2012. március 31. szombat

márc. 31
9:13
Recept: Kakaóvajas szűzérme polentával és zabpelyhes parajjal (Mindmegette)
Hozzávalók: A polentához: 25 dkg kukoricaliszt 7 dl víz 4 evőkanál olaj 10 dkg trappista sajt 1,5 teáskanál só 1 kávéskanál bors A zabpelyhes spenóthoz: 2 evőkanál tejföl 25 dkg (fagyasztott, pépes) spenót 1 teáskanál olaj 1-2 evőkanál zabpehely 4 szelet bacon 2 gerezd fokhagyma 1 kávéskanál só A húshoz: 5 dkg porított kakaóvaj 40 dkg szűzérme felszeletelve só bors
márc. 31
9:15
Kitartanak a pénztártagok a magánrendszer mellett (ProfitLine)
Az eddigi adatok tanúsága szerint nem vándorolnak át tömegesen a pénztártagok az állami tb-rendszerbe. Az MTI által megkérdezett nyugdíjkasszák minden átlépési nyilatkozatot befogadnak, amelyet szombaton éjfélig postára adnak a tagok (ezt a postai pecsét igazolja), az AXA - mivel a határidő szombatra esik - a hétfőn beérkező nyilatkozatokat is befogadja.
márc. 31
9:18
Heinemann: nevetséges nonszensz (ATV)
Prof. Dr. Klaus Heinemann, akinek a munkájából 17 oldal szó szerinti fordításban szerepel Schmitt Pál doktori disszertációjában, péntek délután reagált a Schmitt-doktorit vizsgáló tényfeltáró bizottság véleményére. A doktori tanács és az egyetemi szenátus tegnapi döntéseiről levele írásakor még nem értesült - írja az Index.
márc. 31
9:21
Karthikeyan lezárta a Vettel-ügyet (Agroinform)
A HRT pilótája azt mondta, hogy már elege van a német Sebastian Vettellel folytatott szócsatából.
márc. 31
9:27
Szívrohamban meghalt Mancini (BorsOnline)
Pénteken délután otthonában lett rosszul Francesco Mancini. Szívrohama volt a 43 éves olasznak, a mentőben vesztette életét.
márc. 31
9:27
Recept: Szezámos tallér (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 tojásfehérje 3 dkg vaj 3 dkg liszt 3 dkg barna cukor csipet só 9 dkg szezámmag kevés olaj a kanál mártogatásához
márc. 31
9:29
Ilyen még nem volt: nem rúgta ki Sz. Leventét a Mezőkövesd (BorsOnline)
A magyarországi fogadási csalások történetében először nem bontott szerződést egy klub, nevezetesen a másodosztályú Mezőkövesd egy gyanúsított játékosával, Sz. Leventével.
márc. 31
9:30
NBA: 83 pont is elég volt a Chicagónak (Metropol)
A ligaelsó Chicago 83 dobott ponttal is nyert a vendég Detroit ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.
márc. 31
9:30
Így fogadta Lindsay Lohan a bírónő döntését (hirado.hu)
Meghallgatások, pszichoterápia és közmunka: egész jól belejött a színésznő.
márc. 31
9:32
NHL: a címvédő bejutott a rájátszásba (Metropol)
A címvédő Boston nem lépett pályára pénteken, ám mivel a Buffalo kikapott otthon a Pittsburgh-től, így a Bruins bejutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásába.
márc. 31
9:32
Izraeli katonák megöltek egy palesztint (hirado.hu)
A férfi a "Föld napján" tartott Izrael-ellenes megmozdulásban vett részt az izraeli-gázai határon.
márc. 31
9:34
Djokovic a döntőben Miamiban (Metropol)
A világelső szerb Novak Djokovic két szettben nyert pénteken az argentin Juan Monaco ellen, ezzel bejutott a döntőbe a miami tenisztorna férfi versenyében.
márc. 31
9:36
OECD: csak papíron jó Magyarország a megvesztegetés elleni harcban (Portfolio)
Magyarország határokon átnyúló megvesztegetés ellen hozott törvényei relatív jók papíron, de hiányzik a hatékony végrehajtás - mondja ki az OECD friss jelentése. Erősíteni kellene az egyéni és...
márc. 31
9:36
Fertődön a Régi Zenei Napok (Metropol)
Idén először rendezik a fertődi Esterházy-kastélyban az ország első és legrangosabb régizenei fesztiválját, a Régi Zenei Napokat; június 16. és 23. között mesterkurzusok is lesznek ének, hegedű, csembaló, kamarazene és historikus táncok kategóriában.
márc. 31
9:36
Budapesti KDNP-elnök: Schmittnek az unokáival kellene foglalkoznia (ATV)
A botrány után Schmitt Pálnak nyugdíjba kellett volna vonulnia - jelentette ki Szalma Botond az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 31
9:38
Tisztújító kongresszust tart ma az MSZP (ATV)
Szombat délelőtt megkezdődött az MSZP kongresszusa a budapesti SYMA-csarnokban, a csaknem négyszáz küldött zárt ülésen választja meg a szocialista párt tisztségviselőit. A tanácskozásra várhatóan csak délután, a megválasztott elnök beszédének idejére engedik be az újságírókat.
márc. 31
9:39
Djokovics lesz Murray ellenfele a döntőben - videó (Agroinform)
A világelső szerb Novak Djokovics két szettben nyert az argentin Juan Monaco ellen, ezzel bejutott a döntőbe.
márc. 31
9:40
Nem adja vissza az aranyérmet - politikusi vélemények az elnöki interjú után (ATV)
Az államfő plágiumügye nem Schmitt Pálról, hanem a Fideszről szól, az pedig, hogy nem mond le, erkölcsi teher, és a realitásérzék hiányát mutatja - vélekedtek az az ATV Egyenes Beszéd című műsorában ellenzéki politikusok.
márc. 31
9:45
Robot énekelt a színpadon, nőnek nézték - videóval (BorsOnline)
Képes kommunikálni, és könnyen összetéveszteni egy valódi nővel. A tervek szerint kiváló ápolónő lesz belőle.
márc. 31
9:45
Kínhalálra ítélte áldozatait a hurkos gyilkos (Blikk)
Magyarország - A hurkos gyilkos – így nevezték a szentkirályszabadjai rémet, aki kegyetlenségével még a sorozatgyilkosok közül is kitűnt.
márc. 31
9:45
Számítson-e az örökbefogadó szülő etnikuma? (Infostart)
Csak minden második brit ért egyet azzal, hogy örökbefogadás során figyelembe kellene venni, azonos etnikumba tartoznak-e a leendő szülők és adoptált gyermekük - derült ki egy friss felmérés eredményéből.
márc. 31
9:48
Életfogytiglant kértek Viktor Butra (Metropol)
A New York-i szövetségi ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte az illegális fegyverkereskedelemben tavaly bűnösnek talált orosz üzletemberre, Viktor Butra, mert a büntetés el kell hogy rettentsen mindenkit attól: szélsőséges szervezeteknek fegyvert szállítson.
márc. 31
9:48
Orbán: csak Schmitt dönthet az ügyben (Metropol)
A miniszterelnök ahhoz az alkotmányos rendelkezéshez tartja magát, amely szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen. Szijjártó Péter nyugalmat és türelmet kér mindenkitől, Tarlós szerint az országnak okozott igazi kárt a plágiumügy kirobbantója.
márc. 31
9:48
Mi nem vagyunk koldusok, csak zenélünk - videóval (hirado.hu)
Utcazenészek: hozzátartoznak a belvárosi utcaképhez. Tiltják a játékukat, de sokan szeretik őket. Művészek vagy koldusok? Utánajártunk....
márc. 31
9:48
Meghirdették az innovációs alap új pályázatait (ProfitLine)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezelőjeként öt új innovációs pályázatot írt ki az Új Széchenyi Terv keretében összesen 13,4 milliárd forint keretösszeggel - közölte az NFÜ.
márc. 31
9:50
Tűz egy luxushajón a Fülöp-szigeteknél (Metropol)
Kigyulladt egy körülbelül ezer embert szállító külföldi luxushajó motorja a Fülöp-szigeteknél, így a hajó irányíthatatlanná vált.
márc. 31
9:50
Mesterházy vagy Szanyi? (Metropol)
Kétévente esedékes tisztújító kongresszusát tartja ma a szocialista párt. Az elnöki posztért Mesterházy Attila és Szanyi Tibor indul. A SYMA-csarnokban csaknem négyszáz küldött zárt ülésen választja meg a szocialista párt tisztségviselőit.
márc. 31
9:50
A kormányzati szektor adóssága 2011 végén a GDP 80,6 százaléka volt (ProfitLine)
A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2011 végén 22.692 milliárd forint volt, a GDP 80,6 százaléka - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján, pénteken.
márc. 31
9:52
Több útlezárás a hétvégén Budapesten (Metropol)
Több útlezárásra is számítani kell ma és vasárnap Budapesten egy futóverseny és a Föld órája rendezvény miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
márc. 31
9:54
Smitt-ügy: a Bizományi Áruház hibázott (ATV)
Kéthónapos vizsgálatot követően lezárult Smitt Pál budapesti lakos ügye. Amint a sajtó beszámolt róla, Smitt a Bizományi Áruház kijáratánál akadt fenn ez év januárjában, miután a biztonsági őrök észlelték, hogy tisztázatlan eredetű árut értékesített.
márc. 31
9:54
Détári: "Nem kell kapkodni, 90 percünk van a győzelemre" (Sport365)
A Ferencváros együttese szombaton 15 órától a Vasast fogadja az OTP Bank Liga 22. fordulójában.
márc. 31
9:56
Urbán: Felőlem kaphatunk kettőt, ha rúgunk hármat (Sport365)
Urbán Flórián, a Vasas vezetőedzője a Ferencváros elleni bajnoki előtt elmondta, nem baj, ha ismét kap két gólt csapata, ha cserébe rúg hármat az Üllői úton.
márc. 31
9:57
A Bayern Nürnbergben vendégeskedik, élesedik a kiesés elleni harc (Agroinform)
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében szerdán, Marseille-ben 2-0-ra diadalmaskodó Bayern a Nürnberghez látogat.
márc. 31
10:03
Hernádiék kikészültek a nemi szerves produkciótól (BorsOnline)
Intim testrészeihez erősített súlyokkal próbálta lenyűgözni a Csillag születik zsűritagjait a Wu Dang Shan csoport. A versenyzők állítják: semmilyen fájdalmat nem okoz számukra a produkció.
márc. 31
10:03
Recept: Spenótos túrógombóc tejfölösen (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg friss spenót 50 dkg túró 3-4 evőkanál búzadara 1 tojás 1-2 evőkanál parmezán jellegű sajt só liszt A tálaláshoz: tejföl medvehagyma
márc. 31
10:03
Figyelem: holnaptól bírságolnak a dohányzási szabályok megszegéséért! (Infostart)
Április elsején lejár a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már vasárnap több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.
márc. 31
10:06
Föld órája: 147 ország csatlakozott (Metropol)
Száznegyvenhét országból kétmilliárd ember jelezte, hogy csatlakozik a Föld órája mozgalom szombat esti rendezvényéhez, amikor egy órára a világ számos pontján kialszanak a mesterséges fények, kikapcsolják az elektromos berendezéseket.
márc. 31
10:06
24 énekes 1 nadrágban (hirado.hu)
Madarakat próbált Szingapúrba csempészni a malajziai férfi.
márc. 31
10:12
Hova mész kisfiam? Állásinterjúra, egy hét múlva jövök... (Pénzcentrum)
A Hegyalja Fesztivál idén a új programhelyszínnel jelentkezik. A Hegy' Karriergyárban "nem nyakkendős közegben" találhatnak egymásra leendő gyakornokok, potenciális munkavállalók, munkáltatók, kkv-k, nagyvállalatok, az állami szektor képviselői, HR-esei, oktatási intézmények, pályázók és az üzleti élet szereplői....
márc. 31
10:12
Megnyílt a Munkácsy-kiállítás Bécsben (Metropol)
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megnyitotta a Munkácsy Mihály életművéből rendezett nagyszabású kiállítást pénteken este Bécsben.
márc. 31
10:12
Schmitt miatt tüntettek, bevitték őket (ATV)
Több mint egy tucatnyi állampolgárt állítottak elő közlekedési szabálysértés miatt a rendőrség munkatársai péntek este a Lánchídról és a Szabadság hídról - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel pénteken éjjel.
márc. 31
10:14
Ma van a színházak éjszakája (Metropol)
Először rendezik meg ma a színházak éjszakáját a színházi világnaphoz kapcsolódva: a szombat délutántól vasárnap hajnalig tartó eseménysorozaton új oldalukról mutatkoznak be a fővárosi teátrumok, amelyek különleges programokkal várják a közönséget.
márc. 31
10:15
Buzsákyék az Ágyúsok, Bogdánék a Farkasok ellen menekülnének (Agroinform)
A bajnokaspiráns Manchester City az őt újévkor legyőző Sunderlandet fogadja, a Chelsea az Aston Villa vendége lesz.
márc. 31
10:21
Ilyen öltözékben még senki nem jelent meg a pápa előtt (BorsOnline)
Tréningruhában és kockás ingben találkozott Fidel Castro volt kubai vezető Havannában, a Forradalmi Palotában a pápával.
márc. 31
10:21
Marhalábszár-pörkölt (Mindmegette)
Hozzávalók: 1-2 evőkanál olívaolaj 1,20 kg marhalábszár 5 nagy fej vöröshagyma (kb. 40 dkg tisztítva) 3 db paradicsom 3 db paprika édes nemes fűszerpaprika só őrölt feketebors babérlevél őrölt fűszerkömény Erős Pista ételízesítő víz
márc. 31
10:23
Délután háromkor csak alá kell írnia Schmitt Pálnak a lemondást (BorsOnline)
Tüntetést szerveznek az ÉN LEMONDOK SCHMIT PÁLRÓL facebook oldalon összegyűlt civilek.
márc. 31
10:23
Citromos-sajtos hekk diétásan (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg hekk 1 citrom pár csepp olívaolaj só őrölt feketebors 10-20 dkg zsírszegény sajt
márc. 31
10:24
Amerikai dróntámadások Dél-Jemenben (Metropol)
Pilóta nélküli amerikai gép rakétával eltalált egy gépkocsit pénteken Jemennek abban a déli körzetében, amely már egy éve az al-Kaida ellenőrzése alatt ál, és megölt a benne utazók közül ötöt, feltehetőleg a terrorhálózat helyi szervezetének tagjait - közölték jemeni katonai tisztségviselők.
márc. 31
10:24
Schmitt-ügy: tüntetés Budapesten (Metropol)
Több mint egy tucatnyi állampolgárt állítottak elő közlekedési szabálysértés miatt a rendőrség munkatársai péntek este a Lánchídról és a Szabadság hídról. Hajnali kettő körül engedték ki az első tüntetőt a IX. kerületi kapitányságról.
márc. 31
10:25
Tonhaltekercs diétásan (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 1 tojásfehérje 5 dkg zabpehely víz (kb. 1,5-2 dl) só édes-nemes fűszerpaprika őrölt feketebors olívaolaj A töltelékhez: saláta tonhal paradicsom paprika

Keresés