2012. március 6. kedd

márc. 6
20:09
Hová tűntek a medvék? (Infostart)
A természetvédők számára eddig ismeretlen okokból eltűntek a barnamedvék az észak-morvaországi Beszkidek térségéből.
márc. 6
20:09
Kiemelt beruházás az Erkel Színház felújítása (Infostart)
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a kormány az Erkel Színház felújítását.
márc. 6
20:10
Birkózó Eb - Dénes ötödik lett (Sport365)
48 kg-ban szereplő Dénes Mercédesz az ötödik helyen végzett kedden, a belgrádi birkózó Európa-bajnokság nyitónapján.
márc. 6
20:11
Recept: Minden évszak saláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 doboz konzerv kukorica 1 doboz konzerv vörösbab 2 szál póréhagyma 2 pár bécsi virsli 2-3 szelet pirítós/fő kevés olívaolaj só bors étízesítő
márc. 6
20:12
Kissé gyengült a forint (Blikk)
márc. 6
20:18
A MÁV a kormányzati-negyed területért 8 milliárd forintot kapott (hirado.hu)
A kormányzati-negyed építkezéshez átadott mintegy 7 hektár nagyságú terület vételára összesen mintegy 8 milliárd forint volt.
márc. 6
20:18
Főleg a férfiak keverik a munkát és a magánéletet (ProfitLine)
Az internet-penetráció és az okostelefonok számának növekedésével Magyarországon is egyre nehezebb szétválasztani a munkát és a magánéletet. Ez különösen a férfiakra igaz, mivel több mint 90 százalékukat munkaidőn kívül is keresik hivatalos ügyekben a Randstad Workmonitor legfrissebb adatai szerint.
márc. 6
20:20
Két vádlott ítéletét súlyosbították egy drogperben (hirado.hu)
Az ítélet jogerős.
márc. 6
20:21
Simán jutott az elődöntőbe az MKB Veszprém (Agroinform)
Az első félidő meglepően szorosra sikeredett, de fordulás után a címvédő lelépte ellenfelét.
márc. 6
20:22
Szabó István Az ajtóról: új filmjével az érzékeny nézőkre számít (hirado.hu)
A rendező új filmjében segítségére volt egy állatidomár is, akivel gond nélkül forgatták le a jeleneteket Violával, a kutyával, valamint Emerenc macskáival.
márc. 6
20:23
Wöller Gergő bronzérmes Belgrádban (Agroinform)
Wöller Gergő bronzérmet szerzett a szabadfogásúak 66 kg-os kategóriájában az Európa-bajnokság keddi nyitónapján.
márc. 6
20:24
Kezdődik a magyar autósok legbosszantóbb szezonja (hirado.hu)
Ha nem pontos a dokumentálás, az illetékes szerv kibújhat a felelősség alól.
márc. 6
20:27
Recept: Színes kefires tésztasaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg penne tészta 10-15 dkg sajt (ízlés szerint lehet bármilyen) 1/2 kígyóuborka 1 nagy fej lilahagyma 10 dkg gépsonka 2-3 evőkanál majonéz 2 nagy pohár kefir (lényeg, hogy ne legyen száraz a tészta, ezért lehet, hogy több kell, lehet, hogy kevesebb) 1 kaliforninai paprika (piros/zöld) 1 TV paprika só ételízesítő bors
márc. 6
20:29
Recept: Hagymás-burgonyás omlett (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 közepes burgonya 2 közepes fej vöröshagyma 4 tojás só bors fokhagymapor pirospaprika
márc. 6
20:30
Cápákkal is megküzdött a Vörös-tengeren rekedt sárkányvitorlázó (Blikk)
márc. 6
20:33
Cápákkal is megküzdött a lengyel sárkányvitorlázó (Metropol)
Két napig küzdött a túlélésért a Vörös-tengeren egy ismert lengyel sárkányvitorlázó-bajnok, aki a váratlan szélcsend miatt rekedt a nyílt vizen.
márc. 6
20:33
Jó és rossz viták (Metropol)
A Parlament környéke jelen állapota szerint szégyenfolt, egyike – mondjuk a Várbazár mellett – Budapest legsúlyosabb esztétikai adósságainak.
márc. 6
20:35
Négy között a Debrecen a Ligakupában (Metropol)
A Debrecen bejutott a labdarúgó Ligakupa legjobb négy csapata közé, miután a Pakson aratott 1-0-ás győzelem után, a negyeddöntő visszavágóján 1-1-es döntetlent játszott címvédő ellenfelével.
márc. 6
20:35
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 6-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: 1 2 4 5 12 14 24 33 35 40 43 47 54 57 58 67 70 72 78 79
márc. 6
20:36
Amerikai katonai akciót indít Irán ellen? (hirado.hu)
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter szerint ha a diplomácia kudarcot vall, az Egyesült Államoknak lépnie kell.
márc. 6
20:36
Ütik a piacokat: 220 pontos mínuszban a Dow (Portfolio)
A korábbi napok mérsékelt eséseit követően, a negatív hangulati elemek halmozódása valamint a már régóta érlelődő korrekció pánikszerû eladási hullámot váltott ki a világ tőzsdéin. Az európai és...
márc. 6
20:36
Infinitik a Genfi Autószalonon (ATV)
Az Infiniti a japán prémium autómárka a 82. Genfi Autószalonon bemutatta az első középmotoros sport koncepcióautóját INFINITI EMERG-E néven. Emellett az Infiniti megerősítette a 420 lóerős FX Sebastian Vettel limitált, 200 darabos gyártás beindításának és értékesítésének hírét az európai és közép-keleti piacokon, valamint bejelentette, hogy a világrekorder Infiniti M Hybrid kibocsátását 159g/km-es…
márc. 6
20:38
Gyengült a forint kedd estére (hirado.hu)
Kissé gyengült a forint kedd estére az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt a bankközi devizapiacon.
márc. 6
20:38
Panetta: ha a diplomácia kudarcot vall, az USA lecsap Iránra (ATV)
Az Egyesült Államok katonai akciót indít Irán ellen, ha a diplomácia kudarcot vall - jelentette ki kedden Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.
márc. 6
20:39
Gyepes a Fradival edz, de nincs szó szerződtetéséről (Agroinform)
Egy szurkolói portál értesülése szerint a Cardiff Cityvel januárban szerződést bontó védő keddtől régi klubjánál edz.
márc. 6
20:40
Demi Moore készen áll: végre döntött (hirado.hu)
Hosszú volt az út, amíg a teljes összeomlástól eljutottt a döntésig.
márc. 6
20:41
Van portugál csapat a legjobb nyolc között (Agroinform)
A Benfica hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Zenitet, így 4-3-as összesítéssel jutott tovább a negyeddöntőbe.
márc. 6
20:43
Kellemes gond Bergmanéknál - megjött a baba (Agroinform)
Hiába volt kedden újabb versenye, mégis repülőre ült Carl Johan Bergman. A svéd biatlonosnak minden oka megvolt rá.
márc. 6
20:45
A világ legfurcsább családjában mindenki albínó (BorsOnline)
A tíz tagú, indiai Pullan család minden tagja ugyan azzal a genetikai problémával született. Az egész família beteges pigment hiányban szenved.
márc. 6
20:45
Három góllal nyert, mégis kiesett az Arsenal a BL-ből (Infostart)
Az Arsenal és a Benfica is, tehát mindkét hazai csapat hátrányból kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntő visszavágóját. Mindkettő nyert, de csak az egyik jutott tovább - a Zenitet 2-0-ra legyőző portugál. Az Arsenal egy félidő után 3-0-ra vezetett a Milan ellen, de 4-3-as összesítéssel kiesett.
márc. 6
20:47
Wöller bronzérme Belgrádban (Infostart)
Wöller Gergő bronzérmet szerzett a szabadfogásúak 66 kg-os kategóriájában a belgrádi birkózó Európa-bajnokság nyitónapján.
márc. 6
20:51
Horvátországban lista készül az elítélt pedofilokról (Kripto Akadémia)
Horvátország elkészíti a bíróság által elítélt pedofilok jegyzékét, amelyhez azonban csak a törvény által feljogosítottak férhetnek hozzá - jelentette a Novi List című újságra hivatkozva a Croatiantimes internetes oldal (http://croatiantimes.com/news).
márc. 6
20:51
A Ferrari több mint 7 ezer autót értékesít az idén (ProfitLine)
A tavalyi rekordév után a Ferrari az idén is 7 ezernél több autót tervez értékesíteni.
márc. 6
20:54
Kiemelt beruházás az Erkel Színház felújítása (hirado.hu)
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások közé sorolta keddi rendeletében a kormány a budapesti Erkel Színház felújítását.
márc. 6
20:56
MSZP: Schmitt legalább egy, általa jegyzett oldalt mutasson be (hirado.hu)
Az MSZP arra szólítja fel Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy mutasson be legalább egyetlen olyan oldalt a doktori disszertációjából, "amelyet minden kétséget kizáróan maga jegyez".
márc. 6
20:58
Martonyi: Magyarországnak érdeke, hogy az unió jól működjön (hirado.hu)
Martonyi János szerint Magyarország, a magyarság érdekelt abban, hogy az Európai Unió jól működjön, hogy az áruk, a szolgáltatások, a tőke, s ami a legfontosabb, a személyek szabadon mozogjanak.
márc. 6
21:00
Schmitt Pál Brüsszelben: "az volt a célom, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba" (hirado.hu)
A magyarok nagyon komoly hozzáadott értéket jelentenek az Európai Unióhoz - hangoztatta a köztársasági elnök kedden Brüsszelben.
márc. 6
21:02
Még tabu a gyermekhalál – elismerték a gyermekhospice-t (hirado.hu)
A pécsi Szemem Fénye Alapítvány hat év kitartó küzdelem után kapta meg a szükséges engedélyeket.
márc. 6
21:03
Mila Kunis utálja a fenekét (BorsOnline)
A tavalyi év egyik legnépszerűbb filmjéhez a Fekete hattyúhoz Kunis kisasszonynak több, mint 10 kilót kellett leadnia. Most elárulta, úgy érzi, a teste soha többé nem lesz a régi.
márc. 6
21:03
Beperlik Cookyt (Blikk)
Budapest — Munkaügyi pert indít a Rádió1 Cooky (42) ellen, aki úgy tudjuk, lassan másfél hete nem járt bent  a február elseje óta Budapesten csak az interneten fogható rádió irodáiban.
márc. 6
21:03
Előre kér halasztást a babagyilkos anya (Blikk)
Dunakeszi — Újabb halasztást kér a börtöntől H. Zsuzsanna, aki azért ítéltek mert megfojtotta, majd mélyhűtőládába rejtette kisfiát.
márc. 6
21:03
Recept: Gyümölcsrizses muffin (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg vaj 10 dkg cukor 2 tojás 1 kiskanál vanília-aroma csipet só 3 kávéskanál sütőpor 15 dkg liszt 15 dkg rizs 5 dl tej 2 dl tejszín gyümölcs (én almát és meggybefőttet raktam bele)
márc. 6
21:05
Szerelmes klipben Saunders (Blikk)
Budapest – Apró üzenetekkel ébreszti egymást Kállay-Saunders András (25) és Tolvai Reni (20)!
márc. 6
21:05
Százezret tépett a Blikk-kel! (Blikk)
Magyarország – Bár Blikket szinte minden nap vesz Badó Imre (32), eddig még eszébe sem jutott, hogy bármelyik játékunkkal is próbálkozzon.
márc. 6
21:05
Recept: Disznótoros tésztával (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 10 dkg császárszalonna 8-10 db tepertő (közepes méretű) 10 dkg disznósajt 2 tojás sárgája 25 dkg spagetti tészta só bors 4-5 db koktélparadicsom 10 dkg reszelt parmezán sajt (ha valaki nem szereti a parmezánt, használhat bármilyen más kemény sajtot)
márc. 6
21:07
Bízik Kökény neje a férje hűségében (Blikk)
Budapest – Kökény Attila (34) és felesége, Aranka csak legyintenek azon, hogy az egykori villalakó, VV Frenki az interneten hűtlenséggel vádolta meg a megasztáros énekest.
márc. 6
21:12
Majdnem Guiness-rekord lett a kaposvári óriástojás (hirado.hu)
Kaposváron egy tyúk 130 grammos tojást tojt, melynek kerülete függőlegesen 22 centiméter. A Guiness-rekordtól csak 0,8 centivel kevesebb.
márc. 6
21:12
"Brevik" A tömeggyilkosra hajaz egy neonáci ruhabolt (ATV)
A neonáci körökben népszerű Thor Steinar ruházati márka a szélsőjobboldali norvég tömeggyilkos Anders Behring Breivikre emlékeztetve reklámozza magát, a cég a Brevik nevet adta a kelet-németországi Chemnitzben megnyitott új márkaboltjának - írta kedden a Welt Online.
márc. 6
21:12
Élő: Arsenal-Milan, Bajnokok Ligája nyolcaddöntő (Sport365)
Vajon sikerül csodát tennie az Arsenalnak, azaz ledolgozza négygólos hátrányát a Milannal szemben? Ma este kiderül, kövesd nálunk élőben a mérkőzést!
márc. 6
21:14
Az EMNP szerint az RMDSZ elutasítja a közös ünneplést (hirado.hu)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői több erdélyi városban is elutasították, hogy a két szervezet közösen szervezze meg a március 15-i ünnepségeket.

Keresés