Az amerikai-brit szövetség "sziklaszilárd", és a két ország közötti kapcsolat erősebb, mint valaha - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, aki a Fehér Ház előtt fogadta David Cameron brit kormányfőt.
A szerkesztőségből 5-en a nagy tavaszi farmer teszt alá vetették magukat. Stylistunk, Lilla segítségével olyan farmerokat mutatunk be nektek az áprilisi JOY-ban, ami a mi alkatunknak leginkább megfelelő. Íme egy rövidke video arról, hogyan is zajlott a fotózás. Annyit előre elárulunk, hogy igazán JOYosan! :-)
Vörös foltok, kiütések és viszketés – a nikkel allergia jól ismert tünetei. Kialakulásukhoz sok esetben elég egy rosszul megválasztott fülbevaló, nyaklánc, vagy öv.
Maria Shriver merész fürdőruhájának köszönhetően megmutatta kiváló alakját, ugyanakkor azonban a narancsbőrét is. Schwarzenegger felesége mexikói nyaralásán vetkőzött le.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 250,62 pontos, 1,31 százalékos emelkedéssel, 19.378 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Az Országgyűlésről szóló új törvény nem teszi majd lehetővé, hogy parlamenti frakciót alakítsanak a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó, az MSZP-ből kivált, jelenleg független országgyűlési képviselők - hangzott el egy szerdai kormánypárti háttérbeszélgetésen.
Az Országgyűlésről szóló új törvény nem teszi majd lehetővé, hogy parlamenti frakciót alakítsanak a Demokratikus Koalícióhoz tartozó, jelenleg független országgyűlési képviselők.
A mai kereskedésben a kifulladás jeleit mutatják a tengerentúli részvényindexek, és bár a fontos technikai szintek még nem estek el, a piac elbizonytalanodása Európában is rontotta kissé a befektetői...
Egyértelmű optimizmus uralkodott ma a világ vezető tőzsdéin a kedvező makrogazdasági adatok és a jegybankok által nyújtott bőséges likviditás, illetve fontos technikai szintek áttörése miatt, ebből a...
A helyi kormányzati adósságok ellenőrizhető és biztonságos szinten vannak Kínában, az adósságállomány növekedését viszont szigorúan központi ellenőrzés alatt kívánják tartani - hangoztatta a parlament ülésszakát záró sajtóértekezletén a kínai miniszterelnök. Kérdés, hogy hisznek-e neki.
Felzárkózni a középmezőnyre, ezt tűzte ki idei célnak az egykori Lotusból lett Caterham istálló. Ebben a hétvégétől első idényében már a KERS is segíti, a jelenleg fél másodperces hátrányban lévő alakulatot.
Egyre több ember életét keseríti meg a gerinc, a derék, a hát, a nyak vagy éppen a végtagok tájékán jelentkező alattomos fájdalom, amivel a hagyományos orvoslás gyakran nem tud mit kezdeni. Ilyen esetekben segíthet a craniovisceralis-terápia.
Londoni elemzők szerint a tavalyinál jóval gyengébb, kihívásokkal teli évük lesz növekedési szempontból a tágabb értelemben vett Közép-Kelet-Európa gazdaságainak, amelyek közül több - köztük Magyarország is - várhatóan recesszióban tölti ezt az évet. Csak a Nokia-elbocsátás több tized százalékos mínuszt hozhat a GDP-be.
Az Európai Központi Bank friss elemzésében azt vizsgálták, a 2010-es dél-afrikai labdarúgó világbajnokság mérkőzései alatt hogyan változott a forgalom az egyes tőzsdéken. A tapasztalatok szerint ha a nemzeti válogatott játszik, a tőzsdén drasztikusan visszaesik a forgalom - ha gól esik, még többen hagyják ott a chartokat.
Dalton-in-Furness - Többször is próbálkozott öngyilkossággal az a 10 éves kisfiú, akit végül felakasztva találtak a saját hálószobájában. A kis Harry Hucknall a kilencvenes években népszerű énekes, Simply Red unokaöccse volt.
Tizenhatan vehettek át elismerést szerdán a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) sajtónapi ünnepségén, közülük tizenketten Aranytoll-díjban részesültek.
A Kitaszítottak (Uprooted) című magyar dokumentumfilmet beválogatták az Al Jazeera arab hírtelevízió által rendezett 8. Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra. A filmet április 19. és 22. között fogják vetíteni a katari fővárosában, Dohában.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) előszobájaként számon tartott AHL-be szerződött Kóger Dániel. A magyar tehetség a 2011-2012-es idényben már negyedik alkalommal került Amerika második legerősebb bajnokságába.
Biztossá vált, hogy Palkovics Krisztián nem lép pályára az április 15. és 21. között Ljubljanában sorra kerülő divízió I-es jégkorong-világbajnokságon.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számítása szerint évi mintegy 8.500 milliárd forintra rúghat az ellenőrizetlenül kiáramló, elvesztett pénz. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban a héten megjelent cikkében hangsúlyozza: "be kell tömni azokat az óriási lyukakat, ahol valósággal ömlik ki a pénz az országból". A nemzetgazdasági miniszter a cikkében arra kérdésre keresi a választ,…
Az új országgyűlési törvény javaslata szerint új tisztségek lesznek a parlamentben: a háznagy és a főigazgató. Ez a jogszabály mondja majd ki a parlamenti képviselők és a polgármesterek összeférhetetlenségét, továbbá lehetővé tenné, hogy egy súlyos rendzavarást elkövető képviselőt a házelnök akár ki is zárhasson a parlamenti ülésnapról - hangzott el egy kormánypárti háttérbeszélgetésen.
Bár a szombaton kiütött tűzvészben nem sérültek meg a krasznahorkai vár kapui, a biztonság kedvéért külön őrök és a várdombon állomásozó katonák is vigyázzák a krasznahorkai várat.