Az Enquirer lerántotta a leplet John Travoltáról. A magazin egy olyan tanú vallomását közölte, aki igazolta a régi pletykát, mely szerint a világsztár meleg.
Magyarországon tizedik alkalommal tartják meg középiskolásoknak az Európai Parlament Modell Nemzeti Ülését. Csapodi Zoltán koordinátor elmondta, a hatnapos rendezvényen a diákok az igazi Európai Parlament munkájához hasonlóan bizottságokban dolgoznak, és vitatnak meg olyan kérdéseket, amelyekkel Brüsszel is foglalkozik.
A Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult a Malév Ground Handling üzemi tanácsa, az elbocsátásokról hozott munkáltatói döntés érvénytelenítése érdekében, mert úgy vélik, hogy a cégvezetés nem adta meg az egyeztetésekhez törvény szerint szükséges adatokat a munkavállalói oldalnak.
Az ivóvíz fontosságát gyakran csak akkor vesszük észre, amikor épp nem jutunk hozzá. A készletek idővel egyre korlátozottabbak lesznek, a víz értéke pedig tovább emelkedik majd. Ezért is lenne fontos, hogy már most takarékoskodjunk vele!
A közszférában a korrupciós kockázatokat növelő tényezők leginkább a felsőoktatást veszélyeztetik az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által végzett Integritás Felmérés megállapítása szerint - mondta Sponga István, az ÁSZ osztályvezető főtanácsosa kedden Budapesten, az integritás projekt zárókonferenciáján, az idei felmérés első eredményeit ismertetve.
Az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg idén - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.
A férfiak többsége csak legyint, ha a táplálkozási zavarokról hall. Bár a táplálkozás leggyakoribb zavaraiban - az anorexiában és a bulimiában - valóban elsősorban nők szenvednek, egyes rendellenességek éppen a férfiakat veszélyeztetik leginkább.
Pengeváltás volt a parlamentben Répássy Róbert államtitkár és a jobbikos Novák Előd között. A kormányzati politikus visszautasította az ellenzéki képviselő cigányozását.
Nem mindegyik befektetési bank volt sikeres tavaly az árupiacokon, a Barclays Capital például komoly veszteséget szenvedett el főként a réz- és alumínium piacon, a bevétele a becslések szerint pedig...
Országos roadshow-ra indulunk, amely során lerántjuk a leplet a hagyományos Forex kereskedési cégekről, és megismerheti az úgynevezett "no dealing desk" devizakereskedést, ahol a megbízások...
Elhagyja a Budapesti Értéktőzsdét a jelenlegi szereplők közül a legrégebbi részvény, a Fotex, és április elejétől Luxemburgban lehet majd csak kereskedni vele. A nagy múltú papír a múlt hét végi bejelentés nyomán két nap alatt 16,6 százalékot zuhant a tőzsdén, sokan attól tartottak, hogy Luxemburgból is rövidesen távozni fog, ezt azonban a cég mai közleményében cáfolta.
Aczél Zoltán labdarúgóedzőt az eddigi két, siófoki után egy újabb, ezúttal egy REAC-mérkőzés eredményének manipulálásával gyanúsítják a nemzetközi fogadási csalások kapcsán.
A Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesülete 2012. március 21 és 23 között Egerszalókon a Saliris Resort és Spa & Konferencia Hotelben tartja tizenharmadik konferenciáját.
Huszonkét dokumentumfilm gyártását támogatják, összesen több mint 191 millió forinttal. A filmeket elkészültük után a köztévé csatornái is műsorra tűzik.
Elvi támogatást adott a gázalapú közösségi közlekedés megvalósításához az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának energetikai, valamint közlekedési és infrastrukturális albizottsága...
Hétszáz új munkahelyet teremt 2014 végéig a LuK Savaria Kft. 15 milliárd forint értékű fejlesztése Szombathelyen - erősítette meg Kenyeresné Vörös Rita, a társaság személyügyi vezetője....
Aczél Zoltán labdarúgóedzőt az eddigi két, siófoki után egy újabb, ezúttal egy REAC-mérkőzés eredményének manipulálásával gyanúsítják a nemzetközi fogadási csalások kapcsán.
Rémhírek terjesztésével próbálja ellehetetleníteni a Fidesz az LMP népszavazási kampányát – erről a párt frakcióvezetője beszélt az ATV Start című műsorában.
Az ehhez hasonló bűncselekményeket rendkívül szigorúan büntetik Kínában. Akinél például több mint 50 gramm amfetamint vagy heroint találnak, halálra ítélhetik.
A Fővárosi Ítélőtábla perújítási eljárásban kedden jogerősen felmentette a fekete sereg néven ismertté vált banda egyik ártatlanul bebörtönzött áldozatát.
A kommunikációs rendszerek, mobil hálózati berendezések és szolgáltatások világpiacán élvonalbeli Ericsson 19 millió eurós ajánlatott tett a franciaországi központú, média- és szórakoztatóipar Technicolor műsorszórási szolgáltatásokat nyújtó részlegének felvásárlására - tájékoztatta kedden az Ericsson az MTI-t.
Az egykori olasz terrorszervezet iratai között van az 1978-ban meggyilkolt Aldo Moro kereszténydemokrata politikus halálos ítéletét bejelentő közlemény is.
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető sajtótájékoztatón azt mondta: minden megvalósuló béremelés jó az egészségügyi ágazatnak. A kedden ismertetett kormányzati tervekkel kapcsolatban viszont úgy foglalt állást, hogy finanszírozásuk bizonytalan, így a kabinet szándéka az időnyerés lehetett.
Elvi támogatást adott a gázalapú közösségi közlekedés megvalósításához az energetikai, valamint közlekedési és infrastrukturális albizottság együttes ülésén.
Mérsékelt befektetői hangulatromlás jellemezte a mai napot a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amely mellett a forint hullámzó teljesítményt mutatott az euróval szemben a 290-es szint körül. Az...
Rendkívül jó hangulat uralkodott a piacokon februárban is, ami tisztes hozamok elérését tette lehetővé a hazai befektetési alapok számára. Az alapok éltek a lehetőséggel, a hónapot valamennyi...