A víz világnapja (március 22.) alkalmából idén is színes programokkal várja az érdeklődőket a Fővárosi Vízművek Zrt., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., valamint a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Kft.
Az orosz belügyminisztérium vizsgálóbizottságot küldött Kazanyba, a Tatár Köztársaság fővárosába, ahol egy 52 éves férfi belehalt sérüléseibe, amelyeket az egyik rendőrőrsön okoztak neki.
Megszakadt az S&P 500 három napja tartó emelkedő trendje és a másik két fő amerikai index, a Dow és a Nasdaq is eséssel indította a keddi kereskedési napot, ezt követően pedig csak keveset faragtak...
Újabb kettős IRC-győzelmet aratott a ŠKODA a „Rally de Islas Canarias“ idei futamán: Jan Kopecký a ŠKODA Motorsport versenyzőjeként Andreas Mikkelsen, a ŠKODA UK Motorsport pilótája előtt hódította el a Kanári-szigeteki rali első helyét. A két Fabia-pilóta egészen a befutóig izgalmas párharcot vívott egymással. Sorozatban immár második kettős győzelmével a ŠKODA megerősítette vezető pozícióját az…
Hozzávalók: 2 közepes méretű padlizsán 1 tojás só 50 dkg csirkemell 10 dkg mozzarella sajt bors 2 paradicsom 5 dkg Pannónia sajt kevés olaj 3 szál újhagyma 5 dkg füstölt sajt 0,5 dl száraz fehér bor fél csokor tárkony fél csokor petrezselyemzöld Köret: rizs
Több mint tízezer is lehet a bérkompenzációból kimaradt közalkalmauózottak száma - véli az ágazati szakszervezet. Az NGM szerint mindenki megkapja a pótlást.
Az HSBC kivételével elnyerte a brit nagybankok tetszését George Osborne brit pénzügyminiszter garanciaprogramja, mely a szigetország kis- és középvállalkozásainak hitelezését hivatott elősegíteni -...
Számos esetben elrabolták, megkínozták és kivégezték a biztonsági erők tagjait, valamint Bassár el-Aszad államfő támogatóit a szíriai felkelők - jelentette ki a Human Rights Watch.
Teherautó gázolt halálra egy kerékpárost kedd délután Tamásiban. Az 58 éves tamási nő a Honvéd utcából hajtott ki a 61-es főútra, és a forgalommal szemben haladt kerékpárjával.
1994-ben volt utoljára norvég győztese a síugró világkupa sorozatnak. Az utánpótlás is egyre erősebb, úgy tűnik, az osztrákoknak végre komoly ellenfeleik akadnak.
Nem született megállapodás a vasutasok családtagjainak utazási kedvezményét megszüntető módosító indítvány visszavonásáról Spaller Endre országgyűlési képviselő (KDNP) és öt vasúti érdekképviselet keddi egyeztetésén - közölték az érintett szakszervezetek az MTI-vel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a következő negyedévben nem tervezi a hatósági árak változtatását a földgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóknál - közölte a tárca kommunikációs...
Szép kezekkel, ápolt körmökkel az ember mindig mindenütt jó benyomást kelt. A körmök szembeötlő elváltozásai mögött viszont betegségek bújhatnak meg. Például a hasadt köröm akkor képződik, ha a szervezet hiányt szenved egyes ásványi anyagokban.
A Szépírók Társasága elnökének írását ugyanúgy az irodalmijelen.hu közölte, mint korábban Szőcs Géza kulturális államtitkár ugyanerre az ügyre reflektáló interjúját.
A Fidesz-frakció és az egészségügyi kormányzat szerint sürgősen felül kell vizsgálni az elmúlt években kötött, az országnak és a betegeknek előnytelen egészségügyi privatizációs szerződéseket.
Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be; a polgári kormány ebbe az irányba tesz lépéseket - fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter Scheirig Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában.