A túlzottdeficit-eljárás miatt is fontos, hogy a kormány mielőbb nekikezdjen a közösségi közlekedés átszervezésének, meg kell szüntetni a pénznyelő MÁV-ot, a kormány korábban egy állami közlekedési holdingban gondolkodott, de ennek egyre kisebb a valószínűsége.
A szentföldi keresztényeknek adakoznak a katolikus templomokban vasárnap országszerte; az Apostoli Szentszék kérésére a nagyböjti időszakban világszerte gyűjtést tartanak a nehéz körülmények között lévő szentföldi keresztények javára - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,15 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 19.145,70 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A közösségi közlekedés rendszerszintű átalakításának előkészítése folyamatban van. Jelenleg a feladatok szakmai előkészítése és vizsgálata zajlik, végleges döntés még nincs - tájékoztatta a Nemzeti...
Visszavonja a vasutasok családtagjainak utazási kedvezményét megvonó módosító javaslatát Spaller Endre (KDNP). Azt ugyan a menetkedvezményekről szóló törvény vitájának keretében ismét benyújtja, ám nem zárja ki, hogy új formában.
Az elmúlt hetekben több egykori nehézsúlyú világbajnok is nyilatkozott a Klicsko-testvérekről, akik a súlycsoport egyeduralkodói lettek. Mike Tyson után most Lennox Lewis találta meg az ukrán bokszolókat.
Egy felajzott ausztrál asszony betört egy házba, ahol mindenféle megkérdezés és engedély nélkül a szájába vette a tulajt. A nimfomán nő most a sitten várja büntetését.
Mától a Telenor ügyfelei számára Budapest teljes metróhálózatán elérhetővé vált a Hipernet. Ezzel a Telenor mindhárom metróvonal teljes hosszán, valamint az állomások területén is Magyarországon egyedülálló mobilinternet élményt biztosít felhasználóinak utazás közben.
A szíriai katonaság pénteken tüzérséggel lőtt több lázadó várost, ahol tüntetők ezrei vonultak fel pénteken, egy nappal azelőtt, hogy Kofi Annan nemzetközi megbízott Moszkvában és Pekingben tárgyal a vérontás leállítása érdekében.
A közigazgatási miniszter szerint Magyarország be fogja bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt a kívánt szint alatt fogja tartani, és lesz megállapodás az IMF-el is. Navracsics Tibor a Fidesz újbudai közéleti estjén pénteken arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás…
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint Magyarország a takarékosság mellett a magán-, illetve az önkormányzati szektor törlesztési kötelezettségeinek mérséklésére is törekedhet az adósságterhek csökkentése érdekében.
A Floridában egy önkéntes fehér rendész által agyonlőtt fegyvertelen fekete fiatal halála körülményeinek kivizsgálást ígérte pénteken az amerikai elnök.
"Egyszer fent, egyszer lent"-lehetne mondani ma a magyar piac mozgásáról, mely kezdetben felfelé vette az irányt, aztán a negatív tartományba fordult át, és az utolsó órákban ismét emelkedni kezdett....
Az állam a pedagógusok fizetését mind az állami, mind az egyházi és magániskolák típusban átvállalja, a működés költségeit azonban a fenntartónak kell állnia - mondta az oktatási államtitkár.
Egyre több nemzetközi elemzőház figyel fel a magyar kormány és az IMF közötti tárgyalások csúszására és annak veszélyeire. Pasquale Diana, a Morgan Stanley londoni közgazdásza Magyarországról szóló...
36 éves férfi jeges, csúszós úton elesett, és térdtörést szenvedett. Az egyik budapesti korházban helyreállító műtétet végeztek a szakma szabályai szerint, sebe mégis elfertőződött. Az esetet Dr. Erdős György, ügyvéd elemzi.
Van valami bizarr idealizmus a feltételezésben, hogy egy pirula helyrebillentheti a feszült idegállapotot, ami egy nehezebb életszövevény miatt párkapcsolati, családi, egzisztenciális és egészségügyi okokból szinte mindenkinél ott van.
Amerikai kutatók megfejtették a férfiak kopaszodásának biológiai okát, jelentősen növelve ezzel egy olyan kezelés kidolgozásának a reményét, amely képes lesz megállítani, vagy akár visszafordítani a retteget folyamatot.
A közigazgatási miniszter szerint Magyarország be fogja bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt a kívánt szint alatt fogja tartani, és lesz megállapodás az IMF-el is. Navracsics Tibor a Fidesz újbudai közéleti estjén pénteken arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás…
Ígéretet kapott a vasutasok érdekképviselete a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól arra, hogy az áprilisi járattörlések miatt egyetlen MÁV-dolgozó sem veszíti el a munkahelyét - tudta meg az InfoRádió a Liga Szakszervezetek alelnökétől....
Az úgynevezett Pilis-Invest ügyben három vádlottat letöltendő, egyet pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Kósa Zsuzsanna, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke első fokon a Pilis-Invest Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet volt elnöke, két igazgatósági tagja és felügyelőbizottsági tagja ellen indított büntetőeljárásban. Az ítéletet pénteken hirdették ki.
Százszázalékos eddig Hamilton Malajziában, mivel megnyerte a pénteki szabadedzéseket. A mclarenes szeme előtt így csak pole-pozíció és a futamgyőzelem lebeg. A brit bízik benne, hogy ezúttal jobban rajtol.
A rákospalotai temetőben pénteken kísérték utolsó útjára Kutasi Róbertet, a másodosztályban szereplő REAC sportigazgatóját, a Magyar Labdarúgó Szövetség NB II-es bizottságának elnökét.
Az elmúlt napok toulouse-i eseményei nyomán európai biztonsági szakértők pénteken arra figyelmeztettek, hogy számolni kell az iszlám fenyegetés új, decentralizált formájával.
A támadó Berzencén akart rabolni. Az egyelőre ismeretlen elkövető ellen felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt indított eljárást a rendőrség.
Ígéretet kapott a vasutasok érdekképviselete a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól arra, hogy az áprilisi járattörlések miatt egyetlen MÁV-dolgozó sem veszíti el a munkahelyét - tudta meg az...
A Transparency International Magyarország szerint az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítások továbbra sem garantálják az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Alig kellett egy hónapot várni arra, hogy Magyarországra is megérkezzen a BMW új csodadízelmotorjával hajtott 5-ös sorozat, az M550d xDrive limuzin, valamint Touring (kombi). A három turbófeltöltő által lélegeztetett soros hathengeres, háromliteres gázolajos erőforrással hajtott típusok kizárólag összkerékhajtással, illetve a márka remek nyolcsebességes automataváltójával érhetőek el –…
Háztartásonként maximum 700 négyzetméter földet igényelhetnek térítésmentesen konyhakerti növények termesztésére a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnóton élők, erről döntött a település képviselőtestülete - tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.
50 fiatal méri össze tudását az egy hét múlva kezdődő Startup Weekenden. Az ötletgazdáknak olyan szakmai kiválóságok segítenek üzletet létrehozni, mint az egyik legsikeresebb hazai startup, a Ustream fejlesztője, vagy az intelligens keresők innovátoraként számon tartott Weblib társtulajdonosa. A zsűriben az afrikai startup specialista, a Chembe Ventures, valamint a hazai Microsoft, Ernst & Young…