Ahogy arra számítani is lehetett, a Red Bull egy vadonatúj javítócsomaggal kezdte meg az utolsó téli tesztprogram második felét, és a hírek szerint a McLaren is készül valamire az utolsó pillanatban. Tovább »
Összegyűlt a párt szabályai szerint szükséges háromezer aláírás, így újra jelöltetheti magát Mesterházy Attila az MSZP elnöki posztjára - jelentette be a szocialista párt elnök-frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.
A kínai Nagy Fal több száz éve "elveszett" szakaszát fedezte fel egy brit kutató nem messze a kínai-mongol határtól: az erődítményrendszernek ez az első része, amelyet Kínán kívül tártak fel.
Az LMP hétfőn elkezdi az aláírásgyűjtést a párt népszavazási kampányához - jelentette be a párt zárt tisztújító kongresszusának döntését az LMP két szóvivője, Szél Bernadett és Vágó Gábor.
Nincs finomabb étel egy igazi magyar marhagulyásnál. Neves szerb szakácsok szerint egyik nemzeti ételünk a világ legjobb étkeiről híres közép-európai térség legízletesebb ínyencsége.
Az MSZP szerint csak ősszel derül ki, milyen hatása lesz annak, hogy a kormány 20 ezerrel csökkentette a felsőoktatási intézményekbe felvehető, államilag finanszírozott hallgatók számát.
Bulgáriában és Olaszországban már elérte a csúcsát az influenzajárvány, számos más országban azonban továbbra is emelkedik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hivatalos Facebook-oldalán szombaton.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslata szerint a BKV járatainak reggeli zsúfoltságát az iskolák és a közhivatalok munkakezdésének lépcsőzetes kialakításával, illetve a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonásával lehetne hatékonyan csökkenteni. Az InfoRádió összeállításából kiderül, hogy külföldön milyen utazási korlátozások vonatkoznak az idősekre....
Szerbia uniós tagjelölti státusának megszerzése nagy megkönnyebbülést jelentett a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) és a vajdasági magyarság számára, a helyi magyarság szemében megváltózott az EU megítélése - jelentette ki Pásztor István, a VMSZ elnöke az MTI-nek Belgrádban adott interjújában.
Az MSZP szerint a kormány későn kezdte kidolgozni a bérkompenzáció lehetőségét, ráadásul az erre szánt összeg nem lesz elegendő arra, hogy az adóváltozások miatt rosszul járó munkavállalók többségén segítsen.
A REAC - amelynek igazgatója, Kutasi Róbert csütörtökön öngyilkosságot követett el - hazai környezetben 4-1-re legyőzte a Kazincbarcika együttesét a labdarúgó NB II 17. fordulójának szombati játéknapján.
A Tiaojü-szigetcsoport hovatartozását évtizedes vita övezi. Kína szerint 1534. óta az országhoz tartozik, Japán azonban az első kínai-japán háborúban elfoglalta a területet.
Annak ellenére, hogy a héten sikeresen teljesítette az FIA által kötelezően előírt összes töréstesztet, a HRT mégsem lesz jelen az utolsó téli tesztprogramon Barcelonában. Tovább »
Enyhén csökkent a forgalom 2011-ben az ellenőrzött magyar légtérben, az idei év pedig bizonytalan többek között az eurózóna elhúzódó válsága és a Malév leállása miatt - mondta el Szőke Katalin, a HungaroControl kommunikációs vezetője.
Az évek során több sztár is bebizonyította, hogy egy rosszul megválasztott ruha figyelemfelkeltő lehet a vörös szőnyegen. Most az énekes/színésznő, Adrienne Bailon szerezett 15 perc hírnevet.
A kormányhivatalok szakemberei a jövő hét elején kezdik meg a génmódosított szervezeteket (GMO) tartalmazó élelmiszerek ellenőrzését, amelyet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azonnal hatállyal, március 1-jén rendelt el - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI megkeresésére.
Egy sportautónál csak egy kellemesebb jelenség létezik: a tetejétől megfosztott sportautó. Hiába ugyanis a legmagasabb fokú közvetlenség, a menetszél érintése szinte utánozhatatlan grátiszt ad. A Toyota mérnökei is jól tudják ezt, így a japánok kabrió változattal bővítik a GT-86 kínálatát.