vonatkozó részletes GDP- jelentést pénteken adja…
A német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen.
A gyapot ára két nap alatt több mint 6 százalékkal emelkedett, miután a világ második legnagyobb exportőr országában, Indiában exporttilalmat rendelt el a kereskedelmi miniszter. A tilalom miatt...
A férfiaknak több mint 90 százalékát munkaidőn kívül is keresik hivatalos ügyekben - derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb felméréséből. Az internet térhódításával és az okostelefonok számának növekedésével Magyarországon is egyre nehezebb szétválasztani a munkát és a magánéletet....
A Slovan vezetősége különleges módszert talált arra, hogy csillapítsa a Slovan-DAC meccsen a hazai szurkolók durva hangadóit. Amennyire nehéznek tűnő feladat, olyan egyszerű a megoldás.
A Suzuki Motor Corporation értékesítése 2011-ben világviszonylatban 3 százalékkal csökkent, de az eladott darabszám így is elérte a 2,5 milliót - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
Az európai adósságválság kedvezőtlen hatásai Japánban is érezhetők. Az elmúlt hetekben jelentősen nőtt a japán csődkockázati mutató, ami valószínűleg az előttünk álló időszakkal kapcsolatos...
A volt bajor miniszterelnök lánya után a fiától is elvehetik a doktori címet. Tavaly több német politikusról is kiderült, hogy másolta a disszertációját.
Ahol alacsonyabb a tankötelezettség korhatára, ott általában magasabb a fiatalok iskolai végzettsége – mondta a parlamentben napirend előtt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.
Százmilliárd forintos európai uniós fejlesztési program indul márciusban a felsőoktatási intézmények számára - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
The ruling Fidesz-Christian Democrats will soon discuss the issue of the yet undisclosed files on secret agents of the Communist regime at their joint group meeting on March 19, the Fidesz parliamentary group told MTI in a statement on Monday.
Aki rendelkezik TAJ kártyával, még nem biztos, hogy biztosított, így nem szerezhet jogosultságot a társadalombiztosítás ellátásaira. Tehát hiába van születésünk óta a tárcánkban a kártya, ha nem vagyunk jogosultak, mert például nem fizetik utánunk a járulékot, vagy nem jelentettük be a változásokat.
Gyermekeket kísérő óvónőt bántalmazott egy Kaposvár környéki település buszmegállójában egy férfi - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
Március 15-én újabb Békemenet indul a Kossuth térre - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója.
An international conference with nine Nobel laureates attending will be held to mark the 75th anniversary of Albert Szentgyorgyi's Nobel Prize Award in Szeged from March 22 to 25, the dean of the local university's Faculty of Medicine told a press conference on Monday.
Magyarországon általánossá válik az intolerancia - állítja Fischer Ádám karmester a Le Soir című, baloldali liberális irányzatú brüsszeli lap keddi számában megjelent interjújában.
Slovakia did not violate laws of the European Union when it denied entry to then Hungarian President Laszlo Solyom in 2009, a senior official of the European Court of Justice said in an expertise published on Tuesday.
2 új célállomással bővíti budapesti kínálatát a Ryanair, májustól Düsseldorf és a dán Billund is bekerül a kínálatba. Megszüntetésre kerül viszont 4 úticél: Chania, Palma de Mallorca, Trapani és...
Megépítik Indiában Kambodzsa XII. századi templomegyüttesének, Angkorvatnak a pontos mását. A Gangesz folyó partján, India keleti részén épülő templom a világ legmagasabb hindu szentélye lesz, 68 méter - azaz öt emelet magas - lesz, amikor 10 év múlva elkészül.
A Fővárosi Önkormányzat másfél milliárd forintos bírsággal büntetné a CET beruházóját, és akár rendőri erővel venné vissza az épületet. A beruházó szerint viszont az épülettel minden rendben, és a...
Jászai Gellért értékesíti budapesti ingatlan befektetéseit és ezzel teljesen kiszáll a hazai ingatlanpiacról. A második és ötödik kerületi ingatlanok adásvételére vonatkozó megállapodás Nobilis...
Hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kap üdülési lehetőséget az Erzsébet-program most lezárult négy pályázatának köszönhetően - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Kína csökkenteni akarja a cégek társasági adóját, valamint az energia- és a nyersanyagok importvámját a hazai fogyasztás élénkítésére, továbbá az exportfüggőség csökkentésére. Peking az oktatásra, az egészségügyre és egyéb szociális területekre is többet tervez költeni a háztartások terheinek enyhítése és a személyi fogyasztás növelése érdekében.