Az általános utazási költségtérítési kötelezettség bevezetése ellen tiltakozik csütörtöki közös közleményében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ). A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint ugyanakkor az új előírások a korábbiaknál jóval pontosabban rögzítik a költségtérítésben részesíthetők körét.
Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) társelnöke szerint az Orbán-kormány kifejezetten akadályozza a vállalkozások teljesítményének és ezzel a foglalkoztatásnak a növekedését.
Emelkedéssel indult a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), de inkább az iránykeresés lesz a jellemző napközben. A BUX 66,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 19.293,64 ponton nyitott pénteken.
Továbbra is lassuló ütemben gyarapodott az utasforgalom 2011 negyedik negyedévében, a több napra érkezők száma 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a forintban számított turisztikai fogyasztás értéke pedig jóval magasabb volt, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Orbán Viktor biztos abban, hogy Magyarországtól nem vonnak el európai uniós felzárkóztatási támogatásokat 2013. január 1-jétől. Lehetetlen dolog, hogy egy ilyen jó pozícióban lévő országtól bárki akár egyetlen fityinget elvegyen - mondta. A fiskális paktumot aláírjuk, bár még jó sokáig nem vonatkoznak ránk az abban leírtak.
Magyarország kész finomítani a köznevelési és felsőoktatási törvényen, ha ezt az unió szükségesnek tartja, de az oktatási államtitkár szerint erre nem lesz szükség.
A szerdai heves mozgások után korrigáltak az árupiacok, a Dow Jones UBS index 0,35 százalékkal került feljebb. A legjobban az ipari- és nemesfémek teljesítettek, a szerdai mélyrepülés után, a nyomott...
Szakértői becslések szerint legalább húszezerrel kevesebben jelentkeztek idén a felsőoktatásba, mint tavaly. A legpesszimistább várakozás szerint akár 30-35 ezer hallgató is eltűnhetett a rendszerből - írja a Népszabadság....
Egyre kevésbé hagyatkozhat a világ egyik leggazdagabb befektetője, Warren Buffett cége a befolyó biztosítási díjbevételekre - írja a Bloomberg. Mint ismeretes, a Berkshire Hathaway kezelt vagyonának...
A Portfolio.hu három napos, gyakorlatorientált tőzsdetanfolyamot szervez, amelyen az alapoktól indulva ismerhetik meg a résztvevők a tőzsdézés fortélyait, és tanulják meg a technikai elemzés...
Makrofronton és vállalati hírek tekintetében is csendes kereskedésre számíthatunk ma a magyar piacon, újabb impulzusok hiányában pedig a régióval együtt mozoghat ma együtt a hazai tőzsde. A hangulati...
Az OTP Bank Nyrt. befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében OTP részvényre vonatkozó határidős ügyfélmegbízás végrehajtása érdekében a kockázatok fedezése miatt március 1-jén 600 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3996 forintos átlagáron.
Szakértőnk szerint egyelőre kétesélyes, képes-e Friderikusz elhomályosítani Vágó István emléket, akinek neve összeforrt a Legyen Ön is Milliomos! című műsorral.
Orbán Viktor biztos abban, hogy Magyarországtól nem vonnak el európai uniós felzárkóztatási támogatásokat 2013. január 1-jétől. A miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának Brüsszelből nyilatkozva pénteken kifejtette: az új uniós fiskális paktum segít az euró megerősítésében, és ez Magyarország érdeke is.
Hunvald Györgyöt kilenc bűncselekményben találta bűnösnek a bíróság. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint ezek önmagukban is súlyosabb ítéletet követelnek meg.
Folyamatosan készenléti állapotban lenni, és ebből kikapcsolni nem könnyű a topmenedzsereknek, vezetőknek, akik körében a szorongásos és viselkedéses zavar, a depresszió a leggyakoribb pszichés betegség. Aki kevésbé tud a pozíciójával járó helyzettel megbirkózni, és nem talál más alternatívát a feltöltődésre vagy inspirációra, könnyen különböző szerekhez nyúlhat. Alkohol, kokain, játékfüggőség -…
Megszaporodtak az elmúlt években a CBA vezetőségéhez köthető vállalkozásokban a külföldi, elsősorban svájci bejegyzésű cégek, mostanra pedig a vezetők többségének az érdekeltségi körében van olyan...
A taxidrosztok használatának jogosultságát és a teherautók behajtási engedélyeit is fokozottan ellenőrzik a budapesti közterület-felügyelők 2012-ben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az erről szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén fogadta el....
Maryland lehet a nyolcadik amerikai állam, amelyben engedélyezik az azonos neműek házasságát, miután Martin O' Malley kormányzó csütörtökön aláírta az erre vonatkozó törvényt.
Megrohanták február folyamán az autókereskedéseket az Egyesült Államokban, legalábbis erre utalnak az eladási statisztikák, amely szerint négy éve nem látott erős értékesítési adatok születtek. Legnagyobb igény az üzemanyag takarékos gépjárművek és az új kisteherautók irányt volt.
A WBC (Bokszvilágtanács) megkegyelmezett Dereck Chisorának. A világ egyik legjelentősebb bokszszervezete határozatlan időre tiltotta el a brit ökölvívót. Ami meglepő, hogy más szervezet égisze alatt nyugodtan bokszolhat.
A járműipari keresletnek köszönhetően a külkereskedelem forint- és devizaértékeinek kétszámjegyű bővülését regisztrálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly.
Tavaly 13,6 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, közülük a legtöbb német, osztrák, szlovák, vagy amerikai volt. A külföldi turisták 847 milliárd forintot költöttek el nálunk. Tavaly a magyar lakosság is többet utazott külföldre turisztikai céllal, habár a nyaraláson elköltött pénz mennyisége 1 százalékkal csökkent.
Ideges viselkedése buktatta le azt a bolgár férfit, aki többek között Krisztus előtti időkből származó görög, makedón, római, továbbá császár kori, illetve bizánci pénzérméket, akcsékat, figurákat és gyűrűket csempészett.
Műszaki problémák miatt kényszerleszállást hajtott végre egy teherszállító repülőgép pénteken délelőtt a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.
Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma (DOE) nem tervezi, hogy az amerikai gázárak védelmében visszavonja a kiadott cseppfolyós földgáz exportjára vonatkozó engedélyeket - számol be a Reuters....
A taxidrosztok használatának jogosultságát és a teherautók behajtási engedélyeit is fokozottan ellenőrzik a budapesti közterület-felügyelők 2012-ben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az erről szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén fogadta el....
A megújult Fiat Panda márciusban mutatkozik be a hazai nagyközönség számára. Az új modell bevezetése kapcsán a Fiat és a Lakástrend februárban közösen meghirdette a „PandArt” elnevezésű kreatív bajnokságát.