Gyermekeket kísérő óvónőt bántalmazott egy Kaposvár környéki település buszmegállójában egy férfi - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
A német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen.
Nagyot (11%-ot) zuhant a mai kereskedésben a MOL kurdisztáni partnerének, a Gulf Keystone-nak az árfolyama, miután az iraki kormányszóvivő kételkedésének adott hangot az ExxonMobil kurdisztáni...
Líbia olajban gazdag keleti területének törzsi vezetői félautonóm területté nyilvánították az országrészt. Tripoli ellenzi a lépést, mert az ország szétszakadásától tart.
Üdültetésre fordítja a kormány az Erzsébet-utalványokból befolyt pénzt. Hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kap üdülési lehetőséget az Erzsébet-program most lezárult négy pályázatának köszönhetően - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi budapesti…
Az életbiztosítások irányába terelheti a lakosságot a hosszú távú megtakarítási eszközök palettájának szűkülése – állítja legfrissebb piaci kitekintésében az ING Biztosító. Elsősorban is a magán- és az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerben bekövetkezett szervezeti és szabályozási változások teremtettek olyan űrt, amelyet a megtakarítási célú életbiztosítások betölthetnek - tette közzé az ING…
A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet arra a kérdésre keresi a választ, amit előbb vagy utóbb mindenki feltesz magának a regény olvasása közben: mi lehetne legtávolabb a haláltól?
Ma átadták a huszonötezredik K&H SZÉP Kártyát. A K&H vállalati és kkv ügyfeleinek jelentős része tervezi az új cafeteria elem bevezetését, olvasható a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
A munkaadói szövetségek szerint az utazási költségtérítésről szóló törvénytervezet több sebből vérzik. Erről Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára beszélt a Kosstuh Rádió 180 perc című reggeli műsorában.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése szerint 1,7 százalékkal nőtt 2011-ben, ám a növekedés ellenére a gazdaság teljesítménye még 4,0 százalékkal elmaradt a 2008-as szinttől - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott összefoglaló jelentéséből. (A tavalyi IV. negyedévre és az egész évre vonatkozó részletes GDP- jelentést pénteken adja…
A német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen.
A gyapot ára két nap alatt több mint 6 százalékkal emelkedett, miután a világ második legnagyobb exportőr országában, Indiában exporttilalmat rendelt el a kereskedelmi miniszter. A tilalom miatt...
A férfiaknak több mint 90 százalékát munkaidőn kívül is keresik hivatalos ügyekben - derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb felméréséből. Az internet térhódításával és az okostelefonok számának növekedésével Magyarországon is egyre nehezebb szétválasztani a munkát és a magánéletet....
A Slovan vezetősége különleges módszert talált arra, hogy csillapítsa a Slovan-DAC meccsen a hazai szurkolók durva hangadóit. Amennyire nehéznek tűnő feladat, olyan egyszerű a megoldás.
A Suzuki Motor Corporation értékesítése 2011-ben világviszonylatban 3 százalékkal csökkent, de az eladott darabszám így is elérte a 2,5 milliót - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
Az európai adósságválság kedvezőtlen hatásai Japánban is érezhetők. Az elmúlt hetekben jelentősen nőtt a japán csődkockázati mutató, ami valószínűleg az előttünk álló időszakkal kapcsolatos...
Százmilliárd forintos európai uniós fejlesztési program indul márciusban a felsőoktatási intézmények számára - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
Aki rendelkezik TAJ kártyával, még nem biztos, hogy biztosított, így nem szerezhet jogosultságot a társadalombiztosítás ellátásaira. Tehát hiába van születésünk óta a tárcánkban a kártya, ha nem vagyunk jogosultak, mert például nem fizetik utánunk a járulékot, vagy nem jelentettük be a változásokat.
Március 15-én újabb Békemenet indul a Kossuth térre - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója.
Magyarországon általánossá válik az intolerancia - állítja Fischer Ádám karmester a Le Soir című, baloldali liberális irányzatú brüsszeli lap keddi számában megjelent interjújában.
2 új célállomással bővíti budapesti kínálatát a Ryanair, májustól Düsseldorf és a dán Billund is bekerül a kínálatba. Megszüntetésre kerül viszont 4 úticél: Chania, Palma de Mallorca, Trapani és...
A Fővárosi Önkormányzat másfél milliárd forintos bírsággal büntetné a CET beruházóját, és akár rendőri erővel venné vissza az épületet. A beruházó szerint viszont az épülettel minden rendben, és a...
Jászai Gellért értékesíti budapesti ingatlan befektetéseit és ezzel teljesen kiszáll a hazai ingatlanpiacról. A második és ötödik kerületi ingatlanok adásvételére vonatkozó megállapodás Nobilis...
Hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kap üdülési lehetőséget az Erzsébet-program most lezárult négy pályázatának köszönhetően - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Kína csökkenteni akarja a cégek társasági adóját, valamint az energia- és a nyersanyagok importvámját a hazai fogyasztás élénkítésére, továbbá az exportfüggőség csökkentésére. Peking az oktatásra, az egészségügyre és egyéb szociális területekre is többet tervez költeni a háztartások terheinek enyhítése és a személyi fogyasztás növelése érdekében.
A forduló legnagyobb vesztese a Gyirmót FC lehet, amely nem tudta kihasználni az MTK Budapest FC botlását és pontvesztését. A Gyirmót a továbbra is remekelő Kozármisleny otthonában kapott ki.
Teljes gőzzel készül a Volkswagen Motorsport a 2013-as rali-vb-re, mindezt jól mutatja, hogy három hét alatt kétszer is meghajtotta a Polo WRC-t. A gépbe ezúttal Ogier mellett Sainz is tett pár kilométert.
Vélhetően szándékosan gyújthatta meg a száraz füvet és az avart Miskolc egyik bevásárlóközpontja környékén egy ismeretlen, akit a rendőrség keres - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t kedden.
A fővárosi Budapest Szíve projekt közbeszerzési eljárásának egy részét kifogásolja az Európai Bizottság, mert a testület szerint irányított közbeszerzés folyt - írta az Index hírportál kedden egy jelentéstervezetre hivatkozva. A Városháza az MTI-vel közölte: egy három évvel ezelőtti közbeszerzésről van szó, amelyet még a főváros előző vezetése koordinált. Puskás András, az V. kerület…
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New Orleans Saints nagyon komoly bajban van. Ezidáig 22-27 játékosáról derült ki, hogy pénzt kapott azért, amiért sérülést okozott az ellenfélnek. Megdöbbentő, de a dologról a csapat vezetőedzője, Sean Payton is tudott.
Meg akarta vesztegetni a rendőröket egy 48 éves budapesti férfi; a Kaposvári Törvényszék kedden nem jogerősen egy év tíz hónap - négy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
Még mindig nem készült el a Magyar Növekedési Terv, pedig annak konzultációs anyaga szerint már rövid távon eredményeket lehetne elérni, ráadásul nem sokára itt a kormányzati ciklus fele. Nemcsak kidolgozott terv nincs, forrásra is szükség lenne a magyar gazdaság motorjainak begyújtásához. Az NGM szerint szó sincs csúszásról.
Egy olyan javaslat is szerepel a BKV-probléma megoldására kidolgozott tervben, amely adót vetne ki azokra a cégekre, amelyek telkei alatt közművezetékek futnak. A Századvég Gazdaságkutató által...
A jövő hónap elején kapják meg a terhességi-gyermekágyi segélyben (tgyás), illetve gyermekgondozási díjban (gyed) részesülő kismamák - januárig visszamenőleg - egy összegben a jövedelempótlékot, de csak azok, akik helyesen kitöltött nyilatkozatban kérték a kiegészítő juttatást. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tájékoztatása szerint nagyon sokan hibásan töltötték ki a nyomtatványt....
Késve indult az ipari mák vetése Békés megyében a nagy hó miatt, a munkálatok február vége helyett március közepén fejeződnek be, írja az MTI. Isztin Ferenc a Dombegyházi Agrár Zrt. vezérigazgatója...