Nem mindennapi lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot az a brit férfi, aki véletlenül levágta a saját karját. Miután megtörtént a baleset, nem esett kétségbe, hanem elfutott a legközelebbi segítségig – sőt, menet közben még a vérzést is elállította.
Egyre gyorsabban terjednek világszerte az okostelefonok, Amerikában és Nyugat-Európában már az eladott telefonok 90 százaléka tartozik ide, a magyar piacon ugyan még nem ez a helyzet, de tavaly év végén a Telenor Magyarország által eladott készülékeknek a fele már ebbe a kategóriába tartozott.
Az Emfeszt meglepte a cég ellen indított felszámolási eljárás, a vezérigazgató az MTI-nek azt mondta, hogy a cég "az életéért küzd". Góczi István arról is beszámolt, hogy a Fővárosi Törvényszék felfüggesztette a Kúria korábban, a cég eladását jogtalannak minősítő döntését.
Egyes cselekményeket átminősített, de a büntetési tételeken nem változtatott csütörtökön kihirdetett, jogerős ítéletében a diósdi maffiaperben eljáró Győri Ítélőtábla.
Az Európai Bizottság csütörtök délben megjelent közleménye szerint a magyarországi távközlési különadó ügye az Európai Bíróság elé kerül és ezzel a harmadik szakaszába lép ez a kötelezettségszegési...
Múlt héten öt ezerrel 348 ezerre csökkent a frissen regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban - jelentette az amerikai munkaügyi minisztérium. A szakértői konszenzus 355...
Érdekes módon az iskolában tanult képzőművészeti csodákat valahogy sosem tudtam maradéktalanul értékelni. Az iparművészeti alkotások viszont furcsa módon mindig is érdekeltek anélkül, hogy bármilyen tantárgy fenyegető dolgozata rájuk kényszerített volna.
Hüttner Csaba a0 felnőtt kenu párosok felkészülését felügyelő utánpótláskapitány szerint reális esetben nem okozhat gondot a kvótaszerzés C-2 1000 méteren a májusi pótkvalifikációs viadalon. Több ütőképes egységet is sikerült összeállítani.
Kéthetes amerikai-kanadia felkészülési túrán vesz részt az olimpiára készülő magyar válogatott május végén-június elején. Várhatóan négy hivatalos mérkőzés is lesz, s az egyiket műsorára tűzi az NBC televízió.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal megmutatjuk a valódi Vasas-sztorit, pofozással, mentőautóval és pontlevonással.
Hollywood furcsa asszonya nem egy férfi karjaiban, hanem a filmvásznon érzi biztonságban magát. Ezért nem ment férjhez egyik híres szerelméhez sem, pedig tucatnyian voltak. Most kiderül, hogyan betegedett bele a boldogtalanságba.
A Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében szereplő egyes műveltségi területek eltérő szakmai színvonalára hívja fel a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által készített vélemény, amely különösen a természettudományos részre vonatkozóan javasol változtatásokat.
A hétvégi Maláj Nagydíjon tovább dolgozik majd Kimi Räikkönen azon, hogy javítson a Lotus E20-as versenygépének szervórendszerén, az ugyanis komoly problémát okozott a finn versenyzőnek az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon. Tovább »
Nézd meg, hogy készült az áprilisi divatanyagunkban látható modell sminkje és egyúttal ismerkedj meg sminkesünk segítségével picit a tavaszi smink trendekkel is.
Amikor még az áprilisi divatanyagunkat fotóztuk, röpködtek a mínuszok. Modellünk azonban a hideg ellenére fülig érő mosollyal mutatja be nektek a tavasz legtrendibb ruháit. Igor pedig elárulja, hogy párosítsátok a ruhákat!
Határozottan gyengült délelőtt a forint, miután hajnal óta sorozatosan érkeztek a rossz hírek. Kínában egyre gyengébb a feldolgozóipar, ráadásul az eurózóna két legerősebb gazdaságából is aggasztó hírek jöttek. Ezt nem bírta az egyébként már tegnap óta gyengülő, de előtte jól szereplő hazai deviza. Beszakadt az euró is.
Az Európai Bizottság csütörtök délben megjelent közleménye szerint a magyarországi távközlési különadó ügye az Európai Bíróság elé kerül és ezzel a harmadik szakaszába lép ez a kötelezettségszegési...
A Magyar Nemzeti Bank, a PSZÁF, a bankrendszer, a 2002 és 2008 között regnáló kormányok, valamint a hitelfelvevők egyaránt osztoznak a felelősségben – ezt állapította meg a hétfőn elfogadott jelentésében a devizaeladósodottság okait vizsgáló parlamenti bizottság.
Május elsejével negyvenhárom, majd 2013. január elsejével további tíz kórházat venne át a települési önkormányzatoktól az állam - derül ki a kormány honlapján csütörtökön közzétett törvénytervezetből.
Múlt héten öt ezerrel 348 ezerre (bő négyéves mélypontra) csökkent a frissen regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban - jelentette az amerikai munkaügyi minisztérium. A...
Nyomás alá került az USA piaca a kínai és európai negatív meglepetést okozó feldolgozóipari adatoknak köszönhetően. A tengerentúli határidős indexek csökkenésnek indultak, ami negatív nyitást vetít...
Ritkasága és rejtőzködő életmódja miatt az erdő szellemének is nevezik Európa egyetlen nagymacskáját, a hiúzt. A Zemplénben nyomkövetővel figyelik majd az állományt.
Furcsa munkaköröket ismerhetünk meg a Hír24.hu összeállításából, amelyekkel szórakozás a munka. A hivatásos alvókat, csokitesztelőket és tévénézőket ráadásul tisztességesen meg is fizetik.
A Kravtex-Kühne cégcsoport kész arra, hogy akár 300 saját gyártású autóbusszal személyszállítási szolgáltatásra vállalkozzon Budapesten és ezzel bekapcsolódjon a BKV-nál megindult kiszervezési programba – mondta Krankovics István, a magyar tulajdonban lévő csoport ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
Több mint 94 ezer szavazat alapján kiválasztották 2011 legbarátságosabb szállodáit, az 50 vendégszobánál kisebb szállodák közül a Kék Duna Wellnes Hotel, a nagyobbaknál a négycsillagos MenDan Thermal Hotel & Aqualand győzött - közölte Balla-Seethaler Tamás marketing igazgató, a verseny egyik szervezője csütörtöki közleményében.
Shaul Shaked, a jeruzsálemi Héber Egyetem professor emeritusa kapta idén a Scheiber Sándor-díjat, amelyet Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára adott át a tudósnak szerdán Budapesten.